Az ajtóban összeütközve Robert csak arra tudott gondolni, a fene egye meg, pedig mennyire szeretett
itt lakni. Nyilvánvaló, hogy vonzza ez a lány, mint a mágnes, úgyhogy
mielőtt rámegy a Connorral való barátsága, jobban teszi, ha keres egy lakást.
Nagy érvágás lesz egyedül bérelni egy kéglit, de vannak dolgok, amik nem
mérhetők dollárokban, és ilyen a nyugalom meg a barátság.
-Bocs, csak a reflex, Connor éhes, tehát indultam valami
kaját összecsapni, de biztos inkább a te főztödet választaná. Én ugyanis nem
vagyok egy három csillagos chef – vágott egy grimaszt, ahogy a spagetti
hegyekre gondolt, amit ugyan sokféle variációban, de mégis szinte egyetlenként tudott elkészíteni másik
specialitása, a tojásrántotta mellett.
Csak csináld nyugodtan, majd ha végeztél, én is összecsapok magamnak
valamit.
-Hülye vagy? – nézett rá őszinte csodálkozással Emma. –Ha
már kotyvasztok, akkor annyit fogok csinálni, hogy mind a hármunknak jusson.
Nyilvánvaló. De most kifelé, mert nem szeretem, ha tanuja is van a
szerencsétlenkedésemnek! – azzal enyhén mellbe taszította a még az ajtóban
ácsorgó Robertet.
Az érintés szinte elzsibbasztotta az ujjait, de aztán
megrázta magát és a hozzávalókra koncentrált. Tervei voltak, de azokban nem
szerepelt egy forró kaland Connor lakótársával, akit mellesleg az a link pasi
el is felejtett említeni, amikor felajánlotta, hogy néhány napig meghúzhatja
magát nála.
A fiú mosolyogva indult a szobája felé, hogy átöltözzön.
Közben a gondolatai két dolog között csapongtak. Egyrészt, hogy Emmának milyen
finom rózsaillata van így a fürdő után, másrészt, hogy a vacsora most abszolút
kétesélyes. Vagy Emma szerénykedett és ragyogóan főz, csak viccelődött a
szakácstudományával kapcsolatban; és ebben a variációban bízott erősen, mert
már szívesen evett volna valami mást a kissé túlfőtt spagettin kívül. Vagy...
és ezt a lehetőséget most inkább elvetette, a lány tényleg nem egy
sztárszakács, és akkor lehet, hogy a körmére kéne nézni, hogy az a kevés, ami a
fridzsiderjükben lenni szokott, ne a kukában végezze. Mert akkor konkrétan éhen
fog halni, vagy a jól bevált módszer szerint rendel egy pizzát, de csak ha a
lány nem látja, mert nem szeretné megbántani. Furcsa érzés volt, hogy hirtelen valakinek az
érzelmeire tekintettel kell lennie, de igazából tetszett a gondolat. Volt benne
valami kedves kihívás, és ilyesmiben igazán régen volt része.
Halkan dudorászva
pakolászta a holmiját egy szál kirojtosodott, szakadt farmerben, amikor velőtrázó
sikítást hallott kintről. Az ajtót felrántva a konyha felé vetődött, készen
bármilyen vészhelyzet elhárítására.
Emma falfehér arccal ácsorgott a konyha közepén, kezében egy
nehéz serpenyőt szorongatva. Se égett szag, se lángok, Robert elbizonytalanodott,
akkor mi lehetett a baj? És hol van Connor? - mert igazából neki kéne itt
elsősorban a megmentőt eljátszani.
-Mi a baj? – nézett értetlenül a lányra, aki rettegve
fókuszált a konyhapult vége felé, készen arra, hogy a halálhozó serpenyővel
lecsapjon.
-Egy patkány! Oda menekült be – mutatott a pult felé.
