Gitárhúrok 27.

Alex kutatva nézte a barátja vonásait. Ivott. Méghozzá sokat ivott. Többet, mint amikor csak a fellépés okozta feszültséget vezette le. Ismerte a jeleket, mert egy időben pontosan ilyen arc nézett vissza rá a fürdőszobai tükörből. Nem tudja a marhája, hogy ezzel nem old meg semmit. Persze ő maga sem tudta, és ez pontosan az a dolog, amire mindenkinek saját magától kell rájönnie, mert egy okosabbnak úgysem hiszi el. A szív ügyeiben képtelenség más kárán tanulni, mindenkinek meg kell járnia a maga különbejáratú poklát, és meg kell találnia a kivezető utat, ha nem akar benn égni. 

Dekkeréknél jöttek össze egy kis gyakorlásra, mert volt egy új ötlete és ki akarta próbálni, a többiek vajon mit szólnak hozzá. Még akkoriban írta a szöveget, amikor külön voltak Oliviával, aztán mégsem jött elő vele, túlságosan őszinte volt, túlságosan fájdalmas. Ott hevert sok más papírra vetett szöveg mellett a hálószobájában, de hát megint asszony van a háznál, összerendezte a szétpakolt cuccait, ő pedig kénytelen volt átnyálazni a paksamétát, mert keresett valamit, és akkor akadt a kezébe A szöveg a külön töltött időről szólt és arról, hogy egy váratlan találkozás még épp úgy rejtegethet csalódásokat, mint megoldást a bajra. A valóságban szerencsére a megoldás talált rájuk, de az időközben hozzáálmodott édes-bús dallam ettől még sikeres számot csinálhat a fájdalmai soraiból.

Színlelés

Közel vagy hozzám, mégis oly távol, A tekintetem követ, megtalál bárhol,

Belefáradtam, hogy mindketten színlelünk, csak vágyakozunk, sohasem engedünk.

Érzem a testemben, látom a szemedben, Ennél többek vagyunk, nem érzed, kedvesem?

Gondolj arra, mit nem tehetünk, Puha érintések, lázas csókok,

Mert makacsul ragaszkodva Megtagadjuk a sorsot.

Tartsd vissza a lélegzeted, hunyd be a szemed,Használj másokat arra, hogy elfeledj!

Csalódott sóhajaid nem lepnek meg, a hazugságokból még nincs eleged?

Elég volt! Nem bírom! Már nem titkolom. Többet akarok! (Cora Carmack: Szakítópróba c. könyvéből)

Ezeket a sorokat valamikor a nyáron vetette papírra. Így utólag visszagondolva, mintha megérezte volna a változást, …az esélyt, amit nem szalaszthat el; mert abban azért nem volt biztos, hogy a strófákon túl azt is jelentették volna a sorok, hogy felkutatja Olivia után a várost. Lehet, hogy a tudatalattija olyan hangosan sóvárgott, hogy ezt hallotta meg a lány, és ezért hívta fel… néha szerette volna ezt hinni, de aztán az oldalán, és Rick apró testén a két hatalmas műtéti heg józanul pofán csapta, …nem… a sorsuk keresztezte újra egymást, a szívüknek pedig az adott egy újabb esélyt. Most már így is el tudta fogadni, már így is örülni tudott neki; a lényeg, hogy a lány vele van és kapott tőle egy ajándékot, azt a Többet, amit végül bevallott magának, hogy akarja ő is.

Nézte a barátját, aki még ennek az útnak a legelején állt, a tagadás fázisában; és nincs annyi esze, hogy az ő példáján okulva kihagyja a fájdalmas, lélekölő állomásokat. Remélte, hogy az új szám szövege valami kis fényt gyújt majd az agyában, bár nem voltak különösebb illúziói. Talán ez kell a felnőtté válásukhoz, hogy előbb megjárják a poklot. Mindenesetre érdekes lesz látni, hogy vajon Dek felfogja-e, miről szól a dal. De egyelőre nem úgy tűnt, mintha rövidesen belekezdenének a próbába. 

-Naomi hol van? – tette fel a kérdést, ami azóta izgatta, amióta Dekker kissé bizonytalan léptekkel kinyitotta a garázs melletti stúdiót. Azt hitte, hogy az asszony is itt lesz, és tanui lehetnek a háborúnak, de nagyon úgy nézett ki, hogy Nao drasztikusabb eszközökhöz folyamodott. –Innék egy kávét, de szerintem rád is rád férne. Szólok neki, csináljon egyet. – próbálkozott színvallásra késztetni a barátját.

