Gitárhúrok 8.

Olivia sápadtan ült a műtő előtt. Tudta, mi történik odabent. Aprólékosan elolvasott mindent, mit kell vállalnia a volt férjének, így nagyjából sejtette, hogy a 6-8 órás műtét legelején még csak az epét távolították el. Most megvizsgálják, hogy a donor biztonságosan műthető-e, van-e valamilyen anatómiai rendellenesség, ami keresztülhúzhatja a számításaikat. Erre csupán két százalék az esély, de amilyen szerencsétlenek, nem zárhatják ki ezt a lehetőséget sem. Akkor pedig hamarosan zárni fogják a sebet, és az esélyeik zuhanórepülésbe kezdenek. De ha semmi probléma, akkor folytatják a műtétet. A májszövet kiváló regenerációs képességgel rendelkezik, ezért a máj tömege a beavatkozást követő 4-6 hétben visszanő. Ha a lábadozás alatt Alex betartja az orvosi utasításokat, elvileg nem lehet baja. 

Amikor megérkezett, a nővér éppen a műtőbe vitte az Alextől levett vért.  Bevett gyakorlat, hogy két egység saját vért vesznek le, amit aztán a műtét alatt, illetve utána szükség szerint visszaadnak.  Az ismerős nővér éppen kilépett a műtőből és bólintott. – Ricky következik. A lába alig tartotta meg, miközben a gyerekosztályra sietett vissza. Ezek szerint már több, mint két óra eltelt volna a kezdés óta? – nézett a halkan ketyegő faliórára.

Nem is vette észre, hogy ilyen gyorsan elrepült az idő, és ebben nyilvánvalóan nagy szerepe volt annak, hogy az emlékeit hívta segítségül, hiszen lejátszotta a lelki szemei előtt azt a nevetséges vegasi esküvőt, amikor bolondok módjára beszédültek egy kápolnába, ahol egy Elvis-imitátor pap adta össze őket. Díszes oklevelet kaptak a nagy eseményről, ő egy rózsaszín csipkés harisnyatartót, Alex egy túlcicomázott kis szelencét, amelyben tucatnyi óvszer volt. Talán még mindig ott van a valamikori hálószobájukban, hacsak ki nem dobta azóta.

Olyan boldogok voltak, és olyan gyorsan kihűlt ez a boldogság. Nem egészen három év … ennyi jutott nekik. És a válás napján vált világossá őelőtte is, hogy egyikük sem akarta ezt a szakítást igazán, csak képtelenek voltak indulatok nélkül, higgadtan megbeszélni a problémáikat. Cliff azt mondta, amikor bőgve bevallotta neki azt a reggelt és az azt követő pozitív tesztet, hogy ami történt az is azt bizonyítja, hogy érzelmileg még mindig nagyon erősen kötődnek egymáshoz. De azóta eltelt két magányos év, és Olivia már semmiben nem volt biztos, csak abban, hogy ott bent, a műtő villámfényes világában fekvő férfi még mindig megdobogtatja a szívét egyetlen pillantásával, érintésével, vagy csak ahogy kiejti a nevét: Livi. És ahogy megcirógatta a fia arcát és hitetlenkedő csodálattal suttogta: Ricky.

Ricky, aki bódultan tűrte, hogy a műtétre előkészítsék és a következő néhány órában eldőljön fiatal kis életének sorsa. 

Észre sem vette, hogy órák óta ül a műtőhöz közeli társalgóban hírekre várva. Egy nővér lépett hozzá, hogy figyelmeztesse, egyen, igyon valamit, de zavartan csak legyintett. Egy falatot sem tudott volna lenyelni. Aztán egy férfikéz egy papírpohárban forró levest tartott eléje. Cliff.

-Szia! – suttogta a férfi, mintha bárkit is zavarhatna, pedig csak ketten ültek a kihalt társalgóban, a kényelmetlen fotelekben. –Mióta tart?

-Alex már ötödik órája van bent, Rick még csak kettő. De nem is hiszem, hogy ma kihoznák bármelyiküket. Biztosan az őrzőben lesznek az első huszonnégy órában, hogyha bármi történne, akkor ne vesztegessék az időt még azzal is, hogy a műtőbe viszik őket.

