"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. november 21., szerda

A menedék 63.


Robert feszengve rángatta a mandzsettáját a zakó ujjában, amíg a taxi bekanyarodott a szálloda elé.
-Biztos, hogy szükség van erre a puccparádéra? – nézett végig mindkettőjükön. -Végülis az anyádéknak jelentjük be a dolgot, nem az elnöknek. –morgolódott folyamatosan.  Cara a szemét forgatva nyúlt a kilincs után.
-Tudod mit, az elnöknek egyszerűbb lenne elmondani, és utána talán még egy jó hangulatú estét is sikerülne eltölteni. Itt erre esély sincs. Csak annyit kérek, hogy ne kapd fel a vizet! Mert abban biztos vagyok, hogy valaki a családomból okot fog szolgáltatni rá.

Robert a lány kezéért nyúlt és visszahúzta a már nyíló ajtóból.
-Adj egy csókot mielőtt az oroszlánok elé vetnél! Aztán ülj nyugodtan a formás kis seggeden, amíg átmegyek a túloldalra és kisegítelek, rendben? Ha esetleg idelent ácsorognak és várnak, akkor lássák, hogy igazi angol úriember lesz a férjed. És azt hiszem, jobb ha a gyereket sem hozzuk egyelőre szóba. A két hír alighanem kicsit ütné egymást. – vágott egy játékos grimaszt és Cara végigsimított a férfi állán.
-Nyugi! Két órát féllábon is kibírunk, aztán úgysem látjuk őket egy jó ideig.

Robert kiszállt, körbesétált és kisegítette a lányt. Egy pillanatra magához ölelte, egy rövid csókot nyomott a szájára, aztán a bejárat felé fordultak, és egymásba karolva elindultak az ajtót szolgálatkészen tartó boy felé. Az étterem rögtön a bejárattól balra volt, és a hosstess a jól fizető vendégeknek kijáró szívélyes mosollyal kísérte őket az asztalhoz, ahol már többen ültek. Senki nem emelkedett fel az üdvözlésükre. Cara  úgy álldogált a néma társaság mellett, mint egy megilletődött kamaszlány. Aztán erőt vett magán és megszólalt.

-Anyu, apu... ő a vőlegényem, Robert Pattinson. Robert, ők a szüleim, Anna és Jeffrey Hamilton. Ő pedig a bátyám, James és a felesége, Sylvia. Nagyon köszönjük, hogy eljöttetek.
A Hamilton család hűvös, távolságtartó mosollyal biccentett, egyedül Sylvia arcán csillant fel érdeklődés, és magáról megfeledkezve megszólalt:
-Örülünk, hogy megismerhetjük Cara új barátját. Foglaljatok helyet!
James az asztal alatt jól láthatóan bokán rúgta a feleségét, mire Sylvia elpirult és Cara apjára nézett.
-Bocsáss meg, megfeledkeztem magamról, természetesen te vagy a vendéglátó! – mondta és lehajtotta a fejét. Robert kissé ideges mosolyát elképedt csodálkozás váltotta fel. Ezek az emberek ennek a nyílt, őszinte és kedves lánynak a rokonai lennének? Még  Madame Tussauds viaszfigurái is élettelibbek, emberibbek ennél a nyársat nyelt társaságnál. Zavartan toporgott Cara mellett, mire a családfő végre megszólalt.

-Természetesen nagyon örülünk, hogy megismerhetjük Mr. Pattinson. Eddig csak az újságokból hallottunk róla, hogy ismerik egymást a lányunkkal, és amit hallottunk az elég nyugtalanító volt. Úgyhogy remélem, ez a vacsora jó alkalom lesz arra is, hogy a kétségeinket eloszlassa. – Hangjában világosan érezhető volt a rosszallás és kétkedés.

Cara megunta a zavarbaejtő ácsorgást az asztal mellett és az édesanyja melletti széket kihúzva leült, aztán a mellette levő székre lehúzta Robertet is. Majd nagy levegőt vett és megszólalt.
-Nem igazán azért vagyunk itt apa, hogy a keresztkérdéseidre megkaphasd a válaszokat, amiket majd amúgy is kedved és hangulatod szerint értelmezel. Igazából csak szerettük volna megragadni az alkalmat, hogy a városban jártok. A napokban ugyanis nagy döntést hoztunk és szeretnénk, ha elsőként ti értesülnétek róla. Már persze Robert szülein kívül – mosolygott a férfira. –Szóval, úgy döntöttünk, hogy rövidesen összeházasodunk.

