A menedék 68.

Cara álmodozva nézte a Hotel Danieli előtt hullámzó lagúna vizét. A tökéletes nászút, Robert jól választott. Ha valahol különösen  szívesen andalgott a férjével, akkor az Velence sikátorainak útvesztője volt. A férje... még mindig furcsa volt a gondolat. Legutóbb még csak a szerelme volt, a majdnem elvesztett szerelme, akit éppen itt, a kedvenc városában kapott vissza és vele a boldogságot, amiről már majdnem lemondott.

 A tegnap lezajlott esküvő mintha már fényévekre lett volna, olyan gyors egymásutánban követték egymást az események.. A templomi szertartás után a fogadás jó hangulatban zajlott le, még a szüleit is megérintette az a családias hangulat, amit a Pattinson família teremtett maga körül. Vagy csak még mindenki az oltár előtt elhangzott ígéretek és gyönyörűen megfogalmazott gondolatok hatása alatt állt. Az esketés hivatalos fogadalma után mindketten lehetőséget kaptak rá, hogy köszöntsék életük párját, és mire az utolsó szó elhangzott, szem nem maradt szárazon. Még Tom, Robert örökké idétlenkedő barátja is komolyan, nagyot sóhajtva nézett maga elé.

Szinte még fülébe csengett Robert selymesen búgó hangja. Miután az apró kulcsokkal kinyitották a fogadalmi napló két oldalát, először a férfi kezdett bele a felolvasásba. Halkan beszélt, csak őhozzá, de a kiváló hangosításnak hála minden jelenlévő tisztán hallotta a szavait:  „ Én igent mondok Rád, arra, amilyen vagy, és nem arra, amilyennek látni szeretnélek. Ne olyan légy, amilyennek én akarlak, hanem olyan, amilyen Te akarsz lenni. Ne érezd kényszernek, hogy hozzám igazodj, az ellenpontom, a másik felem légy, legyél olyan, amilyen Te vagy, és legyél egyre jobban önmagad. Érezd, hogy a Te másságod jót tesz nekem, és örömet szerez. Melletted alszom és veled ébredek. El ne hagyj, könyörgöm, hisz csak így létezhetek. Ígérem, vigyázok rád, óvlak, védelek,Ha majd szíved alatt hordozol egy életet..” – itt alig észrevehetően rákacsintott, aztán a lány könnyeitől meg nem zavarva folytatta:

Ülj ide mellém s nézzük együtt az utat, mely hozzád vezetett. Ne törõdj most a kitérõkkel,én is úgy jöttem, ahogy lehetett.Hol van már, aki kérdezett,és hol van már az a felelet,leolvasztotta a Nap a hátamra fagyott teleket.Zötyögtette a szívem, de most szeretem az utat, mely hozzád vezetett.(Csukás István: Ülj ide mellém)

„Szívem kereste őt, kiben megbízhatok, ki gondol reám, akire vágyhatok.Lelkem kereste őt, ki jobbik felem,el nem hagy soha, boldog lesz velem.Mára szívem repes, együtt dobban veled,lelkem immár teljes, társra lelt tebenned.”

„Jó érezni, hogy szeretlek.Nagyon és egyre jobban.Ott bujkálni két szemedben,Rejtőzködni mosolyodban.Érezni, hogy szemeid már Szemeimben élnek és néznek,S érezni azt, ha szép, veled szép És csak veled teljes az élet."

Amikor az utolsó szó is elhangzott, Cara csak nézett rá könnyben úszó szemekkel és alig tudott belekezdeni. Aztán megköszörülte a torkát, a naplót a kezébe fogta, és a férfi szemébe nézve beszélni kezdett: „ Az otthont nem lehet falak közé szorítani, nem lehet kulcsra zárni. Mert az otthon egy érzés. Egy érzés, amit nem tudsz felépíteni, berendezni, vásárolt tárgyakkal felékesíteni. Az otthon egy érzés, amit nem vehetsz, csak kaphatsz. Tőle. Vele, mellette mindenütt otthon vagy.(Csitáry-Hock Tamás)

"Ismerem azokat a szavakat, amelyeket még ki sem ejtettél.Már tudom, hova tartasz,mikor még el sem indulsz.Tudok a féltett titkaidról,amiket mélyen elrejtesz.Mindent tudok rólad, kedvesem,nem vagyok kém, csak szeretlek!"/Jim Morrison/ - a férfi korábbi kacsintásának párja most Cara arcán suhant át.

