Gitárhúrok 18.

Nos, nem is tudom, hova gondoltam ezekkel a napi válaszokkal, hiszen ilyenkor reggel még nagyon nem vagyok formában. Nyitva a szemem, jár a lábam, de az agyam még valahol az egyik éjjeli nagyon hülye álmom hatása alatt nyilván, úgyhogy előre is bocsi a tartalomért ;)

zsó: tied az első hely, az együltödben pótolt utolsó három részért, köszönöm
An: tied a másik első hely XD, mert előkerültél végre! Komolyan hiányoltalak, a lányok a megmondhatói, hogy pont a napokban keseregtem, amiért az egyik leglelkesebb komizóm eltűnt az éterben. Örülök neked! Jó szórakozást!
csez: óóó, látod majd, hogy Rick nagyon is hétköznapi kiskölyök lesz, akit ez a két lütyő még el is ront, de hát nekik is van mit pótolni szülőként, és a kicsinek is gyerekként ;) A lassabban nem lesz hiba :P
Gabó: óóó, tudom én, hogy le tudsz lassulni hozzájuk, mostanában úgyis mintha kedvedet lelnéd az egymás agyát húzós történetekben... kis mazochista :P a bibi csak ott van, hogy már én szeretném végre belökni hőseinket az ágyba XD
Laura: na igen, a papik... gondoltam, egy menő rockzenész sem úszhatja meg őket igazán, de alapvetően az életük sokkal normálisabban zajlik, mint tudjukkié ;)
Nikol: egyelőre Alexünk túlságosan is akarja Oliviát, így én nem tartanék tőle, hogy az én időhúzásomnak lennének majd az áldozatai XD Azért meg kifejezetten irigyellek, hogy a te mozidban Alex nem Rob... mikor fogom én ezt a napot megérni??? De azért megsúghatnád, hogy van-e más aspiráns a szerepre, vagy nálad is arctalan a hős, mint zsónál Olivia?

na puszik mindenkinek, aki erre jár, és jöjjön a mai adag
PaSa

***

-Milyen érzés, hogy van egy fiad? – húzta meg a sört Dekker a gyakorlás szünetében, miközben olyan űzött tekintettel nézett Alexre, hogy az összeráncolta a homlokát. Tudatosan még nem gondolt erre, de talán nem véletlenül rezzent össze néha, ha arra gondolt, mi lesz egy, tíz vagy húsz év múlva, amikor már nem az a legnagyobb problémájuk, hogy a kölyök totyogás közben be ne verje a fejét az élesebb sarkokba. Amikor majd remélhetőleg az ő példáját is alapul véve alakul ki a személyisége, amikor az első feleselésekhez elérkeznek, amikor majd fel kell világosítsa az élet nagy dolgairól, és amikor majd búcsút mond nekik és a saját lábára áll. És akkor azt az apróságot már nem is említi, hogy ez az optimista forgatókönyv, amikor a fia és Olivia vele élik meg ezeket az éveket.

-Rémisztő. – vágta ki a választ és meglepve látta, hogy a barátja elsápad.

-Kösz, nem egészen ezt akartam hallani. – nyögte Dekker és egy újabb kortyra a szájához emelte az üveget.

-Kibököd, hogy mi a baj, vagy harapófogóval kell kihúzni belőled? – nézett rá Alex, miközben leintette Cliffet, aki valamit magyarázni akart neki a következő számmal kapcsolatban.

-Naomi gyereket vár. – suttogta a barátja, és Alex elmosolyodott. Igen, ezt  már mindannyian tudták, de úgy tűnik, Dekkernek még mindig kitart az első hír okozta pánik. Akkor már érthető az előbbi kérdés is.

-Gratulálok! – emelte felé az üvegét, amiben a gyenge citromos ízesítésű sör volt. Erősebbet egyelőre nem mert megreszkírozni, és most nagyon sajnálta, hogy whiskyre nem is gondolhat, mert Dekkernek úgy tűnt, jól esett volna valami keményebb. –Azért nem egy tragédia... és neked lesz időd ráhangolódni a dologra. Nekem azért volt rémisztő, mert egyik óráról a másikra kellett megbarátkoznom a gondolattal. Az azért nem ugyanaz. Úgyhogy ha most újra feltennéd a kérdést, akkor azt válaszolnám: fantasztikus, felemelő, magasztos, izgalmas ... és rémisztő. 

Dekker komoly tekintettel húzott az üvegéből. –De mi lesz, ha elszúrom?

-Naomi nem fogja hagyni... sőt, mondok neked valamit, én se fogom hagyni... mire te apa leszel, már lesz néhány hónapnyi gyakorlatom és segítek.

Jah, vak vezet világtalant, mi? – nézett rá gúnyos mosollyal a másik férfi, mire Alex megvonta a vállát.

