A menedék 59.

Robert valami belső megmagyarázhatatlan izgatott várakozással vágott át az utcán. Trey a szállodával szemközti oldalon tette ki, mert már nem volt türelme kivárni, amíg egy alkalmas helyen vissza tudnak fordulni. A recepciós mosolyogva nyújtotta felé a kulcsát, a szinte már-már bizalmas hunyorítást nem értette, de aztán előkapta a telefonját és a liftben már Cara számát tárcsázta. A hívott szám jelenleg nem elérhető. Cara, basszus, hol a fenében vagy?

Kinyitotta az ajtót és abban a pillanatban állt meg benne az ütő. A kanapéján Cara üldögélt. Kicsit hiányos öltözékben, de határozottan nem örömtelien nézett a szemébe. Szeme csillogásából tudta, hogy a lány korábban alighanem sírt is, és mostanra inkább már csak valami nyers indulat maradt benne. Az egészben csak az zavarta igazán, hogy fogalma sem volt az okokról.

-Szia! – lehelte óvatosan és lehajolt, hogy felhúzza magához. Az arcán csattanó pofon váratlanul érte. Ráadásul eltalálta az amúgy is sajgó fülcimpáját, és ettől egy pillanatra elöntötte az agyát a vér.

-Cara! Megvesztél? Mi a franc bajod van? – dörzsölte meg a fülét.

-Remélem fájt annyira, mint nekem a tudat, hogy egy hétig sem vagy képes hűséges maradni.

-Mi van? – nézett rá teljes értetlenséggel.

-A csajnak, aki a fürdőszobádon osztozott veled, nem hiányzik valamije?- lökte a nyitott tenyerét a férfi orra alá Cara.

-Ja, hogy ez... – ó, basszus, Clyde kinyírlak, ha legközelebb találkozunk. – gondolt némi nehezteléssel a barátjára, aki miatt ez az egész mai nap kezdett tragikomédiába fordulni. –Hát, ez egy hosszú történet. – nézett Carára.

-Akkor kezdj bele, mert a gépem nemsokára megy, és nem szeretném lekésni! – morgott rá a lány.

-Félreérted Cara, nem járt itt semmiféle nő, ez tulajdonképpen az enyém. Tegnap Clyddal kicsit többet ittunk a kelleténél és reggelre ez a kis apróság ott virított a fülemben, de nem akartam így menni az interjúkra, és ...

-Állj! Ki az a Clyde, és miért került neked gyémánt fülbevaló a füledbe?

-Nos, Clyde egy régi barát. Jó barát. – nyomta meg a végét, mikor a lány a barát szóra elhúzta a szája szélét. Hát, istenem, kinek ilyen, kinek olyan barátai vannak. Neki a sors Kristent és Clyde-ot osztotta, Tomék meg a ráadás. Kicsit furcsa egy társaság, de tulajdonképpen mindannyian jó emberek. És különben is, ő mikor kritizálta Cara barátait?

-Nézd Cara, egy órája gyanúsítottak meg, hogy homokos vagyok és „gáláns ajándékokat fogadok el” férfiaktól. Ehhez képest szinte hízelgő, hogy te meg hűtlenséggel vádolsz. Na, gyere ide, mert percek óta csak szaporítjuk a szót, ahelyett, hogy csókolóznánk. Nem tudom, miért jöttél, de én nagyon örülök, hogy itt vagy, mert már két napja nem tudtalak elérni és te sem kerestél. Már mindenféle rémképek kínoztak, leginkább arról, hogy ejtettél – suttogta a zuhanytól még nedves tincsek közé.

Cara a szemét forgatva, de megkönnyebbülve lógott a nyakában.

-Ejtettelek? Én? Amikor még minden pillanatban attól tartok, hogy felébredek és rájövök, hogy ez az egész csak álom. Szép és izgalmas, máskor pedig fájdalmas álom. Csak hiányoztál és meg akartalak lepni, de aztán úgy alakult, hogy én lepődtem meg.

-De remélem azóta már megjött a józan eszed! – cibálta meg kedvesen a köpeny elejét Robert. –Mivel győzhetnélek meg, hogy itt vagyok!? A tied vagyok!

-Hát, lenne egy egészen egyszerű, kézenfekvő módja a meggyőzésnek, de ehhez még túl sok rajtad a ruha. – kacsintott rá a lány.

Pár pillanattal később már nem lehetett semmi panasza. Amikor Robert végre nemcsak beszélt, hanem a tettek mezejére lépett, halkan kuncogva megsimogatta a még piros fülét.

-Szívesen megnéznélek, amikor egy csepp gyémántba vagy csak öltözve.

