Perlekedők 52.

Meg tudtam volna szokni a múltkori komment-dömpinget XD Na, mindegy...

*

A gépet délutánra várták, de Anna a nyugtalan álmokkal teli éjszaka után már hajnalban felkelt. Robert álmosan morogva tapogatózott utána és amikor végre ki bírta nyitni a szemét, pislogott párat, hogy elhiggye, hogy a takarítószerekkel felszerelkezett amazon az az édes kis nő, akit fél éjszaka ölelt.

-Rob! Rendet kell csinálnunk! És valami ehetővel várni őket a hosszú út után. Az ágyneműt is le akarom húzni, úgyhogy kifelé, és … - vezényelt a házitündér.

-Hééé, nyugi! – dörmögte álmos-kásás hangon a férfi. -A szüleim jönnek, nem a királyi család.

-Hát, lehet, hogy kevésbé lenne idegesítő a tudat – sóhajtott Anna.

Robert felült a szétdúlt ágy közepén és szétnézett. Itt rend van! Már ha a hirtelenjében ledobált ruháikat nem számítja, de azokat seperc össze lehet kapkodni és bedobni a szennyestartóba. Oké, talán nem ártana a konyhában és az étkezőben összesöpörni kicsit, de Bear éppen tegnap csinált fogpiszkálót a partvisból. Mosni meg… Tele a szekrény tiszta ruhával. Ha két hétig nem menne a tisztítóba, akkor is lenne mit felvenni. Idáig nem is foglalkozott ilyesmivel, ha már gáz volt, vagy vendégeket várt, akkor hívta a takarítókat, esetleg elvitte a szennyest a tisztítóba, és a vásárlást is letudta a házhoz szállítással. Nyilván, egy nővel való együttélés magával hozza a házimunkát is.

Kris mellett elszakadtak a valóságtól kicsit, legfeljebb nassolni valóért ugrottak le a közeli benzinkúthoz, de most kifejezetten jól hangzott ez a hétköznapi tervezgetés. Oké, akkor vásárlás, takarítás… de a főzést még át kell gondolják, mert a kutyák feltűnően kezdenek kikerekedni az utóbbi időben.

*

Robert megnyugodva konstatálta, hogy a kisebb rablóhadjáratra emlékeztető bevásárlással nem is keltettek akkora feltűnést, mint amilyenre számított. A polcok között szinte azonnal elvesztették egymást, telefonon egyeztettek, hogy a zöldséges stand előtt találkozzanak vagy a húsos pult előtt, aztán végre a pénztár felé vették az irányt. Odakint a kocsi feneketlen raktere egymás után nyelte el a hatalmas papírzacskókat, aztán az utolsó pillanatban majdnem ott felejtett partvist is bedugta a hátsó ülésre. Nagyot szusszanva ültek be és indultak haza, miközben csendesen morgott az orra alatt:

-Már most utálom, amikor ezt az egészet a lakásba kell becipelni. 

Anna azonban meg sem hallotta, mert fejében már kezdett összeállni a tennivalók listája. Úgy döntött, ő maga fogja a takarítást megcsinálni, különös tekintettel a szülők szobájára, Robot pedig befogja, hogy a kutyákat kefélje meg. Nem hiányzik, hogy fél órával a takarítás után már újra szőrtengerben járjanak bokáig.

Két órával később fáradtan roskadtak le a nappali kanapéjának puha párnái közé.

-Mit hagytunk ki? – nézett körül Anna aggódóan, mire Robert kapásból rávágta:

-A reggelit…. Figyelj kicsim, anyámék úgysem hiszik el, hogy itt állandóan ilyen rend van, úgyhogy szerintem mára be is fejezhetjük és együnk valamit, mert még ők is kapnak kaját a gépen, az első osztályon nem is akármilyet, úgyhogy kapjunk be mi is valamit. 

-Oh, Rob, hogy tudsz mindig csak arra gondolni? – forgatta meg a lány a szemeit, mire a férfi értetlenül kutatott az emlékezetében, vajon mire gondolhatott.

-Éhes vagyok! – nyafogott végül, amikor nem tudta megfejteni a szemrehányás okát, mint egy ötéves és Anna szikrázó szemekkel nézett rá:

-Végre rend van a konyhában, ha eszünk, kezdhetjük előlről.