-Mi a szart tudnál elszúrni egy néhány hetes csecsemővel? Összecsinálja magát, lemosod a fenekét és bepelenkázod, ... ha nem sikerült, akkor eggyel több gatya megy a mosásba. De hogy a dolog másik részéről is mondjak valamit, kevesebbet költesz piára, nem csajozol, nem veszel szükségtelen szarokat, amik csak viszik a pénzed, hanem félrerakod a kölyök egyetemi éveire. Ha srác lesz, majd felvilágosítod, hogy a nőkkel tisztelettel kell bánni... kivéve, ha nem akarják. Ha meg egy kiscsaj, akkor lelövöd az első pasit, aki a közelébe megy és rád hasonlít. Sima ügy. 

-Nagy arcod van, ahhoz képest,, hogy még néhány hónapja te is... szóval, érted... amikor Olivia még nem ...  – dadogott Dekker, ahogy egyre jobban belebonyolódott az előre át nem gondolt mondandójába. Azt már észrevette az eltelt hetekben, hogy Oliviával és Alex vele való kapcsolatával kapcsolatban csak nagyon óvatosan szabad fogalmazni, mert a barátja nagyon hirtelen fel tudja kapni a vizet. Határozottan nem szereti, ha az Olivia nélküli időszakra emlékeztetik, de igazából senkinek fogalma sem volt róla, most éppen mi a helyzet közöttük. Végül úgy döntött, hogy friss apai státusza védetté nyilvánítja, ezért feltette a legegyenesebb kérdést, amire igazából kíváncsi volt: -Ti most tulajdonképpen együtt vagytok? Jártok?  Vagy mi?

Alex beharapta a szája szélét. Hát, ezt ő is szerette volna tudni. Együtt élnek, ami annyit jelent, hogy ebben a hodályban két külön szobában térnek nyugovóra estéről estére. Néha, éjszaka bolyongva a sötétben összefutnak a konyhában, teázgatnak, nézik egymást a félhomályban, aztán visszabotorkálnak a magányos, hideg ágyukba. Ezt semmiképpen nem nevezné járásnak, még akkor sem, ha Olivia egyébként úgy gondoskodik róla, mintha a felesége lenne. Néha Rick-kel játszadozva, vagy csak sétálva a környéken, úgy néznek ki, mint egy boldog család. De mindannyian tisztában vannak vele, hogy nem azok, ...még nem azok. Csak éppen fogalma sincs, hogy lehetne továbblépni a következő szintre, hogy azzá válhassanak. 

*

A csengő hosszan, erőszakosan hasított bele a ház csendjébe és Olivia magában átkozva a váratlan látogatót, rohant ajtót nyitni. Már egy órája próbálta Rickyt elaltatni, aki az apjával való hancúrozástól annyira elfáradt, hogy most már ez tartotta ébren. Nagyon nyűgösen ébren. Alex talán nem is hallotta, hogy valaki érkezett, mert a garázs mellett gyakorolt. Újkori módszere alapján a futópadon énekelt. Olivia lehunyta a szemét, türelmet erőltetett magára, ahogy felrántotta az ajtót, aztán ez a türelem, mint valami pókháló a hirtelen  fuvallatban, úgy oszlott szét, ahogy meglátta a látogatót.

-Tony! Te mit keresel itt? – hangzott a nem túl barátságos kérdés. A látogató láthatóan meg is sértődött a várakozáson aluli fogadtatáson.

-Szia! Igazság szerint azt hittem, örülsz majd a látogatásomnak. – motyogta zavartan, mire Olivián átsöpört a lelkiismeret-furdalás. Ez a férfi a legnehezebb időkben állt segítőkészen mellette, nem csinálhat úgy, mintha terhére lenne a látogatása. Még ha pillanatnyilag úgy is érezte. Lehunyta a szemét és félreállt az ajtóból.

-Bocsáss meg! Nehéz napunk van, Rick éppen a hisztisebbik énjével operál, már úgy érzem, legjobb lenne egy füldugóval bemenni hozzá. Képtelenség lefektetni, de ha most nem alszik, akkor este nagyon korán alszik el, aztán holnap hajnalban meg riadóztat mindenkit.

-Akkor sokkal jobban lehet, mint amikor utoljára láttam, mert akkoriban kifejezetten aluszékony volt. Örülj neki, hogy így felépült! Csak úgy viselkedik, mint egy korabeli egészséges kisgyerek. – ontotta magából a férfi a közhelyszerű okosságot, amitől a lány most inkább idegesebb lett, mint higgadtabb.

-Igazad van! Így kéne hozzáállnom, csak éppen dolgom lenne, amihez képtelenség hozzákezdeni, amíg el nem alszik. – sóhajtott nagyot.

-Majd segítek. Csináld csak, amit kell, én meg majd álomba mesélem. – kacsintott rá a férfi, és Olivia meglepetten tapasztalta, hogy a megkönnyebbülés helyett valami zavart bosszúság vesz rajta erőt. Nem Tonynak kéne altatnia a kisfiút, hanem az apjának, akinek úgy látszik, fontosabb, hogy a saját dolgaival foglalkozzon, mint hogy a segítségére legyen. Aztán meglepetten hallgatózott, Rick mintha végre tudomásul vette volna, hogy nincs mese, aludnia kell, a gyerekszoba felől nem hallatszott egyetlen pisszenés sem.

