Gitárhúrok 10.

Olivia első gondolata reggel az volt, hogy talán hívták a kórházból és ő meg se hallotta a telefon csörgését. Szinte ájultan aludt attól a pillanattól kezdve, hogy a forró fürdőtől zsibbadtan bemászott a hideg takaró alá. Az éjjeliszekrényre nézett és ijedten látta, hogy a telefonja nincs is nála. Felpattant és kirohant, aztán meg is torpant, mert a kanapéján egy ismerős, nyurga figura ült és a tv-t nézte.

-Jó az alvázad hugi! – szólalt meg Cliff és kócos hajába túrt. –Annak idején fel se tűnt. Vagy az anyaság tett jót neked? Á, nem… hiszen Alexnek simán eltekerted a … fejét. – masszírozta meg a nyakát, ami alaposan elgémberedett a kanapén alvástól. Le sem vetkőzött, csak végigdőlt és a tv villódzó fényénél aludt néhány órát. Hajnalban arra ébredt, hogy még mindig a sportcsatorna műsora megy, két ember püföli egymást elkeseredetten; aztán megnyugodva látta, hogy a lány telefonja néma volt az éjszaka.

-Nagyon vicces vagy! – grimaszolt Olivia és egy villámgyors kanyarral a fürdőszoba felé vette az irányt. Amikor előkerült, már egy farmer is volt rajta, ezért aztán Cliff megpaskolta maga mellett a kanapét.

-Gyere csak ide! Meg kellene beszélnünk valamit.

-Mit? – nézett rá kíváncsian a lány.

-Ez a lakás… ne haragudj Oli, de ez egy lepratelep. Idehozni egy lábadozó gyereket, ez nem okés.

-Cliff. Ez az otthonunk. Hova máshova vinném? Majd jól kitakarítok, talán ki is festek. Ebben akár segíthetnél is.

-Hugi! Ez a kecó… a falakból érezni az elhanyagoltságot, ezt nem kitakarítani kell, hanem felrobbantani…. Amúgy meg… - hallgatott el hirtelen a fiú.

-Mi van amúgy meg? – nézett rá a lány értetlenül.

-Miért nem viszed haza? Ott kényelmesen elférnétek, és legalább rá tudnál nézni Alexre is.

Olivia lehunyta a szemét. Hazudott volna, ha azt mondja, nem futott át a gondolat őrajta is, hogy ha nem úgy történtek volna a dolgok, ahogy … akkor most abba a tágas, napos házba mennének és még talán segítsége is lenne a betegei ellátásához. De a dolgok így történtek, úgyhogy Alex oda megy, ők pedig ide, és ezen felesleges is rágódnia bárkinek is. 

-Cliff! Elváltunk – sóhajtotta lemondóan, mire a fiú a szemeit forgatva felpattant. Fel-alá járkálva zúdította rá a véleményét a lányra, de látva, hogy Oliviát nem tudja jobb belátásra bírni, végül megállt és csak annyit kérdezett.

-Csinálsz kávét vagy hozzak egyet innen a sarokról?

-Azt hiszem jobb lesz, ha hozol, mert hetek óta nem vásároltam itthon, és nem is hiszem, hogy lenne – motyogta Olivia, mire a fiú csak grimaszt vágott és kivágtatott a lépcsőházba.

*

Miután sikerült kiraknia Cliffet, körbenézett a lakásban és szomorúan állapította meg, hogy ez valóban nem a legideálisabb környezet egy súlyos műtéten átesett kisgyereknek, de aztán megrázta magát. Még olyan távoli az a nap, amikor Ricket kiengedik a kórházból, hogy ezzel a problémával egyelőre nem kell foglalkoznia. Rendbeszedte magát és elindult a kórházba, telefonját egész úton a kezében szorongatva, ha netán hívnák, de sajnos vagy szerencsére, a készülék néma maradt.

