csez: igyekszem fejben tartani, és főleg hőseinkkel megértetni ezt az őszinteség-dolgot. Köszönöm, hogy a sűrű hétköznapjaidban azért itt vagy velünk.
Gabó: na,igen... a tettek mezeje... hát, még forgolódnak egy ideig a hőseink... közhely, de aki már megégette magát, az a langyostól is tart...
rhea: ihlető Robertünkkel kapcsolatban szerintem még találok majd idevágó hasonló elmésségeket,egyrészt ő is nyilatkozott egy időben feszt mindenféle marhaságot,mielőtt ilyen szép, komoly riportalannyá változott, másrészt a lányokkal kiveséztük és kiforgattuk minden mondatát :)
na, azért nem kellett agyondolgoznom magam pluszban, és most következzen a mai "eposz" XD
***
-Mr.Maitland! …Alex! …Mr.
Maitland! Igazak a hírek, hogy ez a kisfiú a maga fia? Azért vett részt
elvonón, hogy megkaphassa a láthatást? Kibékültek a feleségével? Miért
titkolták el a rajongók elől? A magáé a gyerek? Összeházasodnak újra? A
családja miatt mondta le az utóbbi időben a fellépéseit? Igaz a hír, hogy meg
kellett műteni a kisfiút? … - a kérdések egymásba olvadva záporoztak
mindenfelől, a vakuk villogtak, a riporterek kiabáltak, Rick pedig egész
egyszerűen megrémült és bömbölt. Alex pedig csak némán átkozódva, magához
szorítva a kicsit tört át a tömegen, amely semmivel nem törődve, már-már
félelmetesen, agresszíven vette körbe őket. A kórház biztonsági személyzete kis
késéssel, de végre némi rést biztosított a kocsijuk felé, de még így is alig
bírta kinyitni a hátsó ajtót, hogy a fiát bekösse a gyerekülésbe. Aztán
megkerülte a kocsit és már majdnem beszállt, amikor rájött, hogy egy ideje nem
érzi Olivia belekapaszkodó kezét, ahogy a kabátját markolva szorosan a
nyomukban igyekszik.
Felnézett és a lányt látta, ahogy kezét felemelve megállítja
a tülekedő bagázst, amely mintegy varázsütésre elnémult és várta a
nyilatkozatot. Ó, jaj, Livi, ne! –
sóhajtott magában, aztán a kocsi tetejére támaszkodva várta, hogy mi fog ebből
kisülni. Olivia soha nem érzett erővel és nyugalommal nézett farkasszemet a
megvadult hordával. A vékony szőke nő komoly arccal állt szemben a vakuikat
villogtató fotósok seregével és várta, hogy elcsendesedjenek.
-Előre bocsátom, hogy nem fogok kérdésekre válaszolni, de
annyit el kell mondanom Önöknek, hogy roppant méltánytalanul bánnak egy
emberrel, aki óriási dolgot vitt véghez az elmúlt hetekben. A gyerekünk ugyan a
válásunk után született meg, de ez kettőnk magánügye; és igen, egy komoly betegség miatt most meg
kellett operálni, és az édesapja önfeláldozásának hála, esélye nyílt egy
egészséges életre. Nagyon elkeserítenek azok a képtelen találgatások, amik a
volt férjem nyilvánosság előli visszavonulását kísérték az elmúlt hetekben.
Alex Maitland egy nagyszerű ember és nem érdemli meg azt a sok rosszindulatú
zagyvaságot, amit összefirkálnak róla. És most, ha megbocsátanak, még
mindkettőjüknek nyugalomra van szükségük a gyógyuláshoz, úgyhogy … - intett
királynői tartással, mire szinte szétnyílt előtte a tömeg, mint Mózes előtt a
Vörös tenger és néma csönd kísérte a kocsiig. Amikor már majdnem beszállt, egy
hang szállt a sokaság felett:
-És ez most azt jelenti, hogy Önök között is helyreállt a
béke? Netán újra összeházasodnak?
Olivia a kérdést figyelmen kívül hagyva beült és a másik
oldalon némán mély levegőt vevő Alexhez fordult.
-Induljunk, amíg fel nem ébrednek és nem kezdik elölről a
cirkuszt!… -Alex pedig egy grimasszal az
arcán lassan kihajtott a parkolóból.
-Miért álltál le velük? Megmondtam, hogy nem érdekel, hogy
mit hordanak össze rólam. Ha az ember megoszt velük egy morzsányi információt,
csak vérszagot kapnak és nem hagynak békén, amíg újabb és újabb részleteket ki
nem derítenek. – dünnyögte, miközben magabiztosan tekergette a kormányt, ahogy
a gyorsforgalmi út felé kanyarodott.
