"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. november 5., hétfő

A menedék 49.


Robert az ajtócsapódásra felkapta a tekintetét, majd egy kissé szorongva lesett az ölében látszólag mélyen alvó kutya fejére. Tudta, hogy Cara balhézni fog, amiért felengedi Mollyt a kanapéra, de hát ki tudott volna azoknak a csodás barna szemeknek ellenállni. A kutya úgy nézett rá, hogy szinte kényelmetlenül érezte magát, amiért egyedül terpeszkedik a puha párnákon. Igazán csak egy picit ült odébb és Molly máris mellette termett, játékosan állon nyalta, aztán elhelyezkedett és a fejét az ölébe hajtotta. Innentől egy kegyetlen, szívtelen gazdának érezte volna magát, ha leparancsolja. És igazából megnyugtató volt a puha bundát simogatva olvasni a könyvet, amit találomra leemelt a polcról. Mert a téma felzaklató volt, és szinte képszerűen peregtek az események a szeme előtt, szóval, kellett Molly bundájának terápiás érintése. A kutyalány sokkal ravaszabb volt annál, mintsem egy lebukást kockáztasson. Az ajtócsapódásra lehuppant a férfi lábához és  a fejét Robert lábán nyugtatva úgy feküdt, mire Cara belépett, mintha az utóbbi fél órát nem odafönt töltötte volna a kanapén.

Cara mosolyogva nézte a békés képet, aztán óvatosan átlépett Molly felett és Robert ölébe fészkelte magát.
-Köszönöm neked! Köszönöm, hogy okosabb vagy nálam, hogy türelmes vagy velem és köszönöm, hogy olyan barátaid vannak, mint Sean Monroe. – a köszönetet egy forró csókkal pecsételte meg, és Robert jó messze dobta a könyvet, hogy ha a köszönet esetleg tettlegességig fajulna, legyen helye kibontakozni. De Cara már fel is pattant és izgatottan gesztikulálva mesélni kezdett. A hadarás lényege az volt, hogy Sean elégedett volt a képekkel és ugyan először volt egy apró félreértés, de aztán kiderült, hogy érdekelné egy kiállítás. Viszont további munkára ösztönözte Carát, aki már ki is találta, hogy hol fog a következő napokban fotózni, és … - és csak mondta és mondta, amíg Robert fel nem emelte a kezét, hogy jelezze, ideje egy kis levegőt vennie.

-Akkor ezt érthetem úgy, hogy a közeljövőben egy puccos megnyitóra kell elkísérjem a gyönyörű partnernőmet, aki nem mellesleg az este sztárja lesz? – nézett rá vigyorogva, és Cara elpirult.
-Te mindig túlzásokba esel életem, de igen, valami ilyesmiről van szó. Persze, ez még nem a közeljövőben lesz, mert addig még rengeteg munkám lesz, de legalább már tudom, hogy mit csináljak, és miért. Ennél több pedig nekem pillanatnyilag nem is kell.
-Hát, azért remélem még én is beleférek a szoros időbeosztásodba – nézett rá fancsali képpel Robert, aki kicsit megijedt ettől a lángolástól.
Cara rákapta a tekintetét és rájött, hogy a férfi máris a mellőzöttségtől tart. Pasi!
-Beleférsz, de még mennyire beleférsz. Mondanám, hogy a modellem is lehetnél, de ez alighanem meghaladná azt a szintet, amit segítőkészen hajlandó lennél megugrani, úgyhogy majd inkább kint az utcán vadászom érdekes témákra. De itthon határozottan szükségem lesz az inspiráló közelségedre.
-Ezt úgy értsem, hogy a hülyeségemmel inspirállak, hogy lelépj itthonról? – nézett rá megbántottan a férfi, de a szája szélén mosoly bujkált, és Cara tudta, hogy ez a játékos szófacsarás már az előjáték része. És ő szeretett játszani!

-Molly drágám, nézd meg, a gazdi kint van-e a teraszon!? – hessentette el a kutyát a férfi mellől és máris a férfi ölébe ült. Hátradöntötte a kanapé támlájához és az ujjaival végigrajzolta az álla ívét, majd a szája vonalát.
-Szeretem, ha itthon vagy velem. Soha, egy pillanatig se képzeld, hogy akár a munkában zavarna a jelenléted. Igaz, néha elvonod a figyelmemet… de nem emlékszem, hogy ezt valaha is rosszallóan szóvá tettem volna. Szeretem, ahogy magadra vonod a figyelmem! A baj csak az, hogy nem is kell hozzá sokat tenned. Elég, ha megjelensz és én el vagyok csábítva. Néha megijedek, hogy ekkora hatalmad van felettem, máskor pedig megrészegít a tudat, hogy én is így hathatok rád. Szeretlek, Robert! – suttogta halkan, aztán hagyta, hogy a nagy stratéga átvegye az irányítást.

