A szerelem 4 keréken érkezik 49.

Robert szeme kinyílt és közvetlenül maga előtt Julie csodás barna szemeit látta, ahogy őt nézi, aztán megérezte a kapaszkodó kis kezeket és elvigyorodott.

-Szerinted nem lesz ebből baj, ha itt hagyjuk közöttünk héderelni ezt a fifikás kis krampuszt? – suttogta a lánynak. –Akkora műsort levágott odaát egyedül, de amióta áthoztam, alszik, mint a tej.

-Melletted én is szeretek aludni. – suttogott vissza Julie.

-Csak aludni? – nézett rá szemtelen vigyorral a férfi, aztán meghallotta ő is a zizegést.

-Felvennéd, mert ha én megyek oda, akkor vagy kitépi az irhámat ez a vasgyúró vagy felébred.

Julie egy kecses mozdulattal a férfi leszórt holmijához lépett és a rövidnadrág zsebében rá is lelt a türelmetlenül zizegő készülőkre.

-Stephanie az - nyújtotta oda a készüléket a férfinak.

Stephaniet azonnal megkedvelte, amikor a kórházból hazatérve először találkoztak. Bár, Robert figyelmeztette a nőt, hogy ne nagyon meséljen neki a korábbi dolgokról, de annyit azért elárult, ami a megismerkedésük realitását éreztette. Szóval, a szívek hercege nem egy Fittipaldi, ezt igazán nem gondolta volna róla. Azok után, hogy a garázsban az a nagyszerű kis Porsche ott porosodik. Azt hitte, hogy csak miatta nem járkál el vele sehová. Szóval, a sofőrje volt... ez magyarázat arra, hogy hogyan találkozhattak, de arra a kapcsolatra, ami Gregoryt elnézve, kialakult köztük, ennyi információ még nem adott választ, hiszen ő mindig is kerülte, hogy a munkát a magánélettel keverje.

-Csak halkan Steph, mert ha megriasztod a mellszőrömbe kapaszkodót, nem lesz szükségem gyantázásra a közeljövőben – suttogott a telefonba.

-Hülye vagy Rob, csak nem akarod megosztani velem a szexuális életed részleteit? – hallatszott Stephanie megbotránkozó és egyben gúnyolódó hangja. -Egyébként meg megköszönném, ha gatyát rántanál és kinyitnád a kaput, mert a kód valamiért nem akar működni. Fogadjunk, hogy elfelejtetted, hogy ma jövök aláíratni pár papírt, hm?

-Oké, csak halkan... – mormolta Robert és kinyomta a telefont.

-Itt áll a kapu előtt, csak nem működik a kódja, beengednéd? – nézett Juliera, aki már félig felöltözött. -Aztán ha nagyon halkan jön, akkor beleshet ide is egy pillanatra, mert ez a látvány szerintem még őt is meglágyítja majd.

Julie mosolyogva ment Stephaniet beengedni. Meglágyítani? Azt talán nem, de hogy mint nőt megérinti majd, abban biztos volt.

És Stephanienak valóban nem sok hiányzott, hogy mint nő reagáljon a látványra. Már amikor először látta Robertet, tudta, hogy egy szép gyerek, aztán előtte ért szép férfivá. De sem az elegáns öltönyös képek, sem a farmeros-pólós lazák, de még a nagy ritkán előforduló boxeres pillanatok sem készítették fel a látványra, ahogy valószínűleg meztelenül fekszik egy lepedő alatt kócosan és egy édes kiskölyök csimpaszkodik belé. Halálos párosítás volt ez így és nem is csodálkozott, hogy Julienak mintha lángolna az arca. Aztán leesett, nagyot koppant, ahogy lassan összeállt benne a kép. Miért is fekszik Robert napközben anyaszült meztelenül az ágyban? Julie pedig elég kis hevenyészett volt ebben a könnyű kis göncben, amit alighanem pillanatokkal ezelőtt kapott csak magára. A hálószoba is úgy nézett ki, mintha tornádó söpört volna végig rajta. Az éjjeli szekrényen azok a feltépett kis tasakok meg aligha a reggeli kávé cukros zacskói. Az az édes büdös kis kölök csak elterelés ebben a nagy rumliban. Ezek ketten összejöttek! Végre!

Mindent tudó mosollyal csiklandozta meg a férfi kilógó lábát, aztán a morgolódásával nem törődve vigyorogva indult a konyha felé.

-Julie, kérsz te is kávét? Mert ez a világ lustája biztos szívesen inna velem egyet. Mellesleg meg melegítek a kicsinek is valamit, mert ha a szőrös mackójától megfosztják, úgyis nagyon  nyűgös lesz.

Julie vigyorogva nézett utána. Főnyeremény ez a nő!

Julie napok óta minden szabad percében a  44. gyermek eddig elkészült forgatókönyvét olvasgatta, elemezte. Elégedett volt az írásával, szinte kockánként látta peregni a filmet Robertet képzelve a főhős szerepébe. Az egyik este éppen nagy levegőt vett, hogy a laptop fölé hajolva folytassa az írást, amikor a hálószobából a gitár hangját hallotta. A férfi már korábban is pengette esténként a hangszert, de ezt a számot még sosem hallotta . Közelebb ment a csukott ajtóhoz és fejét az ajtónak döntve hallgatta a szomorkás dallamot.

 

A szöveget szinte nem is hallotta, csak a férfi hangjára figyelt, lassan lecsúszott a földre és térdeit átkarolva ringatózott a zenére. Észre sem vette, hogy a könnyei is eleredtek. Közben valami rejtett kis zugból képek villantak fel, egy füstös kis bár, ahol egy apró színpadon Robert énekelt. Biztos volt benne, hogy nem ez a dal volt, de tudta, hogy a férfi akkor a szemébe nézve csak neki énekelt.

A következő pillanatban az ajtó kitárult és Robert majdnem átesett a lányon, aki könnyben úszó szemekkel nézett fel rá. A férfi ijedten térdelt le és ölelte át.

-Mi a baj?

-Te énekeltél nekem. Egyszer egy színpadról énekeltél nekem. – zokogta Julie mosolyogva és Robert legszívesebben táncra perdült volna. Egy emlék!Végre! Szíve szerint azonnal faggatni kezdte volna a lányt, hátha más dolgokra is kezd visszaemlékezni, de hihetetlen önuralommal visszafogta magát és próbált örülni ennek az apró morzsának, ami talán lassan visszavezeti őket az elvesztett életükbe.

Robert egy ideje Stephaniet nyúzta, hogy segítsen nekik egy bébiszittert találni. Persze a kívánalmaknak megfelelőt találni tulajdonképpen lehetetlen volt. Amióta itthon voltak, még sehova nem tudtak elmenni. Eleinte Julie nem akart kimozdulni, de ahogy mélyült a kapcsolatuk, ő is bátrabban mert volna társaságba menni, Robert meg kifejezetten büszkélkedni szeretett volna  vele. A fiatal bébicsőszök szeme szinte kivétel nélkül felcsillant, amikor az ifjú atya felbukkant, az idősebbek pedig szinte mindannyian kötelességüknek érezték, hogy a baba mellett a szülőket is neveljék. Aztán éppen Robertnek támadt egy ötlete, hogy a kórházban dolgozó idős nővért megkérdezzék, lenne-e kedve időnként segíteni nekik.

Marie Thomson nem sokat tétovázott. Megkedvelte a fiatalokat már a kórházban is, a helyzetük igazán különleges volt és az sem volt igazán ellenére, hogy ezt a jóképű kispapát rendszeresen élőben láthatja. Persze nem akarta kínos helyzetbe hozni sem őket, sem magát a rajongásának a nyilvánvalóvá tételével. Ötven éves ugyan elmúlt, a férfi akár a fia is lehetne, ha valaha őt is szerette volna valaki annyira, mint a színész a barátnőjét, de ez még nem jelentette azt, hogy ne vette volna észre, ha a férfinem egy díszpéldányára akad. Az évek ugyan elszálltak felette, de hál istennek, nem volt vak.  A kisfiúk pedig igazi szerelemgyerek, öröm lesz vele foglalkozni.

