A menedék 67.

Mikor az este lámpásokat gyújt, a pirkadattal az éjjel elcsitul,mikor a hajnal arcodra simul, mosolyodtól a nap is elpirul:Én ott leszek veled, és úgy, mint most fogom a kezed.Mikor fáradtan este mellém lerogysz, de némán  még rám mosolyogsz, mikor nem mondod soha azt, hogy eltékozoltam  az életed:Én ott leszek veled,és úgy, mint most fogom a kezed. (Zsefy Zsanett)

Cara forgatta a kezében az üdvözlőlapokat, amiket Jasmine borított ki a nappali asztalára. A nő kézipoggyásza lényegében ezekkel volt tele. Miután híre ment, hogy összeházasodnak, a postás naponta százszámra hozta őket a rajongóktól szerte a nagyvilágból az ügynökség címére, ő pedig meglepte őket ezzel a kazalnyi jókívánsággal. Gyanította, bár Jasmine még csak nem is utalt rá, hogy a lapok nem véletlenül vannak kicsomagolva. Alighanem gondos kezek válogatták szét a gratulációkat a bántó, fenyegető hangvételő írásoktól. Hát, ezzel alighanem meg kell birkóznia a jövőben. Végülis lenyúlta a világ elől a nagy Ő-t.  A legjobban persze azok haragudtak rá ezért, akiknek esélyük sem volt még csak találkozni sem Roberttel, mégis az álmaikban rájuk  nézett ezekkel a lélek mélyére hatoló szürke szemekkel. Áááá, az emberi elme... kár is keresni a racionalitást, tudomásul kell vennie, hogy ami neki élete nagy szerencséje, az másnak szívfájdalom.  Néhány lapnak a szövegét nem is értette, mert valami számára ismeretlen idegen nyelven íródtak, de a szívek és virágok önmagukért beszéltek.

A repülőn megkezdett beszélgetés végül ott véget is ért, többet nem hozták szóba; leszálláskor a magazint az ülésen hagyta. A reptérről egymásba karolva siettek a kocsihoz, kézenfogva várták, hogy megkapják a szállodai szobakulcsot és lent vacsoráztak az étteremben a sustorgó közönséggel nem törődve. Nem siettek, és amikor egy kislány odajött hozzájuk és Roberttől aláírást kért, a férfi egy szívet rajzolt a szalvétára, belefirkantotta a monogramját, aztán Cara kezébe nyomta a tollat, hogy ő is odabiggyessze a magáét. Aztán a pincér segítségével még egy közös képet is készítettek a kis Amandával, aztán távoztak. Senki nem zaklatta őket és ez az este további hangulatát is megalapozta. Felszabadultak voltak és boldogok, ahogyan azt néhány nappal az esküvő előtt bármelyik szerelmes fiatal pártól elvárják.

Aztán másnap délelőtt elpróbálták az esketést Matthew tiszteletessel. Mindketten csak remélni merték, hogy a szombati ceremónián nem fog annyira reszketni a hangjuk, mint most, amikor az eskü szövegét ismételgették.

"Én, Robert Thomas, feleségül veszlek téged, Cara Angelina, hogy megtartsalak jóban, rosszban, szegénységben vagy gazdagságban, egészségben vagy betegségben, Isten szent törvénye szerint, amíg a halál el nem választ.” Ugyanezt ismételte el Roberthez szólva Cara. Az engedelmességről szóló mondatot kihagyták a szövegből.

A napok gyorsan teltek a készülődéssel, de esténként meghitten bújtak össze és a jövőt tervezgették. Cara a kezdeti rosszullétekkel már felhagyott és senki nem mondta volna meg, hogy terhes, de a hálószoba félhomályában Robert megbabonázva fedezte fel az apró változásokat, hogy aztán másnap kipihenten, boldogan és testileg-lelkileg abszolút kielégülten jelenjenek meg a reggelinél.