Később, sokkal később aztán a fejét rázva jutott eszébe, hogy a nagy stratéga már megint nem gondolt mindenre. Igaz, a szenvedély hevében ő maga sem. Lehet, hogy tényleg a férfinak van igaza, és nem kéne aggodalmaskodnia. De egy gyerek? Pont most, amikor ilyen lehetőség előtt áll? El fog menni a nőgyógyászhoz és valami megoldást keres, mert bármennyire is kísértő a gondolat, az időzítés most igazán nem a legmegfelelőbb.
*
Cara a járda szegélyén ülve hátracsapott baseballsapkájában egynek tűnt a sétányon fotózó turisták közül. Hosszú lábai barnasága árulkodott csak róla, hogy nem néhány napja van csak a városban. A rövid farmersort nem sokat bízott a képzeletre, pont ott kerekedett, ahol kellett és ezzel jó néhány férfiszemet vonzott magára. De ő észre sem vette az érdeklődő tekinteteket, mert a gép keresőjén át témára vadászott a plázs homokján. Így aztán nem látta azokat a sötét és ideges szemeket sem, amik a tevékenységét kísérték.
Alonso Ortega már harmadik napja követte a nőt, aki a tömegben elvegyülve fényképezett. Látszólag egy fotózó turista, de akkor mi a fenét hablatyol időnként a szája előtt futó zsinóron lévő kis mikrofonba? Valakivel tartja a kapcsolatot, ez nyilvánvaló volt a számára,  és sikerült már meglógnia éppen elég rendőrségi razzia elől, hogy gyanakodni kezdjen, nem egy ügynökkel van-e éppen dolga. Átkutathatták, nála ugyan nem találnak drogot, hacsak valakinek fel nem tűnik a farmerját tartó vastag bőröv, amely az adagokat rejtette; és most éppen attól tartott, hogy a nő tanúja lehetett, amikor gyakorlott mozdulattal kiszedett egyet és átadta egy régi kuncsaftjának. Az még hagyján, hogy láthatta, de akár fényképet is készíthetett a dologról, mert ő is pont akkor figyelt fel rá, ahogy a görkorcsolyások kavalkádján át meglátta a megcsillanó objektívet. Tudni akarta, hogy a nő egyedül van-e, és ha ebben biztos lesz, akkor a módját is megtalálja, hogy azokat a fotókat sose lássa senki.

Cara majd minden kattintásnál fűzött valami önkéntelen megjegyzést a képeihez. Régi technika volt ez, amikor még egy személyben volt riporter és fotós. Mire hazaért, szinte készen volt a cikk, csak össze kellett rendeznie a napközbeni gondolatokat. Az apró diktafon összeköttetésben volt a kamerával, amikor fotózott automatikusan bekapcsolt, de egy gomb segítségével akármikor be- vagy kikapcsolhatta. Ma különösen sokszor használta és az akkumulátor már közel volt a lemerüléshez. A sípoló hang legalábbis ezt jelezte. Kivette hát a füléből a fülhallgatót és a blúza zsebében levő kis szerkezetből kihúzta a zsinórt, aztán összecsomózva zsebre gyűrte. A nyakában lógó apró órára nézett és ijedten látta, hogy kicsit elszámolta magát. Ha most azonnal elindul, akkor is késve ér már haza, Robert biztosan nem lesz boldog; és még haza sem tud szólni neki, hogy induljon el nélküle, mert a telefonja is beadta a kulcsot. Sietősen indult a kis utca felé, ahol a kocsiját hagyta, aztán kipörgő kerekekkel indított. Nem is figyelt arra a motorosra, aki egészen hazáig követte.

