Gitárhúrok 23.

Hali ezen a szép napon!

Remélem, reggel tényleg az van, mert amikor ezeket a sorokat írtam, az még az előző este volt XD

Szóval, ma ünnep van, és ha igaz, akkor szép idő is, úgyhogy kirándulás van tervbe véve. De a reggeli kávék előtt igyekszem biztosítani a betevőt.

csez: örültem az újabb elégedett olvasónak :P

Gabó: ha valami el tudja terelni a figyelmet az adott helyzetben, akkor az valószínűleg egy másfél éves produkciója… bármiről is legyen szó, de az ilyen nagy horderejűek garantáltan ;)

rhea: derekam, jelentem, nem nagyon javul Voltaren dolo ide vagy oda… lehet, hogy kicsit elhamarkodtam ezt a kirándulás ötletet, még ha ez jelen esetben a nyaraló téli víztelenítését is jelenti, ami már nem nagyon halogatható  :/

An: mint két nagyra nőtt fiúgyerek mamája, biztosíthatlak róla, hogy a kölykök imádják, amikor a csap alatt mosod tisztára a feneküket … legalábbis másfél éves korukban XD

köszi és puszi mindenkinek a pipákért és kattintásért; ha végeztetek, menjetek a friss levegőre!

PaSa

***

 -Ügyesek voltatok! – kacsintott Olivia a férfira, aki felhúzott szemöldökkel próbálta kitalálni, hogy most éppen miért is. Aztán leesett neki, hogy a lány valószínűleg a pelenkázásért dicsérte meg.

-Nem nagy ügy. – rántotta meg a vállát. –Igazából én is azt hittem, bonyolultabb dolog, de hát végül is csak egy kisgatyát kellett ráhúzni, miután… na igen, az tényleg meredek volt. Nem tudom miért áltattam magam azzal, hogy kis gyerek, kis büdös, nagy gyerek meg büdösebb. Ez maga volt a vegyi hadviselés. De a nagyja a wc-ben végezte, a többit meg te eltüntetted, mire visszajöttem a friss levegőről, Rick meg egyenesen imádta, amikor a zuhannyal mostam a fenekét. Lehet, hogy egy kicsit sok papírt használtam el, de végül is a csatorna sem dugult el, szóval azt hiszem, tényleg ügyesek voltunk. Bár, amikor te csinálod, nem tűnik ekkora hókuszpókusznak.

-Tulajdonképpen már attól féltem, hogy sose fog megszólalni… - mormolta Olivia, ahogy Ricket nézték, amint felfedezi a kertet. Hol totyogva, hol négykézláb araszolt előre egyre magabiztosabban az inkább sáros, mint havas füvön. De most egyiküket sem zavarta, hogy a kicsi máris úgy nézett ki, mint egy iszapbirkózó. Az elmúlt hónapok kórházjárása nyilvánvalóan visszavetette a fejlődésben, és ez a mozgásán is meglátszott, de most gőzerővel igyekezett behozni a lemaradását. Ma reggeltől pedig úgy tűnt, a kommunikáció terén is. A reggeli alatt máris több dolognak próbálta utánozni a nevét, a végén már a felnőttek fáradtak bele, hogy újra és újra elismételjék mindennek a nevét… Ricket ráadásul nem az egyszerűbb szavak érdekelték, hanem szinte kizárólag azok, amelyeknek a kiejtésébe majd beletörött koncentráló kis nyelvecskéje. 

A kertbéli játszadozást is Alex találta ki, aki most büszkén figyelte, ahogy a kicsi bokortól bokorig araszol és gondosan megnéz mindent. Arról, hogy ugyanezt a szájával is megtegye, még időben sikerült lebeszélni. Elég volt némi ijesztgetés, hogy ha megkóstolja a sok színes kis bogyót, akkor irány a kórház, és Rick azonnal érdekesebbnek találta az elhullajtott madártollat meg persze a sáros talajt, ahol kedvére összekenhette magát. A férfinak fogalma sem volt róla, hogy a kert tele van életveszélyes növényekkel, de szerencsére a kicsit a színes, dekoratív bogyók egy idő után már nem foglalkoztatták. Amilyen jól mutatott a magyal és a tiszafa a kerítés mentén húzódó örökzöldek sorában, annyira nem lett volna szerencsés, ha a kicsi megkóstolja a mérgező termést. Olivia felkészültebb volt e tekintetben, Alex még nem is sejtette, hogy egy kisgyerek mellett nem árt, ha a hátán is szeme van. 

