Perlekedők 59.

Anna hálásan mosolygott Josh-ra, aki felajánlotta a vendégszobát és a vendégszeretetét, ami Adélból láthatóan kiveszett az utóbbi hónapokban. A fűtés ugyan az ő ízléséhez képest túlságosan alacsonyra volt állítva, de egy meleg zokni és egy hosszú szárú férfialsó a pulóverével kombinálva megvédte a fagyhaláltól. Éjfél sem múlhatott még el, amikor a teljesen elcsendesült házban ő még mindig a radiátorok pattogását hallgatta. Végül megunta és a konyhába indult, hogy a régi jól bevált recept szerint egy bögre tejet melegítsen magának, ami talán átsegíti az álmatlanság csapdáján. Persze, sokkal egyszerűbb dolga lett volna, ha az agya nem járt volna ezer felé, de hol a Roberttel való várható csatározása járt a fejében, hol Adél titokzatos irománya. 

A nővére laptopja összecsukva az étkező asztalon hevert. Először még ellenállt a kísértésnek és kivette a tejet, bögrébe öntötte, aztán a maradékot visszatette a hűtőbe. Aztán az önuralma utolsó vékony cérnaszála is elpattant, ő pedig felhajtotta a készülék tetejét és bekapcsolta. Amíg a rendszer felállt, ő pedig kevert egy kakaót, igyekezett mentegetőzést találni az indiszkrécióra, amit éppen elkövetett. Adél nem akarta, hogy tudja, milyen írással próbálja kiírni magából a lelkét marcangoló gondolatait, ő pedig nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy meglesse a magára hagyott gép titkát.

Eltartott egy ideig, amíg felismerte a nővére könyvtárainak rendszerét. Aztán a dokumentumok között sorra nyitotta meg a fájlokat, míg eszébe jutott, hogy elég, ha a legutóbbi mentést nyitja meg. Az zavarta össze, hogy nem volt címe, csak száma az írásnak. Amikor végre a Word is behozta a kért oldalt, már a címtől összeszorult a gyomra: A pánik évei  

A kakaó bebőrösödve dermedt meg a bögrében, ujjai majd lefagytak, mire a már kész oldalak végére ért és eleinte értetlenül, majd egy fájdalmas felismeréssel becsukta az oldalt. 

Adél kíméletlen őszinteséggel írt életének egy olyan korszakáról, amiről neki fogalma sem volt. És ha jól sejti, az édesapjuk ugyanebben az édes tudatlanságban élte az életét. Ő is ismerte Matyit, de a mai napig úgy tudta, hogy Adél dobta a fiút. Hát, nem… és az a nap, amikor a fiú szakított vele, egy olyan útra taszította, amiről nekik fogalmuk sem volt.

Adélnak akkoriban lényegében volt egy második élete is. Napközben az iskolát végezte, apa szeme előtt a jól nevelt úrilányt alakította, aztán amikor mindenki más aludni tért, ő átalakult. A Matyival való szakítás után összetört benne valami. A főiskola négy évét együtt töltötték és amikor azt hitte, hogy a kapcsolatukat új alapokra helyezhetik, úgy is történt, csak éppen egészen másképp, mint ahogy ő remélte. Matyi megismerkedett egy lánnyal, egy ismert modellel, és egyik napról a másikra szakított vele. Adél pedig a maga módján revansot akart venni, ezért aztán lefeküdt bárkivel, bárhol. Hirtelen értelmet nyertek a néha kialvatlan, karikás szemek, az izomlázas mozdulatok, amikre a lány akkoriban azt mondta, rosszat álmodott, vagy kényelmetlen az ágybetét, és a szekrényében lógó, de rajta szinte soha nem látott szexi ruhák. Mennyit húzta vele, hogyha csak egyet végre felhúzna közülük, megőrjítené a férfiakat.  Azt is tette, csak előttük titkolta. És ők fenntartások nélkül elhitték minden szavát.

Adél – az írás szerint - mindvégig tisztában volt vele, hogy ezzel csak önmagát alacsonyítja le, de mégsem tudott leállni. A biztonságra egész idő alatt ügyelt, csak egyetlen egyszer tett kivételt, Robbal, és azonnal érkezett is érte a büntetés. Amikor rájött, hogy terhes, meg akarta keresni a férfit, de aztán győzött a kishitűsége, meghátrált és rövidre zárta az eseményeket.

