Lakótársak 20.

Komikra:

csez: köszönöm, de legközelebb kávézzunk együtt ;)

An: most hogy mondod... Húsvét... hát, az tényleg... na, nem baj, mivel szóba hoztad, eszembe is jutott pár keresetlen gondolat, majd valahogy belecsempészem a történetbe egy visszaemlékezés kapcsán J

Gabó: tudom, hogy mindig utolérsz minket, ezért aztán igyekszem túllendülni azon, hogy miattad nem tudjuk kibeszélni a chatben a dolgokat... oké, hazudok... nemcsak miattad. Tényleg elég sok szál keveredik benne, ez nekem is meglepetés, de valahogy olyan fura volt az eddigi történetekben, hogy csak a főhősök sorsáról jöttek az információk, a többiek mindig csak úgy mellesleg voltak jelen. Bár, a Menedékben már próbálkoztam, csak még halvány erőfeszítéssel.

Pixie: akkor ezek szerint téged sem zavart nagyon, hogy ebben a történetben kicsit hosszabb lére eresztem a fejezeteket ;) Caro Emeraldért pedig hála és köszönet, már meg is találtam a helyét a zenéknek a következő részekben.

zsorzsi: köszi J

vusi: hát, ez most már így alakult, de a fejezetek hosszával próbálom ellensúlyozni a rohamlépteket

***  

Caro szervezési lázban égett. Apró kis összeesküvő módjára egyeztetett Emmával és Connorral, hogy a bátyja születésnapi meglepetés partiját összehozza. Egyedül akkor bizonytalanodott el, amikor az apja meghívóját vette a kezébe. Robertért bármit, de az apját nem merte telefonon felhívni, nehogy rosszkor zavarja, így a saját készítésű meghívót a mamájának adta, hogy adja postára. Fiatal kora ellenére furcsa érzések harcoltak benne egymással. Egyrészt mindennél jobban szerette volna, ha az apja velük ünnepel. Úgy érezte, hogy a férfi szereti a nagyfiát annyira, hogy eljöjjön, de ugyanakkor ettől fájón szorult össze a szíve, mert az ő születésnapját legutóbb kihagyta. Aztán megrázta magát és próbált nem foglalkozni a dologgal. Most Robert öröme a fontos! Ezért inkább a mamájához indult, hogy a testvére kedvenc süteményének a receptjét megkeressék. Saját kezűleg akarta megcsinálni, az anyja segítségével persze. A partit szombatra időzítették, de ők a mamával már pénteken kimennek a parti házba készülődni. A ragyogó májusi napsütésben ez a hétvége élménydúsnak ígérkezett.

Robert mosolyogva hallgatta Connort, ahogy a vonat indulásának pillanatától szóval tartotta őket. Emma ötlete volt, hogy jöjjenek le a hétvégére és Connornak sem kellett kétszer mondani, már kapta is a holmiját és perceken belül megjelent náluk. A barátja mesélt mindenről, az egyetemről, filmekről, bulikról, csak arra a kérdésre nem válaszolt érdemben, hogy Rachel miért nincs velük. Ismerte már ezt a sumákoló oldalát, és tudta, hogy csak idő kérdése, aztán úgysem bírja magában tartani, mindent el fog árulni, csak győzzék kivárni.

Emma hozzábújva nevetgélt Connor sztorijain és szinte egyszerre mozdultak, valahányszor csak csókot váltottak. Connor egy idő után megelégelte a párocska összehangolt romantikáját.

-Én is akarok egy barátnőt! Rendszeres szexet, kedveskedéseket, közös programokat, tiszta mosogatót és teli hűtőszekrényt. Tudom, tudom, ezzel a lehajtott wc-ülőke is együtt jár, de talán azzal még meg tudok küzdeni.

A szemközt ülő páros a már megszokott összehangolt mozdulattal meglepetten egyenesedett ki, és szinte egyszerre, kissé értetlen hangon szólaltak meg: -De hiszen ott van Rachel!