-Azt hiszem, megoldódott a dolog. Talán rájött, hogy a fáradtság ellen mégiscsak a legjobb orvosság az alvás. – sóhajtott, miközben a férfit önkéntelenül is a nappaliba kormányozta. Tanácstalanul toporgott mellette, tudta, hogy illene megkínálnia, de hát ő sincs itthon, és talán nem lenne rossz, ha szólna Alexnek, vendégük van. Amíg ott tipródott a gondolataival viaskodva, kinyílt a gyerekszoba ajtaja és a fiával a karjában Alex lépett ki rajta.

-Livi! – kiabált, miközben Rick fenekét paskolta. –Ricky felordítja a házat, hova tűntél?

A következő pillanatban megtorpant, ahogy Tonyt meglátta és beszédes fintorral egy mosolyt erőltetett az arcára.

-Bocsánat, nem tudtam, hogy vendégünk van.

Olivia értetlenül nézte apát és fiát… hogy a fenébe tudott Alex ilyen hangtalanul és gyorsan Rickhez bemenni?  Biztosan az alatt az idő alatt történt, amíg ő meglepetten ácsorgott a bejáratnál. Hozzájuk lépett és a gyerekért nyújtotta a karját, mire a kicsi durcásan az apja nyakába bújt, szorosan ölelve a férfit.

-Hagyd csak, majd én megpróbálom letenni. Ti csak beszélgessetek, mert hát nyilván nem hozzám jött a barátod a látogatóba. Amúgy érdekes, hogy tudta, hol keressen… - hagyta nyitva a gondolatot Alex.. Olivia megforgatta a szemeit a nyilvánvaló szemrehányás hallatán, aztán újra a gyerekért nyúlt. Rick most már nem volt hajlandó még ránézni sem.

-Ne erőltesd! Megsértődött, hogy ott hagytad. Majd elfelejti. Beviszem. – fordult meg Alex és Tonyval nem is foglalkozva behúzta maga mögött a gyerekszoba ajtaját. 

-Huh, öcsi… te tényleg bírod ezt a bácsit? Mert nekem feláll a hátamon a szőr, valahányszor meglátom. – borzolta össze a kicsinek a haját, ahogy letette a kiságyba. A gyerek máris lefelé görbülő szájjal készülődött a hiszti következő felvonására, amikor Alex a gyerek szája sarkához nyúlt és mosolyt rajzolt rá az ujjával. Rick meglepett, kerek szemekkel figyelt rá.

-Ha megígéred, hogy nem ordítasz, akkor mutatok neked valamit. Egy pillanat és itt vagyok. – kilépett a szobából és gyorsan a saját szobájába ment, ahonnan az ott őrzött régi gitárjával tért vissza. Leült a gyerekágy mellé a földre és halkan pengetni kezdett. Valami régi gyerekdalocska volt, nem is emlékezett rá, honnan bukkant fel az emlékei között. Eleinte még keresgélte a hangszeren a hangokat, aztán egyre magabiztosabban improvizált. Halkan dúdolva, énekelgetve a végén már ő költött újabb és újabb strófákat az egyszerű versike folytatásaként, amíg meg nem érezte, hogy a gyerek kis karja a vállán elnehezül. Óvatosan arrafelé fordította az arcát, aztán elmosolyodott. Rick hason fekve aludt. Egyik keze a szájába gyömöszölve, a másik pedig, amellyel az előbb még az apja vállán markolászta a póló anyagát, most ellazulva hevert a kiságy rácsai között. Finoman megfogta és visszadugta az ágyba, aztán megcirógatta a puha kis arcocskát. A fia! Milyen bolond volt, amikor azt hitte, hogy erről a fantasztikus érzésről le tud mondani. Végül egy mély sóhajjal felállt és kifelé indult. Az ajtóban Olivia állt és őket nézte. 

Fogalma sem volt róla, mióta állhat ott, de az ellágyult tekintet alapján, már egy ideje őket nézte. Elment mellette a gitárral a kezében, aztán egy hirtelen ötlettel visszafordult és egy röpke csókot nyomott a lány meglepett ajkára. Aztán visszavitte a gitárt a hálószobába és kivételesen becsukta maga mögött az ajtót. Nem is annyira látta, mint érezte, hogy a bensőséges kis pillanatnak az a szőke szörfbajnok is tanuja volt. Helyes! Nem árt, ha tudja, hogy az ő felségterületén vadászik. Jobb, ha még időben visszavonul!

Olivia akaratlanul is végigsimított az ajkán, amelyen még ott égett az az ártatlan kis puszi. Szívet melengető érzés volt látni apát és fiát, és most az sem izgatta különösebben, hogy az a szőke férfi a nappali ajtajában meglepett és kissé dühös tekintettel méregeti.