Robert feszengve
rángatta a mandzsettáját a zakó ujjában, amíg a taxi bekanyarodott a szálloda
elé.
-Biztos, hogy
szükség van erre a puccparádéra? – nézett végig mindkettőjükön. -Végülis az
anyádéknak jelentjük be a dolgot, nem az elnöknek. –morgolódott
folyamatosan. Cara a szemét forgatva
nyúlt a kilincs után.
-Tudod mit, az
elnöknek egyszerűbb lenne elmondani, és utána talán még egy jó hangulatú estét
is sikerülne eltölteni. Itt erre esély sincs. Csak annyit kérek, hogy ne kapd
fel a vizet! Mert abban biztos vagyok, hogy valaki a családomból okot fog
szolgáltatni rá.
Robert a lány
kezéért nyúlt és visszahúzta a már nyíló ajtóból.
-Adj egy csókot
mielőtt az oroszlánok elé vetnél! Aztán ülj nyugodtan a formás kis seggeden,
amíg átmegyek a túloldalra és kisegítelek, rendben? Ha esetleg idelent
ácsorognak és várnak, akkor lássák, hogy igazi angol úriember lesz a férjed. És
azt hiszem, jobb ha a gyereket sem hozzuk egyelőre szóba. A két hír alighanem
kicsit ütné egymást. – vágott egy játékos grimaszt és Cara végigsimított a
férfi állán.
-Nyugi! Két órát
féllábon is kibírunk, aztán úgysem látjuk őket egy jó ideig.
Robert kiszállt,
körbesétált és kisegítette a lányt. Egy pillanatra magához ölelte, egy rövid
csókot nyomott a szájára, aztán a bejárat felé fordultak, és egymásba karolva
elindultak az ajtót szolgálatkészen tartó boy felé. Az étterem rögtön a
bejárattól balra volt, és a hosstess a jól fizető vendégeknek kijáró szívélyes
mosollyal kísérte őket az asztalhoz, ahol már többen ültek. Senki nem
emelkedett fel az üdvözlésükre. Cara úgy
álldogált a néma társaság mellett, mint egy megilletődött kamaszlány. Aztán
erőt vett magán és megszólalt.
-Anyu, apu... ő a
vőlegényem, Robert Pattinson. Robert, ők a szüleim, Anna és Jeffrey Hamilton. Ő
pedig a bátyám, James és a felesége, Sylvia. Nagyon köszönjük, hogy eljöttetek.
A Hamilton család
hűvös, távolságtartó mosollyal biccentett, egyedül Sylvia arcán csillant fel
érdeklődés, és magáról megfeledkezve megszólalt:
-Örülünk, hogy
megismerhetjük Cara új barátját. Foglaljatok helyet!
James az asztal
alatt jól láthatóan bokán rúgta a feleségét, mire Sylvia elpirult és Cara
apjára nézett.
-Bocsáss meg,
megfeledkeztem magamról, természetesen te vagy a vendéglátó! – mondta és
lehajtotta a fejét. Robert kissé ideges mosolyát elképedt csodálkozás váltotta
fel. Ezek az emberek ennek a nyílt, őszinte és kedves lánynak a rokonai
lennének? Még Madame Tussauds
viaszfigurái is élettelibbek, emberibbek ennél a nyársat nyelt társaságnál.
Zavartan toporgott Cara mellett, mire a családfő végre megszólalt.
-Természetesen
nagyon örülünk, hogy megismerhetjük Mr. Pattinson. Eddig csak az újságokból
hallottunk róla, hogy ismerik egymást a lányunkkal, és amit hallottunk az elég
nyugtalanító volt. Úgyhogy remélem, ez a vacsora jó alkalom lesz arra is, hogy
a kétségeinket eloszlassa. – Hangjában világosan érezhető volt a rosszallás és
kétkedés.
Cara megunta a
zavarbaejtő ácsorgást az asztal mellett és az édesanyja melletti széket kihúzva
leült, aztán a mellette levő székre lehúzta Robertet is. Majd nagy levegőt vett
és megszólalt.
-Nem igazán azért
vagyunk itt apa, hogy a keresztkérdéseidre megkaphasd a válaszokat, amiket majd
amúgy is kedved és hangulatod szerint értelmezel. Igazából csak szerettük volna
megragadni az alkalmat, hogy a városban jártok. A napokban ugyanis nagy döntést
hoztunk és szeretnénk, ha elsőként ti értesülnétek róla. Már persze Robert
szülein kívül – mosolygott a férfira. –Szóval, úgy döntöttünk, hogy rövidesen
összeházasodunk.