-Alex! Ez a dolog már túlnőtt rajtad. Lehet, hogy téged nem
érdekelt, mit írnak rólad, de a fiad egyszer szembesül majd ezekkel az
írásokkal… és addig is… a Dropsnak akár a véget is jelentheti, ha a bandát a
droggal hozzák összefüggésbe, …valamit mondani kellett. – jelentette ki az
érzettnél jóval magabiztosabban Olivia. Nem volt benne egészen biztos, hogy az
egyéni akcióját Alex mennyire fogja rosszallni, de reménykedett benne, hogy
belátja, hogy nem hagyhatták szó nélkül a rossz ízű híreszteléseket.
-Azt tudod, hogy innentől majd rád szállnak? Azt az utolsó
kérdést nem hagyják válasz nélkül maradni. – nézett rá vezetés közben a férfi,
nem is titkolva, hogy a válasz őt is roppant módon érdekelné.
-Az idő majd megadja nekik rá a választ. – vont vállat
Olivia és Alex összehúzta a szemöldökét a talányos válasz hallatán. Nocsak!
Talán Olivia is forgat a fejében valami béküléssel kapcsolatos tervet? –
sandított fél szemmel a lányra, aki Ricknek bohóckodott, mire a kicsi végre
abbahagyta az üvöltést. Alex egy pillanatra belegondolt, a fiát eddig még
mindig csak aranyosnak, csendesnek és nyugodtnak látta. Hát igen, ahogy javul
az állapota, valószínűleg egyre többször lesz része hisztiben és
rosszalkodásban is. Érdekes tapasztalat lesz, hogy mit tud kezdeni majd vele,
hiszen számára ez épp olyan szokatlan lesz, mint a kicsinek, hogy az anyján
kívül más is lesz körülötte.
A visszapillantó tükörbe nézett és elmosolyodott a macifüles
kis sapka láttán. Korábban, ha így
hátranézett, akkor a banda valamelyik tagját láthatta csak, ahogy söröznek vagy
egy lányról csókolják le a rúzst... most meg egy kisgyerek... hát, így múlik el
az élet dicsősége – vigyorodott el felszabadultan, aztán a fékre lépett, hogy
egy gyerekkocsis nőt átengedjen az úton. Ez az időszak kimaradt az életéből,
pedig biztosan izgalmas lehetett – tűnődött magában... bár, talán Olivia nem
ezt a szót használná, ha mesélnie kéne róla. Amióta Harper prof beszélt neki a
veszélyekről és figyelmeztette, hogy a jövőben jobb, ha lemondanak egy újabb
próbálkozásról, azóta mániákusan foglalkoztatta a gondolat. Ha sikerül rendbe
szednie a házasságát, ami ugyan már nem az, de még talán lehetne újra...
szóval, ha Olivia végre elfogadná, hogy köztük még élénken lobog a múltbeli
láng, akkor talán mégis meg kellene próbálni... hiszen ma már annyiféle
genetikai vizsgálatra van lehetőség. Ha kiderülne, hogy az újabb baba is beteg,
hát... végül is nem azt mondták, hogy a mája úgyis visszanő? De egyszerűen biztos volt benne, hogy kétszer
nem csaphat le ugyanaz a mennykő. Persze, kérdés, hogy Olivia mit szólna
hozzá... lehet, ő már nem akar soha az életben reszkírozni, akkor pedig nem
lenne más választása, mint elfogadni ezt a döntést. De még akkor is ... örökbe
is fogadhatnának akár, annyi olyan esetről hallani, amikor újszülött
csecsemőket hagynak a kórházban. ...
Közben megérkezett a kapu elé és arra
várt, hogy az automata lassan széttárja a hatalmas kapuszárnyakat. A hideg tél
eleji szélben visszazökkent a pillanatba és újra a tükörbe nézve elhúzta a
száját. Rick ugyanis tekeregve, és újra hangosan nyekeregve próbált szabadulni
a bébiülés fogságából. Lehet, hogy még át fogja gondolni ezt a dolgot
néhányszor, mert a rájuk váró percek már messze nem tűntek olyan idillikusnak,
mint az álmodozása.
Olivia végtelen türelemmel szabadította ki a kicsit, aztán
ölbe véve a bejárati ajtó felé indult. Ő már megszokta, hogy Ricknek néha
vannak ilyen sírósabb időszakai, de Alex még nem szembesült a gyerek
nyugtalanabbik oldalával. Őszintén remélte, hogy miután tisztába tette és
megetette, az új környezet és a játékok, amik a szobájában fogadják, lekötik
majd Rick figyelmét annyira, hogy az üvegrepesztő bömbölés helyett újra a
nyugodtabbik oldalát mutassa nekik.