-Nincs itthon. – jött a szűkszavú válasz, ami bármit jelenthetett.

-Orvoshoz ment? – próbálkozott tovább a tudatlant alakítva.

-Nem, nem hiszem. A múlt héten volt. Nem kell olyan sűrűn menni, nem? – kérdezett vissza a barátja, mire Alex vállat vont.

-Honnan tudnám, Olivia terhesen nem volt velem. – Ez igaz volt, és eddig a pillanatig nem is tudta, hogy ez mennyire felkavarja még őt is. Hallgattak egy sort, a többiek kíváncsian figyelték őket. Végül Dekker nem bírta tovább.

-Oké… elment. És nagyon szeretném, ha ez nem lenne téma- morogta maga elé, kerülve a többiek tekintetét! Még nem érezte késznek magát, hogy beavassa őket az életében hirtelen beállt változás részleteibe.  

-Oké! – tette fel a kezét Greg és Cliff szinte egyszerre, aztán Alexre néztek, hátha ő többet tud a dologról. Végül is Olivia és Naomi, úgy tűnt, barátnők. De Alex nem akarta Dek-et mindenki előtt tetemre hívni.

-Ki csinál egy kávét? – nézett körül a banda feje, mire a két jómadár egyszerre indult kifelé, mint akik tudják, hogy Alexnek erre a kettesben lefolytatott beszélgetésre kell az a nyomorult fekete lötty.

-Majd hozunk, mindjárt… - tüsténkedett Cliff, és Dekker a szemét összehúzva nézett utánuk.

-Felesleges mondanom, hogy ne csináljanak kupit a konyhában, mert Naomi úgyse fogja látni. - motyogta halkan.

Alex elhúzta a száját. Nocsak… kupi a konyhában… ha volt valaha valami, ami miatt Dek soha nem aggódott, akkor az pontosan egy ilyen dolog volt. A háziasítás első jelei – nyomott el egy vigyort a szája sarkában. Nem szándékozott poénkodással bőszíteni a barátját, hiszen most azt akarta, hogy lássa be, őrültséget készül elkövetni. Úgy döntött, hogy legjobb, ha azonnal a tárgyra tér, így talán az indulatokat, amiket garantáltan elszabadít, még a többiek visszaérkezése előtt el tudják fojtani. Lehet, hogy meg fogja kapni Dekkertől, hogy a magánügyeihez semmi köze, de akkor majd emlékezteti, hogy annak idején ők sem fogták be a szájukat, ha okosságokat kellett mondaniuk az ő hülyeségével kapcsolatban, miközben fogalmuk sem volt semmiről. 

-Miért ijedtél be? – tette fel halkan a kérdést, amiből Dekker azonnal levette, hogy a barátja mindent tud.

-Nem ijedtem be! Csak végiggondoltam a dolgot és úgy döntöttem, nekem nem kell gyerek. Most nem! Neked sem kellett! – nézett dacosan Alexre, aki megvonta a vállát.

-Aztán mégis lett. Van, hogy az ember nem tudja, miről akar lemondani. És leginkább …nem tudja irányítani a dolgokat, ha elveszti a fejét az ágyban.

Dekkeren látszott, hogy ha valamire, hát hegyi beszédre nincs szüksége. Naomi elköltözése összezavarta, némiképp össze is törte az önbizalmát, hiszen a felesége választhatott, és nem őt választotta. Még nem értette, hogy tehette ezt. A seb fájt, sajgott, lüktetett, és akkor jön ez az okostojás és bölcselkedni akar. Hát, erre neki nincs szüksége. A harag, amiért a fájó sebben turkál a barátja, támadóvá tette.

-Nézz végig magadon! …Rockzenész… röhögnöm kell… - húzta el a száját a férfi gúnyosan és Alex engedelmesen végignézett önmagán. A kopott, szakadt farmer, a póló, aminek a hasán egy lyuk éktelenkedett, pusztán azért, mert manapság így trendi, és aminek az áráért egy afrikai falu jól lakhatott volna… és a csizmája… mi a baj ezekkel? Széttárta a kezét, hogy az értetlenségét kifejezésre juttassa. Dekker megvonta a vállát.