Robert ránézett és egy pillanatra elgondolkodott, hogy látta-e már ilyen nyűgösnek és házsártosnak, aztán úgy döntött, az ilyen dolgokat jobb mindjárt az elején tisztázni, felállt és felrántotta a lányt is. 

-Csak hogy tisztázzunk valamit… - morogta - ma úgy kellett felkelnem, hogy elmaradt a jó reggelt puszim, nem kaptam reggelit, elköltettél velem egy kisebbfajta vagyont mosószerre, öblítőre, a franc se tudja, milyen pucerájokra és büdös vagyok, mert a két kutyát keféltem, nem téged, szóval, itt ért véget a türelmem… irány a zuhany, rád is rád fér egy kis öblítés, aztán felöltözünk tiszta cuccba, ezeket bevágjuk a szennyestartóba, nehogy anyám azt higgye, át sem öltözünk soha, és elmegyünk enni valamit.

Anna nagy komolyan ránézett, aztán megrántotta a vállát.

-Már akkor tudtam, hogy szexhiányod van, amikor azon lamentáltál, hogy kapjunk be valamit. Részemről nincs akadálya, ha maradt még a múltkori bio-kolbászból.

Robert nevetve kapta a vállára és bemasírozott vele a fürdőszobába. Később… jóval később rá tudta venni, hogy nagytakarítás helyett csak töröljék fel a vizet és végre kituszkolhatta az ajtón, hogy jóllakott teste után a gyomrának is megadja, ami jár neki.

*

A késői reggeli után elnyúltak a parti homokon és a fejük fölött vonuló bárányfelhőket nézték, kuncogva adtak nevet némelyiknek, aztán a játékot megunva Anna a férfi fölé hajolt. Robert szinte ijedten várta, hogy a nagyközönség előtt csókolózzanak, mert abban biztos volt, hogy nem fogja visszautasítani Annát, ha kezdeményezne. De a várt csók helyett a lány csak nézte őt, aztán egy mély sóhajjal mellé könyökölt a homokra és beszélni kezdett:

-Tudod, amikor aput elvitted a szállodába, egy pillanatra átfutott a fejemen, hogy fogom az útlevelem és lelépek, de aztán rájöttem, hogy nem tudnám megtenni… se veled, se magammal. Ha választanom kell a testvérem és közted, akkor Adél máris vesztesnek érezheti magát. 

-Cssss… - tette ujját a szájára a férfi. –Ne is mondj ilyet! Soha nem kérnélek, hogy válassz a családod és köztem. Adél túl fog jutni ezen. A barátja – úgy tűnik – érzi olyan fontosnak a kapcsolatukat, hogy segítsen neki. Ha ehhez az kell, hogy mi távol maradjunk tőlük, akkor úgy fogunk tenni, de én bízom benne, hogy eljön az az idő, amikor már nem fogja izgatni, hogy minket együtt lát. De ehhez az kell, hogy lássa, az élet velem neked nem jelent problémát. Ha biztonságban tud téged, akkor ő is könnyebben fogadja el, hogy együtt vagyunk. És az élet velem… nem olyan rossz… talán… látod, tegnap este is kedvesen fogadtak, és az újságokban is szépséges, titokzatos lányként emlegetnek, sehol semmi rosszindulatú megjegyzés. Ha túl leszünk az első hivatalos megjelenéseden, akkor megint egy kicsit foglalkoznak majd veled is, de szerintem hagynak minket nyugodtan élni. 

-Hivatalos megjelenés? Jézusom, ez úgy hangzik, mint két évszázaddal ezelőtt az első bálon való bemutatkozás.

-Hát, azért már te sem vagy egy első bálózó, de amúgy a hasonlat nem is olyan rossz. Egy kocsiból szállunk ki, együtt megyünk végig a vörös szőnyegen, vagy csak együtt ülünk egy díjátadó teremben. Megírják, hogy együtt vagyunk és onnantól a dolog hivatalos. Hivatalosabb, mint az, hogy a kocsimban ültél, amikor elmentem a közeli kútra tankolni, mert az még bármit jelenthet. Feltéve, ha valamelyikünk nem akar cáfolatot kiadni, de én biztosan nem akarok. 

