Perlekedők 49.

-Robert? – szólt bele Anna apjának már ismerős mély orgánuma a készülékbe.

-Igen, Mr. Steinlöcher. Uram, ...

-Ez nem telefontéma... csak annyit mondjon, hogy igaz?

-Öööö, kitől hallotta uram?

-A lányomtól.

-Akkor nyilván igaz. De ...

-Jó, most csak ennyi. Mondja meg a lányomnak, hogy hamarosan találkozunk. – mondta a férfi száraz, érzelemmentes hangon és kinyomta a telefont. Robert Annára nézett, aki a lepedőt magához szorítva térdelt mellette és hallgatózni próbált, de a szűkszavú beszélgetést inkább csak sejtette, mint értette.

-Tudja – sóhajtott Robert és Anna felszisszent. Nem is próbált úgy tenni, mint aki nem tudja, miről van szó. Az apja hívása és Robert sápadtsága úgyis csak egyet jelenthetett, a titok többé már nem titok. 

-Honnan?

-Adél mondta el neki.

-Megölöm. Mi a francért kellett apunak elmesélnie az egészet?  - füstölgött magában és már-már a képet színezgette, ahogy a nővére vörös hajszálait egyenként tépdesi ki.

-Tulajdonképpen, jobb így – mormolta a férfi. –Az örökkévalóságig nem lehetett volna titkolni előtte. Most nyilván fel van dúlva, de majd meglátja, hogy mindannyian tudjuk kezelni ezt a dolgot és akkor megnyugszik ő is.

Ezzel kapcsolatban lettek volna Annának fenntartásai, de nem akarta letörni Robert optimista hozzáállását, így nagyot sóhajtva átölelte inkább a derekát.

-Szerintem ide fog jönni... Nem tudja, hogy te mikor mész haza, hogy a puskája elé állítson, és ezért ide fog jönni.

-Hát, végül is, mindegy, hogy hol rágjuk át magunkat újra ezen a régi történeten... de remélem, most már utoljára. Szerintem is jönni fog... az az utolsó mondat nagyon úgy hangzott, mint egy baljós hangvételű ígéret. Bár, csak találgatni tudok, ki lesz gyorsabb, az apád vagy anyuék. Mert ezek után szerintem ők is jönni fognak, hogy kérdéseket tegyenek fel.Remek alkalom lesz összeismerkednetek – húzta el a száját.  …-De ha apád a befutó, … ott akarsz lenni vagy inkább ... ?

-Megőrültél? Nem foglak magadra hagyni. Éppen elég szemét dolog volt Adéltól, hogy egyedül mondta el neki, mert így lehet, hogy csak az ő verziója érdekli apát. ... Nem volt joga, hogy kitálaljon egyedül... ahogy három évvel ezelőtt a döntéshez sem…. De apát sem értem, minek ment el a szüleidhez. Engem kellett volna felhívnia… – dünnyögte mérgesen Anna, aztán kipattant az ágyból és a fürdőszobába indult, bár sejtette, hogy most nincs az a kellemes zuhany, ami meg tudná nyugtatni.

*

A következő két nap nagyjából úgy telt, hogy mint két gyerek, akik tudják, hogy rossz fát tettek a tűzre, összerezzentek minden telefoncsörgésre; aztán végül szinte már örültek, amikor Anna apjának karcos mély hangja csendült fel a vonalban.

-Megérkeztem. Az Intercontinentalban lakom. Hol találkozhatnánk? – kérdezte lényegretörően, minden különösebb bevezető nélkül, ami nem volt túl jó előjel az elkövetkező beszélgetés hangvételét illetően.

-Talán az lenne a legjobb, ha nálam… - nézett Annára Robert, aki tanácstalanul megvonta a vállát. –Itt legalább biztos lehetek benne, hogy ami ezek között a falak között elhangzik, az itt is marad. Rossz tapasztalat, hogy mindenhol máshol még a falnak is füle van.

-Rendben. Akkor egy órán belül ott vagyok. – válaszolt az apa kimérten, és kinyomta a készüléket. Anna a kezét tördelve járkált fel-alá, Robert pedig a halántékát masszírozva nézte egy ideig, aztán kinyújtotta felé a karját.