-Rengeteg bepótolni valója van. Észrevetted, hogy mennyivel magabiztosabban mozog már? Csórikám a sok rácsos kiságyban, amikben az utóbbi hónapokat töltötte, nem sok mozgási lehetőséghez jutott. – nézte büszkén a gyereket, aki éppen mindkét kezében fenyőtobozokat szorongatva nézett körül, mi legyen a következő felfedezni való.

-De annyit meséltem neki. Azt hittem, legalább a beszéd terén nem lesz gondunk, és mégis csak most kezdi, mintha idáig teljesen magára hagyatva töltötte volna a napjait.

-Most viszont rohamtempóban fejlődik. Szerintem jó lesz, ha odafigyelünk rá, mert a végén kidumál minket mindenkinek, aki hajlandó végighallgatni. – mosolyodott el a férfi, ahogy Rick éppen térdre esett, aztán szinte bosszankodva a saját ügyetlenségén, azonnal fel is pattant és homlokát ráncolva nézte a sáros kis kesztyűket a kezén. Amikor a nyelvével nyalni kezdte a sáros latyakot, az apja már nem mosolygott, hanem drága bőrcsizmáját nem sajnálva odaloholt hozzá, hogy lebeszélje erről az újabb felfedezésről. Olivia a nyomában iparkodott. 

-Mégis, mit tudna kidumálni, hiszen nem történik itt semmi, ami másokat érdekelhet. – vonta meg a vállát.

-Ezt most vegyem szemrehányásnak? – sandított rá a férfi, mire Olivia elpirult.

-Nem arra gondoltam.

-Mire Arra? … Miről beszélünk tulajdonképpen? – fordult felé a férfi és a lány arcát a meleg tenyerei közé fogva megcsókolta. Amikor elfogyott a levegőjük, úgy nézte a csóktól piros ajkat, mintha a következő pillanatban fel akarná falni. –Tulajdonképpen lassan semmi másra nem tudok gondolni. – sóhajtotta kissé reszelős hangon, aztán magához húzta Oliviát. Összeölelkezve nézték Rick-et, aki már a ház sarkánál ráncigált valamit. Alexnek lassan leesett, hogy a leendő karácsonyfa csomagolását bontogatja a fia, és kibontakozva a felesége öleléséből odasietett.

-Gyere, mutatok neked valami érdekeset! – próbálta elterelni a fia figyelmét, ami sosem sikerült volna, ha a kapu előtt nem áll meg egy kocsi, amiből Dekker, Naomi és Elmo szálltak ki. A kölyökkutya úgy vonszolta oda a nőt a kapuhoz, hogy alig bírta megőrizni az egyensúlyát a csúszós járdán.

-Elmo! – rikkantott a kicsi és máris megindult szőrös kis barátja felé.

-Hát ti? – nyújtott kezet a barátjának Alex, miközben a másik karjával Naomit ölelte magához. -Szia szépségem!

-Na, először is, a feleségem az én szépségem, te ölelgesd a magadét. Másrészt jöttünk megnézni, hogy hogy álltok a készülődéssel, miről kell nekünk gondoskodni, ha már úgy alakul, hogy együtt töltjük a karácsonyt. - pöccintette le Alex kezét Naomi karjáról a férfi, miközben egy cuppanós puszit nyomott Olivia arcára, aztán leguggolt a kicsi mellé és egyik hóna alatt a boldogságtól szinte megvadult kölyökkutyával, a másik alatt Rick-kel nevetve felnézett Alexre.

-Nem kell nektek ez a szőrös istenátka? Ma reggelre szétrágta a kedvenc csizmámat, csak mert Nao nem hajlandó a picikéjét kitenni a házból ebben a zergekergető hidegben. Mellesleg olyan fűthető háza van odakint, hogy lehet, én fogok oda költözni.

-Ha nem viselkedsz rendesen, lehet, kénytelen is leszel! – fenyegette meg a felesége játékosan. -Elmo pedig marad. Elég, ha napközben kint van, éjszakára nem fogom magára hagyni. Aki nem tudja maga mellett elviselni, az ne akarjon kutyát tartani – szikrázott fel a lány sötét szeme, bizonyítékául annak, hogy ez a vita nem most kezdődött közöttük.

-Oké, váltsunk témát! – javasolta a megzabolázott házastárs. –Alex! Nem megyünk el fát venni?