Anna reszkető kézzel görgette lapról lapra a történetet, amelyben a Roberttel való megismerkedés és együttlét minden pillanatát pontosan, érzékletesen, olykor már naturális egyértelműséggel fogalmazta meg a nővére. Három év után is olyan pontosan írta le a szavaikat, az érintések és mozdulatok vadságát és szenvedélyét, mintha tegnap történt volna, és Anna a bensőjében érezte egyesülésük minden momentumát. Ez pedig összetörte. Jobban fájt, mint a homályos tény néhány hónappal ezelőtt, hogy a nővére valaha az ő mostani kedvesével bújt ágyba; és sokkal jobban fájt, mint hogy Adél hazudott az apjuknak, hazudott neki, pedig ő oly sokszor tárulkozott ki a legbensőbb titkait mesélve el.

Most a sorokból kiolvashatta, hogy a nővére mennyire irigyelte tőle ennek a kitárulkozásnak a képességét. Hogy így meg tudott nyílni. Mennyire el akarta mondani már akkor összekuszált élete titkait, csak éppen a szavakat és a bátorságot nem találta hozzá, ezért aztán alakoskodott tovább. Nem tudta elmesélni a hugának, hogy a rengeteg férfi érintése sem tudta elfeledtetni vele Matyi megalázó árulását. És a férfi eközben nem is tudott a „bosszúhadjáratról”, és így végképp értelmetlenné vált a lány már-már megalázó férfiéhsége, amivel túl akart jutni a csalódáson. Robertet sem látta elsőre másnak, mint egynek a férfiak hosszú sorában, akiknél feledést remélt, de az a nap megcsillantotta előtte a lehetőséget, hogy talán nem mindenki olyan, mint Matyi.

Josh nyitotta fel a szemét. Megadott neki mindent, amit az ágyban követelt, és elvett tőle mindent, amit talán még adni sem akart. És egy végigkefélt éjszaka után, kicsavarva és mégis valamilyen szinten kielégítetlenül, a férfi egy pszichiáter érzékenységével felnyitotta a szemét, és Adél aznap lehiggadt. Egészen addig a napig, amíg Robert és Anna gyanusan közel nem kerültek egymáshoz. 

Valami mélyen gyökerező mazochizmussal Anna újra és újra elolvasta annak a napnak a leírását és észre sem vette, hogy közben rongyosra tépdeste a konyharuhát, amivel még a kakaófoltot törölte le a pultról a konyhában. Adél sokkal mélyebben élte meg azt a napot, mint amennyit arról valaha is bevallott volna, ez teljesen nyilvánvaló volt a sorokból. Ha lett volna benne annyi erő, hogy megkeresse a férfit, miután a baj beütött, talán ő élne most kint abban a napsütötte los angelesi házban egy szöszke kisfiút vagy kislányt nevelgetve, mert Robert vállalta volna őt és a gyereket – ebben Anna biztos volt. Lehet, hogy nem indult volna nagy szerelemként, de megvolt köztük a kémia és ez máris több, mint amivel sokan közös életet terveznek. És Adélban ezek a vágyak, ezek az álmok még fel-felbukkantak, ezért is tudta annyira felkavarni a férfi váratlan felbukkanása a családjuk életében. 

Anna a saját szipogására riadva, megtörölte könnytől maszatos arcát és a még befejezetlen történetet becsukva kikapcsolta a gépet. Fogalma sem volt, hogy ezek után mit tegyen. Fejét kezébe hajtva ült az asztal mellett és majdnem felsikított, amikor hátulról egy erős kéz masszírozni kezdte a vállait.

-Megdöbbentett? – kérdezte Josh fojtott hangon.

-Te tudod, mi van benne? – kérdezte hitetlenül Anna, és tényleg nem értette, hogy a sorok közt megbújó érzelmeket látva a férfi hogyan tud még mindig ilyen támogatóan a nővére mellett állni.

-Van tehetsége az íráshoz, igaz? – kérdezte újra a férfi, és Anna csak bólintani tudott. Ja, hát tehetsége az van…

-És most mit tegyek? – nézett a férfira, aki kissé értetlenül rántotta meg a vállát.