De meglepő módon más segítség is jelentkezett, Stephanie is felajánlotta, hogy egy-egy alkalommal ő is szívesen vigyáz a picire, de általánost megdöbbenést az okozott, amikor Dean is jelentkezett alkalmi bébicsősznek. Igaz, ő kikötötte, hogyha Robert csak egyszer is röhögni fog rajta, akkor rá többet nem számíthatnak. Julienak ugyan titokban megsúgta, hogy ezt nem gondolta komolyan, de Robot talán sikerül a fenyegetéssel kordában tartani.

Mindenki lelkesen készülődött a nagy napra, amikor a kisfiút keresztvíz alá tartják majd. Robert még élénken emlékezett arra a napra, amikor Tomot felkérték keresztapának. A barátja talán még életében nem került olyan helyzetbe, amikor benne akad a hang. Na, ez egy ilyen alkalom volt. A keresztmama személye sokkal nagyobb fejtörést okozott. Robert nem igazán tudott Sienával megbarátkozni, ezért valaki mást akart, Julie viszont érezte, hogy ez rosszul esne Tomnak. Aztán végül a férfi akarata győzött és Kristen lett a kiválasztott. Ezt még Tom is morgolódás nélkül el tudta fogadni. Robert szülei már napokkal korábban megérkeztek és nem győztek csodálkozni Gregory fejlődésén, de leginkább a fiatalok közt újraéledő harmónián.

Már indultak volna a templomba, amikor a veszekedést kirobbantó kérdést Claire tette fel: Hogy lehet megoldani, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával, csak a család ünnepelhessen?

Robert már-már olyan konspirálással akarta lebonyolítani az eseményt, mintha nem is egy keresztelőre, hanem a G8-ak csúcstalálkozójára készültek volna. Julie biztos volt benne, hangulata, emlékezetes pillanatai biztosan nem lesznek ennek az ünnepnek. Így nem lehet élni! – csattant fel ingerülten, amikor a férfi újra és újra elmondta, hogy hogyan próbálják majd a fotósok elől elrejteni a kicsit. Lehet, hogy ez az egész felhajtás teljesen felesleges és jobb lenne odaengedni a fotósokat is a hely közelébe, akkor talán végre a házból is kijárhatnának, mert ez az állandó bezártság kezdett már az agyára menni.

Robert azonnal felfortyant. –Ha a kezed nyújtod, már a karod sem elég nekik. Bízd ezt rám, te nem értesz hozzá – intette le a lányt.

Julie azonnal megsértődött. Nem is annyira a mondat zavarta, hanem a lekezelő hangsúly, amivel a férfi mondta.

-Lehet, hogy nem értek hozzá, lehet, hogy nem vagyok akkora sztár, akinek ez a központi problémája, de Gregory az én gyerekem is. És ha Te nem lennél ilyen ismert, akkor nem tennék tönkre az egyik legbensőségesebb családi ünnepünket.

Robert homlokán lüktetni kezdett egy ér:

-Oké kislány, ha ilyen nagylány vagy, akkor ezt olvasd el! – lökte elé a legnagyobb bulvár magazin egy régebbi számát, amit az íróasztal fiókjában őrizgetett.

Julie némán, majd egyre inkább remegő szájjal olvasta végig a cikket, amelynek az írója azt feszegette, vajon mennyi az igazság a felkapott színész családi életével kapcsolatos hírekben. Jól értesült – és természetesen meg nem nevezett – forrása szerint Julie béranyaként szülte meg a gyermeket csak és kizárólag azzal a céllal, hogy elhallgattassák azokat a hangokat, amelyek egy ideje arról suttogtak, hogy a színész a saját neméhez vonzódik.

Mire a cikk végére ért, már rázta a zokogás. Robert nagyot sóhajtva ölelte magához és Julie annyira elkeseredett, hogy már azzal sem foglalkozott, hogy percekkel ezelőtt éppen a kávés csészét lett volna kedve a férfi konok fejéhez vágni.

-Gyűlölöm ezt a várost! – szipogta Julie. Robert pedig állát a fejére téve arra gondolt, hogy mennyi mindent adott neki ez a város. Ide kellett jönnie az álmok városába, hogy a legnagyobb álma teljesülhessen, megismerhesse a világ a nevét, mint színészét. Aztán persze a szemére vetették, hogy eladta magát a nagy amerikai darálónak, ahelyett, hogy beérte volna az európai vagy csak az angol filmvilággal. És ez a város adta neki ezt a szipogó lányt is. Ha őszinte akar lenni, már nem is nagyon tudná elképzelni, hogy a Los Angeleshez képest langyos Londonban éljen. Hiszen már a szülei is át akarnak költözni az óceán túlpartjára. Oké, őket alighanem csak a fiúk és az unokájuk vonzza. De vajon mit fog adni ez a város a gyerekének? Annyit magától is sejtett, hogy ez a közeg, amelyben ő is mozog, nem a legideálisabb egy kisgyereknek. Egy kamasznak meg  maga a rossz értelembe vett kísértés. Mit csináljon? Lehet, hogy Julienak van igaza és vissza kellene térjenek a jó öreg Európába? Aztán megrázta magát, mintha ezzel a kellemetlen gondolatokat is lerázhatná magáról. Ezekre a kérdésekre biztosan nem ma este fogja megtalálni a választ. És ahogy a munkájában is történjen bármi, a shownak folytatódnia kell, így pillanatnyilag a magánéletében is ezt az elvet kell kövesse.

A ceremónia alatt Gregory kikérte magának az egész inzultust. Izgett-mozgott, nyekergett. Kristen nem merte, Tom nem tudta tartani, a végén már Robert akart odalépni, hogy átvegye a kicsit a két szerencsétlenkedőtől, őt viszont  Julie rángatta vissza a padba. A nagyszülők könnyes szemmel próbálták fenntartani a meghitt családi ünnepély látszatát, de igazából mindenki tisztában volt vele, hogy csak a nevetést  igyekeznek palástolni ők is. Mielőtt a keresztelő végképp bohózatba fordult volna, a pap nagyot sóhajtva befejezte a szertartást, Tom pedig fénysebességgel nyomta legjobb barátja kezébe a trónörököst.

-Öreg, legközelebb akkor állok veled szóba, ha már lemehetünk a strandra focizni – nyomott egy barackot a kicsi fejére. –Most pedig apád meghív egy pofa sörre, mert keményen megdolgoztam érte.

Siena apró grimasszal csapta hátba.

-Te csak ne sörözz, vegyél példát a barátodról. Nem iszik, nem cigizik és a gyereket is úgy fogja, mintha mindig ezt csinálta volna.

-Hát, egy ideje már gyakorolja, úgyhogy édes, hidd el, én is belejönnék, ha lenne kin gyakorolni nap mint nap.

-Akkor jó, még szerencse, hogy fél év múlva bele is kezdhetsz a gyakorlásba.

Tom úgy fordult meg, mint akibe a villám csapott.

-Te azt akarod mondani, hogy … apa leszek? – kerekedett el a szeme. Mire a barátai kórusban feleltek neki:

-Te azt akarod mondani, hogy még nem is tudtad? – és nevetve vonultak el az étterembe ünnepelni Gregory keresztelőjét és a második alkalmat, amikor Tomnak sikerült elállítani a szavát.

A szerelem 4 keréken érkezik 48.