-Nem. – rázta meg a fejét a férfi, aztán a ház sarka felé intett. –Már ott van néhány napja. Az árus legnagyobb, legszebb fája, csak éppen megmozdítani se bírom. És szerintem ha a talpára állítanánk, be sem férne a házba. Ráadásul nem is tudom, hogy mi tartaná meg biztonságosan, mert az lenne aztán a legszebb, ha a meghitt,  ünnepélyes pillanatban felborulna, bummm… bele a nappali üvegajtajába és utána ott fagynánk halálra,mert az ünnepek alatt nem jönne ki egyetlen üveges sem.

-Bumm… - szólalt meg mellette lelkesen Rick, bizonyítva, hogy a dolog legizgalmasabb részét ő is azonnal felfogta.

-Így van fiam, bumm… - nyomott egy barackot a kicsi fejére Alex és Dekker nevetve nézte őket.

-Hűha, már dumál is?

-Hát, sok mindent még nem… de a kutyátok neve volt az első, ami kiszaladt a száján, aztán amikor kellőképpen elérzékenyültünk, kaptunk egy Mam-ot és Ap-ot is.

-Az mi? – kacsintott rá a barátja, mire Alex kihúzta magát.

-Mi lenne? Apa… csak ilyen szlengesen, még egy hülye is érti elsőre is – vonta össze a szemöldökét, amiért Dekker meg meri kérdőjelezni, hogy a gyerek az apját is a nevén szólítja.

-Oké, akkor már értem, hogy miért értetted – motyogta a férfi, mire Alex fintorogva hátba csapta.

-Csak irigykedsz, de majd meglátod, milyen fura érzés, amikor rád néz és azt mondja: Ap… - köszörülte meg a torkát Alex, ahogy érthetetlen módon már a gondolattól is gombóc keletkezett a hangszálai körül.

-Ha te mondod … - morgott Dekker és nem nézett a szemébe, ahogy valami távoli, csak általa látható dologra fókuszált. Alex elsiklott a barátja furcsa reakciója felett, és összedörzsölte a tenyerét.

-Na, gyertek, menjünk be, melegedjünk meg egy kicsit, aztán a lányok megbeszélik, mi kell a vacsorához, mi meg kitaláljuk, mi legyen a megoldás a karácsonyfára. De lehet, nem ártana ehhez Greget és Cliffet is megvárni, hátha valamelyiküknek van egy praktikus ötlete.

-Cliffnek nyilván lenne, csak azt nem biztos, hogy megfogadnánk - utalt gúnyosan a barátjuk legutóbbi leleményes megoldására Dekker, amikor az egyik méregdrága, formatervezett foteljének kitörött az egyik lába, és Cliff néhány könyvvel helyettesítette. Csak éppen elfelejtette ezt nekik is elmondani, és amikor Dekker a maga szokott lendületével beleült, a fotel nyekkenve adta meg magát a sorsának és egy újabb lába törött ki, Dekker pedig a földön kötött ki.

*

Néhány nappal később, karácsony reggelén Alex kutatva nézte Oliviát, ahogy a kicsinek készíti a reggelit. Az ő piritósa kicsit szenesre sikerült, némi vajon és narancslekváron kívül mást nem is kapott. Nem az a tipikus ünnepi reggeli, húzta el a száját. Persze, tisztában volt vele, hogy ez is része Olivia bosszúhadjáratának, amit az óta a nap óta folytatott, amióta Dekkerék beállítottak az ünnepi előkészületeket megbeszélni. De hát a fene gondolta, hogy a lány hallja, amikor a barátjával beszélgettek. Nem igazán az ő fülének szánta, amit mondott, ez nyilvánvaló; és hát igazából csak azért volt kínos, mert néhány nappal korábban esküdözött a lánynak, hogy kettőjük szexuális életét nem tárgyalja ki senkivel. De már kopogott a szeme, ha arra gondolt, hogy egyszerűen nem jön össze köztük a dolog, és hát ilyesmit kivel beszéljen meg az ember, ha nem az egyik legjobb barátjával? 

Rick ügyesen megtorpedózta az első próbálkozásukat, azóta meg…  valahogy minden összeesküdött ellenük. Hol egy rosszul időzített telefon állította le őket, hol Greg váratlan felbukkanása, aki ugyan csak néhány percre ugrott be, de aztán ott maradt vacsorázni, aztán Olivia elvitte a gyereket lefektetni és később már elő se bukkant. És mindvégig ott volt közöttük az a fura sértett hangulat, amit Alex nem tudott hova tenni. Amikor Olivia felvilágosította, egyrészt értetlenül állt a lány sértettsége előtt, ő a maga részéről nem tartotta olyan horderejűnek a kérdést, hogy ezen összekapjanak, másrészt berágott, mert szerinte ez csak vihar volt egy biliben, amit egy jó kis veszekedéssel és leginkább egy békülős szex-szel már régen helyére lehetett volna tenni. 