A férfi nevetve dörmögött, miközben a mellei közti völgyben kalandozott lefelé.

-Jól áll!

-Érzem! – sóhajtott Cara, aztán hagyta, hogy a szenvedély magával sodorja.

*

Clyde a fényképezőgép keresőjén át a két fiatal lányt próbálta a legjobb szögben elkapni. Szinte már kórosan sovány ez a két bige – fintorgott. Igazi modell-alkat mind a kettő. Amikor még ő is a gép előtt pózolt, a teltebb lányok voltak divatosak és a lányosan jóképű fiúk. Mint ő és mint Robert. Mindig is tetszett neki és már akkor szívesen megkörnyékezte volna. Minden mozdulatában ott látta a lehetőséget, hogy nem fogja elzavarni, de az állandóan körülötte rajzó lányok elbizonytalanították. Abban a világban nem volt könnyű barátokra lelni és nem akarta ezt a barátságot az érzékei miatt kockára tenni.

Amikor rájött, hogy Robert csak barátkozik a lányokkal, újra a rögeszméjévé vált, hogy a tudomására hozza az érzelmeit, de a srác bekerült egy igazi film forgatására és az a világ hamarosan teljesen magába szippantotta. Azóta tulajdonképpen nem is találkoztak. Amikor Londonban volt egy-egy filmje bemutatója, a tömegben ő is ott volt, de soha nem merészkedett a közelébe. Mostanáig.

És ez a tegnap este egészen jól sikerült! Rengeteget sztoriztak a régi időkről, itták a söröket egymás után, bár Rob eleinte vodkázni akart, de hamar belátta, hogy abban az iramban a vodka túl hamar véget vetne az estének. A kedvenc bárjába is elvitte és féltékenyen őrizte a mohó tekintetek kereszttüzében. Addigra már kellett is őrizgetni. Valószínűleg józanul bele sem ment volna, hogy fülbevalót lövessen be Juliannal. Méregdrágán számolta fel a srác a köveket, de csodás érzés volt, hogy a saját kövének a párja Robert fülében csillogott. Kíváncsi lett volna rá, hogy reggel kijózanodva mit szólt hozzá?

Nem akarta elkapkodni a dolgokat, ezért a taxiból kirakta a szálló előtt, nem ment be vele, mert türelmetlenségében lehet, hogy elriasztotta volna. De ha itt végez, odamegy és kiteríti a kártyáit. A film világában aligha lesz meglepetés ez Rob számára, még az is lehet, hogy ... á, túl szép lenne, ha simán menne a dolog. De egy próbálkozást mindenképpen megér. Onnantól a srác kezében a döntés. Bizakodó volt, mert az állandó finom gesztikulálás, a tenyércsipkedés, szemöldökbabrálás ígéretes testbeszéd volt.

*

Az ajtó felől felhangzó kopogásra Cara magára kapta a köntöst.

-Biztos a szendvicseket hozzák, majd kinyitom. – táncolt az ajtó felé. Robert a fürdőszoba felé indult. A kitárt ajtóban egy Roberttel nagyjából egyidős férfi állt. Magas, ápolt és kifejezetten bosszús arckifejezéssel nézett a lányra. A fülében egy gyémánt csillogott, aminek a párja nem is olyan régen még a frászt hozta a lányra. Némán méregették egymást egy darabig, aztán egyszerre kezdtek volna beszélni, aminek a következtében megint csend ereszkedett közéjük. Cara nem tudta elszakítani a tekintetét a férfi fülében csillogó kőről. A következő pillanatban Robert bukkant fel a háló ajtajában egy szál törülközővel a dereka körül.

-Gyere, segíts!  Vissza akartam rakni ezt a vacakot, hogy lásd, ha már olyan kis kíváncsi vagy, de csak felsértettem a sebet és most vérzik. Leápolhatnád, mielőtt összekenek mindent! – a mondat utolsó fele már szinte csak suttogás volt, ahogy meglátta, hogy a még mindig nyitott ajtóban áll valaki.

-Szia Clyde! Megbeszéltük, hogy jössz? – nézett rá értetlenül és próbált visszaemlékezni a tegnap estére, de csak homályos és zaklatott képek bukkantak elő az alkoholgőzös estéről. Aztán meglátta a férfi fülében a fülbevaló párját és egy furcsa érzés kezdett eluralkodni rajta.

-Gyere be! Ő Cara Hamilton, a barátnőm és életem szerelme; aki most szépen magára kap valamit és nem mutogatja azt, ami csak az enyém – fordította a lányt a háló felé. Majd ha már felölöztél, akkor ráérsz megismerni Clyde-ot, régi barátomat a ködös Londonból.