-Nem pont erre gondoltam. De régen még tetkót is rakattál magadra. Igaz, hogy csak hennával, de mégis… legalább megpróbáltál úgy kinézni, mint a többiek. Most meg… jézusom, kötött pulóverben, szövetkabátban mentél vacsorázni a város egyik legfelvágósabb éttermébe, csak hogy elkápráztasd a csajt, aki egyszer már ott hagyott…

-Állj! – intette le a keserű hangon kántáló barátját Alex. –Egy: én bírom annak a helynek a kajáját. Azért mert néha kieresztem a hangom, azért még hatott rám a szüleim nevelése, akikkel gyakran jártunk ilyen helyekre. Tudok késsel-villával enni, és szeretem, ha elegáns környezet vesz körbe. Nem mindig, de tudom értékelni. És ugyanennyire csípem a kocsmákat is, ahol nem kerítenek nagy feneket egy hamburgernek és üvegből ihatom a sört. Kettő: Olivia az én baromságom miatt hagyott ott, és nem vagyok olyan hülye, hogy ne éljek vele, ha kapok egy második esélyt. Három: nem attól a nevetséges abrakadabrától leszek rockzenész, ami a bicepszemet díszítette. Igazság szerint szégyelltem, amikor felrajzolták, mert úgy éreztem, feladtam magamból valamit. Néha megveszekedetten sikáltam a zuhany alatt, hogy minél előbb lejöjjön. Nem muszáj mindig beállni a sorba, ha csak ilyen kis dologról is van szó. Nyilván a lemezeladási adatokat sem az befolyásolta. És végezetül: ne engem hibáztass azért, mert gyáva vagy! – válaszolta meg higgadtan a barátja keserű vádjait, aztán a szavaival oda ütött, ahol remélte, hogy legjobban fog fájni.

-Nem vagyok gyáva! Te vagy gyáva! – kiabált vele Dekker, akinek tényleg fájt ez a verbális jobbhorog. -Nem mered bevallani még saját magad előtt sem, hogy szabadságra vágysz. Nem tudom, mivel fogott meg ennyire Olivia, mert annyira azért nem nagy szám, de amióta csak ismered, egyre inkább kifordulsz önmagadból. 

Alex úgy döntött, most kivételesen elsiklik afelett, hogy Dekker becsmérelni merészelte a feleségét. A srác nem igazán beszámítható, mert erre az esetre nem akarta elfogadni a szólást, hogy a gyerek és a részeg ember mindig igazat mond. Saját magáról is tudta, hogy részegen hajlamos volt sok hülyeséget csinálni és mondani, úgyhogy ezzel az elméletet bukottnak minősítette. 

-Miért vagy olyan biztos benne, hogy az volt az igazi Alex Maitland, aki rekedtre ordítozta magát a színpadon és utána megdöntött mindenkit, aki ezt várta tőle? – kérdezte inkább. -Szabadság? Neked ezt jelenti? Lehet, hogy csak egy gazdag család elkényeztetett kölyke voltam, aki így akart lázadni. Lázadni valami ellen, amit amúgy igenis élvezett. Nem a híd alatt laktam, az apám vette az első gitáromat és fizette a tanárt, aki először megmutatta az akkordokat. És hiába hoztam neki haza a friss cd-inket, addigra már ott volt a polcon, mert büszke volt rám… ránk. Mi a fasz ellen kellett volna lázadnom? A szeretetük ellen? Volt róla egy képem a zavaros fejemben, hogy egy menő rockzenész hogy éli az életét, és bevallom, tetszett nekem. Jók voltunk és lazák, pezsgett körülöttünk a világ, mi meg kiélveztük, ami ezzel járt. Más kérdés, hogy befutottunk vele. És Olivia volt az első, aki nem ezért állt szóba velem.

-Nem, persze, Olivia a szent, aki úgy nézett rád, mint apáca a feszületre… miközben ő is csak egy jó numerát akart tőled. És ahogy nyeregben érezte magát, nekikezdett, hogy megváltoztasson téged. Olyanná formált, amilyen Alexet ő akart, és én közben elvesztettem azt az Alexet, aki a barátomként benne volt minden jóban. - fintorgott Dekker.