-Tegnap a neten utánaolvastam ezeknek a dolgoknak. Azt írták, hogy ez a műtét a donorra nézve is nagyon veszélyes. – motyogta Cliff. A fiú érezte, hogy nem a legjobb témát találta a beszélgetéshez, de a fél éjszakát azzal töltötte, hogy akár el is veszítheti az egyik legjobb barátját, aki csak meg akar menteni egy gyereket.  –Azt írták – folytatta kíméletlen őszinteséggel -, hogy  bármilyen körültekintően is végzik a műtétet, de lehetnek szövődmények, amelyek maradandó károsodáshoz vagy akár halálhoz is vezethetnek. – motyogta nagyokat nyelve, mire Olivia pipacsvörös arccal sziszegett rá:

-Kösz Cliff, eddig nem is sejtettem, hogy akár el is veszíthetem, kösz, de komolyan. Nincs jobb témád, mint a frászt hozni rám, amikor így is tiszta idegroncs vagyok? 

-Ne haragudj Oli, de mi lesz, ha kialakul nála a májelégtelenség és majd ő is transzplantációra szorul?  Vagy csak megremeg a sebész szikéje a hosszú műtét alatt, és valami olyan metszést ejt, ami miatt elvérezhet vagy… tudtad, hogy akár infarktust is kaphat műtét közben?

-Cliff, azonnal hagyd abba! – kiáltott rá Olivia és felpattant, hogy befogja a füleit. –Minden rohadt veszélyéről pontosan tudok, ő is tudott róluk és ezeknek az ismeretében vállalta, de hidd el, hogy kurvára nem akarok most erre gondolni. Nem lesz baj! Ezt mondta, amikor megtudta, hogy mire kérem. Érted? Nem lesz baj! Nem lehet baj! Édes istenem, nem lehet baj! – zokogott a lány, mire egy nővér sietett oda és egy vékony tűvel megszúrta a karját.

-Csak egy egészen enyhe nyugtató, mielőtt teljesen felidegesíti magát. – magyarázta halkan a nővér és megsimogatta Olivia halántékát. –Idáig olyan nagyszerűen helyt állt, ne veszítse el a reményt a siker előtti pillanatban! – mosolygott rá a nővér és Olivia végre elolvasta a kis névtáblát: Erica.

-Köszönöm Erica! – suttogta halkan, aztán hálásan kortyolt a nő által felajánlott pohár friss vízből is. –Igaza van! Ennek mindjárt vége és szükségük van rám, nem omolhatok össze. Ez csak egy kis hiszti. Nem lesz baj! – nyelt nagyot, ahogy sokadszorra is idézte a férje bíztató mondatát. 

Cliff kényelmetlenül feszengett mellette. Teljesen meghülyült, hogy pont Oliviának feszegette a szövődményeket? Mi a fenéért nem tudja befogni a száját? Nyilván ideges, de attól még tarthatná a száját. Felállt és kicsit félrevonult, hogy telefonálhasson. Dekkernek és Gregnek hagyott üzenetet, hogy hol van, aztán visszaült az unokahuga mellé és csendben megfogta a reszkető kezét. Innentől pedig némán fohászkodtak a bent küzdőkért, egészen addig, amíg a folyosón fel nem bukkant a banda többi tagja is és Naomi, aki azonnal felmérte, hogy a sok pasi között az ő feladata lesz ebbe a törékeny szőke nőbe valami kis hitet önteni. Leült Olivia mellé és megbökte a térdét.

-Szia! Emlékszel rám?

-Szia! Ne haragudj, nem is tudom, biztosan az izgalomtól, de … a fiúkkal jöttél? – pislogott ki néhány könnycseppet a szeméből Olivia, miközben a sötét hajú nőre próbált figyelni.

-Ja igen, te talán nem is tudod, Dekker felesége vagyok, Naomi.

-Jaj tényleg, Cliff mondta, csak … mostanában néha azt sem tudom, engem hogy hívnak, ne haragudj!