-Hát, azt mindenesetre el ne mondd neki, hogy már olvastad, mert piszkosul mérges lesz. Meglepetésnek szánta. Van egy barátunk, aki e-könyvként ki is adná, és …

-Jézusom, Josh! Ki akarja adni? – a megdöbbenés olyan hangosan szakadt ki Annából, hogy biztos volt benne, erre még a nővére is felébredt.

-Miért? Hiszen te is azt mondtad az előbb, hogy tehetséges írás… - tanácstalanodott el a férfi, nem is értve, hogy akkor most Annának tetszik vagy sem a történet.

-De hát… ezt nem adhatja ki… ez az élete és … Roberté is… nem teheti meg, hogy piacra viszi az érzelmeiket… és nem is értem, Josh, téged ez az egész nem zavar, hogy … ami ebben benne van, … apa, ha megtudja, teljesen össze fog omlani…

-Hééé, miről beszélsz? – nézett rá a férfi és lassan érteni kezdte a lány sokkoltságának okát. –Ez nem dokumentumregény, hanem fikció… Oké, valós elemeken alapul, de a nagy része mégiscsak kitaláció, és a nevek is… te tudod, kit kell beleképzelned, de aki olvassa, fogalma sem lehet róla, hogy ki az a Robert… a vezetékneve, a régi film címe, semmi olyan nincs benne, ami alapján azonosítani lehetne. Anna, ez csak egy regény, amibe beleírta a múltját is, meg még egy csomó dolgot, amiktől gyomorszorítóbb lett mások számára, de amitől el tudott távolodni ő maga… szerintem zseniálisan oldotta meg.

Anna bénultan hallgatott. Fikció? És melyik része volt fikció? Az erotikus jelenetek nyilvánvalóan nem, hiszen azokat olvasva látta, hallotta, érezte a férfit… az érzelmi szál? Ennek eldöntéséhez Adél nyilatkozatára lett volna szüksége, de hát nyilvánvalóan nem kérdezhet rá. … Vett egy mély levegőt és felállt, hogy a szobájába menjen, bár tisztában volt vele, hogy ezek után az álom olyan messzire el fogja kerülni, hogy csoda lesz, ha valaha ebben az életben még képes lesz aludni.

Hogy mondjam ezt el Robertnek? – dübörgött fejében a kérdés, aztán ahogy megfordult, a nővére aggódó tekintetével találta szembe magát. Úgy döntött, ez a pillanat éppen olyan jó lesz a dolgok tisztázására, mint bármelyik másik.

-Elolvastam. – jelentette be kemény, érzelemmentesnek szánt, már-már támadó hangon.

-Tudom. Azért is hagytam itt, mert reménykedtem benne, hogy győzni fog a kíváncsiságod. – vallotta be halkan a nővére.

-Én elhittem minden sorát. – suttogta Anna, mire Adél halványan elmosolyodott.

-Tudom, de ahogy Josh is mondta, nagy része csak kitaláció… bár, a téged érintő sorok talán nem, de azzal, hogy leírtam őket, és talán kicsit szépítettem is rajtuk, azt hiszem, sikerült rájuk csuknom végleg a feledés ajtaját. … Anna, én nem akarok Roberttől semmit! Illetve akarok, de az csak veled kapcsolatos. Azt akarom, hogy soha ebben az életben ne kelljen megbánnod, hogy összehozott vele az élet! Vigyázzon rád és imádja még a lábad nyomát is, mert senkit nem találna, aki ilyen őszintén tudná szeretni, mint te! És csak a megnyugtatásodra megsúgom… Josh, most fogd be a füled! – kacsintott a barátjára… hogy ezzel a hollandussal én is megtaláltam azt a férfit, akiért izzó parázson is átgyalogolnék, annyira szeretem. 

Ő mindent tud rólam, ismeri a jó és a rossz napjaimat, és mégis elfogad, szeret… nem ismerek nála jobb embert… és bolondulok a vöröses szakálláért, úgyhogy ne féltsd tőlem az emberedet. Ami volt, megtörtént, már nem változtathatunk rajta, de az a múlt és senki nem sírja vissza. … Most pedig mindenki másszon vissza az ágyába és aludjunk. Aztán, ha megnyugodtak a kedélyek, holnap kiviszünk a reptérre, mert neked most a párod mellett a helyed, és a párizsi gép korán reggel indul…

*

Anna Orlyra érkezve kikereste Dean még Los Angelesben elmentett számát. Lehet, hogy horribilis lesz a telefonszámlája, az is lehet, hogy legszebb álmából ébreszti a férfit, de egy próbát megér. Nem tudta, hogy vajon most is Robert mellett van-e, vagy más kísérgeti az emberét, de Dean egyszer már jó szövetséges volt. 

