Perlekedők 48.

-Aludj még, nekem mennem kell! Sietek vissza. – hajolt a lány fölé egy puha csókot nyomva a halántékára, aztán hagyta magát eltéríteni az indulástól, bár már így is késésben volt, de a csókból nem akart kibontakozni. Végül Anna hirtelen elengedte.

-Oké, tudom, neked se könnyebb, menj, aztán siess vissza! – csücsörített még egy utolsó pusziért és amikor megkapta, elégedetten magához ölelte a férfi párnáját és kócos fejét befúrta az ágyneműbe. Robert vigyorogva simított végig a fenekén, aztán egy apró paskolással felállt és az ajtó felé indult. Ott egy pillanatra megtorpant.

-Nehogy lelépj, mert úgyis megtalállak! – suttogta, aztán nekiindult, hogy okosakat próbáljon mondani a legutóbbi forgatással kapcsolatban egy riporternek, akitől már évek óta kirázta a hideg.

*

A kapu még be sem csukódhatott mögötte, amikor Anna lekapta a fejéről a kispárnát és széttárt karokkal vigyorgott a plafonra.

-Jézus!... - Még ő sem merte elhinni, hogy ami történik vele, az valóság, nem csak a képzeletének játéka. Itt heverészik a férfi ágyában kielégülten, szerelmesen és máris vágyakozóan. De ez a heverészés a férfi társasága híján nyilvánvalóan nem olyan élvezetes, úgyhogy felpattant és zuhanyozni indult. A forró vízesésszerű zuhany alatt állva és a testét simogatva újraélte az éjszaka nagy pillanatait, amikre – most úgy érezte – még nagymama korában is remegő lábakkal fog visszaemlékezni. A tengerparti vacsora romantikájában senki nem találhatott volna kivetnivalót. Ahogy alkonyodott, az asztalokon kis üvegkelyhekben gyertyákat gyújtottak és csak a bárpult felől szűrődött ki sárgás fény a csillagos éjszakába. Lágy zene szólt, éppen csak meghitt háttérzajt kölcsönözve a hullámok morajának és az asztaloknál folyó halk beszélgetéseknek. Robert morzsolgatta az ujjait, összefonta őket a sajátjával, néha megcsókolta... és egyáltalán... úgy viselkedett, mint egy felszabadult huszonéves a barátnőjével. Mindenféléről beszélgettek, kezdve a kedvenc színüktől, a kocsikon át a legutóbbi koncertig, amin voltak. Anna a Wembley-beli Killers koncertről, Robert Beyonce-ról mesélt és a lány nevetve heccelte, amiért a fiútársaságnak nem akadt jobb programja ebben a városban, mint hogy a latin szépség koncertjére menjen.

-Miért, a legjobb hely, ha ismerkedni akarsz – kacsintott rá a férfi, de Anna már csak sóhajtott a szokásosan rossz poénon. 

Látta a neten a rajongókkal készült fotókat, és meg is jegyezte, hogy mennyire más képet vág olyankor, amikor ők kérik meg egy közös fotózáshoz és mást, amikor egy hírességekre vadászó fotós kamerája elé kerül.

-Azt nem lehet megszokni... – morgott elkedvetlenedve a férfi. -Mert nekik nem elég, hogy lesből próbálják elkapni a gyanútlan pillanataidat, akkor érzik jól magukat, ha éppen túrod az orrod, vagy megvakarod a lábad közét. Ezt egy  Joe vagy Mike bármikor, bárhol megteheti, senkit nem érdekel, de ha én csinálom, egy hétig azon csámcsognak, hogy bolhás vagyok-e és egyáltalán volt-e gyerekszobám. Kész regényt képesek kreálni egy teóriából, aztán később annak az ellenkezőjéből is.

-És... szoktad túrni az orrod? – kacsintott rá Anna látszólag vidáman, de a szeme mélyén együttérzés csillogott.

-Most játsszam ki az összes rossz lapomat? Még a végén úgy gondolod, hogy jobb, ha megszöksz. Különben is, azt mondják, lakva ismerszik meg legjobban a másik. Ki kéne próbálnunk... – nézett Robert a lány szemébe, aki úgy érezte magát, mint akit hipnotizáltak.

-Egy hétig maradhatok – suttogta halkan, mire Robert újra csókot nyomott az ujjaira.

-Kezdetnek nem is rossz. Akkor egy hetem van, hogy meggyőzzelek, maradj!