-Semmi baj. … Tudod, alaposan felkavartad a banda életét.

-Tudom, … sajnálom, de másként… a fiam nem hiszem, hogy kibírta volna, amíg találnak neki donort, muszáj volt Alexet megkeresnem. – hajtotta le a fejét Olivia.

-Na igen, ez is, de most nem erre gondoltam. – sóhajtott az asszony.

-Hát, mire? – nézett rá értetlenül a lány.

-Tudod, amikor összejöttél Alex-szel – ezt csak Dektől tudom – mindegyikük azt hitte, hogy csak egy leszel a futottak még lányok sorában, és már előre féltek, hogy Cliff berág emiatt. Aztán varázsütésre megváltoztattad a banda lelkét, és a többiek kezdték rosszul érezni magukat, amiért ők még vidáman cserélgették a nőket, Alex meg teljesen monogám lett. 

Oliviát meglepte a teljesen váratlan témaváltás. Mostanában bárkivel váltott néhány szót, az nagyrészt csak a betegségről, a félelmekről, reményekről szólt, de most itt ült mellette ez az ismeretlenül is ismerős nő és végre kirángatta ebből a mókuskerékből, amiből egyedül nem volt képes kitörni. Ráadásul egy olyan témával, amire ő is mindig szívesen emlékezett. A kezdetek, amikor még minden szép és jó volt, dúlt a szerelem, és azt hitte, az a boldogság már örökké tart. Kár, hogy ennek a mesének folytatása is van, amikor már viharfelhők gyülekeztek a szivárványos égen.

-Amikor elvett téged feleségül – folytatta Naomi – én néha már ott voltam a banda környékén, csak jártam egy sráccal és nem tudtam dönteni, hogy a biztonságos és unalmas életet válasszam, vagy a kiszámíthatatlan, de szenvedélyest; és rossz volt látni, hogy Dek mintha nem is bánkódna emiatt, úgy csajozott tovább, mintha én nem is léteznék. Persze, nem róhatom fel neki, mert Sly és én akkoriban még együtt voltunk… aztán talán pont azokban a hónapokban, amikor elköltöztél Alextől, mi meg végül csak döntöttünk és összejöttünk. Össze is házasodtunk – nyújtotta Olivia elé a fantasztikus gyémántot, ami a gyűrűsujján ragyogott. –Bocs, ez bunkóság volt, hogy itt dicsekszem vele, amikor ti meg elváltatok. – komorodott el Naomi, mire Olivia ránevetett.

-Dehogy voltál bunkó! Gyönyörű a gyűrűd. … Talán a mi házasságunk azért nem tartott az örökkévalóságig, mert nem egy ilyen kő védelmezte. Tudod, mi csak Vegasban  keltünk egybe, sokáig azt hittem, nem is érvényes … - nevette el, ahogy eszébe jutott, hány estén bújta a könyvtár jogi részlegét, hogy ennek utána járjon. A fiúk felé nézett, akik a sarokban sugdolózva álldogáltak sápadtan és Dekker éppen nyakoncsapta Cliff-et. Aha, akkor alighanem most őket szórakoztatja a rémregényeivel – sóhajtott nagyot, és a csomó újra görcsölni kezdett a gyomra mélyén. 

-Ne foglalkozz velük! – nézett Naomi is abba az irányba. –Pasik. – mondta olyan lesújtó hanggal, ami mindent elmondott róla, mi a véleménye a férfiak kórházbeli jelenlétéről. –Kíváncsi leszek, ha valaha gyerekem lesz – simított végig a hasán – akkor mit fognak művelni, főleg az én vikingem – mosolygott rá csábosan a vörösesszőke óriásra.

-Mikorra várod? – súgta oda halkan Olivia és Naomi keze idegesen megrebbent.

-Honnan tudod?

-Voltam már ilyen helyzetben. Az első pillanatban, amikor biztos lettem benne, állandó kényszerem volt, hogy simogassam. – mosolyodott el Olivia.