Korán reggel már Peter csengetett, hogy Kristent hazavigye. A lány gügyögve játszott éppen Gregoryval, hogy elterelje a figyelmét, amíg Julie a reggelijét melegítette, és a férfi gyönyörködve nézte a szokatlan és igen vonzó látványt. A lánynak ezt az oldalát még annyi év után sem ismerte, bár, az is lehet, hogy csak Roberték és a baba hozták elő belőle az érzékenyebb énjét. Neki mindenesetre nagyon tetszett.

Alig mentek el, amikor Marcus telefonált. Robertet kereste meglehetősen aggódó hangon, hiszen tisztában volt vele, hogy annyi sörrel a fejében akár valamelyik árokban is lehet.  Julie megnyugtatta, hogy épségben hazaért, és a még mindig nyitott ajtó felé pislogva megígérte, hogy ha felébredt, majd átadja az üzenetét. Amikor végre minden elcsendesedett és Gregory is kiürítette a cumisüveget, kiült vele a teraszra a hintaágyba és halkan dudorászni kezdett neki. A kicsi az anyai szívveréstől és a tele pocaktól teljesen ellazulva hevert  rajta az álom határán pislogva, miközben Julie gyengéden a hátát simogatta. 

Robert erre a képre lépett ki a házból. A könnyű rövidnadrág és póló alatt még nyirkos volt a bőre a zuhanyozástól, amivel a zűrös éjszaka utolsó nyomait igyekezett lemosni magáról. A kicsi haja a reggeli fényben enyhén vöröses fényben ragyogott. Már sokkal sötétebb volt, mint a születésekor. A férfi szinte irigykedve nézte az apró, nyitott ujjakkal tapogatózó kezeket, ahogy Julie mellén kalandoznak. Az éjszakának nem minden pillanata volt kristálytiszta, a Marcusnál töltött órák, főleg az este második része, kellemetlen emlékként kúsztak elő az agyából, de abban biztos volt, hogy a legnagyobb baklövéseket elkerülte. Eszébe villant Jackson őrmester, aki minden rendőrsztorit meghazudtolva igazi érző emberként segítette ki a bajból. És kicsit kínosan emlékezett vissza a hazatérésre. Julie nyitott ajtót, szinte várta a számonkérő hangot, de a lány csak segített neki az ágyig elbotorkálni, aztán magára hagyta. Ő ugyan jobban szerette volna, ha ott is marad vele, de momentán annak is örült, hogy nem osztotta ki azért az állapotért, amiben lehetett. Biztosan nem volt egy épületes látvány, ha most így kóvályog még a feje.

Julie mintha megérezte volna az őt figyelő szemeket, óvatosan felé fordult.

-Szia! Átveszed egy kicsit? Akkor csinálok egy kávét frissen, mert ami volt, azt Kristen és Peter megitták. – szólt oda halkan.

Robert csak csendben leült mellé és hagyta, hogy a lány Gregory békapózban terpeszkedő kis testét a mellkasára fektesse. Aztán a gyereket ölelve lehunyta a szemét.

A lány arra gondolt, hogy talán hiba volt a kicsit Robertre bíznia, hiszen még mindig nincs egészen ébren. De talán annyira azért mégis, hogy a kicsit nem fogja elejteni. Végül is, felnőtt férfi, vállalnia kell neki is a felelősséget a kicsi mellett. Odatette a kávét és csinált két szendvicset, aztán kivitte a férfi reggelijét a teraszra.

Robert még mindig lehunyt szemmel szinte már feküdt a hintaágyon, hogy a kicsi minél kényelmesebben heverhessen rajta. A lány az asztalra lepakolta, ami a kezében volt, aztán a gyerekért nyúlt és felemelte. Robert szeme abban a pillanatban kipattant és ijedten kapott utána, majd megnyugodva hanyatlottak le a karjai, ahogy Juliet meglátta. A lány a picit a mellettük álló járókába fektette és leült a férfi mellé.

Robert elmajszolt egy szendvicset, óvatosan elkortyolta a forró kávét és lassan kezdte magát embernek érezni megint. Csendesen ringatóztak, aztán Robert tétovázott egy pillanatig, majd a karját a lány háta mögött átvetve óvatosan magához ölelte. Legnagyobb meglepetésére Julie nem húzódott el, hanem a vállára hajtotta a fejét. Hosszú percekig csendben üldögéltek ebben a békés közelségben, aztán a férfi megköszörülte a torkát és halkan megszólalt.

-Éjjel megcsókoltam egy lányt.

Azonnal megérezte, ahogy a lány teste megfeszül mellette, ezért mielőtt elhúzódhatott volna, kicsit közelebb vonta magához és gyorsan folytatta.

-Nem tudom, miért tettem. Foghatnám arra a nem csekély mennyiségű sörre, amit Marcus-nál megittam, amíg dumáltunk. Aztán egyszer csak beállított az a két csaj. Nem tudom mi ütött belém. Összevissza hablatyoltam nekik rólad meg a kicsiről, aztán odahajoltam az egyikhez és szájon csókoltam. Abszolút hülye ötlet volt, mert nem te voltál. És én csak téged akarlak. Akkor is, most is, mindig.

Julie felé fordult és magához húzta a fejét.

-Csak ez számít! De azért nem biztatnálak, hogy ez a jövőben sűrűn előforduljon, mert nem biztos, hogy mindig ilyen engedékeny hangulatban találsz. – és a szemébe nézve lassan magához húzta a fejét, hogy megcsókolhassa.

Robert roppant együttműködőnek bizonyult. Az első csókig. Aztán a meglepetéstől szinte ledermedt. Ha mostanában nagyon szépet álmodott, akkor valami hasonlót, úgyhogy inkább bele se élte magát, mert ez úgysem lehet valóság. A pillanat tört része alatt futott át az agyán, hogy odakint vannak, a kicsi is kint van, az egész helyzetük olyan nagyon bonyolult és bár ő lenne az első, aki legszívesebben élne ezzel az alkalommal, de lehet, hogy most mégis jobb lenne józannak maradnia. És közben a szíve majd megszakadt, mert attól félt, a lányt így is, úgy is megbántja majd.

Két keze közé fogta Julie arcát és egy lassú, nyugodt csókkal finoman kibontakozott az ölelő karok közül.

-Ne kínozz, Julie! – sóhajtott nagyot, miközben orrát és homlokát a lányéhoz dörgölte. -Fogalmad sincs róla, mennyire szeretnélek most azonnal becipelni a hálószobába, sőt, akár itt és most azonnal szerelmeskedni veled, de biztosnak kell lenned benne, hogy miért akarsz engem. Nem csak azért, mert Gregory miatt elhiszed nekem, hogy azelőtt is együtt voltunk, ugye?

-Robert, nem tudom miért, de hogy Gregory léte önmagában még nem lökne a karjaidba, abban biztos lehetsz. De talán igazad van, nem kéne elkapkodnunk a dolgot. Fogalmam sincs, azelőtt mennyi idő alatt jutottunk el a megismerkedésünktől az ágyig. De azt hiszem, erről nem is igazán akarok beszélgetni veled – motyogta a lány zavartan és felállt. Hogy a menekülése ne legyen nagyon egyértelmű, felkapta a kicsit és bevitte a házba.

Robert összehúzott szemekkel nézett utána. Lehet, hogy túlaggódta ezt a dolgot? Basszus, ez lett volna a nagy pillanat, amikor végre újra közel kerülhettek volna egymáshoz, ő meg adja itt a Grál lovagot és elszalasztja még az esélyét is annak, hogy Juliet ölelhesse?

Julie folyamatosan imádkozott, hogy a kicsi ne akarjon most semmit tőle és csendben aludjon tovább, ahogy a kiságyba beteszi. Leroskadt mellé a hintaszékbe és csak nézte a babát, akinek az apját lám még elcsábítani se tudja. A Kristennel való beszélgetés meggyőzte róla, hogy neki kell az első lépést megtennie, most megtette,  de valamiért a férfi nem akart élni a lehetőséggel és ez most arcpirítóan zavarbaejtő érzés volt. Nem értette, mit akar tőle a férfi. Nem emlékszik rá, hogy szerették egymást. Ez van, ezen nem tud változtatni. De hát nem érezte az ölelésén, hogy készen áll egy új szerelemre? Vagy Robertnek csak az a régi kell?

