-Én? Éééén? – kérdezett vissza a nő, és a hangja olyan
magasságba emelkedett a felháborodástól, hogy azt már Peter is kellemetlennek
érezte. –Ne próbáld rám kenni a dolgot, Peter! Én még egészen pontosan
emlékszem, hogy összevesztél az apámmal és inkább leléptél, minthogy
megkérdezd, én melyikőtök pártján is állok. Megmondta, hogy kaptál egy
ajánlatot Európából és úgy döntöttél, hogy szép volt, jó volt, amíg tartott, de
téged akkor elsősorban az érvényesülésed érdekelt. És még a fáradtságot sem
vetted, hogy ezt személyesen közöld velem. – vette halkabbra a hangját, hogy az
emeleten a gyerekek ne hallják.
-Hát, ez nem egészen így zajlott, de nyilván az apádnak
hiszel, mert neked így kényelmesebb. Akkor nem kell elgondolkoznod rajta, hogy
miért is írtam azt a hosszú levelet, hogy várlak, gyere utánam. Megírtam
világosan, hogy érted lemondanám a londoni munkát, de nem tudok az apáddal egy
városban élni, miután azt feltételezte rólam, hogy meg tud vásárolni. –
válaszolt Peter ingerülten. Na nem, nem fogja elvinni a balhét a kisasszony
helyett!
-Azt akarta, hogy vegyél feleségül? – kerekedett el a nő
szeme, pillanatnyilag nem is törődve az oly sokat emlegetett levéllel, amelyről
még sosem hallott.
-Nem! Éppenséggel azért ajánlott pénzt, hogy tűnjek el az
életedből, mert a büdös életben nem viszem úgyse sokra. – szusszantott idegesen
a férfi.
-Az nem lehet! – sápadt el Sylvia. –Nekem azt mondta, hogy
támogatni akart téged, hogy csinálhass egy koncertkörutat, de te büszkeségből visszautasítottad
az ajánlatát. Pedig nem jótékonykodni akart, hanem befektetésnek gondolta. Úgy
vélte, ha sikered lesz, majd idővel visszafizeted, de te fafejű módon ellökted
a segítő kezét.
-Hát, ez gyönyörűen hangzik, kár, hogy egyetlen szava sem
volt igaz. Emlékszel, amikor a baleset után ő fizette a fizikoterápiát? Én
rájöttem és ronda dolgokat mondva visszautasítottam a segítségeteket. Akkor is
utánad mentem és bocsánatot kértem. Miből gondoltad hát, hogy akkor nem tettem
volna meg, amikor már őrülten szerelmes voltam beléd? Engem nem érdekelt az
apád, én téged akartalak, de te nem akartál máról holnapra élni velem. Úgy
tűntél el, mint szürke szamár a ködben, se a telefonod nem vetted fel, se
otthon nem értelek el. De hát végül megírtam Syl, abban a rohadt levélben
őszintén megírtam neked, hogy nem akarlak elvadítani a szüleidtől, de ezek után
nem lennék képes az apáddal nap mint nap találkozni, és őszintén szólva azt sem
szerettem volna, ha továbbra is velük maradsz. Igen, választásra akartalak
kényszeríteni, hogy őket vagy engem választasz-e… és mivel nem válaszoltál,
tudomásul vettem a döntésedet. A repülőn írtam azt a levelet, és első dolgom
volt Londonban még a reptéren, hogy feladjam. Kértelek, hogy gyere utánam.
Abban bíztam, hogy idővel be tudom bizonyítani az apádnak, hogy nem vagyok egy
semmirekellő zenész, aki mellett a lányának felkopik majd az álla.
-Hova küldted azt a levelet? – ráncolta össze a homlokát a
nő.
-Hova küldhettem volna, a szüleid házába küldtem. – vont
vállat Peter, mint aki teljesen értelmetlennek érzi a kérdést.
-Én sosem kaptam tőled levelet. – suttogott a nő. –Elmentem
hozzád, hogy elmondjam, elhagytam a telefonom és az új számot mentsd el, de nem
voltál már sehol. A szomszédtól tudtam meg, hogy egyik napról a másikra
elköltöztél. Aztán hazamentem, otthon meg az apám fogadott a hírrel, hogy önző
módon csak a saját karriered érdekel, én egy cseppet sem számítok neked. Egy
világ dőlt össze bennem, mert váratlanul magamra hagytál, amikor pedig a
legnagyobb szükségem volt rád.
-Azért egy diploma még nem a világ vége, azt nélkülem is le
tudtad tenni. – grimaszolt a férfi, arra gondolva, hogy a lány éppen a
záróvizsgái előtt állt; mire Sylvia zavarodottan nézett rá.
-Diploma? Peter, én nem fejeztem be az iskolát. Nem a
diploma miatt akartam, hogy mellettem legyél. Szerettelek, és te egyik napról a
másikra lemondtál a szerelmemről.
-Nem mondtam le! – emelte fel a hangját a férfi. –Utoljára
mondom el Syl, akartalak téged, a szüleid ellenében, vállalva, hogy a zenélés
mellett összekaparom a megélhetésünkhöz szükséges pénzt. De te nem akartál
engem! Annyira nem akartál, hogy a fiadat elnézve még azon a hétvégén
összeálltál valakivel, aki még vigyázni sem volt képes rád.
Sylviában bent akadt a hang. Most még nem mondhatja meg!