Az őrző előtt toporogva várta, hogy Harper professzor felbukkanjon a reggeli vizitről. Amikor az orvos végre kilépett a szigorú sterilitású részlegből, Olivia a nyakát nyújtogatva igyekezett mellette ellesni, hátha sikerül egy pillantást vetnie valamelyik szerettére. De sem Ricket, sem Alexet nem látta.

-Ne izguljon kedvesem, mind a ketten nyugodtan töltötték az éjszakát. A kicsit még altatjuk, ő így gyógyul a legjobban, a férje pedig felébredt és kommunikált. A gépek figyelik, minden a legnagyobb rendben. De látom, csak a saját szemének tudna hinni, úgyhogy jöjjön, mutatok valamit – nyúlt a lány karja után és a nővérszoba felé húzta. Odabent tucatnyi monitor mutatta az intenzív osztály és az őrző betegeit. Az idős orvos az egyik monitorra bökött. 

-Itt a fia.

Olivia szájára szorított kézzel igyekezett ellenállni a zokogásnak, ami majdnem kitört belőle, ahogy a viszonylag közeli felvételen a fiát látta, ahogy csövek és katéterek közé szorítva ugyan, de nyugodtan aludt. A monitor alatt az őt figyelő műszerek értékei villogtak. Egytől egyig rendben volt valamennyi.

-És itt a férje – mutatott az orvos egy távolabbi képre, ahol Alex feküdt.

-Miért van lekötözve? – döbbent meg a lány.

-Ez csak elővigyázatosság. Most tényleg nem mozdulhat, így nem is tud, ha netán megfeledkezne a tiltásról. Az ember néha önkéntelenül is tesz mozdulatokat, fel akar támaszkodni, ilyesmi… így elejét vesszük az ilyen eseteknek.

-De hát így borzasztóan unhatja magát. Őt miért nem altatják?

-Higgye el, kap enyhe nyugtatót és az éppen elég neki a műtét mellé, hogy aluszékonyabb legyen, mint általában. Néhány nap múlva pedig kikerül az intenzívre és ott már látogatót is fogadhat majd.

Olivia nagyot sóhajtott. Neki itt most nem sok dolga lehet… akikért aggódott, azokkal láthatóan minden rendben, így aztán itt az ideje, hogy terveket szőjön a jövőre. Megköszönte a tájékoztatást, aztán egy mély sóhajjal hazafelé vette az irányt. Először alszik egyet, mert mintha több évnyi lemaradásban lenne – döntötte el.

*

A műtét óta eltelt három napban Alex nem sokat érzékelt a külvilágból. Amikor kicsit éberebb volt, az éppen a kötését cserélő vagy a hasi ultrahangot készítő nővérrel beszélt pár mondatot, aztán újra elaludt. Úgy érezte, hogy egy életre kialudta magát. Aztán mégis újra és újra elbóbiskolt. Tegnap reggel Harper professzor megemelte a szemhéját, megcsóválta a fejét; a sárgaság nyilvánvalóan megjelent a szemfehérjén és a férfi most kicsit sápadt bőrén is. Néhány utasítást suttogott a nővérnek, aztán bátorítóan megpaskolta a férfi kezét és elment. Alex pedig túl elgyötört volt ahhoz, hogy aggodalmas kérdéseket tegyen fel. Izgatott kapkodás nem volt, tehát nyilván a dolog nem szokatlan, és ha a szakemberek nem idegesek tőle, akkor ő sem fogja ezzel hátráltatni a gyógyulását. 

Egy valamihez ragaszkodott nap mint nap, és Nora volt olyan kedves, hogy ebben a segítségére legyen. Rick kis ágyacskáját mindennap a látóterébe tolták pár percre. Nem mintha a látvány napról napra változott volna, a kicsi még mindig altatásban volt, de neki azért valami megnyugtató pillanat volt, amikor a kis kócos hajat meglátta abból a majd tíz méternyi távolságból. Az első közös kaland. Ha már nem lehetett ott, amikor a világra jött, ha nem lehetett ott, amikor először a lábára állt, hát ott lesz, amikor új életet kezdhet, egészségesen. Egyetlen dolog zavarta… hogy amikor éppen nem hatott az altató, akkor azon járt bizonytalanul az agya, hogy vajon mi történik majd, amikor mindannyian hazamehetnek végre.