-Állj már meg! Elszédülök tőle, ahogy körözöl itt. Nem fog megnyúzni. Te végképp nem csináltál semmi rosszat.

-De azt nem akarom, hogy veled veszekedjen!

-Az apátok. Joga van hozzá…. De értelmes ember, meg fogja érteni, hogy történnek az életben furcsa dolgok. – tette hozzá reménykedően. -Na gyere, ülj ide mellém, most már tudjuk, hogy jön, legalább addig csókolózzunk, amíg ideér… hátha a végén összepakol és magával visz.

-Mert elmennék vele, mi? – nézett rá Anna olyan tekintettel, mintha a férfinak elgurult volna a gyógyszere.

-Nem tudom, hogy Adél mit mondott el neki, de itt most valószínűleg olyasmit is hallani fogsz, amit esetleg nem akarnál… sajnálom… de ha maradni akarsz, akkor ez a beszélgetés neked is fájni fog. És utána lehet, hogy menni akarsz majd.

-Nem számít. A lényeget tudom, a piszkos részletekbe meg aligha akarod beavatni.

-Hát, nem. De attól még nem lesz kellemes. Komolyan mondtam, ha le akarsz menni addig a partra, részemről rendben.

-Maradok!

-Oké! Gyere vadmacska! Menjünk ki a kertbe addig is, a kutyák úgyis jeleznek, ha megérkezett.

*

Steinlöchner György beült a taxiba és a nyakkendőjét az utolsó pillanatban a zsebébe gyűrte. Családi kérdésekről fognak beszélni, nem kell, hogy úgy üljön ott, mint egy fakabát. A halántéka napok óta önálló életet élt, egy ér úgy dobolt rajta, mintha ki akarna törni a vékony bőr alól. Pontosan azóta a pillanat óta, amióta a nagyobbik lánya megérkezett Londonba. Elsőként bemutatta neki a barátját, azt a holland fickót, aki pillanatnyilag a főnöke és bár láthatóan együtt vannak, még nem ütötték rá a pecsétet a fickó válási papírjaira sem. Még talán sosem látta ilyen feszültnek a lányát, kíváncsi is volt az okára, de egyelőre belement a boldog viszontlátás játszmájába, amit Adél eltökélten játszott. Aztán Josh elment egy tárgyalásra, a lánya pedig kitöltött két konyakot. Később még néhányat, miközben kényszeresen beszélt hol erről, hol arról, csak éppen a lényegről nem. Sejtette, hogy valami kemény téma kerül hamarosan terítékre, de azt hitte, esküvőről, netán unokáról lesz szó… bár, a konyak ennek erősen ellentmondott, jött rá utólag. 

Aztán Adél megkérdezte, hogy ismeri-e már Anna barátját. Ezek szerint se a huga, se Robert nem mondták el neki, hogy járt már Los Angelesben. Így aztán ő számolt be a nemrégiben lezajlott találkozásról, amit úgy tüntetett fel, mintha csak kihasználta volna az alkalmat, hogy a városban járt, és csak úgy összefutott volna a sráccal. Adél a szemét forgatva hallgatta, ahogy arról beszélt, hogy végeredményben szimpatikus srác, majd kitöltötte az utolsó kortyot is a nemes italból, aztán a borostyánszínű szeszt lötyögtetve, a kristálypohár csillogását bámulva halkan beszélni kezdett. A történettől padlót fogott. Már azt sem volt egyszerű megemészteni, hogy Robertet a nővér után éppen a hugival hozta össze a sors; és akkor még nem is sejtette, hogy a fekete leves még csak utána következik. 

Azóta sem tudott napirendre térni a történtek felett. Nem volt annyira vaskalapos, hogy ne tudja, előfordul, hogy két ember találkozik és a vonzalmuk, testi vágyaik felülírnak minden normát, ami szerint korábban éltek. Még azt is megértette, hogy a felelőtlenségüknek következménye is lett. Amit azóta sem volt képes megérteni, hogy a lánya, az ő okos nagylánya hogyan volt képes ezt eltitkolni és egyedül dönteni ebben a fontos kérdésben. Igazából el sem hitte. Úgy akarta hinni, hogy a férfi merő önzésből kényszerítette erre a lépésre, és a lánya csak engedelmeskedett. És éppen ezért vérzett a szíve, hogy most a másik, a kicsi és nyilvánvalóan nagyon szerelmes lánya van veszélyben.