-Patkány? Itt? – A három év alatt, amióta ezt a lakást
bérelték, soha semmilyen rágcsáló, de még egy csótány sem bukkant fel. Aztán
elvigyorodott. Ez csak Jonas lehet. Kivett pár szemet a reggelire szánt
zabpehelyből és letérdelt a pult mellé.
-Jonas! Gyere kis barátom, nézd csak, mit adok neked! – a
lágy hangtól, ahogy ezt a Jonas-t hívogatta, Emma akaratlanul is közelebb
hajolt hozzá. Aztán ijedten kiegyenesedett, ahogy arra gondolt, a fiúk talán házipatkányt
nevelgetnek ebben a lakásban. A következő pillanatban egy tengeri malac
ballagott elő a résből, ahol ő csak egy eltűnő árnyat látott az előbb. Elnevette
magát, ahogy a kis állat Rob tenyeréből falatozni kezdett. A fiú felnézett.
-Jonas a szomszédban lakik. A gazdája egy kisfiú, aki mindig
kiveszi a helyéről, amikor hazajön a suliból. Csak aztán jön-megy, elfeledkezik
róla, amikor a haverok hívják játszani, Jonas pedig unatkozik a kis gazdája nélkül, és
időnként meglóg, aztán többnyire nálunk köt ki, talán mert mi tartjuk a
legjobban. – azzal nyakon fogta a kis szökevényt és felállt.
-Sose értettem, miért éppen tengeri malacnak hívják. –
mormogta az orra alatt Emma, ahogy a bársonyos bundát az ujja hegyével
tartózkodóan megcirógatta.
-Holland hajósok fedezték fel a 16. században dél-amerikai
gyarmatukon, Guyanában ezeket a puha, barna-fehér bundájú állatkákat. Néhányat
közülük hazavittek a gyerekeiknek játszótársul Hollandiába, ahol az emberek
gyorsan megkedvelték őket, és lassan más, európai országban is elszaporodtak.
Németországban nevezték el őket tengerimalacnak, mivel tengeri úton érkeztek az
országba. A sertések malacainak még távolról sem rokonai, a rágcsálók közé
tartoznak, de a malacokhoz hasonlóan mindenféle ételmaradékkal táplálkoznak. –
adta meg Robert készségesen a felvilágosítást, amit egyébként Caleb osztott meg
vele nem is olyan régen.
Emmában most tudatosult, hogy a srácon a farmeron kívül
semmi nincs. Nagyot nyelt, ahogy a puha kis szőrmókot magához ölelve, a hosszú
ujjak a bundát simogatták. Nem mert Jonasra nézni, mert a gombszemek mellett a
férfi mellbimbója sokkal jobban
érdekelte, mint szabad lett volna. A következő pillanatban kinyílt Connor
ajtaja és megjelent, nyakában a fülhallgatóval.
-Ti meg mit műveltek itt? Baby, az előbb akkorát sikítottál,
hogy még ezen keresztül is hallottam – biccentett a kipárnázott fülhallgató
felé.
-Jah, de annyira azért nem izgatott, hogy mi lehet a baj,
hogy elő is gyere... – morgott halkan Emma. Connor közben észrevette a kis
bundást.
-Ó, Jonas, te rémítgeted a csajokat már megint? Szólni kéne
Freyának, hogy figyeljenek jobban rá, mert egyszer végleg világgá megy.
-Amíg tart a zabpelyhem, addig biztosan nem – cirógatta Rob
a kis állatot. A következő pillanatban kopogtattak és Connor az ajtóhoz lépett.
Freya vigyorgott a folyosón.
-Ha jól hallottam, már megint nálatok van. – kacsintott a
csinos fekete hajú, karcsú nő, aki a huszas évei vége felé járhatott.
-Ó, igen... Jonas, itt a mama, mehetsz haza! – vigyorgott
Robert, ahogy a nő kezébe adta a szőrmókot. A nő nem mulasztotta el a kis állat
bundáján túl a férfi kezét is végigsimítani.
