Cara megmoccant
és ezzel Robert is kiszakadt a gondolatait fogságban tartó kérdésekből. Csak
egyetlen egynek maradt helye:
-Szia! Én úgy
döntöttem, hogy ma még maradok, mert nem tudom, te meddig leszel még a városban,
de most úgysincs otthon semmi sürgős dolgom, úgyhogy eltölthetnénk itt pár
napot, hm?
-Jó reggelt! –
mosolyodott el Cara. –Hát, a munkámmal tulajdonképpen végeztem. Otthon engem
sem vár még új feladat, úgyhogy akár... de akkor keressünk valami szállást,
mert ma ki kell költözzek a szobámból, és nem akarom, hogy...
-Mit nem akarsz
kincsem? Én csak akkor költözöm el innen, ha ezt az ágyat is vihetem. Még az is
megfordult a fejemben, hogy megkérdezem a szálloda igazgatóját, nem
vásárolhatnám-e meg. Végül is, azt mondják, van az a pénz, amiért bármi eladó.
Ha nem, akkor meg nem is kérdés, hogy itt maradunk, és élvezzük, amíg csak
lehet.
-Bolond vagy
Robert! – nevette el magát Cara..
-Az biztos,
bolondulok érted! – húzta végig az orrát a férfi a nő álommeleg mellén, amin
még tisztán érezhető volt az eper illata. –Ha már úgysem alszunk, lenne egy
remek ötletem – mormolta a nő szájába csók közben.
-Sejtem, mi lehet
az. – kuncogott Cara, ahogy a férfi felizgult testéhez feszítette magát.
-És mekkorát
tévednél kicsim – kacsintott rá a férfi. –Arra gondoltam, öltözzünk fel és
keressünk egy partszakaszt, ahol a tengerbe lógathatjuk a lábunkat. Persze, nem
itt az ablak alatti lagúnára gondolok. Te jobban ismered ezt a várost, biztos
van valami ötleted. Elsétálunk, kicsit üldögélünk valahol, ahol senkinek nem
szúrunk szemet, aztán iszunk valahol egy kávét, bekapunk valami reggelit,
visszajövünk, fürdünk egy nagyot, utána pedig kipihenjük ezt a rengeteg
mindent, hm?
Cara a még mindig
földön heverő ruhájára pislogott.
-Hát, először is
el kéne ugrani hozzám, hogy felvehessek valamit, mert estélyiben mégsem
csatangolhatok a tengerparton, de részemről rendben. Uramisten, mit fognak
gondolni, ha ebben a gyűrött rongyban leballagok a recepcióra.
-Azt, hogy egy
szenvedélyes éjszakát töltöttél egy végtelenül figyelmetlen pasival, akinek nem
volt gondja erre a szabászati műremekre, mert csakis a testedre tudott
figyelni. De ha zavar, hogy kicsit tényleg megszenvedte az elmúlt órákat, akkor
vedd fel a melegítőmet, amíg átmegyünk hozzád. Néhány perc múlva nevetve
hanyatlottak vissza az ágyra.
-Robert, én ezt a
nadrágot elhagyom útközben. Nem is értem, rólad hogy nem esik le, ebben nincs
is gumi.
-Nem szeretem a
gumit – kacsintott rá a férfi, aztán itt a gondolat el is halt... -anyám, már
megint elfelejtettem!
-Hát, csodálom
is, hogy nem szaladgál a nagyvilágban néhány kisRob a feledékenységednek
köszönhetően, de most védve voltál hercegem, mert reménykedtem benne, hogy
összefutunk, és Én gondoskodtam a biztonságos szexről – vigyorgott rá a lány. A
férfi arcán egy megkönnyebbült mosoly suhant át.
-Igazából azt
akartam mondani, hogy ebben a nadrágban tulajdonképpen egy pertli volt, csak
fogalmam sincs, hova lett belőle, de van egy ötletem... a nyakkendőmnek már
úgyis annyi, majd azzal felkötjük – nézett körül és a csúffá tett kravátlit
leoldotta az ágy oszlopáról. Ahogy megkötötte a lány derekán, végül magához
húzta vele és forrón megcsókolta.
-Úgy nézel ki,
mint egy kis lelenc, de még így is gyönyörű vagy! De a lábadra nem tudok mit
adni, mert alighanem egy evezőt kéne kölcsönkérnünk a gondolásoktól hozzá,
akkora lenne rád az edzőcipőm. És ezzel az ezüst nyaktörő szandállal már
tényleg idétlenül néznél ki, úgyhogy ... – és tanácstalanul rántott egyet a
vállán.