Különben is Dek kérdezett rá, hogy hogy sikerült az az estéjük, amikor bébiszitterként vigyáztak Rickre. Alex meg bevallotta, hogy majdnem, de aztán mégsem, mert a kis átok közbevirnyákolt. De hát ettől ő azért még nem úgy gondolta, hogy Rick felesleges púp a hátukon. Jézus! Ilyeneket is csak Olivia tud levonni tanulságként két pasi beszélgetéséből. És igen, azt is mondta, hogy ő nem akarja erőltetni. Persze, hogy nem! Ahogy a világon semmi sem az igazi, ha erőlködésből történik, úgy ez a szexre is igaz. Ha valaki, hát ő tudja, hogy ez mit jelent. Amikor csak azért csinálta, mert azt hitte, a sok lány majd feledteti Oliviát, lehet, hogy elélvezett, mert a teste képes volt rá, de a lelke nem szárnyalt. És most, annyi kihagyott év után, nem akarta csak simán lerohanni a lányt, azt akarta, hogy az egymásra találásuk olyan tökéletes legyen, mint volt a legelső alkalommal. Ezt meg nem lehet erőltetni. Ha itt lesz a pillanat, tudni fogják mind a ketten. Miért nem lehet ezt megérteni? Miért kell félremagyarázni? 

-Livi! Karácsony van! Nem lehetne, hogy értelmesen megbeszéljük, hogy mit értettél félre? – próbálkozott újra.

-Én eddig is értelmes voltam. És aligha értettem félre bármit is. Semmi szükségem rá, hogy szépítsd a dolgokat. Ne félj, nem akarom a nyakadba varrni magam! – füstölgött a lány, aztán megreszketett a keze, és a szétszóródott kakaóport halkan káromkodva törölte fel egy konyharuhával. Ami ettől úgy nézett ki, mint Rick szaros pelenkája, úgyhogy fogta és mérgében kivágta a szemetesbe. Alex a szemét forgatva rágcsálta a kokszos piritóst, aztán megunta és szorosan a lány mellé állva ő is a szemetest választotta.Végül elvett egy narancsot a pultról, aztán még kettőt és zsonglőrködni kezdett. Rick tapsikolva nézte, amivel végképp sikerült kiborítaniuk a házisárkányt. Olivia lecsapta eléjük a tálkát, amiben a gyerek reggelije volt, aztán a kötényét odavágta az egyik székre és kirohant. Alex az ölébe vette a gyereket és fintorogva etetni kezdte a maccsos szörnyűséggel. Rick pedig utánozta a fintorokat az arcán. Már majdnem végeztek, amikor a bejárati ajtónál megszólalt a csengő. Akárki is volt, a kertkapu nem jelentett neki akadályt, ez pedig azt jelentette, hogy valaki a bandából.

-Sziasztok! – vigyorgott Cliff, miközben a havat verte le a lábáról, ami nemrégen kezdett újra esni. –Oli? – kérdezte kíváncsian, mire Alex megrántotta a vállát.

-Hisztizik. … - aztán megtorpant, ahogy az eszébe jutott valami, ami égi megvilágosodásként érte;  és a kicsit a barátja kezébe nyomta. –Nem érdekel, mit csináltok, de bármi is történik, nem akarok tudni róla, nem jöhettek a szobám közelébe. Értve vagyok? És nem ártana, ha Ricknek feltennél valami karácsonyi zenét. Hangosan! – szólt még vissza, miközben hosszú léptekkel a vendégszoba felé tartott.

-Húha! – hallotta még maga mögött Cliff meglepett hangját, aztán benyitott a felesége szobájába és a felháborodottan feléje forduló lányt minden magyarázat nélkül a vállára kapta és átmasírozott vele a saját szobájába. …Bassza meg, hogy csak most jutott eszébe a megoldás! Ennyi elvesztegetett nap és éjszaka. De azt mondják, jobb későn, mint soha… 

-Azonnal tegyél le! – verte a hátát Olivia, mire nemes egyszerűséggel szó nélkül a lány fenekére csapott. Tisztán hallotta az elakadó lélegzetet. Helyes! Döbbenj csak meg cicám, apa ilyet is tud. És még annyi mást, amitől most elállhat majd a szavad. – morogta hangtalanul, miközben a matrac mellett a talpára állította a lányt, aki azonnal veszekedni kezdett.

