Perlekedők 70.

Robert fázósan húzta össze magán a kabátot az alaszkai télben, miközben arra várt, hogy belépjen a jelenetbe. Anthonyt munka közben figyelni óriási élmény volt. Bocs, Sir… Anthony Hopkinst, javította ki magát tisztelettudóan. A brit színészóriás régi példaképe volt és bárkit irigyelt volna, akinek lehetősége nyílik mellette a legapróbb szerepet is eljátszani. Most őt érte a megtiszteltetés, hogy az idősödő mágnás feleségének szeretőjét alakíthassa, aki ráadásul attól a nem elhanyagolható ténytől eltekintve, hogy férjes asszonnyal kezdett, ráadásul egy gerinctelen, gyáva alak is volt. Nem az a típus, akiért rajongani fognak a nézők – húzta elégedett vigyorra a száját. Az első szerepeivel megalapozta a nézők szimpátiáját, ami aztán meglepő túlzásokba csapott át, úgyhogy egy ideje szinte akaratlanul is olyan karakterek felé kacsingatott, akikkel szabadulni tudna a sok ráaggatott imádó jelzőtől. Nem mintha nem lett volna hízelgő, de ha elhitte volna magáról, amiket a különböző fórumokon írtak róla, akkor mára rá sem fért volna a vászonra a hatalmas arca, úgyhogy próbált inkább józan maradni. Anna ebben jó partner volt – mosolyodott el a gondolatra, ahogy eszébe jutott a lány, aki a meghitt pillanataik kívételével nagyon is reálisan bírálta őt, és minden igyekezetével a földön próbálta tartani. 

Már közeledett a viszontlátás pillanata és ettől napról napra szárnyakat kapott, igyekezett a legjobbját nyújtani, hogy ennyivel is lerövidítse a hátralévő időt. Nem mintha nem élvezte volna a forgatás minden percét, hiszen a teljes stáb egy jóindulatú felsőbb akarat támogatása alatt állt össze. Mostantól senki nem mondhatja rá, hogy másodvonalbeli gárdával forgatott, hiszen a rendezőtől a szereplőtársakon át mindenki elismert név volt a szakmában. Közöttük végre elhitte magáról ő is, hogy helye van az első vonalban. Még a csinos modell, aki Anthony feleségét alakította, még ő is remekül játszott. Meglepte, hogy nem egy szőkeséget választottak a szerepre. Gyönyörű haja és az alkata az első pillanatban gyomorszorítóan Adélt juttatta az eszébe, és egy pillanatra meg is ijedt a kihívástól, amikor majd a kamerák kereszttüzében vele kell ágyba bújnia, aztán mégsem jelentett problémát. És ebben csak elenyészően apró szerepe volt annak a ténynek, hogy a lány meglehetősen féltékeny barátja is itt lebzselt a forgatáson. Szerencséje volt, mert mindkét alkalommal, amikor a meredekebb jelenteket vették fel, sikerült előtte Annával beszélnie; és a lány hangjával a fülében kiválóan tudott koncentrálni.

Merengéséből a rendező hangja ragadta ki és a kabátot ledobva, favágókra emlékeztető kockás vastag ingében beállt a tuskó mellé és igyekezett olyan átéléssel eltalálni az odakészített fadarabot, mintha valóban ezen múlna a társaság fagyhalála.

Később fogalma sem volt, a dolog hol csúszhatott félre, csak a fájdalomra tudott koncentrálni és a körös-körül vörösre szineződő hóra, meg a stáb rémült hördülésére, és ahogy az asszisztense az orvosért kiabál. A nem túl nagy, de annál élesebb balta kihullott a kezéből és a sokktól remegőn összeroskadva hagyta, hogy valaki egy  anyagdarabot szorítson a sebre, miközben valaki más a kabátját borította rá. Bassza meg! Ennyire hogy lehetett béna? – csak ez a kérdés járt a fejében, és sziszegve erőlködött, hogy Dean karjára nehezedve felálljon és a lakókocsija felé hagyja magát támogatni.

*

Anna izgatottan indult el otthonról, hogy időben ott lehessen a forgatáson. Izgalmas dolog volt, élvezte minden pillanatát, csak az az egy okozott némi nehézséget, hogy a szájának és kritikus természetének kusst parancsoljon. A férfi főszerepet a tragikus sorsú Cory Monteith helyett  beugorva Zac Efron vállalta; a főszereplőt pedig Cory kedvese, Lea Michele játszotta. Volna. Ugyanis nyilvánvalóan nem tudta feldolgozni még a barátja elvesztését, és képtelen volt Zacban meglátni azt a partnert, aki Coryt pótolni tudná. Ettől aztán a játéka úgyszólván értékelhetetlen lett, de ezt senki nem merte az arcába mondani. 

Caroline Dalton abban a pillanatban hívatta, ahogy a parkolóból a csarnokba lépett. Az első reakciója az ijedtség volt, hogy vajon mit szúrt el, amiért a rendezőnő sürgősen látni akarja, aztán úgy döntött, ő nem színész, ha a kaland itt ért véget, akkor is már többet kapott, mint valaha is remélt, és így az esélytelenek nyugalmával lépett az asszony elé. Caroline csücsörítve járta körbe, aztán a sarokból felkapta a filmben is szereplő gitárt és Anna kezébe nyomta.

-Játsz nekem valamit! De úgy, mintha a színpadon állnál, nem itt egy kis szobában csak előttem, oké?

-A filmből? – kérdezett tétován a lány.

-Hát, ha ismered Lea valamelyik dalát, nekem az is jó…- vont vállat az asszony, és Anna rákezdett a film főcímdalára. Egy ideig csak játszott, aztán énekelni is kezdett. Ezt a dalt mindig is kedvelte, de az volt a véleménye, hogy Lea nem jól közelít hozzá, a zene és a szöveg is egészen mást sugall, mint amit ő a mostani állapotában előcsalni képes belőle. Persze nem hibáztatta érte, még a gondolatát is elutasította, hogy valaha is a lány helyébe képzelje magát, hogy el kelljen képzelnie a veszteséget, ha Robbal történne valami. Énekelt hát szívből a szerelemről, ami most az egész lényét betöltötte, a vágyakozásról, amit a majd egy hónapos különlét csak felerősített;  és az addig szigorú rendezőnő arca elgondolkodó, sőt egyre nyíltabb és vidámabb lett. A szám végén elvette a gitárt, és lenyomta a lányt a helyiség egyetlen kényelmes bútordarabjára, egy sarok ülőgarnitúra egyik végére.

-Lea nem tudja a továbbiakban vállalni a szerepet. – tért azonnal a lényegre. Annát sokkolta a hír, mert ismerte ő a filmes berkeket annyira, hogy tudja, mennyi pénz és fáradtság ment már egy heti munkával is pocsékba. De a szíve mélyén megértette a színésznőt is, akit minden hang, minden kiejtett mondat a halott kedvesére emlékeztetett. Nem is értette már eddig sem, Lea miért nem szállt ki még a forgatás megkezdése előtt. Gondolataiból az asszony fürkésző tekintete zökkentette ki. először nem is értette, miért nézi őt várakozással, aztán egy gondolat suhant át a fején, ami éppen annyira volt rémisztő, mint hihetetlenül izgató. Nem, az nem lehet! 

-A stábból többen is azt ajánlották, hogy mielőtt külsőst kezdek keresgélni Lea helyére, hallgassalak meg téged. Be kell lássam, igazuk volt. Nem is értem, hogy nem vettem korábban észre. Még jó is, hogy Lea kiszállt, mert a barátnőjeként elhomályosítottad volna. … a lányok között biztosan találunk valakit a helyedre, és ha egy lánnyal kevesebb szerepel a filmben, az már senkinek nem is tűnik fel. A történet szempontjából semmi jelentősége nincs, hányan dolgoznak a bárban. – gondolkodott hangosan az asszony.

-De én nem vagyok színész! – szakadt ki a döbbenet Annából, mire az asszony elnevette magát.

-Drágám, nem azon múlik, hogy iskolában tanultad-e a szakmát.  – legyintett, aztán  a lány kezébe nyomott egy paksamétát, amiben a szöveg és az instrukciók voltak, majd  ellentmondást nem tűrően az ajtó felé mutatott. –Menj, olvasd át ezeket! A megjelölt lapokat még ma le kéne forgatnunk, és nekem még az ügynököddel is beszélnem kell, hogy a szerződésedet módosítsuk. Na, hajrá, hajrá, nem érünk rá itt csodálkozni, futnak az órák, napok, velük a pénz, és éppen itt az ideje, hogy végre valami használhatót is letegyünk az asztalra.

Anna zavarodottan botorkált ki az irodából és odakint a félkörívben ácsorgó stábtagokat szinte észre sem vette. Egy fiatal szőke nő lépett oda mellé.

-Emily Blakeshow vagyok, az asszisztense Ms. Stein. Caroline, akarom mondani, Ms. Dalton mondta, hogy mindenben álljak a szolgálatára. Mit tehetek Önért?