Clifftől tudta, hogy Olivia és a gyerek abban a kis lakásban élnek, ahova a válás után hazavitte a lányt. Az semmilyen szempontból nem felelt meg egy kisgyereknek, még egy egészséges gyereknek sem igazán, de egy életmentő műtét után semmiképpen. Gondolatban végigvette, hogy kivel beszéljen, aztán csendesen várta, hogy a lassacskán közeledő kötözéshez megjelenjen a nővér.

-Nora! – szólította meg a nőt, miközben az óvatosan kezelte a sebet. Alex próbált elvonatkoztatni a ténytől, hogy egy fiatal nő a pucér hasát és egyéb testrészeit közszemlére téve matat, miközben ő lekötözött kezekkel fekszik. Nem lett volna különösebben ellenére, csak a helyszín és a végkimenetel lett volna más. No, meg a szereplők egy része, korrigálta magát gyorsan. –Khm, Nora! Lenne egy óriási kérésem. – kezdett bele zavartan a plafont fixírozva, mert éppen az ágytálat tolták alá, aminél kínosabb pillanatot el sem tudott képzelni.

-Nem engedhetem be hozzá. – acélozta meg az akaratát a nő, miután előző este a férfi mindenféle kiskutya tekintetekkel próbálta rábeszélni, hogy az első alkalommal, amikor felkelhet és tolókocsiba ülhet, tegyenek egy kirándulást a szomszédos szobában.

-Most nem emiatt szívom a vérét – grimaszolt a férfi. –Kéne egy telefon! El kéne intéznem néhány dolgot, hogyha elhagyhatjuk a kórházat, addigra elkészüljön a gyerekszoba, ilyenek. A barátaim segítenek, csak beszélnem kéne velük. 

-Telefon? … És megígéri, hogy nem is próbálkozik hirtelen mozdulatokkal?

-Nora! Semmi kifogása nem lehet majd a viselkedésemre, esküszöm.

-Oké, egy telefon. A számot tudja?

-Nem, persze hogy nem – sóhajtott a férfi letörten.

-De hol a maga telefonja? Nem volt magánál, amikor bejött?

-Ó, Nora! Dehogynem. Bár, azt hiszem, az mostanra már lemerült.

-Majd utána nézek, ha találok töltőt, fel is töltöm, aztán szervezkedhet. Bár, még egy-két nap és a látogatókkal is beszélhet.

-Jobb, ha ez a dolog már sínen lesz, mire a látogatók felbukkannak. – motyogta a férfi, nem akarva a nő orrára kötni, hogy Olivia elől titkolni akarja a dolgot, amíg csak lehet. Ha még mindig olyan konok, makacs nő, mint volt, akkor úgyis lesznek még pengeváltásaik, amíg ráveszi, hogy költözzenek hozzá.

*

-Naomi! Szia! Jókor hívlak? – szólt bele halkan Alex a telefonba, mire a túloldalon a nő kis sikkantással hitetlenkedve válaszolt.

-Alex! Hála Istennek! Nem hiszem el! Kikerültél már az intenzívről?

-Nem, mert még kicsit ázsiaira veszem a figurát, de holnap talán már költöztetnek a sebészetre. Figyelj! Szeretnék kérni tőled egy óriási szívességet.

-Mondd, mi az! – lelkesedett szolgálatkészen az asszony.

-Be kéne ugranod ide, Norától kapsz egy kulcsot. Senkinek ne áruld el, de a kéglimé! – mosolyodott el a férfi, ahogy a konspirálás kissé körülményes szövevényét próbálta összefoglalni.