A bejelentést néma csend követte. Robert érezte leendő apósa neheztelését, és legszívesebben megszólalt volna, hogy az elnézését kérje, amiért nem hagyományosabban intézik a dolgot, de Cara előre figyelmeztette, hogy Jeffrey Hamiltonnál nem kell, sőt nem szabad a hagyományok szerint intézni a lánykérést. Az apja nem gesztusként, hanem a gyengeség jelenként venné, ha Robert tőle kérné meg a lányát. Egy férfi tudja, hogy mit akar és szerezze meg! – ez volt a jelszava. Uralkodott a családján, ezt csak a vak nem látta, és egyedül Cara volt az, aki elég akaratos volt, hogy föléje tudjon kerekedni, bár egyértelmű volt, hogy az apja elismerését ezzel sem tudta kivívni.

-Mr. Pattinson, nem tudom tudja-e, hogy Cara már férjnél volt korábban. – kezdett bele a mondandójába a férfi. És nem volt túl sikeres az első házassága. A lányom hajlamos elhamarkodott döntéseket hozni, ezért bocsássa meg nekem, ha kicsit szkeptikus vagyok ezzel a nagy bejelentésével kapcsolatban is. Maga híres ember és nem hiszem, hogy örülne, ha azután derülnének ki a lányom múltbéli botlásai, miután Ön elkötelezte magát.
A felesége nagyot sóhajtott és egyetértően bólogatott. Cara már éppen kinyitotta volna a száját, hogy visszafeleseljen, amikor Robert keze megnyugtatóan ráborult az ökölbe szorított kezére. Összefonta ujjaikat, hogy a gyűrűik jól láthatóan összesimuljanak és megszólalt.

-Mr.Hamilton, mindent tudunk egymásról, amit tudnunk kell. Megkockáztatom, Caráról én talán még többet is tudok, mint Önök. És bár valóban nem túl régi az ismeretségünk, de volt alkalmunk megtapasztalni, hogy a választott párunk mennyire képes társként állni mellettünk. Meggyőződésem, hogy ha még évekig együtt élnénk, akkor sem tudnánk már meg nagy újdonságokat egymásról. Ahogy Cara is mondta, az elhatározásunk megmásíthatatlan és ez a vacsora tulajdonképpen csak azt a célt szolgálja, hogy ne a templomban találkozzunk először. Sajnos a meghívók még nem készültek el, de Londonban tartjuk majd az esküvőt viszonylag szűk körben, meghitt családi eseményként, és rövid időn belül, talán egy hónap múlva. Természetesen Önök a vendégeink.  És most, ha ezzel a bejelentéssel nem vettük el az étvágyukat, talán meg is rendelhetnénk a vacsorát.
*
A taxitól a házig botladozva jutottak csak el, mert Robert képtelen volt elszakadni Carától. Amikor kisegítette, megcsókolta és ez a mély, érzelmes csók egyszerűen nem akart véget érni. Aztán magához ölelte a lányt, amíg a kulcsot előkotorta a zsebéből és odabent beütötte a biztonsági kódot.
-Jézusom, el sem hiszem, hogy itthon vagyunk végre! Cara, nem akarlak megbántani, de nem cseréltek el téged véletlenül annak idején a szülészeten? Ha nem tudtam volna, hogy a családoddal ülünk egy asztalnál, soha nem jöttem volna rá. Egy új film forgatása előtti stábmegbeszélésen több érzelem és közös téma kerül terítékre vadidegen emberek között, mint ma este. A szüleidről jót vagy semmit, így inkább nem mondok semmit. A bátyád apuci jó kisfia, a sógornőd meg egy ribanc, de ezt valószínűleg tudtad te is. Nem győztem elhúzni a bokámat az ismerkedési kísérletei elől.

-Tudom, egyszer majdnem engem talált meg. – grimaszolt Cara. –Mondjuk, ez várható volt, mert a szent asszony mindig is egy nagy ribanc volt. Ha apa tudná, már biztosan repülne a családból, de James miatt hallgatok, mert neki valamiért Sylvia kell.  Amúgy egészen jó kis szónoklatot vágtál ki, bár a frász jött rám, nehogy végső érvként kicsapd eléjük az orvosi leleteimet is. Így is éppen elég volt fenntartani a látszatot, hogy semmi okunk a sietségre. Ha tudnák, mi a helyzet, talán még az esküvőre se jönnének el, mert már megint csak szégyent hozok a fejükre. A válásomat a mai napig nem emésztették meg, Marco mellett álltak, mondhattam bármit.