*

Anna egy nagy bögre kávéval a kezében és nyomában a két kajla kutyával végigjárta a házat. Nagyon tetszett neki a kissé spanyolos életérzést sugalló tervezés és a puha pasztellszínekkel, mély barnákkal berendezett helyiségek. Nem tudta, mire számított, de nem erre… a ház kicsit sem volt olyan, mint a gazdája, de Robert nyilvánvalóan jól érezte magát benne.

-Miattatok vette meg? – nézett rájuk, miközben azon járt az agya, hogy sztárélet ide vagy oda, de egy magányos fickónak minek ez a hatalmas ház? Az év nagy részét nem is tölti itthon, hiszen utazik, forgat. De tagadhatatlan, hogy valami hívogató báj lengte be az egészet, még úgy is otthonos volt, hogy látszott a női kéz hiánya minden helyiségben. Az udvarra kilépve a kutyák eliramodtak, hogy játékos birkózással szórakoztassák magukat a még elviselhető melegben, ő pedig leült a kerti bútor puha párnái közé. A forró italt kortyolva a buja zöld növényeket vette sorra, amik jótékonyan takarták el a körben magasodó kőkerítést, azt az érzetet keltve, mintha mögöttük nem a bezártság, hanem valami tágas nyitottság bújna meg. Védett zug benyomását keltette, ahol még a sajtó örökké hírekre éhes hiénái sem érhetik el az itt lakókat. 

De Robert nem volt mindig egyedül. Ha hinni lehet a találgatásoknak, Kristennel osztoztak ennek az édenkertnek a varázsán. Csodálta is, hogy a szakítás után nem vált meg a háztól is, hiszen biztosan sok fájó emlék fűződik hozzá. Vajon Kristennek mi nem kellett Robertben? Ha lehet egyáltalán hinni a sok pletykalapnak, éppen elég időt tölthettek együtt, hogy megismerje a jó és rossz szokásait. Mi lehetett az, amiért úgy döntött, kevés neki a férfi? A külseje nyilván egyéni ízlés dolga, de valamiért csak bele van bolondulva a földkerekség női lakosságának fele. A belső értékei pedig vitathatatlanul  szerethetőek. A jelenlegi rózsaszín ködben nyilván ő még tökéletesnek látja, és még elképzelni sem tudta, hogy lenne egy olyan oldala, ami miatt más mellett keresse inkább a boldogságot. Ha viszont úgy dönt, hogy Robertet választja, akkor döntenie kell arról is, hogy utána jön Amerikába, mert ez a világ két végén lakás nem segíti a kapcsolatukat. És ha Los Angelesbe költözik, akkor vajon az azt is jelenti, hogy itt fognak lakni együtt? Vagy ez az önállóságának olyan fokú feladását jelentené, amire még nincs felkészülve? 

Szinte rettegéssel töltötte el a gondolat, hogy a Roberttel való kapcsolat mi mindent hozna magával. Egy olyan közegben kellene mozognia, amelynek csak egy európai, sőt… kelet-európai változatát ismerte, és ez aligha ad okot a magabiztosságra. Egy olyan világban kéne társként állnia a férfi mellett, amely az intrikákra épül és nap mint nap próbára teszi a másikba vetett bizalmat. Viszont, ha most, amikor a szerelem a legmagasabb hőfokon ég benne, nem képes ennek a lépésnek a megtételére, akkor létezhet-e egyáltalán közös jövő a számukra?

Ahogy körbenézett, nem látott mást, csak a tökéletes otthont egy tökéletes élethez. Csak az a gondolat nem hagyta nyugodni, hogy túl szép ez az egész ahhoz, hogy igaz lehessen.

*

Már az interjú végefelé jártak, amikor a fickó – nagy darab favágóra emlékeztető figura – a jegyzeteiben lapozgatva, tollával bekarikázott egy részt, aztán Robert szeme közé nézve megszólalt:

-Azt beszélik, hogy mozgalmas éve volt.

-Oh, igen – mosolyodott el Robert, nem sejtve, hogy a kérdés java még hátra van.

-Forgatott Európában és most Kanadában is.

-Így igaz.

-Nos, bizonyos jól értesült körök szerint, a szíve választottját is Európában ismerte meg. Aki követte Önt Londonba, és már azt is rebesgetik, hogy ide is. Lehet róla tudnunk valamit?

-Nos, a magánéletemről nem nyilatkozom. Sosem tettem és ez a jövőben sem változik. – nézett félre Robert, jelezve, hogy részéről itt véget is ért az interjú, de a fickó még nem adta fel.