Régi játék volt ez köztük. Freya egyedül nevelte a fiát, és
bár olykor akadt férfi az életében, de rendre meglógtak, amikor Calebről
tudomást szereztek. Az egyik alkalommal Robert éppen hazafelé tartott, amikor a
nő nagyokat szipogva állt a saját ajtaja előtt. Próbálta a sírás nyomait
eltüntetni az arcáról, mielőtt a fiával találkozott volna, de amikor Robertet
meglátta, újra kifakadt és eltörött nála a mécses.
-Miért nem akartok felelősséget vállalni, ti férfiak? Miért
csak a szex érdekel mindegyikőtöket? – kérdezte elkeseredetten a sráctól,
akivel eddig a köszönésen kívül még egy mondatot sem váltott. Robert meglepve
megállt, aztán kinyitotta a saját ajtajukat és befelé intett.
-Jöjjön be, szedje rendbe magát! Higgye el, nem magával van
a baj, hanem azokkal a pasikkal, akikkel eddig találkozott. Maga nagyszerű nő,
aki egy remek srácot nevel, és előbb-utóbb biztosan találkozik azzal a
férfival, aki ezt értékelni fogja.
Freya összehúzott szemekkel vizsgálgatta a fiút, hogy lássa,
vajon ő is csak egy kis lazulásra vágyik-e, azért adja a megértőt, de az olyan
őszinte szemekkel nézett rá, hogy ha átverésnek szánta a vigasztaló szavakat,
akkor oscardíjas alakítást nyújtott. Bement, megmosta az arcát, Robert főzött
egy teát, beszélgettek mindenféléről, leginkább Calebről, aztán Freya hazament
és azóta nem mulasztotta el megkínálni őket, ha sütött valami finomat. Mint
ahogy kitartóan próbálta felkelteni a fiú figyelmét, akiben a nagy átlagtól
eltérően még nem csalódott. De igazából a szíve mélyén már elfogadta, hogy az
érdeklődés nem kölcsönös.
Emma a háttérből a nőt figyelte, ahogy Robert kezéhez ért. –
Aha, akkor kettőjük között van valami? – Nem csodálkozott rajta, hogy más nő is
elgyengülhetett a közelében, mert memóriája kéretlenül és roppant élesen már
elő is hívta az előbbi pillanatok emlékét. Volt ebben a srácban valami, túl a
csinos ábrázatán, amit hirtelen meg sem tudott volna fogalmazni, mindenesetre
roppant módon vonzóvá tette. Valami meghatározhatatlan érzékenység, finomság,
ami a legtöbb pasiból hiányzott manapság. Aztán összerezzent, ahogy Connor a
többiekkel nem foglalkozva a hóna alá húzta.
-Na, sikerült már munkát találnod?
Emma megrázta a fejét, hogy kirázza az előbbi
gondolatatokat, és felmosolygott Connor érdeklődő arcára.
-Mi van? Még be sem költöztem, de máris ki akarsz rakni?
-Hát, megfordult a fejemben. Tudod, Roberttel van egy
egyezségünk, csajok nem maradhatnak egy éjszakánál tovább.
Emma elgondolkodva nézte Robert izmos hátát, ahogy még
mindig az ajtóban beszélgetett a szomszéddal. Egy éjszaka? Connorról tudta,
hogy milyen pasi, de a barátjáról szerette volna azt képzelni, hogy más.
-Hát, hogy a kérdésedre válaszoljak, nem, még nem találtam munkát. Hacsak a sarki kávézóban nincs felvétel. –
vágott egy grimaszt. –Bár, abból a fizetésből aligha bérelhetnék a közelben
lakást. És nekem határozottan tetszik ez a környék. – mondta durcásan, és
igyekezett nem a nyitott ajtóban ácsorgó páros felé nézni.
