Menetrendszerű rinyálós levelemet olvassátok, akit eddig se
érdekelt, az most nyugodtan továbbléphet…
...nyilván a meleg teszi, a
pénztárgép-mizériával kapcsolatos nyűgjeim, meg lehet még ezer más oka is,
amivel nem is fárasztalak Titeket, de ha már belekezdtem, akkor „elmondom”,
hogy már megint a komi-hiány miatt nyavalygok. Tudom, hogy ez nem túl elegáns
dolog, de az az igazság, hogy a fenti okok miatt erősen foglalkoztatott
mostanában a gondolat, hogy vagy parkolópályára küldöm kedvenc párosunkat, vagy
kreálok nekik egy tökéletesen váratlan megoldású véget. Ez utóbbi ötletemet
megszellőztettem egyik barátnőm előtt, aki rendszeres olvasója a történetnek,
és ő, ha finoman is, de roppant egyenesen elküldött a sunyiba, ha meg merem lépni.
Merthogy akkor mit rizsáztam itt majd hetven részen keresztül az örök
szerelemről. Oké, neki is igaza van.
Bevallom, kicsit már bánom, hogy felkerült az oldalra az a
tetszés-jelző sor, mert az persze klassz, hogy részenként majd húszan, néha
többen is jelzitek, ha tetszett. De igazából nem derül ki, hogy mi tetszett…
aki pedig rendszeresen csak „elment”-nek jelöli a fejezetet, ő is megoszthatná
velem, velünk, hogy mit hiányolt, mit gondolt volna másként. És ha volt olyan,
akinek nem tetszett, ne szégyellje, jelölje be, csak könyörgöm, ő is megírhatná
az okot… abból tudnék okulni én is.
Nyilván nem fogok komi-számokat kikötni a következő fejezet
felrakásáért, ezt sosem értettem másoknál. Illetve, látva az alkalmanként 2-3
kommentet, talán mégis, de ez szerintem végképp megalázó…kizsarolni a reakciókat… na mindegy, szóval a fejezetek
jönnek majd, ahogy az ihlet… csak jó lenne tudni, hogy mikor megyek át laposba,
mert az, hogy nekem tetszik, ugyebár nem garancia semmire. Ha előfordulna, hogy
egy-egy nap kimarad, most leteszem a cserkész-esküt, hogy nem sértettségből,
hanem mert egyszerűen elakadtam. Mindig mondtam, most is csak azt tudom
megerősíteni, hogy akár egy ilyen mondat: Nekem
nem tetszik ez a Trevoros bar. A drog, a lehasag, a zulles...En nem ilyen
helyen kepzelnem el egy A kategorias szinesz tarsat... továbblökheti a
történet egyik mellékszálát, röviden Ti is sokat segíthettek az írásban.
Van néha olyan komment, zsó ebben nagy mester, aki a vesémbe
látva beletrafál az elkövetkezőkbe. Ez is érdekes kihívás, hogy ezek után úgy
írjam meg az ezek szerint nyilvánvalóan könnyen kikövetkeztethető részt, hogy
azért még őt is érje némi meglepetés. Miután én nem vagyok egy számítógépes
guru, nyugi, senkiről nem fogom tudni, hogy kit rejt az aláírt név, és persze
maradhat totál anonim is… sokan válnak paranoiássá a világhálón, sokszor okkal,
úgyhogy őket is megértem. De a véleményük tényleg érdekelne… amikor végképp
álmodozóba megyek át, olyankor azt gondolom, még „beszélgethetünk” is a hozzászólásokon keresztül. És mivel néhányotokról tudom, hogy a kommentek is éppúgy
érdeklik őket, mint maga a történet, szerintem nemcsak bennem él ez a vágy.
Na jó, szerintem valami fontosat megint elfelejtettem ide
leírni, de nézzétek el nekem, kegyetlen meleg van és még le is öntöttem magam
az előbb a kávéval, szóval nem vagyok formában. A lényeget megírtam, remélem
eljut hozzátok.
Puszik!
PaSa
2 megjegyzés:
Nekem ez a bejegyzés nem tetszik.
Kérlek NE, ismétlem NE hagyd abba az írást, és főleg ne hagyd a kedvenc szereplőnket Anna nélkül, vagy esetleg távozni a másvilágra.
A hideg limonádé sokat segít ilyen melegben. :) Ne bosszankodj! :)
Kedves Olvasók!
Akik az 50. részhez írtak pár sort és akik nem, kérem erőltessék meg magukat, és sűrűbben fejtsék ki a véleményüket. Én is névtelenül írok, és néha marhaságokat, mégsem küldött el Jutka a búsba. Egyébként is nagyon meleg van, ilyenkor jól esik a hűvös szobában lenni és olvasni. Egy-egy komi írása nem tart sokáig, még "sasújjas" módszerrel sem.
An
An, aranyos vagy! Köszönöm! Nem akartam ijesztgetni senkit, a történet vagy jön vagy sem, ezt nem én döntöm el. Annyira meg már alighanem megismertetek, hogy ha összeáll a fejezet, akkor úgyis képtelen lennék nem megosztani veletek.
Csak valami olyasmire akartam kilyukadni, hogy visszajelzések híján sokszor nem tudom, nem vagyok-e már túlságosan a magam cukormázas világának a rabja... talán sokan egy kicsit életszagúbb, küzdelmesebb vonalat szeretnének követni, bár... őszintén ... én sem szeretnék a szívem mélyén kiszúrni a sráccal.
Én a magam részéről csípem a marhaságokat is, sokszor felvidítanak, néha inspirálnak is, úgyhogy csak bátran!
Megjegyzés küldése