A bejelentést
néma csend követte. Robert érezte leendő apósa neheztelését, és legszívesebben
megszólalt volna, hogy az elnézését kérje, amiért nem hagyományosabban intézik
a dolgot, de Cara előre figyelmeztette, hogy Jeffrey Hamiltonnál nem kell, sőt
nem szabad a hagyományok szerint intézni a lánykérést. Az apja nem gesztusként,
hanem a gyengeség jelenként venné, ha Robert tőle kérné meg a lányát. Egy férfi tudja, hogy mit akar és szerezze
meg! – ez volt a jelszava. Uralkodott a családján, ezt csak a vak nem látta,
és egyedül Cara volt az, aki elég akaratos volt, hogy föléje tudjon kerekedni,
bár egyértelmű volt, hogy az apja elismerését ezzel sem tudta kivívni.
-Mr. Pattinson,
nem tudom tudja-e, hogy Cara már férjnél volt korábban. – kezdett bele a
mondandójába a férfi. És nem volt túl sikeres az első házassága. A lányom
hajlamos elhamarkodott döntéseket hozni, ezért bocsássa meg nekem, ha kicsit
szkeptikus vagyok ezzel a nagy bejelentésével kapcsolatban is. Maga híres ember
és nem hiszem, hogy örülne, ha azután derülnének ki a lányom múltbéli botlásai,
miután Ön elkötelezte magát.
A felesége nagyot
sóhajtott és egyetértően bólogatott. Cara már éppen kinyitotta volna a száját,
hogy visszafeleseljen, amikor Robert keze megnyugtatóan ráborult az ökölbe
szorított kezére. Összefonta ujjaikat, hogy a gyűrűik jól láthatóan
összesimuljanak és megszólalt.
-Mr.Hamilton,
mindent tudunk egymásról, amit tudnunk kell. Megkockáztatom, Caráról én talán
még többet is tudok, mint Önök. És bár valóban nem túl régi az ismeretségünk,
de volt alkalmunk megtapasztalni, hogy a választott párunk mennyire képes
társként állni mellettünk. Meggyőződésem, hogy ha még évekig együtt élnénk,
akkor sem tudnánk már meg nagy újdonságokat egymásról. Ahogy Cara is mondta, az
elhatározásunk megmásíthatatlan és ez a vacsora tulajdonképpen csak azt a célt
szolgálja, hogy ne a templomban találkozzunk először. Sajnos a meghívók még nem
készültek el, de Londonban tartjuk majd az esküvőt viszonylag szűk körben,
meghitt családi eseményként, és rövid időn belül, talán egy hónap múlva.
Természetesen Önök a vendégeink. És
most, ha ezzel a bejelentéssel nem vettük el az étvágyukat, talán meg is
rendelhetnénk a vacsorát.
*
A taxitól a házig
botladozva jutottak csak el, mert Robert képtelen volt elszakadni Carától.
Amikor kisegítette, megcsókolta és ez a mély, érzelmes csók egyszerűen nem
akart véget érni. Aztán magához ölelte a lányt, amíg a kulcsot előkotorta a
zsebéből és odabent beütötte a biztonsági kódot.
-Jézusom, el sem
hiszem, hogy itthon vagyunk végre! Cara, nem akarlak megbántani, de nem
cseréltek el téged véletlenül annak idején a szülészeten? Ha nem tudtam volna,
hogy a családoddal ülünk egy asztalnál, soha nem jöttem volna rá. Egy új film
forgatása előtti stábmegbeszélésen több érzelem és közös téma kerül terítékre
vadidegen emberek között, mint ma este. A szüleidről jót vagy semmit, így
inkább nem mondok semmit. A bátyád apuci jó kisfia, a sógornőd meg egy ribanc,
de ezt valószínűleg tudtad te is. Nem győztem elhúzni a bokámat az ismerkedési
kísérletei elől.
-Tudom, egyszer majdnem
engem talált meg. – grimaszolt Cara. –Mondjuk, ez várható volt, mert a szent
asszony mindig is egy nagy ribanc volt. Ha apa tudná, már biztosan repülne a
családból, de James miatt hallgatok, mert neki valamiért Sylvia kell. Amúgy egészen jó kis szónoklatot vágtál ki,
bár a frász jött rám, nehogy végső érvként kicsapd eléjük az orvosi leleteimet
is. Így is éppen elég volt fenntartani a látszatot, hogy semmi okunk a
sietségre. Ha tudnák, mi a helyzet, talán még az esküvőre se jönnének el, mert már
megint csak szégyent hozok a fejükre. A válásomat a mai napig nem emésztették
meg, Marco mellett álltak, mondhattam bármit.