***
Alex a hálószoba padlóján fekve próbált koncentrálni a hangszórókból üvöltő zenére és az alapra
ráénekelni. Nem volt benne biztos, hogy vajon ő próbálja túlordítani a csemetéjét,
vagy Rick őt. A csukott ajtón és a zenén át is hallotta a gyerek visítását.
Olivia nyilván letette pár percre... napok óta mondja neki, hogy nem lesz jó
vége, ha állandóan hurcolássza a kicsit, de mindig volt rá magyarázata, hogy
éppen miért veszi az ölébe. Amióta csak hazajöttek a kórházból, minden nap
megismétlődtek ezek az időszakok, amikor a kicsi erőszakosan követelte, hogy
valaki szórakoztassa. Hát, tessék! Ő megmondta előre, csak ez lesz belőle. Ha
le merik tenni, Rick azonnal szirénázni kezd, mint aki nem is akar a saját
lábán megállni. Az első nap még azt mondta, biztos az idegen környezet, bár ez
a kicsi olyan régen volt otthon abban a kis lakásban, hogy aligha vannak róla
emlékei, hiszen egyik klinikáról költözött a másikra. Most végre van egy szuper
szobája, egy játékboltnyi játéka és mégis tele van világfájdalommal.
Az ajtó kinyílt és Olivia formás lábai jelentek meg, ahogy Alex
a nyakát hátraszegve az ajtó felé nézett. Ebből a szögből a rajta lévő szoknya
határozottan kacérnak tűnt. Mielőtt azonban kihúzta volna a gyufát a
nyilvánvalóan szexista érdeklődésért, a tekintetét inkább a lány arcára
fókuszálta.
-Alex! Mi a fenét csinálsz? Képtelen vagyok elaltatni, ha
üvölteted a zenét. Nem tudnál fülhallgatóval zenét hallgatni? – állt felette
Olivia csípőre tett kézzel. A mellei is hegyesebben ágaskodnak ebből a
perspektívából – állapította meg Alex.
-Gyakorolnom kell! És mielőtt megkérdezed, a földön is azért
fekszem, mert így egész máshogy kell vennem ének közben a levegőt, sokkal
megerőltetőbb, de kell az edzés, ha már futni nem mehetek még.
-Felfázol.
-Padlófűtés mellett? – grimaszolt rá a férfi, mire Olivia
csak legyintett.
A férfi felült, aztán egy kis nyögéssel fel is állt. Széthúzkodta
a lemezlejátszó kábeleit és a hangszórókat, aztán az egész kupacot óvatosan
felnyalábolva kifelé indult.
-Hova viszed ezeket? – húzta össze a szemöldökét Olivia,
ahogy pár kisebb, állandó lecsúszással fenyegető alkatrészt a férfi a kezébe
nyomott.
-Beköltözöm a garázs melletti edzőterembe. Ott nem zavarlak,
ha teljes hangerővel hallgatom, vagy énekelek, bár szerintem a kissrác csak
együtt akar velem énekelni.
-Agyon is csapom, ha rockénekes akar lenni. Nagyon ajánlom
neki a csendes elmélyedés óráit és ha lehet, inkább fessen... éppen elég egy
családban egy ordító ember. – morgott halkan a lány, mire Alex elvigyorodott. Egy családban... helyes, kislány... csak
így tovább, gondolkodj csak úgy rólunk, mint egy családról – gondolta magában,
de persze nem tette szóvá, nehogy Olivia helyesbítsen. Ez így tökéletesen
hangzott. Aztán hangosan csak annyit
mondott:
-Ha már a festés szóba került. Mielőtt ez az egész
elkezdődött, voltam egy kiállításon, talán te is láttad... ha mást nem, a
reklámját a tv-ben. Van Gogh Alive... Magával ragadó multimédiás show, de a
látvány mellett leginkább a gondolatai ragadtak meg. Az egyiket csont nélkül a
magamévá tettem azon a napon, amikor megkértél erre a műtétre, a másikat kicsit
átírtam, hogy rám is igaz lehessen. És most legyél olyan jó és kérdezd meg,
hogy milyen gondolatok voltak ezek... – hunyorított játékosan Oliviára, aki
elmosolyodott.
-Elárulod nekem, milyen gondolatok voltak ezek, Alex? - forgatta a szemét a lány, időnként a
gyerekszoba felé pislogva, ahol most éppen csend volt.
-Nos, amit magamra szabtam az az volt, hogy A dalaimat megálmodom, az álmaimat dalokba
öntöm. Az eredetit a festményekkel alighanem el tudod képzelni. Amit pedig
szóról szóra úgy éreztem, hogy a nevemben mondott, az az volt, hogy Inkább halok bele a szerelembe, mint az
unalomba. És most bocsáss meg, de gyakorolnom kell. – kacsintott, aztán már
be is csukódott mögötte az edzőterembe vezető ajtó.