Connor elkomorodott. Rachel! A lány mostanában nem jelentkezett; ha ő hívta, mindig valami elfoglaltságra hivatkozott. Nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy elege lett a nemhivatalos barátnő szerepéből. Biztosan összejött valaki mással, csak nem akart még ezzel a hírrel is rúgni rajta egyet, így inkább titkolózott. Két hete nem is látta, még bent az egyetemen sem. Olyan nemtörődöm módon lépett le, ahogy Connor tette másokkal, és ez a pofon most égette a lelkét.

-Hát, Rachel azt hiszem… ejtett. – bökte ki végül, mire azok ketten elkerekedett szemekkel fogadták a meglepő információt.

-Te tudtad? – nézett Robert Emmára, aki megrázta a fejét és együttérzően Connorra nézett.

-Mit mondtál neki?

-Mert csak én lehettem az oka enek a szakításnak, mi? – fortyant fel Connor, aztán kicsit csendesebben hozzátette:

-Azt hiszem az volt a baj, hogy neki sosem mondtam ezt, amit az előbb nektek. Természetesnek vettem, hogy ott van velem, amikor felhívom, de igazából sosem tudta, mikor számítson a hívásomra. Oké, hülye voltam… kezdem látni. De beszéljünk inkább másról! Milyen érzés 28 évesnek lenni? .- nézett Robertre, aki elfintorodott.

-Szar. Már az egyetemen is fura volt a katedra túloldalán állni, egyből vén fasznak éreztem magam; és ez már akkora szám, hogy amikor Emma tortát akart csinálni, megeskettem, hogy nem lesz rajta gyertya, mert ennyitől elolvad alatta a csokoládé. Erre a barátnőm hogy reagált? Inkább nem csinált tortát. Szóval, barátom, röviden összefoglalva, szar 28 évesnek lenni. Még jó, hogy legalább te hátba csaptál reggel, mert különben nem is tudnám, hogy szülinapom van. Anyu sem hívott fel, Caro sem. Mintha elfelejtették volna május 13-át. Hogy apám nem hívott, az nem is izgat, rá még azért haragszom, mert Caro szülinapjára sem jött el. Úgyhogy én megspóroltam neki a problémát, és nem is rendezek bulit. De mivel tudom, hova akarsz kilyukadni, ünnepélyesen megígérem, hogy a parton vendégem vagy egy sörre. Feltéve, ha nem szakad le az ég, mire odaérünk – sandított ki a vonat ablakán a gyülekező felhőkre. 

Emma égnek emelt szemekkel grimaszolt.

-Ha nekem is tettél volna ilyen nagylelkű ígéreteket, lehet, hogy rá tudnál venni, hogy a házban megcsináljam neked azt a tortát, ha már ennyire édesszájú lettél.

Robert megnyalta a száját, aztán a lányra hajolt és hosszan, édesen megcsókolta. Connor felnyögött:

-Ne már! Itt még azt sem tudom mondani, hogy menjetek szobára. Ha meg odaérünk, akkor nem is fogom mondani, mert aztán üldögélhetek egyedül a ház előtt a parton, amíg ti odabent nyalakodtok. Lehet, hogy szar 28 évesnek lenni, de egyedül lenni még szarabb, vedd tudomásul. 

*

A vonatról leszállva, nevetgélve sétáltak a házig, ahol Robert a sporttáskájában kotorászva kereste a kulcsot. Amikor a zárba illesztette, a legnagyobb meglepetésére észrevette, hogy az ajtó nincs bezárva. Ó, basszus, lehet, hogy apáék is lejöttek, hogy végre felmelegedett az idő? – gondolta először, aztán meghallotta a fojtott nevetgélést a nappali felől és mindenre elszántan belépett. Valaki van itt. – nézett hátra a többiekre, akik azonban sietős léptekkel elhúztak mellette, egyenesen be a nappaliba. 