Most nem, amikor még csak vádaskodni tudnak egy nyomorult levél miatt, ami az
egész életükre hatással lehetett volna. Zavarodottan próbálta felidézni azokat
a napokat, hogy rájöjjön, hogyan kerülhette el azt a sorsdöntő levelet. A
szülei házában a postát mindig az anyja hozta be és ő egészen biztosan szólt
volna, ha Petertől kapott volna levelet. Annyira értelmetlen volt az egész… az
nem lehet, hogy a világon pont az a levél kavarodott volna el, talán bent
ragadva a postás táskájában, talán még mindig ott heverve a londoni reptér
postaládájának mélyén.
-Talán nem raktál rá bélyeget… - motyogta halkan, mire Peter
a szemét forgatva nézett rá.
-Syl, életem legfontosabb levele volt, raktam rá bélyeget és
ajánlva adtam fel. Talán még mindig őrzöm azt a rohadt papírfecnit valahol. Ha
csak ezen múlik a hited, esküszöm megkeresem és elküldöm neked.
-Nem kaptam meg Peter, nem kaptam meg! – suttogta
kétségbeesve, amiért hebehurgya módon meg sem próbálta elérni a fiút. Írhatott
volna neki e-mailt, hiszen a címe nyilván ugyanaz volt a világ másik végén is.
A telefon ugyan nem válaszolt, azt nyilván megváltoztatta, de az internet
eszébe sem jutott. Akkor csak zavarodott volt és kétségbeesett. Istenem, mit csináltam! – szorult össze a
torka a hirtelen rátörő felismeréstől, hogy egyedüli okozója volt az elmúlt
évek csalás-sorozatának, amit talán már soha az életben nem tud helyrehozni.
-Az egész életem rossz döntések sorozata – suttogott
megtörten, miközben lerogyott az asztal mellé. –A hegedű, az iskola…
-…és én – szólt közbe keserűen a férfi.
-Nem! Te Soha! – tiltakozott Sylvia. -… és a legrosszabb
döntést akkor hoztam, amikor azt hittem, hogy elhagytál. Istenem, bűnt követtem
el… ellened, a férjem ellen, a fiam ellen… és örök kárhozatra ítéltem magam. –
motyogott maga elé meredve.
-Miket beszélsz itt össze? És ne legyél ilyen teátrális,
sosem voltál ilyen! – ráncolta a férfi a homlokát. Felállt és töltött egy pohár
vizet Sylviának, aki úgy nézett ki, mint aki azonnal elájul és mohón, nagy
kortyokban nyelte a csapvizet. –Most úgy beszélsz, mint egy tipikus kertvárosi
háziasszony… tele rébuszokkal, önsajnálattal. Mondd ki egyenesen, amit ilyen
cirádás szavakba akarsz elrejteni, hogy egy olyan egyszerű lélek is megértse,
mint én! Mondd ki! – rázta meg Peter a nő vállát.
-Maga az apja Olivernek! – szólalt meg egy fáradt, csendes
hang az ajtóból és mindketten odakapták a tekintetüket. Sylvia rémülten, Peter
döbbenten nézett a belépőre… a fickó az étteremből.
8 megjegyzés:
A legvége igazán meglepő lett.Mit keres vajon ott a férje?
Tetszett.Köszönöm.
Vártam már a leveles infókat.
Úgy érzem, mindketten túl hamar adták fel a próbálkozást a kapcsolatteremtésre. Ennél azért jobban ismerhették volna egymást... :(
Rey mondatáért naaaagy köszi: nem tudom, hogy bírtam volna, ha tényleg a "most még nem mondhatom el"- verzió lép életbe ;) XDD
Tetszett, jucus! Jól átjött a feszült hangulat!
K&P
Rey a megmentőm! Ha nem toppan be, franciakockásra kaparom a falat!
Anyám!
Mondjuk ennyi erővel lehetne éppen Sylvia apja, aki jön és tiszta vizet önt a pohárba. Talán elegánsabb, igazságosabb is lenne!
Aki megkavarta a trutyit, az mossa is ki a szennyest!
Nade mind1, így is jó!
Na a végétől szép nagyra kerekedett a szemem, és mosolyra görbült a szám :) Nagy hála érte! Képes lett volna ez a nő még tovább mismásolni! Ejjj.. Várom a reakciókat!
Jó volt Jutkám, köszi :)
Végre Végre!Csek ha ki derült az igazság ! Ahogy haladuk a történrtében egyre az a érzésem itt a szülők nagyobb bünösek mint Sylvia hagyták hogy a saját lányuk elkövese ezt az oltári marhaságot mert tudniuk kellet hogy ki az apja
Olivernek én Peter helyében be húzznák egy jó nagyot reményeim szerint a lendő aposnak!
puszi Marika
Kínzás így abba hagyni, ellenben tökéletes kommentgyűjtő. Én nem szoktam kommentet írni csak nagyon ritkán, de csak azért mert komolyan veszlek, és a kedvenc könyvem után elolvasása után se ragadok tollat az írónak véleményt alkotni! De! De most írtam, szóval szuper Jucus! Üdv Jucus.
Üdv, Druszám!
Öröm minden komment (mint ahogy ritkák is :P ), de egy új "arc" mindig különleges öröm. Szia, és jó olvasást!
Ujra...
Tehát, rettentő jól szórakoztam reggel. Imádtam ahogy falni lehetett a szavakat. Vártam mar, hogy egymásra borítsak az évtized alatt felgyűlt indulatot.
Nagyon élveztem. Köszönöm. Várom a reggelt.
Megjegyzés küldése