Olivia állt, kezében a fülhallgatóval
és 2-3 cd-vel, és az előbb elhangzott mondatokat emésztette. Aztán úgy döntött,
ez a játékos, burkoltan bókoló Alex tetszik neki. Erre a férfira gondolt a sok
magányos éjszakán, és azon a napon is, amikor benyújtotta Rick
anyakönyvezéséhez a papírokat. A házassági anyakönyvi kivonatot, amely akkor
már nem is volt érvényes, mégis képtelen lett volna a saját nevére venni a
fiát. Hiszen ott volt benne, minden apró porcikájában ez a férfi, aki
mostanában annyiféle jelzést küld, hogy alig bír elaludni, mert ezeknek a
megfejtésével tölti az idejét. De egyre biztosabb volt benne, hogy a férfi
akarja őket. Ricket egész biztosan, de talán őt is, újra. Már csak arról
kellene meggyőződnie, hogy ez az akarat most milyen távon tart ki, mert ha újra
szakításra kerülne a sor közöttük, azt a veszteséget valószínűleg már nem élné
túl.
Nagyot nyelt és benyitott az edzőterembe, ahol a férfi éppen
a vezetékeket dugdosta össze a fal mellett álló kis szekrényke alatt. Lábán
megfeszült a farmer, vállain a fekete póló, aztán felállt, és észre sem véve,
hogy ő ott áll mögötte, bekapcsolta a futópadot és fellépett rá. A zene
megszólalt és ő lassú járásra állította a gépet, közben csatlakozott a
gitárszólóhoz és énekelni kezdett. Olivia ellépett mellette és letette a kezében
levő dolgokat a lejátszó mellé, aztán megfordult és kifelé indult. Végül
megállt Alex mellett és felnézett rá.
-Nem lenne még szabad edzened.
A férfi lenézett rá és nagyot sóhajtott.
-Vigyázok, de soha nem állnék talpra, ha csak feküdnék és
várnám, hogy elég idő teljen el. Meg kell erősödnöm. A többiek miatt is.
Olivia bólintott és az ajtó felé lépett. Megértette a
türelmetlenségét, az elszántságát... csak féltette. Az utolsó pillanatban érte
utol a férfi hangja:
-De elsősorban miattatok.
5 megjegyzés:
Hol máshol lennék, jucus?! ;)
Jaj, ez jó volt! <3
A kocsi tetején könyöklő Alexet frankón vizuztam ;)
Szuper, hogy Rick normális kisgyerek módjára viselkedik! XDDD Legalább nem rágom magam, hogy én mit rontottam el ;)
Olivia klasszul veszi az Alexből még előtörő egykori gyermektelen önző énjének dolgait ;) én tuti nem ilyen kedvesen kértem volna meg, hogy ne ordíttatsa a zenét... O.o
Nyílván nem is vagyok egy rocksztárba szerelmes... :P
Na, jó, ha lassan, hát lassan jöjjenek rá :P
Tetszett!
K&P&P
Jaj, jókat nevettem! XDDD
Alex tervezi a következő gyereket, álmodozik, akár újabb műtétet is vállalna, nem retten meg egy ismét betegen születő gyerkőctől, erre bummm...Rick ordítani kezd, hisztissé, nyűgössé válik, és a gyerekváró buborék úgy pukkan szét, mintha ott sem lett volna!
Hamar ment! XDDDDD FÉRFIAK!!!
Az éneklős rész is toppon volt. ;) Elképzeltem, ahogy egymásra licitálva Alex hangosít a rendszeren, mire válaszul Rick is teker a hangerőn! XD
Na és a csúcs lábakat, és hetyke cicit bambuló pasi is megragadt a fejemben! :P
Alakul ez, érlelődik a dolog. Livi már "családozik", Alex meg élvezi a látványt!
Én istenbizti lelassulok hozzájuk és élvezni fogom az egymásra találást!
Hálás köszönet! <3
Hello!
A szemét paparazzik kiakasztottak az elején! hogy nem szégyellik magukat!
Élvezem ahogy lassan (de biztosan ) közelednek egymáshoz, nem tudom hány kora reggeli álmos olvasgatás telik még el az első csókig....
amúgy jellemző, hogy Alexnek eszébe sem jutott, hogy ordító zene mellett egy baba nem tud elaludni...
puszi és köszi
Szia!
Alakulgatnak itt a dolgok. Alex nagyon igyekszik ez tetszik! Csak Olíviának kellene felnyitni a szemét valahogy hisz ha sokáig váratja Alexet félreértés is lehet belőle. (persze ez már csak az írón múlik ;))
Igen érdekes kis történet alakult ki és őszintén én ebben egyáltalán nem látom Robertet. Gratulálok! További sok sikert és kitartást kívánok!
Nikol
Jó volt Jutkám. Köszönöm.
Megjegyzés küldése