Bear ült a hintaágy előtt és félrehajtott fejjel a gazdáját nézte. Robert szemezett vele és vidáman figyelte, ahogy fejmozdulatait Bear tükörképként másolja. Aztán két vigyorgás között felsóhajtott.

-Nem vagyok normális, hogy itt bohóckodok veled, amikor életem nőjét lehet, hogy most sértettem vérig. Eddig arról győzködtem, hogy szeressen, most kész lett volna rá, erre leállítom. Hát haver, azt hiszem, elment a józan eszem. Mi a fenét mondjak neki, ha bemegyek? Válaszul Bear megbökdöste az orrával, és erről Robertnek eszébe jutott valami.

Halkan bement, aztán a gyerekszoba felé tartott. A kicsi a kiságyban aludt, Julie mellette üldögélt, de a tekintete valahol távol járt. A férfi szó nélkül lépett oda hozzá, megragadt a kezét és szinte felrántotta a hintaszékből. A lendülettől Julie a mellkasának esett és már vissza sem nyerhette az egyensúlyát, mert Robert felnyalábolta a vállára és kifelé indult vele.

-Eszednél vagy, mit művelsz? – sikkantotta halkan, de választ nem kapott. A férfi hosszú léptekkel a hálószoba felé vette az irányt.

-Ezer éve akartalak így elrabolni valahonnan, de az utóbbi időben a pocakod miatt le kellett tennem a tervemről. – dünnyögte, miközben Juliet a vállán egyensúlyozva fél kézzel pakolászni kezdett. A lány szabadulni próbált, mire Robert a fenekére csapott.

-Nyughass, mert leejtelek, az pedig a terveimben nem szerepelt.

Julie vidáman tekergett, hogy lássa mit csinál a férfi. Ruhák repültek a fotel felé, aztán a gondosan beágyazott ágy párnáit dobálta le az ágy mellé, majd a fürdőszobába csattogott és a kisszekrényben kotorászott. Valamit a markába szorított, aztán már ment is vissza a hálóba. Juliet egy díjbirkózó mozdulatával az ágy közepére dobta, de mire a lány odébb gurulhatott volna, már rá is vetődött.

-Na nem, kis galambom! Úgy döntöttél, hogy végre belátod, én vagyok az embered, úgyhogy most be is bizonyítom, hogy ez mennyire így van.

Julie nevetve tekergett alatta.

-Robert, ne csináld már! Amikor meg akartalak csókolni, te elhúzódsz, aztán mint egy ősember becipelsz a barlangodba és magadévá teszel? Lehet, hogy le sem akartam feküdni veled, csak egy kis gyengédségre vágytam. Te meg jössz ezzel az orángután-romantikával?

A férfi gyengéden nézett a szemébe, miközben Julie csuklóit a feje fölött egy kézzel szorította le.

-Romantikára vágysz, oké, lesz romantika is. Másodjára.

És betartotta a szavát.

Julie Gregory egetverő üvöltésére ébredt. Mozdulni próbált, de Robert karja abroncsként szorította magához. Aztán a férfi mélyet sóhajtva megmozdult és felpattant az ágyról. Pár pillanattal később a kicsivel a karján jelent meg. Julie kuncogva  figyelte, ahogy a kicsit óvatosan az ágy közepére teszi.

-Velem bezzeg nem óvatoskodtál.

Hát nem, tényleg nem óvatoskodott. Az eltelt hetek minden frusztrációja és feszültsége robbant a férfiban, de Julienak így sem volt oka panaszra. A csókoknak és harapásoknak alighanem nyoma marad, egyéb helyeken is úgy érezte, mintha egy gyorsvonat robogott volna át rajta, majd még vissza is tolatott. De nem maradt az adósa, és szinte büszke volt rá, hogy egyenrangú félként vette ki a részét a szerelmi csatározásból.

Aztán a csúcsponton a férfi úgy csókolta meg, hogy abban a lelke is benne volt és az érzéstől Julie majdnem elsírta magát. Nem emlékezett rá, hogy az életben valaha volt-e ilyen boldog. Arra gondolt, ha a baleset előtt is ilyen pillanatokat osztottak meg egymással, az élet legnagyobb igazságtalansága lett volna, ha ezt elveszíti. 

Másodjára a férfi gyengéd volt, romantikus, szinte visszafogott és Julie már nem is volt benne biztos, hogy valóban romantikára vágyik-e vagy arra a színtiszta, nyers szexre, amiből elsőre ízelítőt kapott. De így, Gregoryval a kezében már nehéz volt elképzelni Robertről azt a tomboló erőt, amivel korábban ölelte.

Greg pedig tisztában volt vele, hogy a kiságy helyett most a szülői ágyban hentereg, ezért aztán a sírást feledve vígan kapálózott, miközben Julie ujjába kapaszkodott. Robert ült az ágy végén és őket nézte. A viharfelhők oszlásnak indultak végre az életük felett. Mostantól nincs más dolguk, mint a most megtalált boldogságot őrizni. Ő a maga részéről biztos, hogy mindent meg fog tenni ezért. Julie elszundikált és a kicsi is olyan laposakat pislogott, hogy Robert is melléjük feküdt és magukra húzta a könnyű takarót. Odakint ragyogott a nap, ők pedig teljesen ellazulva szuszogtak, nem törődve vele, hogy még csak kora délután van.

Julie nem tudta mi ébresztette fel, de úgy érezte örökké hálás lesz annak a nesznek, mert olyan látványban volt része, ami örökre a retinájába égett. Robert az oldalán feküdt feléjük fordulva, egyik karja a feje alatt, hosszú szempillái lehunyva, állán friss borosta, másik karja a kicsi feneke, háta mögé simult, Greg pedig vele szemben apró kezével a férfi mellszőrzetébe kapaszkodva aludt.  Julie a végtelenségig  tudta volna nézni ezt a képet. Aztán rájött, hogy a férfi telefonjának zizegését hallja.

A szerelem 4 keréken érkezik 47.

A Kristennel folytatott beszélgetés szinte felszabadítóan hatott Juliera. Közösen megfürdették, megetették a kicsit, lefektették és olyan sokáig beszélgettek, hogy Julie meggyőzte Kristent, már haza se menjen, aludjon ott. Robert még nem ért haza, és ez azért okozott neki némi keserű érzést. Hiába akarta fenntartások nélkül elfogadni, amit nyújtani tud, szíve mélyén egy bizalmatlan gondolattól nem tudott szabadulni. Miért nem jött már haza? Kivel érzi olyan jól magát, hogy ilyen sokáig elmarad?