A férfi szinte az első csöngetésre felvette, és franciául köszönt bele. Anna meg sem lepve franciául kezdett bele a beszélgetésbe. Azonnal ráérzett, hogy Dean sejti, hogy meglepetést szeretne szerezni és a Robert számára nyilvánvalóan idegen nyelven akar konspirálni a háta mögött.

-Itt vagyok Párizsban – tért azonnal a lényegre, mire a férfi kimért, kissé hivatalos hangon kérdezett vissza.

-Értem. És hol tudnánk létrehozni a találkozót?

-Nem tudom, hol lakik, nem tudom, mi a programja, és nem tudom, hogy egyáltalán akar-e még látni… - hadarta a lány, mire a férfi az előbbi stílusban folytatta.

-Értem. Akkor megküldöm az adatokat, és hogy az utolsó kérdésére reagáljak, szerintem ezen a problémán felesleges lenne aggódni. Minden a legnagyobb rendben lesz, ezt akár garantálhatom is Önnek.

-Ott van magával? – vékonyodott el a lány hangja.

-Qui – jött az azonnali válasz, és elmosolyodott… a jó öreg Dean, bármit megtenne azért a majomért, a tiszteletbeli nagybácsi …

-Merci! – suttogta halkan, most már a boldogság könnyeit nyelve.

-Küldöm az e-mailt – hallotta még a férfi hangját, aztán már csak a bontott vonal kattanását hallotta.

*

Robert fintorogva hallgatta a testőrét. Olyan gördülékenyen gurgulázta magából a francia szöveget, hogy szabályosan irigyelte érte. Bezzeg ő… néhány szó erejéig már elbohóckodott egy-két interjúban, de hát az iskolában oly sok minden mellett, erre se fektetett sok hangsúlyt. Az anyanyelvének többféle változatát beszélte, de az idegen nyelvek egyszerűen nem ragadtak meg a fejében. Próbálkozott ő a franciával és a spanyollal is, de veszett fejsze nyele volt mindkettő. A szorgalmas nyelvtanulás állandóan elvérzett egy-két-sok izgalmas könyv miatt. A filmjeiben többször is meg kellett szólaljon idegen nyelveken, a kiejtésével nem is volt probléma, de még az a néhány mondat is kiesett a fejéből nagyjából a forgatás befejezésére. 

-Újabb munka? – nézett kérdőn Deanre, aki a telefonja képernyőjén száguldó ujjakkal csak megrántotta a vállát.

-Nem új, visszatérő kuncsaft, de mindig csak a gond van vele. De van benne valami, ami miatt nem tudok neki nemet mondani. Egy pillanat és eligazítom, aztán indulhatunk is.

-Nekem nem sürgős – sóhajtott Robert. Az utolsó napja volt itt Párizsban. Egy városnéző kirándulást szerveztek neki, az idegenvezető már felszólt a portáról, hogy megérkezett, de igazából nem sok kedve volt most az esőben ázó Párizst csodálni. Legszívesebben hazautazott volna egy korábbi géppel, de tudta, hogy roppant udvariatlan gesztus lenne a vendéglátói felé, ha megtenné. Már az is az eszébe jutott, hogy innen csak egy köpés lenne Budapest felé venni az irányt, de aztán úgy döntött, a labda most Annánál van. Ha úgy érzi, végzett a nővérénél, egészen biztosan utána fog jönni. Időt kért, hát kénytelen neki megadni az időt. Csak ne lett volna olyan veszettül nehéz nélküle. 

Közben Dean befejezte az üzenetet és elégedetten zsebrevágta a készüléket, aztán mindketten felkapták a kabátjukat és lementek a portára, hogy megcsodálják az Eiffel tornyot és a város számtalan építészeti remekét.

Dean egy pillanatra félrevonta a láthatóan azonnal elbájolt idegenvezetőt és néhány mondatot suttogott a fülébe, mire a nő kissé zavartan bólintott, hogy érti az utasításnak is beillő kérést, aztán az előbbinél jóval komorabb hangulatban a sofőr mellé ült és ahogy elhajtottak a szálloda elől, belekezdett a már-már gépies ismertetőbe.