-Nem mondod
komolyan? Ha ezt előbb tudom, biztos, hogy eldicsekszem a bébivel, de még nem
késő egy táviratot küldenem nekik. – kacsintott rá a férfi.
-Ne viccelj ezzel
Robert! Igazság szerint fogok én még miattuk görcsölni a nagy napig, érzem.
Sylviának különösen nagy tehetsége van hozzá, hogy kiszúrja, ha valaki
simliskedik. Talán a saját ügyei kapcsán szerzett nagy tapasztalata teszi. És
semmi sem tehetné boldogabbá, mintha megkeverhetné a dolgokat. Te inkább annak
örülj, hogy a Te családod teljesen normális. A szemük nem rebbent, mintha csak
egy hétköznapi bejelentést tettünk volna. Bár, azt épppen hallottam, ahogy apád
megkérdezte tőled, amikor azt hittétek senki sem hallja, hogy de ugye nem azért
olyan sürgős az esküvő megszervezése, mert be akarjuk hozni Kristenéket?
Egyedül az a szerencséd, hogy jó választ adtál neki. Akkor legszívesebben
odamentem volna hozzátok, hogy megöleljelek. Nagyon jól esett minden szó, annál
is inkább, mert nem tudhattad, hogy hallom.
„Apa! Sokkal jobban szeretjük
egymást annál, hogy ez a gondolat, és egyáltalán Kristen felmerült volna. Hidd
el nekem, ez egy igazi szerelemgyerek és ennél fogva biztos lehetsz benne, hogy
gyönyörű lesz.”- idézte a férfi szavait. -Apád meg nem kapott levegőt, mert
azt az apróságot addig nem említetted neki, hogy unoka is van a láthatáron.
Aztán jött Claire és megrémült, hogy apád miért olyan vörös. Már azt hitte,
valamivel úgy felhúztad, hogy gutaütést kap azonnal. Aztán a vacsoránál már
egyikőtök sem tudta magában tartani a nagy hírt. Kíváncsi vagyok, azóta még
hányan tudnak róla, fél Londonon kívül. Egy kis lelkiismeret-furdalásom van is,
amiért apáék előtt titkoltuk, de talán egy hónap alatt nem futnak össze
senkivel, aki valahol valakitől hallott a dologról.
-Kicsim,
nincsenek illúzióim, híre fog menni. Az első újság, amelyik a közelgő esküvőről
beszámol, azonnal a háttérben megbújó izgalmas részleteket fogja kutatni. És
vagy némaságot fogadunk vagy megerősítjük a dolgot, más lehetőség nincs.
Meglepő módon most úgy érzem, hogy képes lennék büszkén nyilatkozni róla, hogy
minden szó igaz, de azt hiszem, mindenkinek jobb, ha a büszke és
férfisoviniszta kijelentéseimet a barátaimra korlátozom. – vigyorodott el,
miközben végigsimított Cara hátán és fenekén.
-Te nem érzed
úgy, hogy le kéne pihennünk? – nézett rá hívogatóan bársonyos szemekkel, de
Cara kibújt az öleléséből.
-Valakiről
elfeledkeztél. – biccentett a teraszra nyíló ajtónál ücsörgő kutyára.
-Jaj, ne már!
Molly! Fél délután Melákkal rohangáltak, nem igaz, hogy még egyszer le kell
vinni.
-Oké, akkor csak
engedd ki, had fusson egyet! Ha látja, hogy nem megyünk utána, a közelben fog
maradni.
Robert a kertajtóban
ácsorogva várta, hogy Molly kirohangálja magát és megadóan visszajöjjön. Közben
hallotta a bejárati ajtó csengőjét. Kíváncsi volt, hogy ki lehet az ilyen
későn. Bezárta a kaput és odabent bekapcsolta a teraszajtót védő riasztót.
Amikor megfordult Cara sápadt arca volt
az első, amit észrevett, aztán a remegő kezében tartott levél.
2 megjegyzés:
Ó Juci ,most megint mit találtál ki ?
Lövésem sincs mi lehet levélben,kitől jött ? Vagy csak én vagyok lelassulva ? :) Nem tudom ? ....és mi lesz Mollyval ? :):)
Érdekes rokonság o.O
De Robert férfias szónoklata nekem is bejött ;)
És ismét egy kis feszkó ;) XDDDD
Megjegyzés küldése