-Csak annyit erősítsen meg, hogy az illető hölgy valóban zenész és nemrégiben részt vett egy new yorki koncerten?

A szentségit! Honnan tudhat ez a hólyag ennyi mindent? – húzta össze a szemöldökét haragosan Robert, végül hangosan csak annyit mondott.

-Mint mondtam, a magánéletem az enyém... a filmjeimben teljesen kitárulkozom, kell, hogy valami nekem is maradjon, ami csak az enyém. Köszönöm! – azzal felállt és a kijárat felé indult. A fickó gunyoros hangja az ajtóban érte utol.

-Mindig is volt egy híresztelés, hogy a magyar nők a legszebbek. Akkor erről most első kézből is meggyőződhet, nem igaz?

*

Robert fejében még mindig ez az utolsó mondat járt, amikor a kocsival begördült a külső kapun. A belső kerítés mögül Anna visítása és a kutyák vidám ugatása hallatszott, aztán egy csobbanás. Majd gyors egymásutánban még kettő. Elvigyorodott. Aha, akkor azt elfelejtette mondani a lánynak, hogy a medencénél csak óvatosan, mert mind a két kutya imádja a vizet.

A ház mögé ballagva egy sellőt látott, aki a két dögöt spriccelve menekült a medence széle felé, a kutyák, különösen Bernie lelkesen üldözte. Aztán eszébe jutott a karmolás, amit az egyik ilyen hancúrozás során szerzett be ő maga is, és ezért éles hangon füttyentett egyet, mire a két rosszcsont ész nélkül kapaszkodott ki a medencéből, hogy eléje rohanjon.

-Sziasztok! – guggolt le hozzájuk, aztán fintorogva próbált elugrani, amikor azok szinkronban megrázták a vizes bundájukat. –Na, tűnés! Helyetekre! – morgott rájuk az ingét gombolgatva, de szeme már a lány vizes testére tapadva fedezte fel a csillogó vízben rejtőző lágy halmokat. 

-Nem kellett volna beengedned őket. Teljesen meg tudnak vadulni a vízben... mint a gyerekek ... el akarnak kapni, aztán majd a te bőrödet is végigszántja valamelyik... - mutatott az oldalán húzódó még mindig vörös csíkra. Közben fél lábon ugrálva megszabadult a farmerjétől és a pólójától is, majd egy csukafejessel eltűnt a vízben, hogy aztán a lány testét végigsúrolva bukkanjon  fel levegőért.

Egy pillanattal később Annát a medence széléhez szorítva csókolta ahol érte. A száját, a nyakát, a melleit, aztán egy mozdulattal kiemelte a vízből és a medence szélére ültette. Anna készségesen tárta szét a combjait, hogy közéjük kapaszkodhasson és már-már remegve várta, hogy a csókok folytatódjanak, amikor hangos berregés ütötte meg a fülüket. A ház fölött egy apró helikopter bukkant fel, rotorjának szele megtépázta a fák lombját és felkavarta a levegőt, de a víz színén még éppen csak fodrozódott a felszín. A fülkében jól kivehető volt a hatalmas objektív, amely őket pásztázta. Robert a vízben távolodva a lányra villantott egy keserű mosolyt.

-Üdv a világomban! …Menj be a házba, mielőtt ezzel a falatnyi fürdőruhával lesz tele az internet! Siess!

Amikor a lány már eltűnt a házat körbevevő árkádok alatt, ő is kikapaszkodott a vízből és a holmiját a fűről felragadva utána indult.

*

-Bassza meg! – morgott a férfi idegesen és ingerült hangulatát a kutyák is átvették, akik a kinti zajt fülelve szintén morogni kezdtek.  -Nyugi srácok, ezt nem tudjátok levadászni! – mosolyodott el kesernyésen, aztán a cuccával a kezében a lány keresésére indult. Biztosan nagyon megijedt, ez még teljesen új élmény lehet neki – gondolta szentségelve. Ennyit arról, hogy egy hét alatt meggyőzi, milyen vidám lenne itt mellette az élete. ... Anna a kád szélén kuporgott egy maga köré tekert fürdőlepedőbe kapaszkodva.

-Nem igaz, hogy még ezt  is meg merik tenni! Nincsenek jogaid, amiket ilyenkor durván megsértenek? – nézett a férfira kétségbeesett szemekkel.