-Semmi baj, majd
mezítláb megyek. Csak ez a ruha... baj lenne, ha itt hagynám nálad? Majd hozok
hozzá egy ruhás zsákot, de nem akarom, hogy... tudod, a portások...
-Életem, ha ebben
a cuccban és mezítláb látnak, és nem jönnek rá, hogy mi az ábra, akkor akár
nyugdíjba is mehetnek, de emiatt ne izgasd magad! A ruha marad, mi meg
induljunk, mielőtt felébrednek az első turisták! Azzal kikormányozta a még
mindig nevetgélő lányt az ajtón.
Salvatore, az
éjszakai portás udvariasan köszöntötte őket, miközben a kulcsot a fakkba
helyezte. Amikor kiléptek az ajtón,
felemelte a telefont. –Elindultak.
*
Cara minden
büszkeségét összeszedve fordult Sandrohoz, hogy elkérje a szobája kulcsát. A
férfinak arcizma sem rezdült. Odafent gyorsan farmerbe bújt és egy könnyű
vászoncipőbe, aztán egy pulóvert felmarkolva kezét Robertébe fűzve az ajtó felé
húzta.
-Tudsz hajót vezetni?
-Hajót?
Motorcsónakot talán, mert egy forgatáson már megtanítottak, de nem tudom –
rántott egyet bizonytalanul a vállán. –Azt azért nem állítanám, hogy magabiztos
hajós lennék.
-Na, nem baj,
nekem még talán megy, aztán ketten együtt majdcsak boldogulunk, gyere!
Cara a
szállodából kilépve a gondolakikötőhöz indult. Egy idős férfi pakolászott az
állomáson, aki Carát meglátva mosolyra húzta a száját.
-Bon Giorno,
Signorina Cara! De régen láttam!
-Bon Giorno,
Carlo! Bizony, régen volt már! Megvan még a hajója?
-A kis motoros?
Persze. Ma is azzal jöttem. Öreg már, mint én, de megbízható... mint én –
nevetett az öreg. –Szükségük lenne rá?
-Ha nélkülözni
tudná, szívesen kibérelnénk néhány órára.
-Ugyan már,
bérelni, vigyék csak! Estig csak visszaérnek, igaz? Addig meg remélem, nem lesz
másra szükségem, csak erre a gyönyörűségre - paskolta meg a mesteri orrdíszű
gondolát maga mellett.
Cara Robertra
nevetett, és már be is pattant a kis motorcsónakba, ami inkább tűnt
lélekvesztőnek, mint biztonságos hajónak a széles lagúnán. A férfi kicsit
bizonytalanul ugyan, de beletörődően követte. Arra aztán nem panaszkodhat, hogy
Cara mellett unalmas lenne az élet.
*
Cara meglepően
magabiztosan vezette a kis csónakot. Évekkel ezelőtt gyakorlott hajósnak
számított, de azóta sem ült motorcsónakba. Néptelen kis sikátorok vízén
siklottak kifelé a városból a homokpadok felé. A távolban a várost védelmező
kőgát sziluettje látszott, de ha a másik irányba néztek, a végtelen tenger
ringott előttük. Levették a cipőjüket és a nadrág számát felhajtva a sekély
vízben kiszálltak a kis csónakból és a szárazra húzták.
-Kár, hogy nem
hoztunk magunkkal ennivalót! – sóhajtott Robert, amikor Cara ölébe hajtott feje
alatt megkordult a gyomra. –Tegnap a partin se nagyon ettem, utána meg csak az
a kis gyümölcs volt ugyebár... – vigyorgott Carára, aki az emlékezéstől
bíborszínt öltött.
-Akkor induljunk
vissza! – mozdult a lány, de Robert visszahúzta.
-Ne, nem kell!
Itt olyan jó! Csak mi ketten, meg a sirályok – intett a hajóra telepedő tollas felé.
–És ötletem is lenne, amitől biztos elfelejtkeznék arról, hogy legszívesebben
felfalnálak – szikrázott fel a szürke szem és a következő pillanatban Cara már
a hátán feküdt a hűvös homokon.
-Nem foglak
levetkőztetni, mert megfáznánk, de egyszerűen éreznem kell, hogy itt vagy velem
– mormolta Robert a lány fülébe, ahogy ujjai utat találtak a melegítőfelső
alatt. Ajka lágyan kutatta Cara ajkait, aki nem sokat tétovázott, ugyanolyan
kíváncsian derítette fel a férfi testét a póló alatt.