Boldog születésnapot! – harsant fel a kiáltás ebben a pillanatban és Rob ijedtében majdnem eldobta a táskát, ami a kezében volt. A kanapéról ekkor emelkedett fel éppen az édesanyja. De ott volt Jacob és az apja is. Caro pedig majd leverte a lábáról, ahogy hozzá szaladt. Emma fülig érő mosollyal nézte, ahogy elérzékenyül és elsőnek hajolt oda hozzá, hogy megcsókolja.

-Na látod, nem felejtették el, csak meg akarták adni a módját – kacsintott rá.

-Összeesküvő boszorkány – mosolygott rá a fiú.

Caro kiabálása hallatszott a konyhából, így Emma arrafelé indult. Közben mindannyian megölelgették Robertet, újra és újra sok boldogságot kívánva neki. Caro Emmával óvatosan egyensúlyozva egy méretes tortát cipelt be és a kisasztalra téve máris gyertyagyújtogatásba kezdtek. Robert megilletődötten még mindig a csomagok mellett ácsorgott és az apját figyelte, aki lassan felállt és odalépkedett hozzá.

-Boldog születésnapot fiam! Sajnálom, hogy a múltkor nem találtuk a közös hangot, de hát ez így van, ha valakik nagyon hasonlítanak egymásra, nem?

-Nem tudom apa, én eddig abban reménykedtem, hogy nem is olyan nagy a hasonlóság köztünk. – motyogta Robert. Nem akarta az apját az első öt percben megsérteni, de még élénken élt benne a keserűség, amit a hugával kapcsolatos mondatai okoztak. -Nem kellett volna ma eljönnöd! Szóval, - fűzte hozzá kicsit zavartan - tudod, örülök, hogy eszedbe jutottam, de nem voltál itt Caro szülinapján, és nem akarom, hogy most úgy érezze, miattam eljössz, miatta pedig nem. 

-Te is tudod, hogy ez nem így van. – sóhajtott nagyot az apja. –Aznap nagyon összejöttek a dolgok odabent és egyszerűen nem értem oda hozzájuk. Késő éjjel volt, mire hazavergődtem, akkor már nem csöngethettem be.

-Apa, te is tudod, hogy Caro annak is örült volna, ha másnap felköszöntöd, de te csak a telefont emelted fel és anyával üzentél neki. Ha nem érzed, hogy ez mennyire bántó, akkor nincs is miről beszélnünk. Caronak lassan Jacob inkább az apja, mint te – vitte be a kegyelemdöfést, és az apja össze is rezzent a hallatán. Hátranézett, ahol a kislány Jacobbal keringőzött a zene dallamára és éppen Connor kérte le, amikor észrevette, hogy a bátyja és az apja komoly tekintettel figyelik. Ránevetett a fiúra, aki tánc helyett megcsiklandozta. Robert elmosolyodott a kedves kis hang hallatán, és az apját faképnél hagyva elindult, hogy Connort játékosan elhajtva tovább táncoljon a kislánnyal. Anthony Palmer mély sóhajjal figyelte a jelenetet. 

Amikor a múltkor a fia kirohant az irodából, nem tudott tovább koncentrálni az előtte heverő iratokra. Behívta az egyik agilis újoncot és elé lökte a paksamétát, hogy nézze át és a jegyzetei alapján képviselje délután a bíróságon. A titkárnője máris hozta a hivatalos meghatalmazásról szóló nyomtatványokat. Amikor végre magára maradt, a laptop képernyőjére meredt, amelyen bekapcsolt a képernyővédő és lassú egymásutánban a gyerekei és Edith képei sorjáztak elő. Lassan tíz évvel ezelőtt költözött el a családi otthonból. Robert éppen elkezdte az egyetemet, Caro pedig még ülni sem tudott. Ha őszinte akar lenni, körülbelül három hónappal később erősen elgondolkozott, hogy vissza kéne mennie, de akkor megjelent Elisabeth az irodában, és a különélése egészen új értelmet nyert. 