Robert nem volt színjózan. Ennyit azért még ő is belátott. De talán éppen ezért volt könnyebb megnyílni Marcus előtt. Szerencsére Tom nem volt velük, mert az ő humorára most igazán nem volt lélekben eléggé felkészülve. Bobby is turnézni volt, így Marcus tengerparti kéglijének teraszán kettesben sörözgettek és beszélgettek. Rob kicsit keserűen mesélt a délután történtekről. Arról, hogy Julie milyen bizalmatlan, mennyire nem érzi, látja, hogy ő a lelkét teszi eléje minden áldott nap. Marcus hallgatta a barátját és magában őszintén nem értette, Julie vajon miért ilyen kishitű a kapcsolatukat illetően. Oké, most még nem emlékszik arra, hogy az elmúlt jó egy évben mi mindent éltek meg közösen. Mondjuk, az nem is lenne rossz, ha az a hülye cannesi éjszaka örökre feledésbe merülne, de hát Rob nem amnéziás, azt még párszor biztos az orruk alá dörgöli majd. De komolyan nem értette a lányt, hogy nem látja, milyen hálót szőtt eköré a marha köré. Ha akarna se tudna már ebből szabadulni, és a kiskölyökkel a csapda végleg be is zárult. Ezer éve ismerte már, tudta róla, hogy nem könnyen esik szerelembe. Kristennek talán megvolt az esélye, de elpuskázta. Julie nem is akart élni vele, mégis valami varázslatot bocsátott rá. Ez a szerencsétlen közjáték az életükben egyszerűen nem írhatja felül a történteket. Ezzel együtt nem igazán tudott mit javasolni, viszont jó hallgatóság volt, és Robertből csak úgy dőlt a szó. Beszélt az álmatlan éjszakákról, amikor majd megveszik attól, hogy a lány ott van vele egy fedél alatt és mégis olyan messze, mintha az Északi sarkon lenne. Nem mert kezdeményezni, mert folyamatosan attól tartott, ha elkapkodja a dolgot, egy életre elriasztja maga mellől.

A csengetésre mindketten felkapták a fejüket. Marcusnak pedig a sörök ködén át is beugrott az a hosszú combú szőke, akivel valami bizonytalan jövőben találkozót beszélt meg. Most kicsit erőlködve próbált visszaemlékezni, hogy mikorra. Az ajtóban valóban Amanda ácsorgott. És nem volt egyedül. Mintha az ikertestvére állt volna mellette, olyan hasonló volt a kaliforniai plasztikai sebészet remeke, aki csicsergősen Judyként mutatkozott be. És hogy az este végképp  katasztrofális fordulatot vegyen, a háta mögött Rob bukkant fel.

-Szia Mandy, ne haragudj, mára beszéltük meg? – nézett a lányra zavartan Marcus, miközben Robot próbálta valahogy odabent tartani. Ha ezek a tyúkok rákattannak, ki tudja, hova fajul el ez az este, amikor a srác amúgy is eléggé maga alatt van. De a lányok arcát látva tisztában volt vele, hogy a fáradozásával már elkésett. Rob kicsit piás vigyorral köszönt a lányoknak és egy széles, színpadias mozdulattal intett a hátsó terasz felé.

-Van kedvetek csatlakozni hozzánk?

Julie nem tudta volna megmondani, mi ébresztette fel, kicsit kába volt még, hiszen alig aludt valamit. A beszélgetés Kris-szel lelkileg is megviselte, mert olyan beismerésekre kényszerítette, amiket magától még biztos nem hozott volna meg. A gyerekszobából Gregory halk nyüglődését hallotta, ezért óvatosan felkelt, hogy Kristent ne zavarja fel és átment a kicsihez. Melege volt a picinek, kis testét izzadtság gyöngyözte. Egy langyos vizes ruhával letörölgette, aztán egy kis vizet itatott vele, miközben a hintaszékben ringatóztak. Gregory lassan megnyugodott és szuszogva újra álomba merült. Julie pedig Robertre gondolt. Vajon hol lehet? A szobája ajtaja csukva volt ugyan, de a lány biztos volt benne, hogy még nem jött haza. A gondolat, hogy a férfi esetleg valahol egy adakozó kedvű nőt ölelhet, súlyos kőként nehezedett a lelkére. De mielőtt túlságosan elmerült volna az önsajnálatban, eszébe jutott Kristen szenvedélyes monológja. Mi a fenéért képtelen megbízni benne?

Hiszen az elmúlt napokban, hetekben a férfi ezer jelét  adta annak, hogy nem érdekli más, teljes mértékben elégedett az életével, azzal, hogy ő és a kicsi itthon várják. Ha végre önmaga előtt is beismerné, hogy újra beleszeretett, akkor mindkettőjüket megszabadíthatná ettől a szenvedéstől, amit a távolságtartásával okoz. Hazudna még önmagának is, ha azt bizonygatná, hogy nem akart volna már réges rég újra ahhoz az izgató és mégis megnyugtató testhez simulni éjszakánként. Igaz ugyan, hogy konkrét események még nem ugrottak be neki a múltból, de érzések igen. Kristent is valami mélyről fakadó rokonszenvvel fogadta, főleg azok után, hogy azt a béna gyerek-dolgot tisztázták. Biztosan megosztották már egymással a gondolataikat, a legbensőbb félelmeiket is már korábban, ez érezhető volt az éjszakai beszélgetésből is. Azok az érzések pedig, amik Robert közelében borították el..., nem volt szükség különösebb belemagyarázásba… a teste igenis emlékezett.

Csak érne már haza! Akár most azonnal képes lenne elé állni és magához ölelni.

Marcus seggbe tudta volna rúgni a barátját. Ennyit csak nem ivott? Nem lehet akkora marha, hogy piásan megdöntse itt ezt a libát. Türelmetlenül fejtette le magáról Mandy karjait, hogy szükség esetén közbe tudjon avatkozni, mert Judy meglehetősen eltökéltnek látszott, és Marcus nem akarta, hogy a barátja az alkohol ködében valami hülyeséget csináljon. Robert elemében volt, vigyorogva emelte üvegét újra és újra Gregory egészségére, mesélt a fiáról, micsoda nagyszerű kis fickó, aztán hirtelen átölelte Judyt és szájon csókolta. A lány boldogan simult hozzá. Élete nagy lehetősége, hogy elcsábítsa a nők kedvencét. Ha most nem jön össze, akkor a büdös életben soha. Kicsit ugyan zavarta, hogy a férfi nem józan, de ha így sikerül, akkor kénytelen lesz ezzel beérni. Robert azonban összehúzott szemekkel nézett rá:

-Te nem Julie vagy!

A lány vállat vonva tette túl magát a megállapításon.

-Az leszek ma este, akit csak akarsz.

Robert azonban kiegyenesedett, imbolyogva felállt és kiabálni kezdett:

-De nem! Juliet akarom! Az én régi Juliemet. Aki szeretett engem.

Marcus szinte megkönnyebbült, amikor talajrészeg barátja hirtelen összekapta magát és a kocsikulcsát felkapva búcúst intett és hazaindult. Bízva a részegek védőistenében arra gondolt, hogy annál nagyobb bajba csak nem kerül, mint ami itt Judy mellett várna rá.

Robert már majdnem hazaért, amikor mögötte felharsant a rendőrségi autó szirénája. Bassza meg, olyan kevésen múlt, hogy botrány nélkül megússza ezt az estét – gondolta, de szerencsére a józan ész apró szikrája megállásra késztette. A rendőr kiszállt és komótosan odasétált hozzá. Robert letekerte az ablakot és a levegőből nagyot kortyolva az iratai után kotorászott. A rendőr egy pillantást vetett rá és azonnal megismerte. A lánya és a felesége is állandóan ezt a ficsúrt lesték az újságokban, így aztán eléggé képben volt, hogy nehéz időszakot élhet meg. És a nehézséget nyilvánvalóan itallal akarta oldani. Ki sem kellett szállítania ahhoz, hogy lássa, csak a csoda segítette idáig, hogy baleset nélkül megúszta az éjszakai kocsikázást. Egy pillanatra vitatkozni kezdett benne az ember és a szigorú közeg, aztán arra gondolt, hogy mindenkinek lehetnek nehéz napjai. Késő éjjel van, eddig nem csinált bajt a srác, és holnapra úgyis megbánja még ezt a kihágást is. Még soha nem szerepelt a botrányaival az újságokban, és eldöntötte, hogy bár valószínűleg jól fizetnének érte a botrányra éhes újságírók, de ez a srác nem most, nem vele kerül fel azokra a címlapokra.

-Ugye tudja, hogy ilyen állapotban nem engedhetem tovább? – kérdezte tőle szigorúan.

Robert nehéz fejjel bólogatott.

