Perlekedők 47.

Anna a nappali padlóján térdelve lázasan kotorászott a bőröndben. Az előbb arra tért magához, hogy mintha egy vízesés hangját hallaná, aztán rájött, hogy a fürdőszobából jön a zaj. Robert ezek szerint hazaért. Most vagy nem vette őt észre, amit azért nem tartott túl valószínűnek, vagy csak le akarta mosni magáról a sót, mindenesetre kapott pár perc haladékot, hogy ő is összekaphassa magát. Amikor Dean beengedte, már rendezett egy macskamosdást, már csak azért is, mert a kutyák egy fél órán keresztül simogattatták magukat, aztán letolta a farmerjét és a pólóját, és becsusszant a takaróként funkcionáló lepedő alá, és mire a feje a párnára ért, már aludt is. Felébredve az volt az első gondolata, hogy majdnem mezítelen. Ami végeredményben nem baj, de kicsit direkt indításnak tűnt. Most gyorsan felkapott egy sortot és egy topot, aztán a melltartót a bőröndbe dobta. Mire végzett, a háta mögött kinyílt a szoba ajtaja és a haját túrva megjelent a morcos házigazda.

Ahogy a tekintetük találkozott, Robert arcán olyan mosoly villant fel, hogy Anna térde megroggyant. Istenem, de nagyon hiányzott!

-Anna! Azt hittem, hallucináltam, hogy ott láttalak az ágyamban – húzta magához a lányt, és mielőtt az válaszolhatott volna, a szájára tapadt. Amikor már alig kaptak levegőt, a férfi folytatta, de Annát egy pillanatra sem engedte el: -Kijöttem a fürdőszobából és üres volt az ágy. Olyan volt, mint egy váratlan gyomros, amikor nincs időd megfeszíteni a hasizmod, mielőtt az ütést kapod. Aztán belefúrtam az orrom a párnába és olyan virágillata volt, mint neked. Ez volt a második övön aluli ütés. Amikor kijöttem, csak az járt a fejemben, ha nem talállak idekint, akkor itt az ideje egy dilidokit felkeresni. … Hogy kerülsz ide?

-Hát, apa hajlamos a túlzásokra, és mivel a betegség alatt látványosan rosszul voltam, a gyógyulás után most is meglepett valamivel, mint gyerekkoromban. Ez a valami most egy meleg helyre szóló repülőjegy volt. Engem lepett meg a legjobban, hogy Los Angelesbe. … Az első reakcióm az volt, hogy máris tárcsázlak, aztán úgy döntöttem, megleplek. Felhívtam Tom barátodat, ő pedig közvetített Stephanie felé és közös erővel megszervezték, hogy az alkalmi testőröd, Dean értem jöjjön a reptérre. Steph pótkulcsával beengedett, és miután megbizonyosodott róla, hogy a kutyáid nem fognak megenni, itt hagyott. Azt mondta, egy-két órán belül visszajössz a partról. Kicsit ledőltem, mert a repülőn nem tudtam aludni… ennyi. 

-Kis összeesküvő… ennél szebb meglepetést még sose kaptam. - simogatta meg a lány száját, aztán az ujjai nyomát a szájával is lekövette.

-Akkor segítesz szállást keresni? – nézett rá félrehajtott fejjel Anna és a szemében játékos vidámság csillogott.

-Már találtam is. Kettőt is… te dönthetsz, melyiket választod.

-De nem luxusszállodában gondolkodtál, ugye? Mert ha a megtakarításomat most elköltöm valami drága, puccos helyre, akkor megint hónapokig kell spóroljak, amíg összekaparom a jegy árát. – vigyorgott a lány.

-Nem luxus, de azért elmegy. Egy bibi van, valakivel osztozni kell rajta.

-Hát, ha az illető nem túl nehéz természetű, szerintem megoldható a dolog. Melyik két lehetőségből választhatok?

Robert átölelte a vállát és a hálószoba felé irányította. Az ajtóban megállt és a hatalmas ágy felé mutatott.

-Bal vagy jobb oldal?

-A lakótársam melyiket preferálja?

-Ő a teljes ágyat, de ismerem a fickót, tud alkalmazkodni.

-Most kell döntenem?

-Nem, ráérsz azután, hogy én döntöttem… a formás testedet... – kuncogott a férfi és a szavait máris a tettei követték és a puha párnák közé zuhantak. A törülköző valahol elveszett, de ezt egyikőjük sem élte meg veszteségként, sőt hamarosan egy vékony kis top és egy rojtos farmershort is követte. Aztán már csak a férfi hangja csattant, ahogy a két kutya is beszállt volna a hancúrozásba: -Kifelé!