Nagyon megtetszett neki a karcsú, fiatal nő, aki hatalmas lelkesedéssel vetette magát a munkába, szó szerint a jobb kezévé vált, és hamarosan már fél szavakból is megértették egymást. Nem kellett hozzá sok idő, hogy egy húzós nap után együtt vacsorázzanak és az estét a lakásán fejezzék be. Még néhány ilyen alkalom, és egyszer csak azt vette észre, hogy a fürdőszobában elszaporodtak a női kozmetikumok, a szekrényben pedig a gondosan vállfára akasztott öltönyök mellett megjelentek a kosztümök és selyemblúzok. Szóba sem került, hogy együtt éljenek, egyszerűen csak így alakult. Nem is gondolt bele a köztük lévő majd harminc évnyi korkülönbségbe. A lánya lehetett volna ez a nő, aki komolyan vette a közös munkát, felnézett rá, mint  szakemberre és mint férfira egyaránt, és ezt nem tudta nem szeretni benne. A hazaköltözés újra elvesztette az időszerűségét, mert most úgy érezte magát, mint amikor Edithtel összeházasodtak. Sok munka, sok szex, sok jó beszélgetés. De aztán megszületett Robert és idővel minden megváltozott.

Edithet teljesen kielégítette a háztartás és a gyerekekkel való foglalkozás, már nem is gondolt az eredeti szakmájára, a lakberendezésre. Amikor összeismerkedtek, egy neves ügynökségnél dolgozott, de a család kedvéért egyik napról a másikra hagyta ott a munkáját. Anthony ezt sosem értette meg benne. Millió nő dolgozik a családja mellett, miért kéne feladni mindent azért a kölyökért, aki néhány év múlva úgyis a saját lábára áll és elmegy. De Edithet nem lehetett meggyőzni, neki pedig a háziasszony egy idő után valahogy kevés lett. A sokk akkor következett be, amikor Robert 18 éves lett, és Edith pirulva közölte vele, hogy újra apa lesz. Nem akarta ezt a gyereket, a felesége pedig még meghallgatni sem volt hajlandó, amikor ezt közölte vele. A heteken át tartó veszekedésnek külön szoba lett a vége, aztán Carolyn megszületése után néhány hónappal a különélés. 

De ahogy most elnézte a két gyereket, ahogy a nagy korkülönbség ellenére is látható szeretettel viháncoltak, és Edithet, aki könnyes szemmel, meghatottan nézte a jelenetet, valami furcsa érzés szúrt a mellkasába, mintha valami fontostól éveken át önmagát fosztotta volna meg. Tehet az a kislány arról, hogy megszületett? Persze, hogy nem, mégis évek óta őt büntette. … Töltött magának egy whiskyt és leült a felesége mellé, hogy kikérdezze, mit tud az iskolai ügyekről.

Emma nevetve nézte, ahogy Robert Carot felkapva kering a zene dallamára, aztán amikor a szám véget ért, herceghez illő meghajlással köszönte meg a kislánynak a táncot, és a következő pillanatban már egy viharos  csókot nyomott Emma szájára.

-Meghalok, ha nem szívhatok el egy cigit. Kimegyünk Conorral egy kicsit, addig megtennéd, hogy felmész Carohoz? Valamit szeretne tőled kérdezni, de nekem nem árulta el, hogy mit. Biztos valami nőcis dolog.

Emma megsimogatta a markáns arcot, ami pár centire volt az övétől és arra gondolt, hogy napok óta nem látta Robertet cigivel a kezében. Az apjával elég volt pár mondatot váltania és máris felütötte a fejét a lázadás, pedig még a bagós kollégák sem tudták elcsábítani.

-Mi lenne, ha csak rágcsálnád, és nem gyújtanád meg, hm? – mosolygott a fiúra. –Akkor addig adok egy csókot, amíg nem mész át hamutartóba – cuppantott a szájára, aztán felállt és Caro után indult. Robert Connorral kiült a ház lépcsőjére.