-Na, szálljon ki, szedje össze a holmiját és üljön át hozzánk! Ezt a járgányt meg zárjuk le itt az út szélén. Holnapig csak nem kívánja meg senki.

Robert ellenállás nélkül tette, amit a rendőr mondott.

-Jackson őrmester vagyok, ő meg a társam, Snoopy tizedes. És ha most ezen röhögni fog, akkor a fogdába viszem, értve vagyok?

Robert  komoly arccal nézett rá.

-Nincs ezen semmi nevetnivaló. Én egy marha vagyok, maguk mégsem röhögnek rajtam. – ezzel aztán be is ült a hátsó ülésre. Jackson őrmester kicsit értetlenül csukta rá az ajtót.

Hazafelé Robert néma csöndben üldögélt. Először fogalma sem volt róla, hova tartanak. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy Stephanie iszonyat dühös lesz, ha a rendőrörsről felhívja majd, de Juliet mégsem keltheti fel, hogy a picivel jöjjön érte;  aztán meglepve azonosította be az ismerős környéket. A háza előtt néhány ember ólálkodott. A rendőr megállt és rászólt, hogy maradjon a kocsiban. Nem volt nehéz szót fogadni, mert a kapu baromi messzinek tűnt innen a kocsiból.  Jackson őrmester odalépett a fotósokhoz és az irataikat kérte. A felszólítására morogva ugyan, de szedelődzködni kezdtek és szép lassan kiürült az utca. Akkor a rendőr kinyitotta a hátsó ajtót.

-Nagyon remélem, hogy ez az éjszakai taxizás köztünk marad, nehéz lenne a parancsnokom előtt megindokolni, hogy miért nem vittem be magát. Oké?  És menjen most be gyorsan, mert szerintem a fotósok már alig várják, hogy elhúzzunk innen és azonnal vissza fognak térni. Szerencséje van, ha a sarok mögül nem arra vadásznak, hogy valami nagy leleplezésként kapják lencsevégre.

Robert hálásan bólintott, aztán lehajolt, hogy a bent ülő is hallhassa.

-Mindkettőjüknek nagyon köszönöm! Jackson őrmester, jövök magának eggyel és bízhat benne, hogy ezt kijózanodva sem fogom elfelejteni. Azzal a kapuhoz lépett és beütötte a kódot.

Julie egy rendőrautó villogójának fényeire figyelt fel, ahogy a kapu előtt megáll. Rémülten gondolt rá, hogy esetleg Roberttel történt valami. Aztán meglepve látta, hogy a rendőr nem a kapu felé indul, hanem a fotósokhoz. Rövid igazoltatás után egymás után szedelődzködtek és tűntek el. Amikor az utolsó is lelépett, Robert szállt ki a kocsiból, néhány szót váltott velük, majd kicsit bizonytalan léptekkel besurrant a kapun és a ház felé tartott.

Részeg! – csapott le a felismerés a lányra. Alighanem igazoltatták és nem engedték továbbjönni a kocsival. Bajt aligha csinált, mert akkor már a fogdából telefonálna. Közben a kicsit a kiságyba fektette és sietősen a bejárati ajtó felé indult. Robert bizonytalanul szöszmötölt odakint a kulcsával és meglepve nézett fel, amikor az ajtó kitárult előtte. Julie a kezét nyújtotta felé, amibe úgy kapaszkodott, mintha ez  lenne az utolsó lehetősége, hogy el ne merüljön. A lányra támaszkodva botladoztak el a hálószobáig, ahol a férfi az ágyra roskadt és fáradt szusszanással az oldalára fordult. Mielőtt teljesen elaludt volna, halkan még annyit motyogott:

-Nem te voltál Julie, és nekem csak te kellesz!

Julie a homlokát ráncolva próbálta a halk vallomást értelmezni, de aztán arra gondolt, majd reggel megbeszélik a dolgot és halkan kiment a szobából. Az ajtót résnyire nyitva hagyta, ha a férfi éjjel rosszul lenne, meghallja és segíteni tudjon neki. Aztán csendben visszafeküdt Kristen mellé és arra gondolt: Végre itthon van! Csak ez számít!

Kristen pedig megnyugodva sóhajtott egyet. Felébredt a kinti mozgolódásra és lelkiekben felkészült rá, hogy Julie majd számon kéri a férfit, merre és kivel töltötte az estét és az éjszaka jó részét. De csend volt és nyugalom; és ő arra gondolt, hogy ezek ketten mennyire szerencsések, amiért a szívük mélyén ennyire tudnak bízni a másikban. Csak amikor a szájukat nyitják ki, olyankor nem ártana háromig számolniuk. De ezt meg majd megtanulják.

A szerelem 4 keréken érkezik 46.

A napok gyorsan teltek egymás után. Robert szülei fájó szívvel búcsúzkodtak kis unokájuktól, amikor már nem halogathatták a dolgot és haza kellett induljanak. És ahogy kitették a lábukat a házból, kiderült, hogy Gregory sem az az áldott jó gyerek, akinek eddig gondolták, csak eddig mindig volt egy ringató kéz, amelyik gondoskodott a szórakoztatásáról.

Julie eleinte félt az állandósulni látszó jövés-menéstől, hiszen barátaik egymásnak adták a kilincset napról napra, de aztán rájött, hogy ezek azok a lopott percek, órácskák, amikor végre neki is nyugta van. Robert hamar beleélte magát a kiszolgált családfő szerepébe és Julie úgy érezte, hogy a napjai a mosógép, a konyha és a pelenkázó közötti háromszögben telnek. Ráadásul éjszakánként nyugtalanul aludt, a kicsi hangját figyelte a nyitott ajtón keresztül, de leginkább a férfi motoszkálásának zörejeire koncentrált. Nem fogadta el a nagy hálószobát, de gondolatban annyit volt ott, hogy akár át is költözhetett volna.

Robert jött-ment, intézte az ügyeit, de igazságtalan lett volna vele szemben, ha nem ismerte volna be, hogy igyekszik a legrövidebb időt házon kívül tölteni. Az egyik este a férfi halkan nyitotta a bejárati ajtót, Beart nyugtatta, hogy viháncolásával ne verje fel a házat. A nappaliból kiszűrődő fényben azonnal felfedezte Juliet, ahogy a kanapén alszik. A gyerek a mellette földre tett bébihordozóban kalimpált és Robert már messziről érezte a pelenka tartalmát.

-Öcsém, fogadjunk, hogy ez megint már a nyakadnál szellőzik?! – vigyorgott rá a kicsire és felemelte. Savanyúan gondolt rá, hogy az orra nem csapta be, mert olyan erőteljes illatfelhő kúszott elő a gyerek ruhájából, hogy csoda, hogy Julie álmában nem érezte meg. Nézte a kimerült arcot, legszívesebben megsimogatta volna, de inkább fogta a kicsit és bevitte a szobájába. Letette az ágyára, amíg levetkőzött, aztán a gyereket úgy ruhástól bevitte a fürdőszobába.

-Még egyszer nem fogod összekenni még az én ruhámat is. Anyád így is mos ránk eleget – dorgálta meg a picit, miközben a maradék ruhadarabjától is megszabadult. Megnyitotta a zuhanyt, aztán óvatosan kihámozta a kicsit a ruháiból, amiket a mosdóba dobott, és beállt vele a zuhany alá. Mostanában egyre többször ütötte el a magányos estéket egy kis zenéléssel, amikor Julie már lefeküdt, egy új szám is érlelődött a fejében, így aztán rögtönzött bemutatót tartott az ifjabb Pattinsonnak. Dudorászva, halkan énekelgetve álltak a víz alatt, a kicsi öklömnyire nyílt szemekkel figyelte az apját, így aztán egyikük sem hallotta ahogy az ajtó halkan kinyílt.

