A menedék 53.

Robert bemászott a takaró alá, és a párnát a nyaka alá gyűrve ránézett.

-Haragszol valamiért?

Cara ránézett a férfira, akit a világon mindennél jobban szeretett, de akinek a húzásaitól néha sikítani tudott volna. Néha sikított is, de ez most határozottan nem egy olyan helyzet volt. 

Nem tudta, hogy fogalmazza meg neki az érzéseit anélkül, hogy önzőnek ne tűnne, de egyszerűen képtelen volt elviselni a Kristen és Robert közti már-már túlzónak tűnő baráti viszonyt. A múlt történéseinek fényében meg pláne. Úgy érezte, teljesen érthetetlen Robert ragaszkodása a lányhoz. Ember nem bántotta úgy, mint az a nő, mégis ez a szent ember óvó gondoskodással vette körül egész este; Sean nem volt Kristennel olyan figyelmes. És igen, Cara is szerette volna, ha őt kényezteti Robert, mert a kórházból kikerülve úgy érezte, igenis nagy szívesség volt tőle, hogy elment jó képet vágni az exe öröméhez. Hogy mondja el ennek a pasinak, aki most aggódó tekintettel méregeti, hogy ez az egész este csak arra volt jó, hogy az iránta érzett érzelmeit illetően elbizonytalanítsa? Talán rosszul mérte fel a férfi és Kristen között tagadhatatlanul meglévő kapcsolat természetét.

-Miből gondolod, hogy haragszom? – kérdezte árnyalatnyi gúnnyal a hangjában; igazából csak azért, hogy időt nyerjen a válaszhoz.

Robert nagyot szusszant, mint mindig, ha tudatni akarta, hogy az elterelés nem működött.

-Láttam rajtad már Kristennél is, de úgy gondoltam, ha be akarsz olvasni, akkor jobb, ha itthon, négyszemközt teszed. Neked is, meg egészen biztosan nekem is. Na, bökd ki, mi nyomja a bögyödet!

-Te tényleg nem is sejted? – nézett rá Cara hitetlenkedve. –Igazán nem is sejted, hogy min vagyok kiakadva? Vagy csak tesztelsz? És nagyon megkérlek, ne ilyen nyugtassuk meg a hülyegyereket stílusban beszéljünk a dologról, mert azért ennél komolyabb a dolog.

-Jól gondolom, hogy a ma esti házigazdánk verte ki a biztosítékot? Ne foglalkozz vele, Cara! Az egész nem ér annyit. Kristen ilyen volt és ilyen is marad. Jobb a lelkének, ha valakinek beszólhat, te pedig tökéletesen alkalmas vagy erre a szerepre, mert nem támadsz vissza; ő pedig tisztában van ezzel.

-Főleg, ha meg sem védesz; de akkor most figyelj rám Robert, de nagyon, mert nem fogom neked többször elmondani! Nem Kristennel van bajom. Illetve hát vele is, de vele kapcsolatban megengedhetem magamnak, hogy levegőnek nézzem. Akivel igazából bajom van, akire haragszom, az Te vagy!

-Én? – kerekedett el a férfi szeme.

Jézusom, tényleg nem is sejti, hogy mit művel? – döbbent meg a lány.

-Robert, te egész este olyan gondoskodással vetted körbe a nőt, aki miatt a Menedékre volt szükséged, mintha a te gyerekedet hordaná a szíve alatt, pedig hát mindketten tudjuk, hogy ez nem így van. Ez a nő olyasmire akart rávenni, ami józan ésszel fel sem fogható. És most, amikor kint van a gödörből, a helyzete már több, mint biztos és az élete kiegyensúlyozott, te már nem is érzed magad sértett félnek, hanem a pincsikutyájaként udvaroltad körbe. Azt már nem is említem, hogy mindezt úgy tetted, hogy a háttérben ott állhattam én; és azok után, hogy a kedvedért kés alá feküdtem, annyira sem érdemesítettél, hogy megkérdezd, le akarok-e ülni, vagy kérek-e egy pohár gyümölcslevet. Te egész este csak azt a nőt láttad, Robert. Óhatatlanul is az jutott eszembe, hogy még mindig szereted, és én csak a pótléka vagyok!