Ahogy Cara után becsukódott az ajtó, Robert felhúzott szemöldökkel bökött Clyde fülbevalója felé.

-Mit műveltem az éjjel, hogy én is egy ilyennel a fülemben ébredtem reggel? Lefoghattad volna a kezem, mert sejtheted, hogy mik jelennének meg rólam, ha ezentúl így grasszálnék meghallgatásokra. A világért sem akarlak megbántani, mert nincs azzal a világon semmi baj, ha neked a srácok jönnek be, de én azt hiszem elvágnám magam, ha nem is örökre, de egy jó időre. Ne haragudj, ülj le, én meg magamra kapok valamit!

A hálószobában Cara üldögélt az ágy szélén és olyan elveszetten nézett fel Robertra, hogy az el is felejtette, miért jött be.

-Mi a baj, Cara? – emelte fel a lány fejét és akkor meglátta a könnyben úszó szemeket.

-Jézusom, Cara, mi történt? – körbenézett, de sehol nem látott telefont, amin esetleg rossz hírt kaphatott. Így viszont fogalma sincs, mitől fátyolosodtak el ezek a gyönyörű szemek. Megsimogatta a lány arcát, aztán Cara nagyot sóhajtott és alig hallhatóan suttogni kezdett.

-Robert, ez a fickó milyen értelemben a barátod?

-Clyde? Régen együtt modellkedtünk, most meg már ő is fotós, de nem láttam vagy tíz éve. Miért? Mondott valamit? Megbántott?

-Robert, ez a pasi téged akar! Én meg azt akarom, hogy küldd el!

-Mi van???

-Robert, a hülye fülbevalódnak a párja ott virít az ő fülében. És nem bizsu egyik sem, hanem drága ékszer. Ilyeneket nem szokás csak úgy, egy régi barátság emlékére ajándékozgatni, főleg nem férfiak között. Nem tudom, hogy mit műveltél múlt éjszaka, de ő szeretné, ha annak folytatása lenne.

Robert elkapta a lány karját és megrázta.

-Cara, ne hülyéskedj! Te most azt akarod nekem megfogalmazni, hogy tegnap alkoholtól tompa fejjel lefeküdtem volna egy pasival, aki ezek után szeretné velem folytatni a kapcsolatot? Édes Jó Istenem! Mióta ismerjük egymást? Ismerjük mi egyáltalán egymást? Láttál engem akár csak egyszer is megfordulni egy pasi után vagy rámosolyogni élő férfira, aki nem az apám volt? Nyúltam én hozzád úgy, hogy abból azt érezd, hogy a saját nememben nagyobb örömömet lelném? Bassza meg, ezt nem hiszem el! Az előbb másztunk ki az ágyból és te el tudod képzelni, ahogy megtolatom magam valakivel? Az egyik pillanatban meggyőződésed, hogy Kristennel kavarok, a másikban meg, hogy pasikkal. Megőrjítesz!

-Robert! Hagyd abba! Ezt hallgatni... én csak annyit mondtam, hogy a barátod odakint arra számított, hogy esetleg többet is tudsz nyújtani neki, mint egy sörözés. Ezzel a vacakkal a füledben feljogosítottad őt ilyen reményekre. Ennyi. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy tényleg ezt akarnád, de meg kell mondd neki, hogy mi a helyzet.

-Nem kell megmondania, minden szót hallottam odakint. – szólalt meg Clyde az ajtóban halkan. Robert szinte gyötrődve fordult oda hozzá. Tisztában volt vele, hogy az ordibálásuk mennyire fájhatott Clyde-nak, de hát őszintén szólva eszébe sem jutott visszafogni magát, amikor Cara vádjait meghallotta. Nézte a barátja szemeit és tudta, hogy Cara minden szava igaz volt. Széttárta a kezét.

-Sajnálom!

-Oké, semmi baj! Azt hittem, hogy ... de nem, azt hiszem, a szívem mélyén nem igazán hittem benne. Elmegyek. Most azt hiszem, úgysem tudnék semmi értelmeset mondani. Majd egyszer összefutunk, sziasztok!

Cara megkönnyebbülve, Robert a fejét vakarva nézett a becsukódó ajtóra. Aztán a plafon felé emelte a tekintetét és felsóhajtott.

-Hát, ez meredek volt. Azt javaslom, lendüljünk túl a történteken! Mondanám, hogy bújjunk vissza az ágyba, de ezek után lehet, hogy jobb lenne inkább kiszellőztetni a fejünket. Gyere, öltözz fel, járunk egyet, aztán ha a hálószobáról nem egy másik pasi fog mindkettőnknek eszébe jutni, akkor talán ott folytathatjuk, mint amikor Clyde megérkezett.