 –De még senki nem tudja, még Dek sem. – hunyorgott rá Naomi Oliviára, jelezve, hogy szeretné, ha ez továbbra is így maradna. Aztán hirtelen témát váltott. -Azért nagy könnyebbség lehet, hogy ezt az egészet nem kell már tovább egyedül fizetned. És hát a gyereknek joga van az apai örökségéhez, ha Alex-szel bármi történne.

-Tessék? – nézett rá értetlenül Olivia.

-Alex mesélte, hogy végrendelkezett, miután az orvosok felvilágosították, hogy jobb, ha rendben vannak a dolgai, mielőtt kés alá fekszik. És természetesen a fiát jelölte meg örökösnek, ami igazán elegáns gesztus volt azok után, hogy még csak néhány napja tud róla. De ezt az egyet nem lehet elvitatni tőle, a becsülete mindig a helyén volt. Amikor gyűjtötte a nőket, akkor is világossá tette, hogy neki csak ennyi kell, senki ne is reménykedjen többen. Azt hiszem, ezt a hajlíthatatlan egyenességét kedvelem benne a legjobban. Ha köcsögként viselkedett, azt is felvállalta, sose próbálta jobb színben feltüntetni magát. Még nem nagyon kaptam sumákoláson. Most is odaállt a fiúk elé és elmondott mindent. Mondjuk, így volt helyes, ha már ezzel a döntéssel kész helyzet elé állította őket. … Cliffre persze nagyon haragudott, amiért nem beszélt róla, mert most ez az egész nem úgy lenne, ahogy…

-Ne haragudj, nem értelek, hogyhogy nem úgy lenne… Rick akkor is beteg lenne, és … - motyogta Olivia pillanatnyilag teljesen figyelmen kívül hagyva az örökhagyási részét a történetnek.

-Persze, ez a része sajnos akkor is úgy lenne, csak akkor nem mondott volna le minden fellépést és lemezfelvételt a tavasz végéig. Akkor egy tervezhető dolog lett volna, így meg hidegzuhany. Dekker vakarja is a fejét, hogy a jelzálogot mi a fenéből fogja fizetni, de majd megoldjuk.

-Ne haragudj, nem is gondoltam végig, hogy ez a többieket is érintheti – sápadt el a gondolatra Olivia. Tényleg nem gondolt a bandára, csak és kizárólag a fiára és Alexre gondolt, de még vele kapcsolatban sem jutott eszébe, hogy belegondoljon, szakmailag milyen helyzetbe hozza ezzel az egésszel. Kizárólag az járt a fejében, hogy egymás között milyen érzelmekkel kell megküzdjenek, de hogy mi lesz holmi fellépésekkel, utazásokkal, lemezkiadással… ez fel sem merült benne. A kezébe hajtotta a fejét és elgyötörten sóhajtott.

-Jézus, hogy utálhattok most engem!

Naomi megsimogatta a haját.

-Senki nem utál. Ez az élet, ami tele van előre nem kalkulálható …helyzetekkel, …nyelte vissza a veszteségeket, mert túl morbidnak ítélte ebben a pillanatnyi szituációban. –Minden megoldódik majd, csak a baba és Alex legyenek újra egészségesek. – mosolygott Oliviára. –Tényleg, még nem is tudom a fiad nevét.

-Richard Benjamin Maitland.

-Maitland? – kerekedett el Naomi szeme. –De hát hogyan?

-Ez egy hosszú történet. Majd egyszer elmesélem – harapta be a szája szélét a lány, aztán felkapta a fejét, ahogy kinyílt a műtétekhez vezető folyosó ajtaja és kilépett Harper professzor. Fáradtan, nagyot sóhajtva megállt, aztán rendszerint szigorú arcán egy halvány mosoly suhant át. Olivia pedig elsírta magát a megkönnyebbüléstől. Egyelőre mind a ketten túlélték.

PS.!!! Ha valakinek van olyan rész, ami nem egészen tiszta, kérdése lenne, MOST tegye fel, mert lenne egy hely, ahol különösebb bicsaklás nélkül megválaszolhatnám (akár Olivia, akár Alex nevében). Puszik!