Robert eleinte csak elmeorvosi elnézéssel mosolygott és már fogalmazta magában a visszavágást, de ez az utolsó mondat belefojtotta a szót. De hiszen ez úgy hülyeség, ahogy a lány a száján kiejtette. Hogy a fenébe gondolhatott erre, amikor hónapok óta mást sem tesz, mint a szerelmét bizonyítja. Ha valaki bizonytalan volt ebben a kapcsolatban, az igenis Cara. De azért egy rossz érzés kezdte szorítani a szívét. Mi van, ha Cara tényleg komolyan gondolta, amit itt összehordott? Ha tényleg úgy érzi, hogy Kristen még előkelőbb helyet foglal el az ő szívében, mint ő. Mi a fenét csináljon, hogy bebizonyítsa neki, hogy Kristen már teljesen a múlt, a jövőt pedig Cara jelenti?

Először arra gondolt, hogy maga alá teperi és a teste nyelvén mondja el, amit ez a liba képtelen megérteni, de aztán még idejében ráébredt, hogy ez most nem az az önkifejezési mód, amivel próbálkozhat. Uramisten, még hosszú hetekig nem próbálkozhat. Bassza meg, akkor itt bizony most mondani kell valamit, és ebben soha nem volt jó.

-Sajnálom, ha úgy érezted, hogy Kristen akár csak egy pillanatra is fontosabb lehet valaha az életemben, mint te. Nem tudom, hogy mondjam el, hogy megértsd Cara, de Kristen soha nem volt nekem olyan fontos, mint Te! Fontos volt, de egészen más módon. És az a más mód, még mindig összeköt vele, de ez semmilyen hatással nincs és soha nem is lehet a kettőnk kapcsolatára. Ő csak a barátom, és én törődöm a barátaimmal. Ha figyelmetlen voltam és nem szenteltem neked kellő figyelmet ma este, bocsánatot kérek, nem volt szándékos. Gyere ide! – húzta magához Carát, aki lejjebb csúszott az ágyban és hozzábújt. A férfi átölelte és a hátát cirógatva tovább beszélt:

-Tudom, hogy nem volt könnyű neked ez az egész hercehurca a műtéttel, és el sem tudom mondani, mennyire szeretlek érte, hogy mégis megtetted. Tudom, hogy a jövőnkért tetted. Én nagyon szeretlek Téged, de sokszor nem tudom, tulajdonképpen mit vársz tőlem, mert időnként úgy tűnik, mintha nem azt kapnád, amit vársz. Biztosan sokszor voltam, vagyok és leszek figyelmetlen veled, de nem szándékosan; ilyen vagyok. És azt sem bánom, ha ilyenkor odajössz hozzám és fejbe versz, mert lehet, hogy egyébként észre sem venném magam. De azt soha ne vond kétségbe, hogy szeretlek! Te vagy nekem minden, amire szükségem van a boldogsághoz.

Cara könnyes szemekkel fészkelődött még közelebb a meleg felsőtesthez. A száját a férfi mellére szorította, aztán felemelte a fejét, hogy a szemébe nézve válaszolhasson:

-Te meg a beszélőkéd! Úgyis mindig lyukat beszélsz a hasamba, amikor meg ilyen ékesszólóan adod elő, akkor meg képtelenség haragudni rád. De most felhatalmaztál és figyelmeztetlek, hogy élni is fogok vele, aztán ha úgy érzem, hogy figyelmetlen vagy velem, igenis, fejbe foglak csapni!

Robert elmosolyodott és még szorosabban ölelte magához. Huh, egy viharfelhővel kevesebb. Vigyázni kell Carával, mert ha okot ad rá, a lány nem fog tétovázni, hamarabb kapja meg azt a nyaklevest, minthogy végiggondolja, miért is kapta.