Cara leendő anyósával ment el a ruhapróbára és megnyugodva nézte magát a tükörben. Senki nem jön majd rá, hogy a kis trónörökös már ott lapul a szíve alatt. A menyasszonyi ruhák tömkelege előtt szinte zavarba jött. A hagyományok szerint a fehér az igazi esküvői szín, de hát ő már volt egyszer férjnél, még ha templomban nem is eskették őket. Az elefántcsontszín azonban mégsem vonzotta. Újra és újra visszatért a hófehér ruhák és kiegészítők elé. 

Claire kedvtelve nézegetett egy csodás fehér gyöngysort , és a lány elé tartotta.

-Tudod, hogy ez elmaradhatatlan része a menyasszonyi öltözéknek? A fehér gyöngyök hivatottak biztosítani, hogy a menyasszony egyetlen csepp könnyet se ejtsen leendő férje mellett. A fátyol a tisztaság jelképe, és a babona szerint egészen éjfélig nem szabad levenni, de leesnie sem szabad, mert az rosszat jelentene. Egyébként meg az a feladata, hogy megvédjen a rontástól és szemmel veréstől. – csevegett vidáman az esküvői babonákról.

-És ha már a babonákról esett szó, akkor az sem szerencsés, ha a vőlegény idő előtt meglátja az arát a ruhájában. – nézett neheztelően  az ajtón éppen belépő Robertre.

-Tudom, tudom… - legyintett a fia és Carához lépve egy csókot lopott a pirulós menyasszonytól. –Nem leselkedek, csak kölcsön akartam kérni a WilleFrey gyűrűdet a méret miatt.

Cara a homlokát ráncolva húzta le a becses darabot. –Nehogy elhagyd!

-Nem viszem el szépségem, csak felpróbálom, mert úgy rémlett, hogy amikor vettem, pont jó volt a kisujjamra. Így ni! Jól van, erre emlékeztem. Mutasd a kezed, már vissza is kapod. – A csók elmélyült, aztán Claire meglegyintette a lelkes vőlegényt.

-Na, eredj! A te ruhád már rendben van? És drága fiam, nagyon remélem, egy sima szmokingnál elegánsabb darabot választottál?

-Nyugi, nem fogtok velem szégyent vallani, öltöztettek már éppen eleget, még vőlegény is voltam néhány filmben, szóval van elképzelésem a dologról, de Carát ne öltöztesd túl, semmi fodor, semmi cicoma, őt akarom látni, nem egy szabászati műremeket! Ügyesen lányok! – dobott egy utolsó csókot, és az ajtó máris csilingelve bezárult mögötte. Claire merengve nézett utána.

-Azt hittem, sokkal idegesebb lesz, de ugyanolyan idétlen viccelődős, mint máskor. Na, mindegy – sóhajtott, azzal visszafordult Cara felé, aki éppen egy csipkeruhát szorongatott a kezében.

-Nem tudom, Cara… ez a ruha a te állapotodban… igaz, hogy még alig látszik… de tudod mit, próbáld fel!

Cara elbizonytalanodva indult a próbafülke felé. Mi a fenét képzelt? Másodszor megy férjhez és most akar királykisasszonynak öltözni? Ráadásul úgy, hogy a pici már ott dudorodik a két csípőcsontja között? De aztán belebújt a ruhába, a varrónő hátulról meghúzta a melle alatt és az eredmény tökéletes volt. Azonnal beleszeretett. Ez a ruha kell, semmi más!

-Tökéletes te lány! Erre ragyogóan ráéreztél! Koszorúslányok nem lesznek? – nézett rá Claire kíváncsian.

-Hát csak Lizzy és egy régi barátnőm még New Yorkból. Erin holnap érkezik és utána együtt megyünk majd ruhát választani nekik.

-Helyes. A koszorúslányok feladata megvédeni a menyasszonyt. Hasonló ruhát öltenek, mint ő, hogy az esküvőn megjelenő boszorkányokat megtévesszék, nehogy megtalálja az igazi menyasszonyt. – regélt az asszony tovább az esketési hagyományokról. –Bár, ahogy a ruhádat elnézem, ilyet egyetlen koszorúslány sem vehetne magára. Lizzy túl csontos hozzá, neki a fodrok előnyösebbek lennének.