Robert közben türelmesen hallgatta Freya beszámolóját Caleb
és Jonas legutóbbi kalandjairól, de igazság szerint a radarjai a háta mögött
folyó beszélgetést vették. Szóval Emma munkát keres. Kérdés, milyen képesítése
van, mert náluk az irodában éppen titkárnőt keresnek. Rámosolygott Freyára, de
közben hátralépett, hogy jelezze, most már becsukná az ajtót. A nő értett a
testbeszédből és elköszönt. Az ajtó alig csukódott be mögötte, amikor Connor
rákacsintott a barátjára:
-Tudod ugye, hogy bejössz neki? Szerintem csak egyet kéne
csettintened, és máris átköltözhetnél hozzá.
-Útban vagyok? – csattant fel Robert, ahogy belegondolt,
miért hozta szóba Connor ezt a marhaságot éppen most, Emma előtt.
-Ó, bocsánat, de érzékenyek vagytok ma mind a ketten! Na, de
ez a csaj itt - csapott Emma fenekére - valami vacsorát ígért, és ha már Jonast
nem sütötte meg, akkor kíváncsi vagyok, eszünk-e még ma valamit, vagy
testületileg éhen halunk?
Emma a szemét forgatva lépett a mikróhoz, ahol már kiolvadt
az a pár szelet hús, amit még a riadalom előtt tett be. Kicsit talán a
kelleténél erőteljesebb mozdulatokkal klopfolni kezdte a szeleteket. Robert
rásandított. Nem igazán értette a lány
hirtelen támadt ingerültségének okát, de egész jól mozog a konyhában,
akkor talán végre valami jó kerül az asztalra.
-Segítsek? – nézett rá, mert Connor nyilvánvalóan nem akart
részt venni a főzőcskében, már újra becsukódott mögötte a szobája ajtaja.
-A legnagyobb segítség az lenne, ha felvennél egy átkozott
pólót! – szólt rá a lány a maga számára is érthetetlen ingerültséggel, aztán
hátat fordítva a zöldségeket kezdte vehemensen szeletelni.
Robert egy pillanatra meghökkenve nézte a lány hátát, aztán
szó nélkül a szobája felé indult. A szende szűz! Összeköltözik Connorral, aztán
kiborul, ha egy pucér férfimellkast lát. A franc se ismeri ki magát a nőkön! –
sóhajtott nagyot, aztán magára kapott egy fekete pólót, miután megszagolta a
hónalját. Jó lesz vigyázni, mert a kicsike ki fogja őt is osztani, ha lesz rá
oka, ha nem, úgyhogy inkább elébe megy a dolgoknak és igyekszik jófiúként
viselkedni. A konyha felől ugyanis finom illatok szállingóztak.
5 megjegyzés:
Nagyon jo a tortenet hangulata. Izzik koztuk a levego, es kerulgetik egymast, mint macska a forro kasat. XD
Ugy latom, akkor nem mostanaban derul ki, hogy Em nem Connor baratnoje. A felreertesek komediaja kezd kibontakozni.....oke en vevo vagyok ra. ;)
Feszulo nacik, gyomorban repkedo pillangok lesznek a barataink egy jo darabig.
Jutkam, azt a felpucer kepet galadsag volt elenk tarni!!!! Nagyon elethure sikerul a fene essen bele. XDDDDDDDDDDDDD
Amugy mikor lesz holnap????? Tenyleg 24 orat kell most varnom? :O Basszus!
Rendben ,oké ,megvettem erre a mozira is a bérletet .De előre mondom ,a nasit te állod!:))
szia!
nekem nagyon bejön ez az új történet, szóval várom mindennap a reggeli kávé mellé!
a kémia érezhető kettőjük közt...csak hát úgy gondolják h a másik tabu...szóval izgi lesz!
Petra
Hihihi! Ez nagyon jónak ígérkezik!
Korán reggel?!?!?!?! O.o
Nyami
Megjegyzés küldése