Később újra csónakba
szálltak és Cara Torcello felé vette az irányt. A kora reggeli ébredező
természet valami szelíd melankóliával hatott át mindent, a nádasokat, apró
szigeteket, amelyek mellett elcsorogtak. A párás levegő és a lagúna opálos
vizének találkozásánál egyszer csak ott magasodott előttük Torcello, a lassan feledésbe merülő valamikori központ, ami
Cara diplomamunkájának központi témáját adta.
Az apró szigetek
sorsát a feltörekvő Velence maga pecsételte meg. Muránó kikötőből az üvegfúvó
iparosok városa lett, Burano halászfalu, Torcello pedig, a legősibb és
leghatalmasabb mind között, egyszerűen eltűnt, ahogy az öregek kihaltak, a
fiatalok pedig Rialto szigeteire költöztek át. Torcello látni engedi mindazt,
amit Velence még ügyesen leplez, az időnek való kiszolgáltatottságot, a lassú
és biztos pusztulást. De Torcello azzal, hogy eltűntek házai, piacterei,
palazzói, újra szigetté változhatott. Velence túlságosan mesterséges alkotás
ahhoz, hogy az elmúlással természetté változhasson, ezért kell minden erővel a
megmentésén fáradozni – magyarázott Cara, és
Robert szinte itta a szavait. Annyi szenvedély lapult meg önjelölt idegenvezetője
mondataiban, hogy akaratlanul is összeszorult a szíve a gondolatra, hogy ez a
temérdek csoda, amit a szemével egyelőre felmérni sem tud, egyszer csak
eltűnjön, és semmivé váljon. És vele együtt azok a csodás emlékek, amik őt
magát is most már ehhez a városhoz kötik.
Közben a lány
kikötött az apró lagúnában egy kis ristorante előtt.
-Ez a Ponte del
Diavolo, az Ördög hídja – mutaott a felettük átívelő korlát nélküli kis hídra.
–Egész Velencében összesen csak három ilyen korlát nélküli híd található, de
talán ez a leghíresebb. Na, gyere,
megreggelizünk, aztán lassan visszavisszük Carlonak a csónakot, mielőtt
megijed, hogy elsüllyesztettem a bárkáját.
5 megjegyzés:
HaHaHa!
Jellemző, hogy most hirtelen egy mondatra emlékszem az egészből, de arra kristálytisztán! XDDD
"Nem szeretem a gumit......-anyám, már megint elfelejtettem!"
Kész, itt van végem! :P
Rob egy tündéri , feledékeny krapek.
Ojaj....de ezek az incselkedések, amiket egymással csinálnak...Imádtam!
És dejó, hogy még maradhattunk Velencében! Nagyon szeretem azt a várost, minden gondolájával,hídjával. XDDDD Még emlékszem, mikor a kislányomat a babakocsival emelgettük minden egyes csatornán átívelő híd előtt. Megőszültünk mire elértünk valahová! XDDDD De szép emlékek ezek.*sóh
Lassan eljön a pillanat, hogy ki kell találniuk kettőjüknek valamit erre a kétlakiságra. Hogy tudják vajon majd megoldani a problémát?
És miért gondolom, hogy ebbe az idillbe bele fog mászni Marco? Hülye portás, úúúúúútálom ! *megint durci
Mi a fenét telefonálgat???? Heeee?
Élmény volt megint, sokat nevettem. ;)
Pl: gumi, óriásmelegítő-mezitláb kombón, csónakos cipőn. Pusza érte!
Nemcsak Robert itta idegenvezetője szavait, hanem én is! Tényleg élvezet a leírásaid minden sora. Mentem is csomagolni, pá-pá :)
Szia,
oh, alig találok szavakat ismét! Ismét nagy dózisban sikerült begyűjtenem az elmaradt fejezeteket.
Juj, Rob awww... Nagyon tud, IMÁDTAM minden ötletét <3
Olyan csodaszépen írtad le a tájat, hogy kedvet csináltál egy jó utazáshoz, jaj, de mennék! :)
"Nem szeretem a gumit......-anyám, már megint elfelejtettem!" XD XD XD
Nah, kész! XD
Köszi az élményt! ;)
Hatalmas puszik,
ZoÉ
Mondom én! Mondom, összehozzák az a csemetét! Tetszene! *kacsintgat* Cara szerelését lájkolom, nagyon csini lehetett. És őszintén szólva most még talán örülök ,is a várható papi támadásnak!
Akkor gyorsan megpróbálom felvenni a ritmust, hihetetlen, mennyire le voltam maradva :/
Ezer elnézést, anya! <3
kisRobok, kis lelenc... csaltad a sóhajokat belőlem ;)
Külön köszönöm a mesés idegenvezetést!
Megjegyzés küldése