-Hát, Erin meg talán egy cseppet gömbölyded lenne hozzá, de ő a fodrokhoz is. De nem aggódom, akár itt, akár másik szalonban, de biztosan találnak majd valamit, ami mindkettőjüknek tetszik. Ha én fehérben leszek, akkor nekik választunk majd elefántcsontszínt,  azt hiszem; mert egyikőjük sem az a rózsaszín ruhás Barbie-lány – grimaszolt Cara.

 


 -Jó, hogy mondod a csokrot, Cara! A menyasszonyi csokor maga a boldogság. Ugyanilyen virágból visel kitűzőt a vőlegény is. A hagyomány szerint rozmaringnak is kell lennie a csokorban, hiszen ez a hűség virága. A szertartás végén a menyasszony hátat fordít a násznépnek, és hátradobja a csokrát. Aki elkapja, annak az esküvőjére készülnek legközelebb. De ha el akarod tenni a csokrodat emlékbe, akkor köttetni kell egy dobócsokrot is. Már eldöntötted, hogy milyen virágot szeretnél?

-Azt hiszem fehér tulipánt , a koszorúslányoknak gyöngyvirágot, a dobócsokor meg… hát valami strapabíró rózsabokrétát.  Lizzy rendelte meg, hogy ha már enyém az ötlet, akkor legalább meglepetés legyen a formája. – Claire gondolatban fel is jegyezte magának, hogy hazaérve kifaggassa a lányát.

Eközben Robert és Richard a ruhaszalonban egy  hagyományos esküvői zsakett előtt ácsorogtak. Robert fintorogva nézegette az elegáns darabot.

-Apa, úgy fogok kinézni, mint egy pingvin. A nagyapám nősült ilyenben. Nem hiszem, hogy…

-Legalább próbáld fel - lökdöste a próbafülke felé a fiát, aki végül beletörődően hagyta, hogy az alkalmazott beterelje egy szobányi méretű próbahelyiségbe. Aztán meglepetten és elégedetten forgolódott a hatalmas tükör előtt. A ruha jól állt. Kicsit emlékeztette egy korábbi filmje 19. századi esküvői  ruhájára, de be kellett ismerje, az összhatás nem rossz. Hogy valamennyire mégis ellent mondhasson, kiszólt.

-Oké, de cilindert akkor sem veszek hozzá. – Richard büszkén nézte a szép szál férfit, aki abból a kis szöszke legénykéből lett az évek során.

-Nem is kell, ez így tökéletes.

Az ékszerésznél már úgyis összeszólalkoztak. Az eljegyzési gyűrűk Richard szerint tulajdonképpen jegygyűrűk voltak, nem mintha ez Robertet különösebben zavarta volna.  Tulajdonképpen először egy gyémántgyűrűt akart venni Carának, de aztán belefutott abba a gyűrűpárba és nem tudott neki ellenállni. Az esketéshez azonban még nem késő egy szép darabbal meglepni a lányt! A Bulgari gyűrűre esett a választása, ráadásul a méret is tökéletes volt. Tudta, hogy Cara az esküvő után alighanem leveszi és a széfben tartja majd, de az alkalomhoz mindenképpen dukált. És hát lesz részük éppen elég alkalmi megjelenésben ahhoz, hogy megvillantsa az ujján a szépséges ékszert. 

Az apja persze felesleges pénzkidobásnak minősítette a vásárlást és egész tudományos előadást tartott a jegygyűrűk szimbolikájáról. Két egyforma kör, a kör pedig soha véget nem érő, jelezve, hogy a házasság örökké tart. Balszerencsét hoz, ha véletlenül otthon felejtik, vagy rosszabb esetben elhagyják őket. És ha valaki nem hordja a templomban megszentelt gyűrűt, akkor azzal csak újabb balszerencsét szabadít magára. Robert nem vitatkozott, csak elnézően mosolygott, miközben arra gondolt, ha az apjával ilyen macerás volt ez a délelőtt, akkor vajon Carának mit kellett kiállnia az anyja mellett.