*

A párnákat a hátuk mögé gyűrve összebújva nézték a tv-híradót, majd a kaliforniai tűzesetekről szóló beszámoló után Robert a távirányítóért nyúlt és kikapcsolta. –Ide nem juthat el, nyugi! – húzta magához Annát, aki a bicepszébe markolva felnézett rá:

-Éhes vagyok! Elmegyünk enni, vagy összeütünk magunknak valamit?

-Hát, én csak a bokámat tudom összeütni, viszont roppant tehetségesen tudok pizzát rendelni. – vont vállat Robert. –Ahogy a lakásodat elnéztem, te se lehetsz valami nagy konyhatündér.

-Hát, … nem. De egy salátát meg valami sültet azért még ehetően el tudok készíteni. Margit néni mellett most is ellestem pár dolgot. Például megtanított palacsintát sütni.

-Azt ismerem, ettem nálatok. De attól csak a feneked fog nőni, nekem meg a pókhasam. Utálom kínozni magam az edzőteremben, úgyhogy csak óvatosan a kalóriákkal!

-Oké, miket szoktál enni?

-Hát, amik szerepelnek a kajás cégek menüiben. Lehet bio, lehet vega, de ha marhasült, az is jöhet. Ha meg vendég jön, akkor valamelyik étteremből rendelek. Tulajdonképpen bármit hajlandó vagyok kipróbálni, úgyhogy nem számítok a nehéz kuncsaftok közé. Kedvelnek is, mert nincsenek személyes kikötéseim… - vigyorgott. ... Egészen addig, amíg Anna a meztelen hasára nem csapott. Eredetileg csak arra akarta rávenni a férfit, hogy felkeljenek, de a happy trail érintése némiképp félrevitte a kezdeti gondolatot, és egy újabb erotikus támadást indított, követve a selymes szőr útját. Robert nem vette volna a lelkére, hogy letörje a lelkes próbálkozást, így aztán lejjebb csúszott és átengedte a testét a kalandozó ujjacskáknak és a lány meleg, nedves szájának. Amikor a lány letolta róla a takarót, elhaló sóhajjal megjegyezte: -Látom, te a bio-kolbászra szavazol.

*

Anna felhúzott lábakkal ült az első ülésen és a férfi kezét fogta, aki egy kézzel is magabiztosan irányította a monstrumot. Indulás előtt leemelték róla a szörföt, aztán a tengerparton hajtva elhagyták a várost. Már vagy fél órája autóztak, amikor lekanyarodtak a part felé, és Robert hamarosan egy rozoga, cölöpökön álló bódé előtt megállt. Anna kétkedve nézte a messziről szinte romos épületet és a mellette homokba szúrt szörfdeszkákat.

-Mi ez a hely? Szörfösök tanyája?

-Hát, járnak ide olyanok is, mint akikre te a filmek alapján gondolsz, de a deszkák igazából csak dekorációk… a tulaj rájött, hogy egy egész normális társaságot tud így idevonzani és a megjátszós kis faszkalapokat meg hatásosan távol tartja. Engem az a srác hozott el ide, aki szörfözni tanított, és azóta rendszeresen eljövök, mert isteni hamburgert csinál. Nem a mélyhűtőből szedi ki, hanem ott kavarja előtted és azt rak bele, amit csak kérsz; aztán ott süti meg előtted, érzed a fűszerek illatát és mire beleteszi a zsömlébe, már a küszöböt kaparod, annyira kívánod. Hasonló, mint a veled való szex – kacsintott Annára, aki pirulva nyitotta ki az ajtót, de mire kibújt a kocsiból, Robert már ott tartotta az ajtaját és valami régimódi, de kedves udvariassággal fogta a kezét is, hogy a magas kocsiból biztonságosan kiszállhasson. A lány mély lélegzetet vett a sós párából, aztán egymást átölelve a bejárat felé indultak. 

Odabent hozzájuk hasonló párok ültek a kis kétszemélyes asztalkáknál, a kisebb-nagyobb társaságoknak összetoltak pár asztalt, a tenger felé pedig az összes ablaktábla leakasztva várta a zárórát, amit Joe nem szokott elkapkodni. Az volt a hitvallása, hogy a hely addig tart nyitva, amíg a vendégei jól érzik magukat, így aztán sokszor még hajnalban is sütötte a hamburgereket vagy csak főzte az erős kávékat, és sokszor ő maga is odaült a vendégei mellé egy-egy jó beszélgetésre.

Anna ámulva nézte a látszólag viharvert csehót, aminek mégis minden egyes darabja arról árulkodott, hogy szeretettel és gondos odafigyeléssel választották ki, hogy ehhez a helyhez tartozzon. Járt már hasonló helyen, talán még Budapest egyik-másik romkocsmája is hajazott a látványra, de ez egy valamiben elütött a korábbi élményeitől. Itt nem a szükség és a pénztelenség miatt voltak kopottak, hevenyészve összeszedettek a bútorok, hanem egy tudatos döntés eredményeképpen. Bár, látszólag minden a régmúltat idézte, mégis, közelebbről megvizsgálva minden berendezési tárgy gondosan kezelt, felújított, ápolt darab volt. Meg mert volna esküdni rá, hogy a söntés pultja egy vagyont érne, ha a tulaj valaha is árverésre bocsátaná. Azonnal megkedvelte és kíváncsian nyúlt az egyetlen lapból álló étel- és itallap után. 