Oly sok szépet ígértünk egymásnak,Forrón lángol szerelmünk tüze,Ha mindig ily szép lenne az élet,Tán nem is lenne szükség esküre.Legyen bármilyen hosszú is az élet,Sírig tartó boldogságot ad,Bátran nézhetsz az emberek szemébe,Mindaddig, míg betartod szavad.(Drayton)

A hűség azt is jelenti, hogy kötelék fűz össze bennünket, és kitartunk egymás mellett. Kitartunk egy folyton változó ember mellett, egy folyton változó kapcsolatban. A hűség dinamikus. Aki ahhoz ragaszkodik, amije van, máris elveszítette. A hűség azt jelenti, hogy közös jövőnk van.(Alfons Vansteenwegen

Az utolsó szavakat már kicsorduló könnyei kísérték, aztán Robert hozzáhajolt és mielőtt a pap erre felszólította volna, megcsókolta. Hosszan és forrón, amelyben az igazi fogadalom rejtőzött.

Az ujjára húzott fantasztikus gyémánt sem hatotta úgy meg, mint ez a csók. Aztán az események felgyorsultak, a pap házastársaknak nyilvánította őket és sok boldogságot kívánt, aztán már szaladtak is a kocsihoz a sűrűn hulló rizsszemek záporában.

Természetesen az eseménynek híre ment. Már az érkezéskor is sokkal többen ácsorogtak a templom közelében, mint a meghívottak, de a bobbyk által  felügyelt kordonon belülre nem keveredhetett senki illetéktelenül. Amikor kijöttek, valóságos tömeg vette körbe őket és fényképezőgépek százai, ha nem ezrei villogtak feléjük. Egy pillanatra megálltak és első alkalommal csókolták meg egymást, immár  férj-feleségként a nyilvánosság előtt, megköszönve ezzel a mindenhonnan feléjük kiabált jókívánságokat. Aztán beszálltak a kocsiba és a lökhárítóhoz kötött konzervdobozok hangos csörömpölésétől kísérve visszahajtottak a szállodához.

A vacsorán fogadták a családtagok, rokonok és közeli jó barátaik jókívánságait. Cara homlokráncolva hallgatta Tomot, aki vigyorogva nyújtotta át a kis csomagot, mondván, hogy remélhetőleg ennek a felhasználására végre sort kerítenek, nem úgy, mint arra a másikra, ami otthon a szekrény mélyén lapul. Kérdőn nézett Robertra, mert fogalma sem volt róla, miről beszél a barátja, de a férje csak a szemét forgatva csóválta a fejét és ezt a csomagot nem volt hajlandó kinyitni a vendégek előtt.

A vacsora után felvágták a hatalmas tortát, amelynek legfelső emeletét és egy üveg pezsgőt a szobájukba vitettek. Viszonylag korán elbúcsúztak a vendégektől, mondván, hogy a nászút még aznap éjjel megkezdődik. Cara az egész bejelentés alatt pirulva bújt a férje melléhez, aki nemes egyszerűséggel a karjába kapta és elrabolta az ünneplő vendégsereg elől. A lelkes éljenzés közepette teljes zavarban hagyta, hogy Robert a lifthez cipelje, majd a karjában tartsa egészen a szobájuk ajtajáig, amit Lizzy vigyorogva tárt szélesre előttük, hogy az öccse átvihesse az új asszonyt a küszöbön. Richard pedig nevetve figyelmeztette a fiát, hogy ezt majd otthon se felejtse el megismételni.

Amikor végre kettesben maradtak és Robert a talpára állította, azt hitte, élete egyik legmámorosabb éjszakája kezdődik, de meglepő módon, bár a férfi vetkőztetni kezdte, de a csókokon kívül nem nyúlt hozzá, hanem a fürdőszobaajtóról a kezébe nyomta a már kikészített ruháit. Az órájára nézett és egy pohár pezsgőt töltve vigyorogva sürgette, mivel Dean már járó motorral várta őket odalent. Aztán nemsokára a repülőtéren találta magát. Azt hitte, visszamennek Montanába, de a Velencébe tartó géphez vonszolta magával a férje. Az egész egyszerűen lehengerlő és megríkatósan álomszerű volt. A kora reggeli párában földet érve pedig hagyta, hogy a sós fuvallat járja át a fáradt tagjait és ettől új erőre kapott. Olyannyira, hogy a szállodai szobában a még londoni éhséggel a sejtjeiben hagyta, hogy Robert az ágyra döntse.

Az első mámor csillapodtával körülnézett.

-Hiszen ez a Metropol-beli ágyad! – csodálta meg újra a fenséges oszlopos, baldachinos csodát.

Robert vigyorogva nézett rá:

-Nem is varázsoltalak el olyan nagyon, ha még képes vagy ilyen megállapításokat tenni. De igazad van, ez az. Mondtam neked, hogy van az a pénz... nos, megvettem. Egyelőre erre a hétre idehozattam, aztán szétszedik és repül haza velünk.