-Nem gyújtod meg? – nézett Connor a barátjára, aki csak forgatta az ujjai között a bagót, aztán a szájába vette és megszívta. Nem fog menni! A mozdulat nem jelent megoldást arra az éhségre, ami most kínozta.  Elvette Con cigijét és arról gyújtott rá, aztán ahogy a szájához közelített, eszébe jutott a fogadalom, amit az egyik álmatlan éjszakán tett. Basszus, az apja sok mindenben győzedelmeskedhet, de ez a saját, különbejáratú diadala lesz. Le fogja tenni a cigit, és nincs az az apai beszélgetés, ami eltántoríthatná. Elnyomta a cigit a virágokkal teleültetett vájúban, aztán felállt.

-Ne haragudj, hogy itt hagylak, de még túl nagy a kísértés. Inkább iszom valamit.

Connor vállat vonva szólt utána: -Az alkohol a májat teszi tönkre, a cigi a tüdőt, de majd kérünk közös szobát a kórházban. 

Robert a fejét csóválva vigyorgott, ahogy belépett az ajtón. Az anyja a fejével az emelet felé intett, hogy Emma odafönt van Caroval, de most nem ment utánuk. Vágott egy nagy szelet tortát, aztán leült az apja mellé. Figyelmen kívül hagyva a tekintetét, Robert Jacobhoz fordult és beszélni kezdett:

-Anya mondta, hogy körülnéztél néhány sulival kapcsolatban, ahova Carot át lehetne vinni. Nagyon hálás vagyok a segítségedért. Az egyiket Connor szomszédja is ismeri, mert odajár a fia. Szimpatikus a honlapjuk, úgy tűnik, nem megtörni akarják a gyerekeket, hanem van bennük annyi kurázsi, hogy inkább az értelmükre akarjanak hatni. Nagy kihívás a gyerekeket lekötni, felkelteni az érdeklődésüket, de úgy látom Caleben, hogy ettől legalább nem boldogtalan.

Anthony Palmer egyre felhősebb tekintettel figyelte a beszélgetést. Majdnem közbeszólt, hogy az ő gyerekéről ne próbáljon más döntéseket hozni, de végül csendben maradt. Ma nem akart veszekedni, annak ellenére, hogy Robert nyilvánvalóan provokálta. 

*

Emma már Edithnek segített a konyhában a vacsorát előkészíteni, amikor Robert hátulról átölelte a lányt és bocsánatkérően az anyjára nézett:

-Elrabolom egy kicsit, mert ma még alig tölthettem vele pár percet.

Edith mosolyogva intett, hogy menjenek, de mielőtt az ajtón kiléptek volna, még utánuk kiabált: -Egy óra múlva tálalok, és nem ajánlom, hogy késsetek!

A tenger felől már hűvös szél fújt, Robert keze a lány flanelinge alatt kalandozott, miközben szenvedélyesen csókolóztak, aztán lehúzta a zsombékosra, ahol védve voltak az esetleges sétálgatók szeme elől, és gombolni kezdte a farmert.

-Tengerparton még soha ... – suttogta Emma, ahogy a csókoktól és cirógatásoktól máris a fellegekben érezte magát.

-Mindent el kell kezdeni valamikor – mormolta a fiú a mellei közé, aztán elmerült a lányban, nem törődve a fejük felett rikoltozó sirályokkal.

Amikor visszataláltak a földre, Robert felsegítette Emmát, akin a pánik ebben a pillanatban söpört át, valamiről elfeledkeztek! De hát ma van Rob születésnapja, nem fog vele éppen most veszekedni a gondatlansága miatt. Egyszer már megúszták, most sem lesz baj – nyugtatta magát, de azért az édes érzést kicsit megkeserítette az aggodalom. Bebújt a fiú meleg ölelésébe és szótlanul visszasétáltak a házhoz.

 

Bonus: