Perlekedők 73.

-Nem igaz. hogy itthon kell ülnünk minden nap! – csattant fel Anna, amikor látta, hogy Robert újra a gépe előtt helyezkedik kényelembe a vacsora után. –Nem láttam még ebből a városból szinte semmit. Miért nem mehetünk el sétálni ? – durcáskodott. –Lehet, hogy téged nem érdekel, de én egy ideje bezárva érzem magam. Megjövök a stúdióból, a kapu becsukódik, és amíg újra el nem indulok, nézhetem itt körben a falakat.

-Befejezted? – nézett rá egy lapos pillantással Robert. Tulajdonképpen nem volt meglepve, hogy ez a téma végre felmerült.

Egy ideje tényleg csak itthon üldögéltek, még a kutyákkal sem mentek le a partra. Pontosan az óta a nap óta, amikor Anna legutóbb lecsalta és a végén szinte menekülniük kellett a fotósok elől. Hát ja, amióta híre ment, hogy őnagysága létezik, ráadásul a filmnél próbálkozik… a filmvilág cápái meg nála. Tele volt már a töke azzal, hogy lehajtott fejjel, csak a lábai előtti fél métert látva a világból közlekedjen. Annál már itthon is kellemesebben telt az idő.

-Nem fejeztem be! El akarok menni valahova! Mindegy hova, akár egy McDrive-ba is, húzta el a mézes madzagot a férfi orra előtt, de Robert kivételesen nem kapott rá a horogra. –Így nem lehet élni! – nyafogott Anna, mire Robert végül csak  lecsapta a laptop tetejét és az íróasztala alól kikotorta fekete edzőcipőjét.  Végignézett a lányon, aki  egy levágott farmerben és egy letépett ujjú farmeringben ácsorgott előtte, aztán végigsöpört önmagán is a tekintete. A régi, kényelmes,  lyukas farmerje és egy rojtos póló feszült rajta. Komolyan, mint két hajléktalan! Mindegy, ha a kisasszony sétálni akar, akkor megkapja! Megragadta a lány kezét és kiráncigálta a lakásból, nem törődve vele, hogy Annán még cipő sincs. Amikor a lány az apró kavicsos kocsibeállón sziszegni kezdett, felkapta és bevágta az első ülésre, utána némán megfenyegette az ujjával, hogy ki ne merjen szállni, majd visszament egy vászoncipőért. A nyitott ablakon a lány ölébe dobta a cipőket, aztán megkerülte a kocsit és beült. 

-Hova megyünk? – kíváncsiskodott Anna. Bár, elsőre elég ijesztő volt a férfi indulatos nekirugaszkodása, végül azért inkább mosolyt csalt az ajkára az a visszafojtott energia, amivel a dolgot intézte. Ebből még akár valami jó is kisülhet – álmodozott a biztonsági övbe kapaszkodva, ahogy a férfi lendületesen vette a kanyarokat a tengerparti úton a városközpont felé haladva.

-Koncertre. – érkezett a szűkszavú válasz

-Így? – nézett végig magukon a lány és egy pillanatra elbizonytalanodott... talán mégsem volt jó ötlet felhúzni a srácot, ilyenkor hajlamos a meggondolatlanságra.

-Így! ... Különben is Te akartál elmenni otthonról. – morgott Robert és közben lopva az órájára nézett. Ha nem jön közbe semmi, még pont elcsípik Sia estjét a sportcsarnokban. Jól ismerte a nő asszisztensét, majd rácsörög, hogy intézze el, hogy belóghassanak. Még a Saga folytatása idején ismerkedett össze Sia-val, imádta a filmzenét, amit írt a számukra, aztán mind a ketten meghívást kaptak egy baráti estére, ahol zenéléssel múlatták az időt és akkor mélyült el a barátságuk. A nő ugyan tíz évvel idősebb volt, mint ő, de lélekben talán még fiatalabb is. Igazán jó társaság volt. A mostani turnéjának egy korábbi állomásán már hallotta a műsorát is, de annál nagyobb baja sose legyen, mint hogy a Breathe me-t még egyszer meg kell hallgassa.

 -Oké, azért úgy gondoltam, megbeszéljük, hová megyünk, és esetleg az alkalomhoz illő cuccot húzunk magunkra. – grimaszolt Anna. Jó, talán tényleg egy picit erőszakos volt, de már majd becsavarodott a négy fal között. De ha Robert azt hiszi, hogy zavarba tudja hozni azzal, ha ebben a szakadt göncben kell megjelennie valahol, akkor téved. Egyébként is ismerte annyira, hogy egészen biztosan nem a Ritzbe akarja vinni vacsorázni.

A férfi közben egy sportcsarnok parkolójában lavírozott, végül beszuszakolta a kocsit két hasonló méretű dög közé és mielőtt kiszállt volna, előkapta a telefonját és keresgélni kezdett a nevek között. Aztán, amíg a hívásra várt, fél kézzel végigsimított Anna combján, ami az érintésétől szinte azonnal libabőrös lett.

-Szia Jen! Be tudnál vinni két embert? ... Nem, csak hirtelen ötlet volt ma este, de ha gond, akkor megpróbálok jegyet szerezni... oké, szóval Jordant kell keresni a 12-es kapunál, rendben, kösz. ... - zsebrevágta a telefont és Anna kezéért nyúlt: -Na, gyere, azon az oldalon úgysincs elég hely, majd itt kimászol!

A lánynak nem sok választása volt. Robert kezébe kapaszkodva szinte futott mellette, ahogy a férfi lehajtott fejjel a 12-es kapu felé sietett. Még senki nem fedezte fel őket, és úgy tűnt, Robert azért diktálja ezt az eszelős tempót, hogy ez így is maradjon. A kapunál tornyosuló két ruhásszekrény méretű őrhöz lépve, Robert végre felnézett és Annát megához húzva megszólalt:

-Jordant keresem. Jen szólt neki, ha igaz.

-Én vagyok Jordan – szólalt meg a magasabbik fekete fickó, aztán leakasztotta előttük a láncot és átengedte őket. –A színpad mögött vannak, már megy a hangolás, öt perc múlva kezdés.

-Kösz szépen – motyogta Robert, aztán a lányt még mindig maga után húzva, hosszú léptekkel a jelzett irányba indult.

Anna futás közben csak kapkodta a fejét. A plakátokon egy szőke nő szerepelt, Sia... még életében nem hallotta énekelni, de nyilván ez az ő hibája, a teltházból ítélve a nő tudhatott valamit. Aztán egyszercsak szinte beleszaladt Robertbe, ahogy az hirtelen lefékezett előtte. Egy meghatározhatatlan korú nő mosolygott a férfira, miközben a sminkes az utolsó ecsetvonásokat vitte fel az arcára.

-Rob! De jó, hogy megint látlak! Bocs Jasmine, egy csókot muszáj ennek a széltolónak adnom, aztán felviheted az utolsó réteg vakolatot! ... Hogy én hogy utálom ezt! – sóhajtott drámaian, miközben Robert szájára cuppant. Annába beleszorult a levegő. ... –Szia, és te ki vagy? – fordult felé a nő és Anna úgy döntött, hogy az előbbi csók csak egy baráti puszi volt, mert a nő szemei barátságosan söpörtek végig rajta és végül egy titokzatos mosollyal  a férfira fókuszáltak. Mindenesetre semmi nyoma nem volt bennük a játékszerét féltő női féltékenységnek. Csak barátok!

-Hát, ő Anna... mi... együtt vagyunk... egy ideje – motyogta Robert. Nem volt a legstílusosabb bemutatkozás, de a lánynak mégis megmelengette a szívét, ahogy közben a férfi felemelte összekulcsolt ujjaikat, mintegy aláhúzva az elmondottakat.

-Hát, szia Anna! – mosolygott Sia. –Sajnos odakint az a tömeg arra vár, hogy elkezdjem végre, úgyhogy most mennem kell, de a koncert után menjünk el valahova... végre nem a haverjaival látom ezt a süketet, ami egyben azt is jelenti, hogy végre lesz valaki a társaságban, aki nem a cicijeimet fogja titkon stírölni – vigyorgott felszabadultan, és barátian hátbacsapta a férfit, aki  elpirult a szavaira. –Persze, ne reklamáljak, ha egyszer utálok melltartót hordani... és szerencsére még nincs is nagy szükségem rá – kacsintott a lányra Sia, és meglebbentette magán a pókhálószerű anyagot, ami alatt valóban jól láthatóan megvillant a mellbimbója. -Engem nem zavar, a népnek meg kell a cirkusz, hogy aki nem a hangomért jön, az is kapjon valamit, nem igaz? – viccelődött a nő, aztán búcsút intett és a színpad felé indult energikus lépteivel.

-Jézusom, micsoda figura! – vigyorgott Anna felszabadultan és azonnal szívébe is zárta az énekesnőt, aki eközben érzéki hangon üdvözölte az egybegyűlteket, és belefogott az első számba.

Nem volt a legideálisabb hely a koncert élvezetéhez, de más szempontból jobbat nem is találhattak volna. Akik a színpad mögött lebzseltek, nem foglalkoztak velük. Egy darabig ácsorogtak, aztán Rob leült egy nagyobb ládára, amiben alighanem füstgépeket vagy más színpadi kelléket szállítottak, és az ölébe húzta Annát.

-Na, elégedett vagy az esti programmal? –dörmögött a lány fülébe, nem mulasztva el, hogy közben gyengéden megharapdálja a fülcimpáját, mire egy ezer wattos mosolyt kapott cserébe.

-Nagyon!... de tudod, még jobb lett volna, ha nem úgy jövünk el otthonról, mint akik a medencét akarták éppen kisúrolni – nézett végig magukon a lány.

-Miért, mi a baj ezzel? – csippentette két ujja közé a pólója vékony anyagát a férfi.

-Azzal semmi... de én? ... úgy nézek ki tényleg, mint egy lelenc. – fintorgott Anna.

-Ja, édesem, neked volt sürgős, hogy ne otthon üljünk... ha annyira el akartál menni, miért nem öltöztél fel? Talán abból is értettem volna, de te nekiálltál hisztizni. Hát, most így jártál.  – cirógatta Rob a lány combját a rojtos nadrágszár mellett. 

-Veszélyes vizeken evezgetsz, nagyfiú! – hajolt oda Anna és egy csókot nyomott az anyajegyre a férfi nyakán.

-Te meg egyenesen a zúgó felé lavírozol, kicsim – nyögött a férfi és ujjai nyomása is felerősödött a lány bőrén. –Lépjünk le! – súgta Anna fülébe, aki megrázta a fejét.

-Azt nem! Különben is megígértük a barátnődnek, hogy megvárjuk. ... Fura egy nő... a hangja alapján egyáltalán nem ilyennek képzelném el – merengett Anna, és egy kicsit fészkelődött a férfi ölében, hogy kényelmesebben üljön.

-Ezt nem tenném a helyedben! – nyögött újra a férfi és megszorította a lány combját, hogy egy helyben tartsa. –Ha még sokat ficeregsz, érdekesebb műsort fogunk előadni, mint ami a színpadon zajlik.

-Zac ölében kényelmesebb volt ülni – szólalt meg Anna egy piaci elemző hangján, mint aki éppen a yüan árfolyamának alakulásáról készült értekezésbe kezdeni, de ez a rövid mondat egy vödör jeges víz hatékonyságával lohasztotta le Robert izgalmát.

-Kösz, ez kellett a lelkemnek, de komolyan. – morogta és egy mozdulattal felállította a lányt, aki átölelte a nyakát és visszakucorodott az ölébe. 

-Csak azt akartam mondani ezzel, hogy a Te öledben ülve nem a kényelem az elsőszámú szempont.

Robert a két keze közé fogta az arcát és egy hosszú percig csak nézte a lányt, aztán lassan megcsóválta a fejét.

-Csak tudnám, mit imádok benned?! Időnként a sírba viszel... és mostanában különösen sokszor sikerül kiborítanod. Mi a baj? Keveset vagyunk együtt?

-Nem... azt értem és fel tudom dolgozni, ha forgatsz vagy fotózol vagy interjúkat adsz, szóval, ha dolgozol. Csak azzal nem tudok mit kezdeni, amikor itthon vagy és bezárkózunk a falak közé. Oké, elismerem, a fotósok mocskos húzásaitól nekem is hányingerem van sokszor, de erre nem az a megoldás, ha magunkat zárjuk ketrecbe. Őket kéne, de a sajtószabadság mögé bújva joguk van tönkretenni az életünket. De vagy megtanulunk ezzel együtt élni vagy hagyjuk, hogy tönkretegyék a legszebb éveinket. Én csak ez ellen szeretnélek felrázni. Ha sokszor kimozdulnánk, egy idő után nem lenne hír, hogy előbújtunk a rejtekünkből. Szerintem.

-Huh, te ezt elgyakoroltad otthon? Hogy ilyen flottul érvelsz itt nekem?  Nézd, nincsenek túl jó tapasztalataim. Ha az ember a kisujját nyújtja, már a fél karja is kevés lesz, de hajlandó vagyok megpróbálni. Most például itt vagyunk, és ha Sia végez, elmehetünk együtt vacsorázni, vagy csak inni valamit.

-Ebben a szerelésben? – húzta el a száját Anna.

-Hát, nem hiszem, hogy Sia valami elegáns helyre akarna menni, semmit sem utál jobban a rongyrázásnál, úgyhogy készülj fel, hogy veszünk a boltban valami piát, pillecukrot, aztán uszadékfából tüzet gyújtunk a parton, és a homokban ülve megváltjuk vele a világot. Ha igazán jó hangulatban van, ő így szokta képzelni a lazítást.

-Tudtam... már első látásra éreztem, hogy kedvelni fogom... bár a melle... leszel szíves nem azt lesni a tűz fényében... értve vagyok? 

Robert egyik kezével Anna derekát fogta, hogy le ne csússzon az öléből, a másikkal az inge alá nyúlt és egy mozdulattal kipattintotta a lány melltartóját. Némi ügyeskedéssel, amivel felkeltették a technikusok figyelmét is, levarázsolta a lányról és hosszú ujjaival a farzsebébe gyűrte. Egy gombot még ki is gombolt a megtépázott farmeringen, és egy utolsó gyengéd mozdulattal végighúzta az ujját a kivillanó bőrön.

-Na, tessék, most már kiegyenlítődtek az erőviszonyok! – kacsintott Annára, aki a szemeit lehunyva halkan mormolta, miközben még a férfi érintése borzongatta a testét:

-Biztos, hogy megvárjuk a koncert végét? Néha tényleg nem árt, ha kettesben töltjük otthon az estét.

-Hát, ahogy mondani szokták, mindig jól gondold meg, mit kívánsz, mert a végén még valóra válik. De ne aggódj, ha hazaérünk, én még emlékezni fogok erre a mondatodra. – suttogott a fülébe a férfi és Anna tudta, innentől a teste tűzben égve várja majd, hogy becsukódjon mögöttük az otthonuk kapuja.