Amikor megrendelték a hamburgereket, Anna a napszemüveget az orrára húzva, felette nézett Robert szemébe:

-Mást se hallottam otthon, mint hogy veled milyen nehéz az élet, mert amerre jársz, élni nem hagynak a fotósok meg a rajongók. Ehhez képest itt ülünk egy kis csehóban és még senki nem dugott az orrod alá fényképet, hogy írd alá vagy fényképezőgépet, nem kattognak a telefonok… nem vagy te is kicsit paranoiás?

-Ahogy téged hallgatlak, már én is elhinném magamról, de ma csak egy jó napot fogtál ki. Vagy én vesztettem el a népszerűségem, csak még nem tudok róla.

-Akkor megkockáztatsz egy puszit? – csillogott dévajul a lány szeme és Robert egy félmosollyal megcsóválta a fejét.

-Attól félek, abból a pusziból hamar egy csók lenne, és mire észrevennénk magunkat, már az asztal tetején henteregnénk.

-Minek nézel te engem? – húzta össze a szemét Anna. –Nem akarlak én kényelmetlen helyzetbe hozni! Csak nézd a többieket… látszik, hogy szerelmesek, mi meg úgy ülünk itt szemben, mint két előkelő idegen. Még a kezemet se fogod meg. 

-Régi, rossz beidegződés… igazad van, add csak ide a kezed – nyúlt Anna csuklójáért a férfi és az ütőerét kezdte simogatni, miközben a szemüveget ő is letolta, és szemeit a lány szájára fókuszálta. Anna feje lassan zúgni kezdett, a csuklóján hangyahadak kergetőztek és a torka teljesen kiszáradt. Kis idő múlva megfeszítette a kezét és el akarta húzni, de Robert erősen tartotta. –Mi van? Nem tetszik?

Anna durcásan biggyesztett. –Nekem ez nem erőpróba. Szerinted mennyire romantikus ez a birkózás az asztal felett? Ha nem akarod fogni a kezem, nem kell, de nem érdekes, te úgyis csak kiforgatod a szavaimat.

Robert felállt és a pulthoz ballagott, majd pár szót váltott a tulajjal, aztán visszament Annához és felhúzta. –Gyere!

-De hiszen mindjárt elkészül – torpant meg a lány, de Robert csak húzta magával a tenger felé vezető lépcsősorhoz. A vendégek némelyike kíváncsian feléjük fordult, aztán mintha csak mindennapos jelenetnek lennének a tanui, visszafordultak az asztalukhoz. Robert megállás nélkül ment lefelé a lépcsőn, az utolsó foknál visszafordulva, és Annát a karjába kapva, a víz felé indult vele.

-Mit akarsz csinálni? – sziszegett a lány. –Ha beledobsz, isten bizony, én itt fojtalak meg a többiek szeme láttára.

-Maradj már veszteg, mert a végén tényleg beleejtelek! – mormogott a férfi és a víz előtt a talpára állította a lányt. Anna akkor vette észre a kis hálókkal elkerített természetes kis medencéket, amikben a vacsorának valók úszkáltak.  A látvány annyira lekötötte, hogy először észre sem vette, hogy a férfi a derekát átkarolva magához húzza és úgy mutogatja neki a polipot és a különböző halakat. Ahogy az árnyékuk a vízre vetült, az egyik hal ijedten dobta fel magát, alaposan lefröcskölve Annát, ahogy visszahullott a vízbe. Az apró sikkantást Robert mohó szája fojtotta bele. Aztán még ácsorogtak kicsit a teknősbékákat nézve, akik éppen kimásztak a még meleg homokra, majd lassan visszaindultak a lépcső felé. Anna finnyásan rázogatta szandálos lábáról a homokot, mígnem Robert újra felkapta és a lépcsőig masírozott vele. Ott aztán a fenekénél fogva tolta fel maga előtt a teraszon árválkodó asztalukhoz. Alig ültek le, a hamburgerjeiket máris eléjük rakták. Mindketten mohón estek neki és amikor a ketchup lecsurrant a lány száján, Robert egy természetesen közvetlen mozdulattal odanyúlt és letörölte, aztán az ujját a szájához emelte és lenyalta róla a csípős szószt. Anna vigyorogva nézte a már-már erotikus gesztust, magában megállapítva, hogyha a férfi minden téren ilyen rohamtempóban képes a fejlődésre, akkor igazán szép jövőnek nézhetnek elébe.