-Nem lett volna olcsóbb otthon csináltatni egy hasonlót?

-De, lehet, csakhogy az már nem AZ az ágy volna, amiben visszakaptalak, és amiben most már végképp az enyém lettél. Szép is lenne, ha még a trónörökös is ebben jöhetne a világra, de igazság szerint, nyugodtabb lennék, ha kórházban kerülne rá sor, a biztonság kedvéért.

-Micsoda romantikus gesztusok! – mosolygott Cara, miközben maga elé tartotta a kezét, amin ott ragyogott az új gyűrűje. –De tudod, hogy nem ez számít, ugye tudod? Nem kell a világot a lábam elé tenned ahhoz, hogy érezzem a szerelmedet. Igaz, lehet, hogy sokkal többet kell tenned, mert amit én kérek, az pénzzel nem váltható meg. De hiszek benne, hogy képes vagy megadni.

-Igyekezni fogok, Cara, ezt megígérem, de ismersz, néha annyira tökéletlen tudok lenni. Úgyhogy felhatalmazlak, ha úgy érzed, nem jó irányba megyek, rángass meg, mutasd nekem a helyes utat!

-Hiszen erre a templomban is megesküdtem. – suttogta a lány és közben szép lassan elnyomta az álom. Robert magához húzta és betakarta felhevült testüket, aztán valami mélységes belső nyugalommal a lelkében ő is becsukta a szemét.

*

A kintről beszűrődő nyüzsgés hangjai beszivárogtak az álom mélyére és az ébredés felé taszigálták Carát. Ólomsúlyúnak érezte a pilláit, de azért küzdött és végre kinyílt a szeme. Hirtelen nem tudta volna megmondani, hol lehet, mert a londoni hotelszoba határozottan nem így nézett ki emlékei szerint. Aztán villámcsapásszerűen érte a felismerés, Velencében van! Robert szuszogott mellette a hatalmas mennyezetes ágyban és a férfi kezén, amely védelmezően borította be a pucér mellét, ott csillogott a jegygyűrű. Felemelte a saját kezét és a tekintélyes gyémántot nézegette. Csodás darab, de ha hazaérnek le fogja venni, mert belehalna, ha valahol véletlenül elhagyná. Ráadásul, ha a kicsi megszületik, folyamatosan attól félne, hogy megsérti vele a puha bőrét. A kicsi! A takarón át megsimogatta a hasát, és egyszer csak Robert keze simult az övére, összefonta az ujjaikat, aztán a takaró alatt együtt simogatták a még lapos pocakját.

-Ezt sem biztos, hogy elmeséljük majd a kölyöknek, hogy már a nászutunkon is velünk volt. – motyogta álmosan. –Főleg, ha lány lesz! Csak ne vonja le a szülei történetéből azt a tanulságot, hogy az esküvő előtt megtehet bármit.

-Jézusom, csak nem leszel ilyen vaskalapos apa? – nevetett Cara. 

-Hát, már most furcsa belegondolni, hogy nemsokára valakinek nekem, nekünk kell kijelölni az utat, amit követnie kell; amikor sokszor úgy érzem, még én sem találtam meg egészen. Fura volt apával eltölteni egy egész napot kettesben, tisztára úgy éreztem, mintha visszamentünk volna az időben, és újra egy éretlen kamasz lettem volna, akit valamiért mindig figyelmeztetni kell. De ügyesen csinálta, mert igazából egyszer sem osztott ki, hagyta, hogy én jöjjek rá. Kíváncsi vagyok, hogy vajon annak idején is ilyen jól csinálta-e, vagy csak idővel érzett rá a megoldásra.

-Biztosan jól csinálta már akkor is, mert rendes pasit neveltek belőled. – cirógatta meg a lány. Robert elkapta a kalandozó ujjacskákat és megcsókolta őket.

-Rendes pasit, hm? Na, ez a rendes pasi most kifejezetten csúnya dolgokat forgat a fejében. Csak nem tudom, hova a fenébe tettem Tom dobozkáját, mert abban biztos vagyok, hogy az utolsó pillanatban begyömöszöltem a bőröndbe. Kimászott az ágyból és csak úgy, nemes pucérságában kotorászni kezdett, aztán Cara felé fordult, aki ugyan már eddig is élvezettel legeltette a szemét rajta, de most a szája is kiszáradt. A férje kezében ott lapult a barátja ajándéka, az arcán pedig egy olyan ördögi mosoly, amitől a lába ujjáig elzsibbadt; de készséges kíváncsisággal várta, hogy a nagy titokról fellebbentse a fátylat.