És ez a gátlástalan fickó képes volt szemrebbenés nélkül a szemébe nézni és egy angol lord eleganciájával felszeletelni a marhasültjét, mintha nem nyomná a lelkiismeretét egy gyerek, a saját gyereke, …és az ő unokája halála. Nyilvánvalóan nem beszélt eddig soha senkinek ő sem a dologról, hiszen az anyja kétségbeesése magáért beszélt. Túltette magát a dolgon, elfelejtette a lányát, elfelejtette azt a csöppséget, aki meg sem születhetett, és most valami perverz következetességgel kivetette a hálóját a másik lányára is. De most  - Isten legyen a tanuja - résen lesz és még idejében kimenti a fickó karmai közül a gyanutlan gyerekét, még mielőtt ő is beszerez egy életre szóló traumát.

*

Amikor a taxi megállt a megadott cím előtt, az utca túloldala megelevenedett. Két fotós lépett elő a bokrok takarásából és a kocsi belsejét fürkészték. Amikor meglátták, hogy egy elegáns idős férfi száll ki, legyintve visszahúzódtak. Egyikük minden mindegy alapon lőtt egy képet, de a társasági hírekből nem volt ismerős az arc, ennél fogva semmi hírértéke nem volt a felbukkanásának. 

György felsétált a kocsibejárón és a kaputelefont megnyomva a házat fürkészte. Tipikus kaliforniai örömtanya – morgott az orra alatt, aztán belépett a lassan nyíló kapun. Odabent egy valóságos erőd bontakozott ki a szeme előtt. A kocsibeállón egy rozoga pickup árválkodott, de biztos volt benne, hogy a pár lépésnyire lévő csukott garázsajtó mögött is parkol még jármű. A hatalmas belső kapu mögül kutyaugatás hangzott és egy női hang erélyes kiáltása, mire a kutyák lecsendesedtek. Nocsak, Anna már milyen otthonosan viselkedik, még a kutyák is hallgatnak rá – gondolta egy enyhe grimasszal, ahogy a lánya hangját felismerte. A kapu közben kinyílt és az a pernahajder jelent meg. 

Mezítláb volt, egy farmerben és fehér pólóban, ami fölött egy nyitott kockás ing libegett utána. Még arra sem volt képes, hogy normálisan felöltözzön… legalább egy cipőt húzott volna – hergelte magát a férfi, aztán meglátta a lányát, aki egy levágott szárú farmerben és  színes pólóban, szintén mezítláb  ácsorgott a kutyákat visszatartva. Na, szép… nincs itt három napja, de már átvette ezt a slendrián öltözködést.

Robert a járólapon egyensúlyozva várta, hogy Anna apja közelebb jöjjön és ne neki kelljen a szúrós bazaltzúzalékon eléje menni. Félszegen állt egyik lábáról a másikra, végül félreállt a férfi útjából és befelé mutatott.

-Menjünk be, odabent hűvösebb van!

Egyikőjük sem köszönt a másiknak, hiszen mindketten tisztában voltak vele, hogy ez nem udvariassági látogatás.

-Iszol valamit, apa? – kérdezte Anna halkan, amikor kényelembe helyezték magukat, mire a férfiben újra az a furcsa érzés uralkodott el, hogy a lánya túlságosan is otthonosan mozog Robert házában. 

-Majd szólok a házigazdának, ha megszomjazom. – morogta bosszúsan. Anna elsápadt az egyértelmű visszautasításon, Robert pedig együttérzően fogta meg a kezét és magához húzta.

-Uram, a lánya itt itthon van.

-Miért? Ki ő magának?

-A barátnőm.

-Hah, és ez milyen státusz? Ma a barátnője, holnap csak egy bajba jutott lány, aki egyedül kénytelen megoldani az életét uraló problémát. 