-Én a helyedben nem vádaskodnék. – intette Alex. -Olivia elhagyott, mert nem tudtam megérteni, hogy mit vár tőlem, önző voltam és képtelen az őszinteségre. Te egy templomban fogadtál örök hűséget Naominak, akit most ki akarsz tépni a szívedből. Én csak Vegasban vettem el a nőt, aki szerinted kiforgatott önmagamból. De ha valaha megtehetném, oltár elé cipelném és elé raknám a világot, mert soha nem akart belőlem olyan valakit csinálni, aki nem én vagyok. Nem akart ő semmi mást, mint hogy boldoggá tegyen. Csak akkor nekem még fogalmam sem volt róla, hogy a boldogság nem feltétlenül abban rejlik, ha harminc évesen is kölyöknek képzelem magam. …Tudod, sosem beszéltem róla, de amikor a szüleim meghaltak, az valami iszonyatos érzés volt. Nektek nem mutattam és belerokkantam volna, ha mindenki előtt titkolnom kell a fájdalmamat. De akkor Livi mellettem állt és átsegített azon az időszakon. Ha semmi mást nem tett volna egész életében, már azért is örökké az adósa lennék. …De még ez sem volt elég ahhoz, hogy időben felébredjek és ne engedjem elmenni. Gyereket akart és én azt hittem, nem adhatom meg neki. Nem azért, mert ettől nyárspolgárnak éreztem volna magam, nem azért, mert egy rockernek ne legyen családja, nem azért, mert féltem, hogy mivel jár egy kölyök felnevelése. Hanem azért, mert tudtam, hogy valami baj van velem, amit nem lenne szabad továbbörökítenem. Ő nem tudta, mert képtelen voltam neki beszélni a tökéletlenségemről. Azt hitte, hogy csak egy pökhendi fasz vagyok, aki a bandát helyezi mindenek elé. Ezért ment el. És ezért kaptam vissza, amikor ráébredtem, hogy tök mindegy, mit akarok, ha egyszer más van megírva a számomra. Rick megszületett, mert a szívünk mélyén egyikünk se akarta elhagyni a másikat. És most már tudom, hogy mekkora marha lettem volna, ha erről a csodáról lemondok. Mindent megér, hogy van… a fájdalmas műtétet, a félelmeket, hogy hogy fogok megfelelni, mint apa...

-Hát, engem más fából faragtak. – vágott közbe Dekker, mielőtt teljesen a barátja szavainak hatása alá kerül. –Én Naomit akartam. Azt, hogy ha tavasszal nekiindulunk a világnak, akkor ott legyen velem, tartson vissza a kísértésektől, fogja a kezem és vezessen. De ő nem engem akar már, hanem azt a kis vakarcsot a szíve alatt. Az ő döntése, ha elmegy. 

-Te nem vagy más, csak egy önző gyerek. – szegezte rá a mutatóujját Alex. Legszívesebben megrázta volna a barátját, de nyilván kap ő majd Naomi sokkolójából, felesleges tovább feszítenie a húrt. Majd felébred ez az őrült… fel kell ébredjen! Úgy döntött, a gondolatmenetet még befejezi, aztán békén hagyja egy kicsit, hadd eméssze az elhangzottakat.  –Neked csak az a fontos, hogy te mit akarsz. Igen, Naomi gyereket akar, mert egy férfihoz ment hozzá, nem egy gyerekhez. Ő a helyén tudja kezelni a dolgokat, de te nem. 

Alex félszemmel látta, hogy Cliff és Greg egy ideje már ott állnak az ajtóban és őket hallgatják, de amikor Dekker ingerülten legyintett és kifakadt, hogy rendben, akkor most már ezt is tudja, hogy mi a véleménye róla, és akkor ő sem lát más kiutat, mint hogy ott hagyja a bandát, Greg kezéből hangos csattanással  esett ki a forró kávéval teli kancsó.

*

Olivia szeretettel simogatta a picinke arcot, amely egyre inkább kezdett hasonlítani az apjáéra. Naomi telefonált és elújságolta, hogy elköltözött otthonról, s egyszersmind beadta a válókeresetet is, időt sem hagyva Dekkernek, hogy átgondolja a dolgokat. Tiszta helyzetet akart teremteni, mire a kicsi megszületik, és ezt Olivia is meg tudta érteni. Alex elmesélte, hogy próbált beszélni a barátjával, de Dekker még túlságosan a sérelmei rabja, most még képtelen józanul látni a helyzetet, és csak remélni tudták, hogy időben ráébred, hogy mennyi mindent veszíthet a gyerekes makacsságával. Alex mindenesetre keresgélni kezdett, hogy a tavaszi turnéhoz szerződtessen valakit a helyére, ha a dolgok nem oldódnának meg, de erről nem számolt be Naominak. 