-Értem? – nézett rá elkerekülő szemekkel Anna. Hát, izé… gondolom… ezeket át kellene néznünk, … ebben segíthetne – emelte maga elé a paksamétát, amit a rendezőnő nyomott a kezébe.

-Rendben, akkor menjünk Ms. Michele öltözőjébe, ami mostantól az Öné. Hozok egy kávét és máris kezdhetjük. – mondta szolgálatkészen a lány és már fordult is a kávé-automaták felé, amikor Anna utána nyúlt. 

-Először megtenne nekem egy szívességet?

-Persze.

-Akkor legyen szíves, ne magázzon, mert ettől valaki olyannak érzem magam, aki nem is én vagyok. Másrészt, légy szíves csípj belém!

-Hogy micsoda? – kerekedett el a lány szeme.

-Csípj belém! … Hátha akkor felébredek és a továbbiakban nem csinálok magamból bohócot. – grimaszolt Anna, mire Emily elnevette magát.

-Megcsíphetlek, de attól semmi nem változik meg, Anna, mától te vagy  Cora, ennek a filmnek a főszereplője. Már mindenki tudja.

-És ha nem mertem volna elvállalni?

-Akkor Caroline addig nem engedett volna ki a szobájából, amíg igent nem mondasz. Nagyon meggyőző tud lenni… négy bátyja van ugyanis… mindig eléri, amit akar… ezt mindenki tudja róla a szakmában. – nevetett a lány és elindult a kávékért.

*

Robert mogorván üldögélt a kórházi ágyon. Nem elég, hogy a balfaszsága miatt égett az egész stáb előtt, pokolian fáj a sípcsontja és a fölötte nyolc öltéssel összevarrt seb, meg persze az az injekció, amit biztonsági okokból a fenekébe vágott a kiképző őrmestereket megszégyenítő határozottságú főnővér. Ráadásul Annát sem tudja elérni, folyamatosan ki van kapcsolva a telefonja. Ma éjszakára itt tartják, pedig a szállodai szobájában éppen ennyire fájna neki az élet, nem kell ehhez a kórházi hálóing, amiből ráadásul még a segge is kilóg. 

A laptopjáért nyúlt, amit Dean hozott be neki és bekapcsolta. Gyűlölte a Hollywoodlife kitalációit, volt benne része éppen elég, de valami belső kényszertől hajtva mégis behívta az oldalt, hogy megtudja, mi újság otthon. Az első hír, ami a szemébe ötlött, Lea Michele kiválását kiáltotta világgá az épp csak megkezdett forgatás kapcsán. Na, szegény Anna! Élete első lehetősége, hogy egy filmben szerepeljen, és a kezdés után máris hamvába holnak az álmai, mert a főszereplő nem bírja a nyomást. 

Nem mintha nem érzett volna együtt szegény Leával. Coryval helyes párost alkottak, senki nem sejtette, hogy a srác ennyire labilis. Ő is tudta róla, hogy alkohol és drog problémákkal küzdött korábban, de azt hitte, túl van egy sikeres elvonón, és Lea mellett végre megtalálta az élete célját. Hát, úgy tűnik, mégsem. Egy pillanatra belegondolt, hogy mit érezne, ha a szerelme egyik napról a másikra kilépne az életéből, ráadásul ilyen értelmetlen, tragikus módon… hát, alighanem belebolondulna.

Rákeresett a saját magával kapcsolatos hírekre és örömmel látta, hogy néhány Annával közös kép is szerepel a hírekben. Vigyorogva nézte a lány formás fenekét, ahogy lent a strandon szedegeti össze a holmijukat, amíg ő a partra küzdi magát a deszkával. 

Közben kinyílt az ajtó, a főnővér szigorú tekintettel nézett be rajta, ő pedig ijedtében, mint egy rajtakapott kamasz, lecsapta a laptop fedelét.

-Lámpaoltás Mr. Pattinson! – szólt az asszony, mire Robert minden erejével igyekezett komoly képet vágni, de a röhögés szinte feltartóztathatatlanul ott készülődött a szája sarkában. Szerencsére Molly nővér időben becsukta az ajtót.

-Jézusom! – kapott levegő után a férfi – tisztára, mint az oviban. Lámpaoltás Mr. Pattinson! Ez egy vicc! Aztán megszólalt a telefonja, és a hívót látva elfeledkezett a laptopról, amit óvatosan az ágy melletti fotelbe rakott, aztán kényelmesen elhelyezkedett, hogy Anna aggódó érdeklődésére elmesélje ennek a mai szerencsétlenkedésnek a részleteit.