-Nem mondod komolyan? Ha ezt előbb tudom, biztos, hogy eldicsekszem a bébivel, de még nem késő egy táviratot küldenem nekik. – kacsintott rá a férfi.
-Ne viccelj ezzel Robert! Igazság szerint fogok én még miattuk görcsölni a nagy napig, érzem. Sylviának különösen nagy tehetsége van hozzá, hogy kiszúrja, ha valaki simliskedik. Talán a saját ügyei kapcsán szerzett nagy tapasztalata teszi. És semmi sem tehetné boldogabbá, mintha megkeverhetné a dolgokat. Te inkább annak örülj, hogy a Te családod teljesen normális. A szemük nem rebbent, mintha csak egy hétköznapi bejelentést tettünk volna. Bár, azt épppen hallottam, ahogy apád megkérdezte tőled, amikor azt hittétek senki sem hallja, hogy de ugye nem azért olyan sürgős az esküvő megszervezése, mert be akarjuk hozni Kristenéket? Egyedül az a szerencséd, hogy jó választ adtál neki. Akkor legszívesebben odamentem volna hozzátok, hogy megöleljelek. Nagyon jól esett minden szó, annál is inkább, mert nem tudhattad, hogy hallom.  „Apa! Sokkal jobban szeretjük egymást annál, hogy ez a gondolat, és egyáltalán Kristen felmerült volna. Hidd el nekem, ez egy igazi szerelemgyerek és ennél fogva biztos lehetsz benne, hogy gyönyörű lesz.”- idézte a férfi szavait. -Apád meg nem kapott levegőt, mert azt az apróságot addig nem említetted neki, hogy unoka is van a láthatáron. Aztán jött Claire és megrémült, hogy apád miért olyan vörös. Már azt hitte, valamivel úgy felhúztad, hogy gutaütést kap azonnal. Aztán a vacsoránál már egyikőtök sem tudta magában tartani a nagy hírt. Kíváncsi vagyok, azóta még hányan tudnak róla, fél Londonon kívül. Egy kis lelkiismeret-furdalásom van is, amiért apáék előtt titkoltuk, de talán egy hónap alatt nem futnak össze senkivel, aki valahol valakitől hallott a dologról.

-Kicsim, nincsenek illúzióim, híre fog menni. Az első újság, amelyik a közelgő esküvőről beszámol, azonnal a háttérben megbújó izgalmas részleteket fogja kutatni. És vagy némaságot fogadunk vagy megerősítjük a dolgot, más lehetőség nincs. Meglepő módon most úgy érzem, hogy képes lennék büszkén nyilatkozni róla, hogy minden szó igaz, de azt hiszem, mindenkinek jobb, ha a büszke és férfisoviniszta kijelentéseimet a barátaimra korlátozom. – vigyorodott el, miközben végigsimított Cara hátán és fenekén.
-Te nem érzed úgy, hogy le kéne pihennünk? – nézett rá hívogatóan bársonyos szemekkel, de Cara kibújt az öleléséből.
-Valakiről elfeledkeztél. – biccentett a teraszra nyíló ajtónál ücsörgő kutyára.
-Jaj, ne már! Molly! Fél délután Melákkal rohangáltak, nem igaz, hogy még egyszer le kell vinni.
-Oké, akkor csak engedd ki, had fusson egyet! Ha látja, hogy nem megyünk utána, a közelben fog maradni.
Robert a kertajtóban ácsorogva várta, hogy Molly kirohangálja magát és megadóan visszajöjjön. Közben hallotta a bejárati ajtó csengőjét. Kíváncsi volt, hogy ki lehet az ilyen későn. Bezárta a kaput és odabent bekapcsolta a teraszajtót védő riasztót. Amikor megfordult Cara sápadt  arca volt az első, amit észrevett, aztán a remegő kezében tartott levél.

2 megjegyzés:

zsorzsi írta...

Ó Juci ,most megint mit találtál ki ?

Lövésem sincs mi lehet levélben,kitől jött ? Vagy csak én vagyok lelassulva ? :) Nem tudom ? ....és mi lesz Mollyval ? :):)

csez írta...

Érdekes rokonság o.O
De Robert férfias szónoklata nekem is bejött ;)
És ismét egy kis feszkó ;) XDDDD