Robert megsimogatta Anna kezét mielőtt elengedte volna. A szemébe nézve hunyorított egy kicsit, hogy szinte bocsánatot kérjen tőle az elkövetkezőkért.

-Uram! Nem tudom, hogy Adél mit mesélt, de ő nem volt a barátnőm. Megismerkedtünk és még aznap lefeküdtünk egymással. Tudom, hogy ő nem ilyen nő – folytatta gyorsan, ahogy látta, hogy a férfi tekintete elsötétül. –És igazából rám sem jellemző az ilyen viselkedés. Nem tudnám megmagyarázni mi történt velünk aznap. Mind a ketten nehéz időszakot éltünk, mindkettőnknek szükségünk volt egy másik test mindent feledtető közelségére, nevezheti őrületnek akár. De mire lehiggadtunk, már mind a ketten tudtuk, hogy ennyi volt. – nézett oldalra, ahol Anna fájdalmas tekintetétől alig bírt szabadulni. Végül az apára nézett újra:

-Esküszöm, hogy nem tudtam, hogy teherbe esett. Gondoltam rá, hogy megtörténhet, de Ő nem jelentkezett, meg sem próbált megkeresni, így aztán valóban megfeledkeztem az egész közjátékról. – Észrevette, hogy a férfi arca fájdalmasan megrándul a megfogalmazásra, de meg kellett értesse vele, hogy az, ami három évvel ezelőtt történt, valóban nem volt több ennél. Nagy levegőt vett és folytatta: -Annát véletlenül ismertem meg, a forgatáson kerültünk kapcsolatba, és csak ezek után szereztem tudomást arról, hogy ők testvérek, és hogy mi történt három évvel ezelőtt. Elég sokkoló volt. Mert gondoljon rólam bármit, nekem sem volt mindegy. Már csak azért sem, mert időközben Annával rájöttünk, hogy valami fontos dolog alakul ki közöttünk. Nem volt könnyű túltennünk magunkat a történteken, és Adélnak köszönhetően majdnem szakítást lett belőle, de mind a kettőnknek meggyőződésünk, hogy együtt tudunk élni ezzel a múltbeli történettel. 

-És mi lesz, ha majd elmúlik ez a mostani … őrület? – nézett rá megfejthetetlen tekintettel a férfi. –Legalább most van annyi esze, hogy vigyáz erre a lányra?

-Vigyázok rá, uram. – állta a tekintetét Robert, bár egy pillanatra átfutott az emlékein a nemrégi pánik érzése, amikor Anna azzal a gyerek dologgal szívatta. –De ez a mostani helyzet merőben más, egy pillanatig sem hasonlítható a három évvel ezelőttihez. Sajnálom, hogy így alakult, de már nem változtathatok rajta. Szeretem Annát, erre akár bizonyíték lehet az is, amin az utóbbi hónapokban átmentünk és most mégis itt vagyunk, együtt. – nyúlt a lány keze után, hogy abból merítsen erőt az apjával való beszélgetéshez.

-Apa! Ne csinálj úgy, mintha én itt se lennék! – szólalt meg Anna. –Én nem pillanatnyi elmezavarból vagyok együtt Robbal. Szeretjük egymást és vigyázunk egymásra. Ez egészen más helyzet.

-Fogalmad sincs, mibe mászol bele. – nézett rá az apja lemondóan sóhajtva. –Tudod te, mit kell majd kiállnod, ha a világ megtudja, hogy a barátnője vagy? Fel vagy te készülve erre? El fog múlni a nagy szerelem, amikor hónapokig nem látjátok egymást és az újságok majd mindenfélét írnak. Nem számít, hogy igaz lesz vagy kitaláció, mert nem leszel mellette, hogy tudd az igazságot. És ez meg fogja mérgezni a kapcsolatotokat, aztán majd te se leszel már más, csak egy volt barátnő. Akinek esélye sem lesz a boldogságra, mert mindig arra fog emlékezni, mit veszített el.

-Apa! Mondd, hogy nem Adélról beszélsz! – sápadt el Anna, és úgy érezte, az apja megtört tekintete önmagáért beszél.