*

A rendőrségtől hazaérve Cara azonnal a fotóiba mélyedt, külső tárolóra is elmentette őket, Robert pedig izgatottan írta be a jelszavát. Tulajdonképpen már attól megkönnyebbült, hogy a gép egyáltalán jelszót kért tőle. Akkor azért reménykedhet, hogy nem sikerült a tolvajnak feltörnie a könyvtárait. A levelei és a fényképes mappája is érintetlen volt. Utóbbit vigyorogva nyitotta meg, hogy egy kicsit nosztalgiázzon. Nem túl jó minőségű fotók voltak, hiszen a telefonjáról mentette le ide a képeket, amiket még a Menedékben csinált. Csupa bolondos pillanatfelvétel, amit a jéghideg vízből fagyosan kikecmeregve készített, miközben játékosan melengették egymást. Az emlékezés most is felfűtötte, pedig nem látott mást, csak itt egy pirosra lakkozott körmöt – Cara lábujjait, ott egy kivillanó mellbimbót, aztán a saját hasán egy harapásnyomot. Képszerűen pergett előtte a játszadozás, ahogy azt próbálták kideríteni, hogy meg tudja-e feszíteni annyira a hasfalát, hogy Cara harapásának ne maradjon nyoma. A jól kivehető nyom alapján… nem tudta.

Aztán az állóképek hirtelen átváltottak egy videó fájlba, és a gépből hallatszó hangok hallatán Molly fülelni kezdett.

-Mit játszod meg magad? – nézett kacsintva a kutyára. –És különben is, én sem füleltem, amikor te huncutkodtál, úgyhogy lépj le! – a kutya szinte vigyorgott rajta, ahogy a felvételen az akció a végéhez közeledett, és a hangok ennek megfelelően megváltoztak. –Molly, igazán perverz kis dög vagy, vedd tudomásul! Na, tünés! Nincs ingyen pornó! Egy kismama egyébként is lehetne sokkal visszafogottabb! – fedte meg az érdeklődő kutyát.

Kikapcsolta a gépet, és a tv előtti szekrény elé térdelve kotorászni kezdett. Egy doboz akadt a kezébe, amit még a születésnapjára kapott Tomtól hónapokkal ezelőtt, merő bosszantásként. Teljesen elfeledkezett róla, pedig a költözéskor már a kezében volt egyszer. A benne levő őrült kis tárgyak most szinte ördögi vigyort csaltak az arcára, aztán nagyot sóhajtva tolta vissza a helyére. Hát, ezt most még egy ideig jobb, ha elő sem szedi. De ha Cara csak egy szóval is zöld utat jelez, első dolga lesz kipróbálni, hogy tényleg olyan erotikus-e ezekkel a játszadozás, vagy képesek röhögésbe fullasztani a legfülledtebb estét is.

*

Cara jó két héttel a műtét után már ott tartott, hogy inkább a vendégszobában fekszik le. Robert esténként olyan nyugodtan nyomott puszit a homlokára, mint egy szerető testvér, és ettől már sikítani tudott volna. Benne pedig egyre csak nőtt a kielégítetlen vágyakozás. Igaz, a férfi már dolgozott és a stúdióbeli munkák annyi energiáját emésztették fel, hogy szinte csak aludni volt ereje. Cara azonban most úgy döntött, hogy lesz ami lesz, megpróbálja rávenni egy kis svédtornára. Aligha lehet belőle most már probléma, bár a nőgyógyászhoz még nem jutott el. Kétszer halasztotta már el a kontrollt, mert hol a rendőrségre kellett bemenniük éppen abban az időpontban, hol Molly hozta rá a frászt, aztán inkább őt őrizgette itthon és lemondta a saját időpontját.

A kutya már nagyon kikerekedett, a kölykökkel teli hastól már pihenni sem tudott, és ettől egyre nyűgösebbé vált. Lassan úgy tűnt, mintha csak Robert közelében tudna pihenni. Mondjuk, ezt az allűrjét Cara meg tudta érteni. Robert még arra is hajlandó volt, hogy a kanapé mellett üldögélt a földön, hogy a kutya a fejét az ölébe hajtva alhasson. Még Melákot is megmorogta, amikor a minap összefutottak. A kiscsaj úgy látszik emlékezett rá, hogy ki miatt került ilyen kényelmetlen helyzetbe. Cara pedig arra gondolt, hogy mennyire hasonlóan élhetik meg a nők és a nőstények ezt az érzést.