Julie felébredt és ijedten vette észre, hogy Gregory eltűnt. A kanapé mellett ott hevert Robert dzsekije, így megnyugodott, biztos volt benne, hogy ő vitte magával. Ha szerencséje van, még tisztába is teszi – gondolta reménykedve. Kicsit még hevert a kanapén, élvezve a csendes magányt, amiben mostanában igazán ritkán volt része. Büszke volt magára, mert ösztönösen jöttek a mozdulatok, az életük megszervezése, a pici körüli teendők ellátása. Ha a párkapcsolatában is engedett volna az ösztöneinek, akkor még boldogabb lehetett volna, de ennek még nem látta elérkezettnek az idejét. Robertre gondolt, aki lelkesen próbálkozott felnőni a feladathoz, amit a pici jelentett nekik. Szó nélkül felkelt hozzá éjjel, pelenkázott, etetett, vagy csak elüldögélt vele kint a kertben, amíg Julie a házimunkával birkózott.  Számtalanszor kapta rajta, ahogy nagy komoly beszélgetéseket folytat a fiával és ilyenkor a szíve összeszorult a gondolatra, hogy vajon meddig tart még ez az idilli hangulat.

Sokszor vette észre magán, hogy képtelen levenni a szemét a férfiról, amikor az valamibe belemélyedve dolgozott. Állandóan feldühítette valami marhasággal, de a végén mindig nevetés lett a dologból. Már régen beismerte magának, hogy annyira szereti, hogy belesajdul a szíve, ha csak rá gondol.

Nagyot sóhajtva felült és a hálószoba irányába nézett. Biztos volt benne, hogy Robert oda vitte magával a kicsit. Felállt és utánuk indult, de a szobában nem volt senki, csak a fürdőszoba felől hallott hangokat. Mintha valaki énekelt volna. Kinyitotta az ajtót és szinte megtántorodott az eléje táruló látványtól. A férfi a kicsivel a zuhany alatt énekelt, de Julie Gregoryt szinte nem is látta, csak a fürgén aláfutó vízcsíkokat, ahogy szinte simogatják az izmos test minden egyes porcikáját. Nem tudta nem észrevenni, hogy a karjára fektetett kicsi alatt a férfi teste most igazán nincs harcra kész állapotban. Ebben a pillanatban a kicsi nyekeregni kezdett, mintegy válaszul a férfi dúdolására. Aztán már egyre keservesebben és akkor a férfi elzárta a vizet és kilépett a zuhanyból. Hajából csöpögött a víz és egyik ujját mosolyogva a kicsi szájához érintette, aki azonnal rákapott, mintha a cumival kínálták volna meg. Robert nevetve fordult a fürdőlepedők felé és szeme ekkor Julie fátyolos tekintetével találta szemközt magát.

-Átveszed? – kérdezte látszólag könnyedén, de amikor a lány a kicsivel a karjában kilépett a fürdőszobából, úgy kapaszkodott a törölköző tartóba, hogy majdnem letépte a falról. Édes Jó Istenem, elment ennek a lánynak az esze, hogy így kísérti a sorsot, de legalábbis őt?

Odakint Julie gyors mozdulatokkal törölte szárazra a kicsit és egyéni rekordját megdöntve igyekezett bepelenkázni és felöltöztetni, miközben reménykedett benne, hogy a már automatikus mozdulatok majd kitörlik a memóriájából az előbbi képeket, de hasztalan próbálkozás volt. A fejében forgó házimozitól olyan melege lett, mintha egy túlfűtött szaunában lett volna. Ráadásul közben Gregory már teljes hangerővel üvöltött. Mire végre felkapta, hogy a konyhába vigye, Robert jött vele szemben és hozta a cumisüveget. Bosszantóan higgadtnak tűnt.

-Remélem, nem melegítettem túl. Ülj le és tömjük be a csőrét, mert már szerintem az utcasarkon is hallják, hogy nyúzzuk ezt a szerencsétlent.

Greg a cumi első érintésére elhallgatott és mohón szopni kezdett.

-Oké, én nem büfiztetek, a múltkor is így kezdte, aztán le is hányt rendesen – szólt oda Robert. -Van valami vacsora itthon vagy rendeljünk, mert én direkt nem maradtam ott kajálni a többiekkel? – váltott hirtelen témát.  -Még lemaradtam volna erről az emlékezetes zuhanyozásról – kacsintott rájuk; és Julie szemét lehunyva arra gondolt, hogy talán jobb is lett volna.

Esténként a férfi a laptopja mellett ült és elmélyülten pötyögött. Julie igazán kíváncsi lett volna, mit ír, de nem akart kíváncsiskodni, így nem kérdezősködött. Azt azért észrevette, hogy írás közben Robert többször őt nézi. Az egyik este Stephanie telefonált rá és a férfi idegesen kapkodva elrohant otthonról, még a gépet sem kapcsolta ki. Julie egy órát küzdött a lelkiismeret furdalással, hogy beleolvasson-e vagy álljon ellen a kísértésnek, aztán gyengének bizonyult és a kicsivel az ölében a gép elé telepedett. Az írás a történetükről szólt. Mivel az eleje a balesettel, a szüléssel és az amnéziával indult, így nem sokat fedett fel a múltból, aztán egyre inkább közelített ahhoz a ponthoz, amikor a főhős eljut az emlékekig, de a férfi még nem fejtette ki ezt a részt. Kicsit csalódottan ült a monitor előtt, mert az első sorok után reménykedett benne, hogy pár dologra választ kap majd. Aztán  elmosolyodott, mert a legfontosabb kérdésre azért ott volt a válasz. A férfinak csak fontos valamennyire, ha nekiült ennek az írásnak. Minden sorában ott rejtőzött egy szerelmes férfi vallomása, és ha a lánynak csak egy kicsivel több önbizalma lett volna, ezek a sorok már meggyőzhették volna arról, hogy Robertnek rettenetesen hiányzik a baleset előtti közös életük. De még mindig nem tudott szabadulni a lelke csücskében megbújó bizonytalanságtól.

Néhány nappal később a kaputelefon berregésére Julie ment a készülékhez. A kapu előtt egy kis Mini Coopert látott, a volán mögött pedig egy fiatal lányt, aki valahonnan nagyon ismerős volt neki. De meg mert volna esküdni rá, hogy a tv-ben látta, biztosan Robert egyik kollégája. Megnyomta a gombot és a kapu szétnyílt. A kocsi mögött villogó fényképezőgépek sokasága. Ennek már soha nem lesz vége?  - gondolta fáradtan. Lassan kezdte kiborítani, hogy a kicsivel nem mehet ki az utcára, hogy ne csak a kertben tologathassa. Amikor a kórházból hazajöttek, aztán a varratszedéskor, de tulajdonképpen minden alkalommal, ha a kaput valamiért kinyitották, ugyanez a jelenet ismétlődött. Hangos kiabálás, vakuk tömkelege, őrület.

A lány közben megállt a ház mellett és kiszállt. Kezében egy díszcsomagolású dobozt tartott és a bejárat felé indult. Robert éppen akkor lépett melléje a kicsival a karján, amikor az ajtót nyitotta.

-Szia Kris, már azt hittem, sose jössz el! – nézett rá a férfi vigyorogva, miközben hüvelykujját Gregory igyekezett a saját szájába gyömöszölni. A férfi a büszke apák mintaképeként vezette őket befelé.

-Julie, ő Kris, már ismertétek egymást a baleset előtt, szóval csak bátran dumálgassatok bármiről. Kris, ő pedig Gregory George Pattinson, a trónörökös. Ugye,hogy igazam volt, amikor azt állítottam, hogy szebb, mint a mienk? – nézett rá kacsintva. Kris vihogott, Julieben pedig egy világ készült összedőlni.

Ennek a lánynak van gyereke Roberttől? Vele beszélt akkor a kórházban? És képes volt idejönni? Ó, édes istenem, és ezek után még azt várná tőlük, hogy barátnők legyenek? Milyen pasi ez egyáltalán?