-Állj! Ki a fene az a Nora? – csattant a nő hangja.

-Az egyik nővér, aki időnként tisztába tesz – fintorgott Alex, ahogy a kellemetlen és kínos mindennapi jelenet eszébe jutott.

-Hülye! – nevette el magát a nő a vonal végén. 

-Szóval, ő a ruhámból odaad neked egy kulcsot, ami a házé. Rád bízom, hogy eldöntsd, melyik szoba lenne ideális gyerekszobának. Ezt a nők úgyis jobban tudják. Aztán ki kéne takarítani, de nagyon alaposan, mégiscsak egy pici gyerek lesz majd a lakója. Aztán kéne pár bútordarab, amire egy ilyen kis kölyöknek szüksége lehet.

-Oké, és miért nem Oliviára bízod a dolgot? – tette fel a nő az ezer dolláros kérdést.

-Szerinted? Biztosan akadékoskodna, mert elváltunk; de én nem engedem, hogy abba a lyukba vigye haza a fiunkat. Jobb kész helyzet elé állítani. És ha már így benne vagy, akkor olyan szobát válassz, ami mellett az anyjának is lenne helye…. És azt hiszem, kéne egy kis helyet csinálni az én hálószobámban is, mert majd kapok egy ilyen kórházi ágyat a lábadozás idejére. Arról a matracról, ami most van benne, egy pár hónapig aligha tudnám felvakarni magam. Hát, hirtelen ennyi, de ha neked bármi eszedbe jut, akkor vedd úgy, hogy szabad kezet kapsz. Vállalod?

-Szabad kezet kapok? Naná, hogy vállalom. Ilyen ajánlattal még a barátod sem mert eddig előállni. – nevette el magát a nő, miközben letörölt két meghatott könnycseppet elképzelve, ahogy ez a mindenki felé nemtörődöm arcát mutató pasi még az intenzív osztályról is gondoskodóan szervezkedik.

-Az anyagiak miatt pedig … - folytatta Alex… -minden számlát írass a nevemre!

-Abban nem lesz hiba… -kuncogott Naomi, és bár tisztában volt vele, hogy Alex már az elején figyelmeztette, Olivia háta mögött akarja lebonyolítani ezt az egészet, azért neki is voltak ezzel kapcsolatban ötletei. És Alex azt mondta, szabad kezet kap… lehet, hogy nem kifejezetten erre gondolt, de legközelebb majd pontosabban fogalmaz – mosolyodott el a gondolatra. 

Még váltottak pár mondatot, aztán Naomi megígérte, hogy máris indul a kulcsért és ezért elbúcsúztak egymástól. Alex kimerülten ejtette le maga mellé a készüléket. Nora szinte abban a pillanatban benyitott, ahogy befejezte a beszélgetést.

-Ne haragudjon, de ezt most elviszem, mert ha Harper professzor meglátja, hogy egy mobil van bent az intenzíven, nekem ugrott az állásom. Hamarabb is eszembe juthatott volna, de ez a vacak képes meghülyíteni ezeket a gépeket, úgyhogy … - vont vállat, miközben a telefont elsüllyesztette a zsebében. –Legalább sikerült megbeszélnie, amit akart? – igazította el teljesen feleslegesen a férfin a lepedőt, hiszen fél kezén kívül, amit erre a pár percre szabadított ki, minden végtagja rögzítve feküdt az ágyon, lehetősége sem volt megmozdítani azt.

-Nagyjából, de hamarosan jön egy sötét hajú nő, annak kérem adja oda a kabátom zsebéből a kulcscsomót. – mormolta Alex, ahogy agyában újra játszotta az előbbi beszélgetést. Talán nem lőtt túlságosan mellé, amikor Naomira bízta ezt a dolgot. Csodás otthon varázsolt a házukból, egy gyerekszobát is nyilván tökéletesen fog berendezni.