-Meg vagy őrülve? Egészen biztos vagyok benne, hogy még nem emelhetsz ilyen nehezet! – kiabált vele, mire Alex nem tudott jobb megoldást, mint hogy megcsókolta. Amikor már alig kaptak levegőt, picit eltolta magától és vetkőztetni kezdte.

-Mi a fenét művelsz? – kerekedett el Olivia szeme, mihelyst levegőhöz jutott, ahogy a férfi szinte letépte róla a blúzát, miközben már a saját pólóját is lerántotta.

-Amit már eddig is kellett volna. Addig foglak szeretni, amíg végre arra használod azt a csábos szádat, amire teremtették… és félre ne érts, az nem a beszéd. – morogta neki, miközben gyengéden meglökve a matracra taszította, és a gravitációnak engedelmeskedő testről lényegében letépte a szoknyát. A harisnyanadrágot rángatva megeresztett egy szitkot a harisnyanadrágot megálmodók atyjának, és egy pillanatig sem érdekelte, hogy a finom anyag túléli-e a hevességét. Olivia felkönyökölt a matracon és a férfi mellének szegezett tenyerével megpróbálta egy picit távolabb tartani, ami szinte értelmetlen próbálkozás volt, mert Alexet most lényegében semmi nem tarthatta vissza. Talán egy komoly Nem, de azt képtelen lett volna kimondani. 

-Hol van a gyerek? – próbált még józanul gondolkodni a lány, de Alex megcsókolta és ettől alig maradt oxigén a tüdejében és értelmes gondolat a fejében.

-Jó helyen. – érkezett a tompa válasz, ahogy a férfi a bőrét nyalva, falva válaszolt neki. Halk reccsenéssel a fehérneműje is jobblétre szenderült, de igazából mostanra már őt sem érdekelte, hogy eggyel kevesebb csipke hever-e majd a fiókjában.

-Hééé, lassíts! – ölelte magához a férfi fejét, és úgy szorította a csókos szájat a hasához, hogy egy pillanatra Alex fején átfutott, hogy kár, hogy nem tud a fülén keresztül levegőt venni. De végül is, már nem volt hova sietnie. Itt feküdtek mindketten az ágya maradékán, testüket nem választotta el már semmi és meg mert volna esküdni rá, hogy nem történhet olyasmi, ami miatt ebből a helyzetből fel kellene állnia dolgavégezetlenül. A matrac mellett tapogatózva megtalálta a farmerjét, aminek a farzsebéből előkotorta a kis zacskót, amit reggel még mit sem sejtve, csak úgy, magához vett a fürdőszobai szekrényből. Így utólag isteni sugallatnak nevezhetné a dolgot. A fogával feltépte és a tartalmát Olivia nyitott tenyerébe szórta. 

-Légy szíves! És cserébe én igyekszem lassítani az iramon… hogy sikerülni fog, arra nem mernék megesküdni, de ígérem, megpróbálom. –mormolta, miközben szenvedélytől villogó szemekkel figyelte a lány ujjainak ügyes munkáját, ahogy a tenyerébe pottyantott vékony kis hártyát tökéletes kézimunkával  a helyére igyekszik görgetni. Már ennyi is majdnem elég volt hozzá, hogy elélvezzen, és halkan megcsikordultak a fogai a küzdelemtől, hogy kitartson, mert ez a boszorkány mintha szánt szándékkal ügyetlenkedett, vagy inkább ügyeskedett volna. Amikor Olivia elmosolyodott, már biztos volt benne, hogy nem az elmúlt évek hiányzó gyakorlata miatt tartott ilyen hosszú ideig a dolog. Gyengéden beleharapott a lány vállába, aki cserébe megemelte a csípőjét, hívogatóan és vágytól nedvesen.

-Minden erőmmel azon vagyok, hogy lassítsak, szóval ne ingerelj! – sziszegte a fülébe, aztán a lány kezeit a matrachoz szögezve, lassan lecsúszott a testén, kétséget sem hagyva afelől, hogy bármikor kész lenne beléhatolni, de előbb be akarja járni a régről ismerős utakat, felfedezni a változásokat és mindenekelőtt örömet szerezni bármi áron.