*

Robert a zuhany alatt háttal állva, a csempének támaszkodva élvezte a hátát verő erős vízsugarat. Cara ábrándozva nézte az ajtóból a férfi testét. Hogy lefogyott! Valami idióta beszólt neki, hogy nem ártana néhány felesleges kilójától megszabadulnia, és már megint a léböjt-kúrával próbált gyors eredményt elérni. Pedig nincs rajta egyetlen gramm felesleg sem – simogatta végig a tekintetével a hátsóját. A haja már szerencsére kicsit megnőtt, mert a forgatás egyes jelenetei miatt majdnem tarkopaszra vágták. Ez a hossz most tökéletesnek tűnt. A férfi ebben  a pillanatban megrázta a fejét, hajából szanaszét fröccsent a víz, miközben öklével a csempére csapott, de a mormogását elnyelte a zubogó víz hangja, így a lány nem értette a szavait. A mozdulat viszont eldöntötte Cara utolsó bizonytalan gondolatát is.

Kibújt a holmijából és a zuhany ajtaját nesztelenül kinyitva hátulról a férfihoz simult. A váratlan támadástól Robert megmerevedett. Hátra sem fordulva kérdezte:

-Biztos vagy benne, hogy nem visszakozol, mert ha még várni kell, akkor inkább egyedül fejezném be a zuhanyozást?

-Én biztos vagyok benne Rob, de ha te nem akarod, hát…

A férfi a pillanat tört része alatt fordult meg és a csempének döntve a szájára tapadt.

-Pedig már kezdtem elfogadni, hogy ma is a szoba sarkait számolgatva kell elaludnom, de úgy tűnik csoda mégis létezik. Vagy már Karácsony van, csak elnéztem a naptárt, de igazából mindegy is; a lényeg, hogy végre veled lehetek, mert iszonyatosan hiányoztál.

-Mutasd meg, mennyire!

És Robert megmutatta. Többször is. Persze, csakis azért, hogy Cara is érezze, mennyire hiányzott neki az érintése.

A halk nyöszörgés úgy szivárgott át az álom ködén, hogy Cara abban sem volt biztos, a valóságban hallja, vagy csak az álmaiból emlékezett rá. Aztán Robert is megmozdult mellette.

-Te is hallod? Ez Molly!

Fürgén ugrottak ki az ágyból és kaptak magukra egy melegítőt.

Molly a szüléshez készíttetett kennelben feküdt és csendesen vajúdott. Látszott, hogy tudja mi történik, és hősiesen tette a dolgát. Mellette már négy kölyök nyöszörgött, de nyilvánvaló volt, hogy még érkeznek néhányan. A kutya éppen a legutolsó kölyökről tisztogatta le a burkot és nagyokat nyelve tüntette el.

-Szerinted rendben mennek a dolgok? – suttogott Cara az izgalomtól rekedt hangon. –Neked már volt kutyád. Kell neki vajon segíteni? Bár, az állatorvos szerint kölykezett már korábban is, úgyhogy van már gyakorlata. Jaj, istenem, Rob! Ez olyan … megható! – pityeregte el magát, ahogy Molly anyai gondoskodását figyelte, aki éppen lelkiismeretesen nyalta szárazra a legutóbb érkezett ifjoncot.

Robert csendes derűvel nézte, miközben arra gondolt, hogyan fogja Cara a saját helyzetét megélni, ha Mollytól így elérzékenyült. Aztán grimaszolva vallotta be önmagának, hogy a látvány őt sem hagyta hidegen, de érzéketlennek is kellett volna lennie, ha nem csalt volna egy kósza könnycseppet a szeme sarkába ez az egész jelenet.

A nap már felkelt az óceán felett, amikor Molly végre kimerülten elaludt. A kicsik túl az első szopáson, anyjuk hasánál egy kupacba összebújva szuszogtak. Nyolcan voltak, és ha Robertet nem csalta meg a szeme, akkor mindannyian fiúk. Melák igazán kitett magáért. A tarka társaságot már megörökítették néhány fotón, aztán kávéval koccintottak az érkezésük örömére. Már nem volt értelme visszafeküdniük, hiszen a férfinak 6-kor el kellett indulnia. Így aztán takaróba burkolózva, egymást ölelve a teraszon élvezték az új nap kezdetét.