Közben Kris Juliehoz fordult és a dobozt feléje nyújtotta.

-Gondolom, gyerekjátékból soha nem lehet elég. Én ugyan még nem nagyon értek hozzá, de azt mondták, ez a kiságyra szerelhető csoda már pár hónapos kicsiknek is jó képességfejlesztő móka.

Julie elkerekedett szemekkel nézett rá:

-A tied mekkora, hogy még nem értesz hozzá?

-Már micsoda mekkora? – nézett vissza Kristen teljes értetlenséggel.

-Hát, a gyereked – forgatta meg a szemét Julie.

-Jaj, az nem komoly, csak Edward és Bella gyereke a filmben – nevetett a lány, aztán hirtelen lehervadt a mosoly az arcáról.

-Te tényleg komolyan azt gondoltad, hogy … ne, ezt nem hiszem el?! Uramisten, minek nézed Robertet, hogy idehívna engem, ha … ? Vagy engem, hogy egyáltalán idejönnék, ha …  Julie, te tényleg alaposan beverted a fejedet. Ez a pasi még a lábad nyomát is imádja. Hogy képzelhetted, hogy …

Robert a legnagyobb hápogás közepette jött vissza a gyerekszobából, ahol a kicsit berakta a kiságyba.

-Mi a baj lányok? – nézett rájuk gyanakodva, mert Kris arcán olyan felháborodás ült, amit egyszerűen nem értett.

-Kérdezd csak meg Juliet! – mutatott Kris  a lányra, aki még életében nem érezte ennyire hülye helyzetben magát, és jobb híján mélységesen elpirult.

-Én csak hallottam a kórházban, hogy a másik gyerekedről beszélsz valakivel és azt gondoltam, hogy akkor biztosan csak egy egy éjszakás kaland voltam az életedben, valaki a sorban, aki szintén nem volt annyira észnél, hogy a legelemibb dolgokra vigyázzon. És már az is felmerült bennem, hogy vajon Gregnek hány féltestvére lehet szerte a világban. – suttogta lehajtott fejjel.

Robert nézte és nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen ennyi ostobaság hallatán.

-Hát kösz, jó tudni,milyen felemelő véleménnyel vagy a gyereked apjáról – vágott egy grimaszt. ‑És ha Kris ma nem jön ide, akkor éldegélünk itt egymás mellett ebben a békés, bársonyos pokolban ezzel a gondolattal a kis fejecskédben? Klassz. Jó tudni, hogy emberként mekkora nagy nulla lehettem a szemedben.

Julie könnyben úszó szemekkel nézett fel rá.

-Ne ítélkezz Robert, mert fogalmad sincs róla, hogy ez az úgynevezett bársonyos pokol mennyire nem bársonyos  nekem. Te jól elvagy az emlékeiddel, a barátaiddal, nekem az elmúlt hosszú hónapokból nem maradt semmi. Ne akard ezt az érzést valaha is megismerni!

-Julie, de ha csöndben rágod magad valamin, miből gondolod, hogy könnyebb lesz? Miért nem kérdezel az istenért? És ha most még azt is a fejemhez vágod, hogy attól félsz, hogy beetetnélek bármivel is, akkor komolyan mondom, hogy inkább feladom az egészet. – kiabált a férfi, aztán a kisszoba felé nézve hátrahajtotta a fejét és nagyot sóhajtott. –Klassz, most Greget is sikerült felordibálnom. Na, majd jövök valamikor… - és azzal kilépett az ajtón.

Kristen nézte Juliet és szinte magában morogva csak annyit mondott:

-Ritkán adok neki igazat, de most tényleg te vagy a hunyó.

Aztán jóval hangosabban belekezdett.

-Julie, itt éltek egy fedél alatt és nyugodt szívvel meg tudnád gyanúsítani, hogy egy link pali? Alig jár el itthonról, minden meghívást visszautasít, mondván, majd ha rendben leszel, akkor közösen. Nem mondom neked, hogy a világ női lakosságának a fele boldogan adná a fél karját ennél kisebb darabért is Robból, mert ezt nyilván te is tudod.  És akkor ez a mamlasz csak és kizárólag téged akar. Te meg nem bízol benne. Tudod, ha a helyében lennék, lehet, hogy már én is feladtam volna, mert nem vagy egy könnyű eset. Nem azért mondom, de ha csak a szülés utáni heteket nézem, már akkor is lett volna időd rájönni, hogy akarod-e ezt  a ritka madarat vagy sem. Mert ebben a húzd meg-ereszd meg kapcsolatban mind a ketten tönkre fogtok menni. Ő biztosan, mert semmi sem fontosabb neki, mint a nyugodt légkör és a biztonság. Köztünk is azért nem jött össze a dolog, mert hisztériáztam, nem hittem neki, meg tulajdonképpen a saját szememnek sem, ő meg megunta. Ne kövesd el te is ezt a hibát, mert amíg élni fogsz, bánni fogod. Egy közös gyerekkel a tarsolyotokban pedig még rosszabb lesz ezzel a hibával nap mint nap szembesülni.

Julie dacosan felkapta a fejét.

-Tudod Kris, neked is könnyű okosakat mondani, de ha holnaptól fogalmad sem lenne róla, hogy mit műveltél az előző hónapokban, akkor biztosan nem egészen így látnád a dolgokat.

-Tudod mit, lehet, hogy még örülnék is neki. Új lapot nyithatnék, nem kísértene az a sok hülyeség, amit sikerült lépnem eddig. Szóval, igenis, megmondom neked a tutit, vagy vállalod az érzéseidet, ha vannak, vagy hagyod a fenébe az egészet és lelépsz, mert így tönkreteszed ezt az embert, aki éjjel-nappal arra vár, hogy visszakapjon. Olyan nehéz lenne újra megszeretni?

-Te is tudod, hogy nem így van. Ha csak a közelemben van, úgy érzem, mindig is ismertem. A szemét, az illatát, az érintését, amikor véletlenül hozzámér. De nem hagy nyugodni a gondolat, hogy miért pont én?

-Basszus, te hülye vagy, már ne haragudj! Miért pont te? Ki a franc tudja ezt megmondani? És igazából kit érdekel? Én miért pont Peterbe vagyok beleesve, amikor itt lett volna Rob és mégsem éreztem ezt az elveszettséget a közelében, mint Peterrel? Akartam Robot, mert fizikailag úgy vonzott, mint a mágnes, ilyen szép férfit még nem sodort elém az élet és azt akartam, hogy gombostűvel berakhassam a mappámba, hogy elmondhassam, csak az enyém. Pedig soha egy pillanatig sem volt az. Ki tudtalak volna nyírni, amikor felbukkantál az életében, mert láttam, hogy emberre még nem néztek ennyi szeretettel és szenvedéllyel, mint rád. És irigy voltam, mert én miért nem váltok ki ilyen érzéseket. Te meg akkor is adtad a megközelíthetetlent, de amikor aztán azt hittétek, hogy elvesztettétek egymást, egyszercsak minden a helyére került és olyan boldogok voltatok, hogy szinte fájt rátok nézni. És te ezt akarod már megint eldobni magadtól? Nem beszélve erről a kiskrapekről, akiért Rob a csillagokat is lehozná neked, ha kéred. Arról meg már nem is beszélek, hogy bárki boldog lenne annyi érzelemtől, mint amiről te itt az előbb beszéltél. Robert is.

Julie megrendülten hallgatta Kristen szenvedélyes kitörését. Akkor ez a magyarázata annak, hogy a férfi közelében állandóan elszabadulnak a hormonjai. Ha az elméje nem is, a teste emlékezik az együtt töltött boldog időre. Talán hallgatnia kéne rá és elfogadni a sorstól ez a nagy ajándékot, hogy nem vesztett el mindent.