-Robert, nekem a hétvégén vissza kell mennem Londonba. – mormolta Anna félrenézve.

A férfi nagyot sóhajtott. –Na igen, gondoltam. De reménykedem benne, hogy ez már nem lesz hosszú idő, amit külön kell töltenünk. Lassan nekem is útra kell kelnem, kezdődik a promó-körút és ha nem is jössz  velem, de boldoggá tenne, ha tudnám, hogy itthon vársz rám.

-És mit csináljak itt, amíg te a világot járod? – suttogta a lány elveszve annak a jövőnek a képében, amit a képzelete vetített elé.

-Meghallgatásra jársz, vagy állásinterjúra, kényezteted a kutyáimat, ők cserébe vigyáznak rád… ilyenek. Azt hiszem, ennél egyszerűbb nem is lehetne…

-Szóval, csak egy ingyenes kutya-felvigyázót akarsz szerezni? – nézett rá Anna kacsintva, mire Robert a lány hangjában bujkáló beleegyezéstől elégedetten elvigyorodott:

-Lebuktam. Már alig várom, hogy elnyerjem a méltó büntetésemet érte.

*

Anna elmélyülten kavargatta az ételt, amivel a férfi szüleit akarta meglepni. Laptopja a konyhapulton nyitva tárta elé a receptet, a youtube-ról pedig egy furcsa, roppant egyszerű dallamocska szólt, ami egyszerűségében is fülbemászónak tűnt a férfi számára, mint egy gyerekdal. Anna büszkén világosította fel, hogy Bye Alex: Kedvesem című száma még az Eurovíziós dalfesztiválon is az előkelő tizedik helyezést érte el. A férfi a ritmust a pulton dobolva belekukkantott a fazékba?

-Már megint a kutyáknak főzöl?

-Menj a fenébe! – háborodott fel Anna. –A legutóbbi próbálkozásom már nem is volt olyan rossz. Egyikünk sem került miatta ételmérgezéssel kórházba.

-Nem, az tényleg nem volt rossz, de mi is volt az? Mert nem igazán derült ki, mielőtt a kutyák elé borítottad.

Anna a nyelvét nyújtva kavargatta tovább a finom illatokat árasztó paprikás csirkét. A bevásárló központban addig túrta a polcokat, amíg talált pirospaprikát. Igaz ugyan, hogy nem magyart, hanem mexikóit, de piros őrölt paprikát. Az ételnek időközben határozottan kezdett olyan kinézete lenni, mint ahogy az interneten nézett ki, vagy amilyet Margit néni csinált. 

Büszkén tolta Robert orra alá a fakanalat:

-Kóstold csak meg!

-Hm, az illata jó! – szimatolt bele a férfi az illatos párába, aztán óvatosan megfújta és az első falatot a szájába vette. Szinte azonnal levegő után kapott. –Uramisten! Mi ez?

-Nem jó? – görbült le Anna szája és a kanalat az ajkához emelte, de Robert az utolsó pillanatban elkapta a csuklóját.

-Méregerős! – lehelte vöröslő fejjel. –Mi a frászt raktál bele?

-Ezt – emelte meg Anna a kis zacskót, aztán összehúzott szemekkel az apróbetűs szöveget kezdte silabizálni a zacskón. Basszus! Itt áll rajta, hogy mexikói chili, de annyira csak arra koncentrált, hogy őrölt pirospaprika legyen, hogy ez az apróság elkerülte a figyelmét. Ó, akkor ez is kuka, mert ezt még a kutyáknak sem adhatja oda, mert világgá mennek.

Aztán hirtelen, minden átmenet nélkül elsírta magát.

-Egy csomó pénzedet elköltöttem és mehet az egész a szemétbe. Kifizetem – hüppögte elkeseredetten, mire Robert nevetve ölelte magához.

-Dehogy fizeted. Viszont már tudom, mivel töltheted az időt, amíg nem leszek itthon. Beiratkozhatsz egy főzőiskolába.

Aztán megcsókolta Annát, aki még a csóktól is úgy érezte, mintha lángra lobbanna a szája.