Robert idegesen, de mégis valamennyire megkönnyebbülve nyomta ki a telefonját, ahogy a ház előtti csikorgó fékezést  meghallotta. A nyitott ajtóban állva teljes gálában várta a szélvészt, aki éppen a kocsiajtóval becsípett táska vállszíját rángatta, miközben odakiabált neki:
-Bocs, hogy késtem, azonnal készen leszek. Ugye, nem késünk sokat?
Most mit mondjon? –Á, dehogy édesem, addig el sem kezdik, amíg oda nem érünk? Mindegy, a lényeg, hogy épen, egészségesen itt van. Aztán majd a vacsora közben megtárgyalják, hogy hol a fenében maradt el ilyen sokáig. Amíg a lány beviharzott mellette, futtában egy csókot dobva, feltűnt neki az utca túloldalán telefonnal fényképező fiatal mexikói férfi. Néhány kattintás után gázt adott és elrobogott a motorjával. Fasza, még egy rajongót is sikerült magával hoznia? Hát, ha nincs szerencséjük, akkor innentől majd futótűzként terjed el a címük és újra kezdetét veszi a háza előtt sátorozók tömege. Remek.
*
Alonso a testvérével a fotókon szereplő házban élőknek nézett éppen utána. Meglepte, hogy az ismert színész ácsorgott az ajtóban. Hm, és egy ilyen pasasnak FBI-os barátnője lenne? Valahogy nehezen tudta volna elképzelni, de nem bízhatott a megérzésében, biztosra kellett mennie. Az életével játszana, ha ez a hosszú combú csaj lebuktatná. A kartell keze egészen biztosan elérne a zárkáig és a vallomása megtétele előtt kicsinálnák, erre akár mérget is mert volna venni. Rodrigo felesége egy nagy csomag magazint pakolt az ajtó mellé, hogy levigyék a kukákhoz. A legfelső borítóján egy ismerős páros mosolygott rá. Nicsak, a cicababa!

A cikkből aztán megtudta, hogy a nőt Cara Hamiltonnak hívják és amellett, hogy ennek a tenyérbemászó képű gringónak a szeretője, mellesleg fotós. Oké, akkor ez a magyarázat a napok óta figyelt kattintgatásra. De mi az istent fotózott a csaj? És vajon a sok ellőtt pillanatkép között ott van-e ő maga is, ahogy az anyagot átadja? Valahogy be kéne jutni a házba és megszerezni a felvételeket! De ehhez tudni kéne, hogy odabent mire számíthatnak. Juanitára siklott a tekintete. Egy jó mexikói házvezetőnőre lenne ezeknek szükségük, meg valakire, aki a kertet gondozza… de basszus, ennyi idejük nincs, Ha a nő átnézi a képeket, gyakorlatilag biztos, hogy kiszúrja a véletlenül elkapott pillanatot. A fotósoknak jó szemük van, ennyit abból a régi angol filmből is megtanult, ami éppen a napokban ment a tévében. Nagyítás volt a címe. Oké, az egy gyilkosság volt, de ki tudja, lehet, hogy ez a nő is amolyan jó kis cserkész, aki azonnal a hatóságokhoz fordul, ha észreveszi a tranzakciót. Be kell jutnia abba a házba! Úgy tűnt, ezek ketten siettek valahova. Talán még nem késő, hogy felnyomja a kéglit és egy kis betörésnek álcázva megkeresse azt az átkozott gépet.
-El kell mennem! – csapott a bátyja vállára, aztán a motorral a tengerpart felé vette az irányt.

3 megjegyzés:

Gabó írta...

Aztaaa...lavista! XDDD
Ez aztán a dél-amerikai krimi! XDDD
Alonso, Rodrigo, Juanita!
Stratéga nagyon lájk! Minden nő ilyen "átveszemazirányítástinnentőlBébi" pasit szeretne.
De hogy ennyire feledékeny gumi ügyben! XDDD
Ejh....más megoldásos, nőgyógyász felkeresés roppantul nem tetszik...de ez az előző komimból is kitűnt... Nem lesz ennek jó vége! :/ Érzem én!
Jujj, most cidrizhetünk a betörő, meg a kartelles pasi miatt.
Hamar derüljön ki, hogy semmit nem titkol Cara, mert nem bírja a szívem az ilyen izgalmakat. Elég nekem a stratéga megmozdulásait elképzelnem a mocskos fantáziámmal, már ha a lámpakezelő kiskacsód leoltotta a villanyt! :/ /gonoc vagy Jutka.... :/
XDDDDDD

zsorzsi írta...

Akkor mostantól krimit olvasunk ?

csez írta...

Stratéga XDDDDDDDDD
Csak nem értem én még Cara-t ebben a gyerek-kérdésben?!?! Ha nem akarja, nem lehet róla elfeledkezni, ha meg igen, minek a nőgyogyi?! Az épp legrosszabbkor pedig igen gyatra duma...
Wow! Gondoltad, hogy unatkozunk?!?! / krimi XDDD