Miután elbúcsúztak, bement a kicsihez, aki az ebéd utáni álmát aludta és nem tudta megállni, hogy ne cirógassa a puha kis arcocskát. Még fél év sem telt azóta, hogy az életük fenekestül felfordult Alex felbukkanásával, de mostanra már úgy érezte, mintha a külön töltött évek nem is léteztek volna. A férfi nem hazudott, amikor azt állította, hogy megváltozott. Nemcsak a gyerek kérdésében érződött ez a gyökeres változás, de az életük minden apró részletében. A férfi lenyugodott és őszintén képesnek érezte magát, hogy a szakmai és magánélete között megtartsa az egyensúlyt. Olivia őrült lett volna, ha nem kap két kézzel a lehetőség után, hogy visszatérhessen mellé, amikor sosem szűnt meg szeretni. Nézte az ujján csillogó gyémántot, ami még tökéletesebb volt, mint Naomié, és teljesen nyilvánvalóvá tette Alex szándékát, hogy maga mellett akarja tudni. Hálás volt a sorsnak, hogy így alakult az életük, mert biztos volt benne, hogy soha nem tudott volna maradéktalanul boldog lenni a férfi nélkül. 

A csengő hasított bele a ház csendjébe és a kaput figyelő monitorra nézve beengedte a postást. Aztán amikor átvette a vastag, az ő nevére szóló hivatalos borítékot és kíváncsian feltépte, a tartalmától döbbenten leroskadt az egyik székre az étkezőben és csak nézett maga elé. Furcsa érzések kavarogtak benne, mert egy távoli rokona halálának köszönhetően egyik napról a másikra vagyonos nő lett belőle anélkül, hogy ehhez egy férfihoz kellett volna kötnie magát. Mindent megadhat a fiának, nem szorul Alex támogatására. És ezek után őszinte, tiszta szívvel mondhat neki igent, hiszen ennek a feltételezésnek még az árnyéka sem borulhat többé rá. A férfi ebben a szinte lemerevedett állapotában talált rá, aztán a kezdeti ijedtség után megkönnyebbülve ölelte magához, amikor a lány eléje tolta a boríték tartalmát. 

Olivia nagymamájának volt egy testvére, aki a családtól korán elszakadva az ország másik végében kezdett önálló életet. Kaliforniában bejárta a a létfenntartáshoz szükséges lépcsőfokok valamennyi szintjét. Volt kifutófiú, bolti alkalmazott, vezető és végül tulajdonos. Aztán úgy döntött, hogy számára a családot a munkája és az alkalmazottai jelentik, és sosem nősült meg, viszont terjeszkedett, bővítette a birodalmát. Amikor a betegség és a kor maguk alá gyűrték, egy tekintélyes vagyon maradt egyenes ági örökös nélkül utána. És a közjegyző kutatásának hála, ez az örökség most Oliviára szállt, aki megrendülten nézte a régi fotókat, az arcot, amelynek részleteiben ott látta a nagyit, de akivel személyesen soha nem találkozott életében. Akiről szinte nem is tudott semmit, mert a család  feketebárányáról szó sem eshetett. 

Alexre nézett tanácsért, de a férje csak megvonta a vállát. Egy kicsit kényelmetlenül érintette a nagy újság, mert eddig úgy gondolta, ő lesz az, aki mindent megad a feleségének, de ezzel a hírrel Olivia most jószerivel tehetősebb lett, mint ő maga. Kicsit tartott tőle, hogy talán az anyagi függetlenség kihat a kapcsolatukra is, de aztán megrázta magát és igyekezett több önbizalommal nézni az ügyet. Oké, Livinek pénze lett, sok pénze, de ez még nem ok rá, hogy ne akarja a szerelmet is. Bizalom! – ezt mondta neki, amikor újévkor megkérte a kezét… hát, az a legkevesebb, ha ezt a bizalmat ő maga is gyakorolja. 

-Oda kell utaznod? – nézte a levél utolsó sorait. –Oké! Ebből ne csinálj problémát! Én vigyázok Rickyre, amíg visszajössz. Hiszen csak egy-két nap az egész, ezért nem érdemes őt is végighurcolni a kontinensen. És talán nem is baj, ha egy kicsit megvillantom Dek előtt, hogy milyen egy apa élete a fiával. Nem tudom elhinni, hogy el akarnak válni, és azt remélem, hogy Rick lesz az, aki felnyitja a szemét, micsoda őrültséget készül elkövetni, amikor elengedi Naomit.

-Szeretlek! – simogatta meg Olivia a férfi arcát és komolyan gondolt minden betűt és hangot, aztán leült a laptopja elé, hogy megválaszolja a közjegyző levelét és egyeztessen vele egy időpontot, amikorra Los Angelesbe kell utazzon.