-Nyilván lennének, de szerinted mit tudok csinálni? Feljelentem a repülési hatóságnál azt, aki ilyen alacsonyan ideszállt... persze, ehhez tudnom kéne a gép azonosítási számát, de te is láttad, nem volt ezen semmi, ami alapján azonosítani tudnám. A francba! Még jó, hogy nem értek ide korábban! Vagy éppenséggel később, amikor már ezt is levarázsoltam volna rólad. – nyúlt a vékony pánt után, ami kilógott a törülköző alól. 

-Gondolom, így is éppen elég ciki lesz, ha a sajtófigyelő holnap apu orra alá nyomja a bikinis képeimet egy magánház medencéje partján. Oké, nem holnap... de előbb-utóbb.

-Szerintem a holnap sem kizárt. A riporter máris gyanusan sokat tudott az én szépséges  magyarországi barátnőmről – húzta el a száját a férfi, miközben kezei ügyesen bontották ki Annát a fürdőlepedő páncéljából. -De ezek olyan dolgok, amiken feleslegesen agyalunk, tőlünk függetlenül lépnek működésbe, úgyhogy folytassuk inkább, amit olyan udvariatlanul megzavartak – nyomott egy csókot a lány meztelen vállára, és Anna úgy döntött, hogy ebben a kérdésben nem áll le vitatkozni.

*

Másnap reggel összegabalyodott végtagokkal még az igazak álmát aludták, amikor a telefon éles csörgése hasított a csendbe. Bear felkapta a fejét és a csörömpölő készülékhez ballagva a pofájába fogta és odavitte a gazdájának, aki hunyorogva tapogatózott az ágy szélénél.

-Kösz haver! – simogatta meg a kutya fejét, aztán a kijelzőre próbált fókuszálni, amin éppen a türelmetlen hívó képe villogott.

-Szia anyu! – nyögött bele a telefonba, ahogy a lengedező könnyű sötétítő függöny résén egy éles fénynyaláb villant a szemébe, felrobbantva fejében az addig tompa fájdalmat. Odakint ezek szerint ezerrel tombol a napsütés és a hőség.  De a tegnapi napjuk mozgalmas volt. Délután lementek a partra,  a strandon ittak néhány koktélt, aztán a vacsorához bort ittak, nem is keveset, mert a késő éjszakába nyúlt a hol komoly, hol viccelődő beszélgetés. Olyan családi dolgokról mesélt Annának, amikről már évek óta nem beszélt senkivel. És ehhez a nagy őszinteséghez jól csúszott a kiváló carbernet, amit még ajándékba hozott valaki a legutóbbi partira egy egész rekesszel. Abból kettőnek vertek a fenekére, és a fejfájás nem is maradt el. 

-Robert! Miért nem mondtad? – kérdezte sírós hangon az anyja, és neki fogalma sem volt róla, most éppen miről feledkezett meg. –Ezt a sokkot, hogy egy idegentől kelljen megtudnom, hogy lehetett volna egy unokám... kisfiam... hogy tudtad ezt elhallgatni előlem? És hogy tudtatok úgy dönteni, hogy elvetetitek? Ha még úgy is éreztétek, hogy nem jó az időzítés, tőlünk minden segítséget megkaphattatok volna. És egyáltalán, ha ilyen komoly volt már a dolog, mi miért nem tudtunk róla? – hadarta az anyja a telefonba és közben hallani lehetett, ahogy a könnyeit nyeli.

Robert úgy ült az összegyűrt ágyon, mint aki álmodik... valami nagyon rosszat, és esélye sincs felébredni belőle. 

-Anyu, fogalmam sincs, miről beszélsz, de kérlek, nyugodj meg! Aztán kezd elölről az egészet... hogy mit hallottál, hol hallottad, ki mondta, mit mondott... ilyesmik... hogy én is tudjam, mitől borultál ki... –suttogta a telefonba, félve, hogy Annát fel ne ébressze.

-Kisfiam, itt ül egy ember a nappalimban, aki a címedet akarja és azt mondja, hogy a lánya a te gyerekeddel volt terhes... és hogy most a másik lányával vagy együtt ... és nekem ez az egész olyan kusza, te nem csinálsz ilyeneket, de ez a pasas nem egy szenzációhajhász valaki, hanem egy diplomata és én már nem is tudom, mit higgyek. Robert, kérlek... mondj már valamit!

-Anyu! Kérlek vidd oda a telefont Mr. Steinlöchnernek, hadd beszéljek vele, aztán majd mi is beszélünk, ígérem. – mondta elkeseredett elszántsággal Robert, és miközben a férfi vélhetően ideges hangjára várt, finoman megrázta Anna vállát:

-Anna, ébredj! Gáz van! Apáddal beszélek...