Dr. Jonas
elégedetten simogatta Molly bundáját. -Biztosan jó anya voltál szépségem, azért
vagy ilyen megviselt. Aztán Cara felé fordult. -De én senkit nem ismerek a
környéken, akinek ilyen kutyája lett volna, úgyhogy vagy egy kiránduló
családtól szökött meg, vagy a volt gazdái untak rá, és kirakták az út mellett.
Mindenesetre chip sincs a bőre alá ültetve, hogy beazonosíthassuk. Ha
megteheti, hogy megtartsa, egy igazi társra tesz szert, kedvesem.
Cara mosolyogva
cirógatta a kutya bársonyos pofáját.
-Hát, akkor
dr.Jonas, kapjon meg Molly mindent, amire egy társnak szüksége van. Chippet,
védőoltást, vitaminokat és orvosi kiskönyvet. Aztán ha ő is akarja, ráadásnak
megkaphat engem. Aztán majd együtt kitaláljuk, hogyan legyen a továbbiakban.
Nem sokkal később
kutyaeledellel és néhány játékkal felpakolva már a szobája ajtaját próbálta
Cara kinyitni, amikor a háta mögött a tulajdonos hangja szólalt meg.
-Ms.Hamilton, ne
haragudjon, hogy csak most szólok, de tulajdonképpen kutyát nem lehet itt
tartani. Az első éjszaka vészhelyzet volt, én is megértettem, de ha ellenőrzést
tartanak, és őt itt találják, az az engedélyembe kerülhet. Sajnálom, de arra
kell kérjem, keressen másik szállást, ha a kutya Önnel marad!
Cara megértően
bólintott. Aztán jobb ötlete nem lévén, pórázra kötötte Mollyt és elballagott
vele Mira kávézójához, hátha a nő tud valakit, akihez kutyával is beköltözhet.
Mira tanácstalanul rázta a fejét, aztán a férjének eszébe jutott, hogy a
McGregor házat nemrégiben eladták és talán az új tulajdonos befogadja őket. Az
egy igazi paradicsom lenne Mollynak.
Cara reménykedve
ültette be Mollyt a kocsiba, hogy azonnal a házhoz hajtson. Joe lerajzolta az
útvonalat egy papírlapra, aztán sok szerencsét kívánva integetett utána. Cara a
városból kiérve egyre inkább elbizonytalanodva követte a papír útmutatásait. Az
út kísértetiesen arrafelé kanyargott, ahol annak idején Robert bérelt házat. Márpedig
az a ház túl sok keserédes emléket ébresztene. Aztán Mollyra nézett, aki
gyakorlott utazóként ült mellette az ülésen. Nem teheti meg vele, hogy ilyen
hamar feladja a szálláskeresést. Ha ez a hely nem felel meg, akkor a várostól
távolabb keresnek, vagy végszükség esetén egy egész házat kell kibéreljen, ami
viszont rohamtempóban apasztaná le a tartalékait, úgyhogy inkább félreteszi az
érzelgősségét és megnézi ezt a birtokot. Hátha akad hely két törött szívnek a
gyógyulás idejére.
Joe térképe
pontosan a korábban Robert által bérelt ranchra vezetett. Megállt a ház előtt, és
körülnézett. Itt mintha megállt volna az idő. A ház mellett egy hasonló ócska
tragacs állt, mint az övé. Hát, az illetőt aligha veti fel a pénz, talán örülni
fog, ha bérlőket fogadhat be. Mollyt a kocsiban hagyta és az ajtóhoz lépett,
hogy bekopogjon. Amíg várt, szeme az ajtó feletti feliratra siklott. „Menedék” A megérzés a másodperc tört
része alatt vált benne bizonyossággá, Robert
vette meg a házat!
Már éppen vissza
akart rohanni a kocsihoz, amikor az ajtó kitárult és egy barátságos, idős férfi
nézett rá kíváncsian.
-Bocsásson meg,
azért zavarom, mert a városban azt mondták, talán itt bérelhetek egy szobát.
Van egy kutyám, és a motelben nem maradhatunk, úgyhogy…
A férfi
elmosolyodott, és elnézett mellette a kocsi irányába.
-Nagyon szép
kutya. Engedje ki, vajon neki tetszik-e a környék?! Aztán jöjjön, szétnézünk,
hogy milyen szobát találunk, ami mindkettőjüknek megfelel.
-Nagyon köszönöm,
Mr…. ? – nézett a férfira kicsit zavartan Cara. Oh, elnézést, én be sem
mutatkoztam. Cara Hamilton vagyok, és ő ott Molly.
-No, jöjjön Cara
Hamilton, és hozza Mollyt is, aztán lássuk azt a szobát! – válaszolt a férfi.
–Egyébként Richard vagyok. A feleségem nemsokára itt lesz. A fiúnk nemrég ment
el érte Billingsbe a reptérre, de egy óra múlva itt kell legyenek.
Cara kíváncsian
lépett beljebb. A ház nem egészen úgy nézett ki, ahogy az emlékeiben élt, és ez
egy kicsit segített, hogy leküzdje az elfogódottságát. Egy alapos takarításon
és némi átalakításon ment keresztül. A berendezést pedig szinte teljesen
kicserélték. Nem volt ugyan hivalkodó, sőt a házhoz illett, de valahogy mégis
szinte luxusnak érződött a régi kopott bútorok után.
A férfi egy
kifejezetten tágas szobába vezette, amelyben kandalló és egy hatalmas
franciaágy terpeszkedett a gerendák alatt. –Még nincs egészen kész a
berendezés, de a hálószobák már készen vannak. Aztán ha asszony is lesz a
háznál, akkor majd sorra kerül a konyha is – kacsintott rá vidáman a férfi.
Cara némi szomorúsággal gondolt rá, hogy ez a kedves idős pár milyen jól fogja
érezni magát ebben a házban, Robert pedig kereshet magának másik menedéket.
-A bejárat fölött
az a kis tábla… melyiküknek jutott eszébe így hívni ezt a helyet? – kérdezte
halkan.
-Nekem. – szólalt
meg a háta mögött egy hang, amit bárhol, bármikor felismert volna, de amelynek
hallatán most minden ereje elhagyta. Képtelen volt megfordulni, amikor pedig
végre megtette, szomorúan látta, hogy Mollyt ugyanúgy pillanatok alatt
meghódította a pasas, mint őt. A kezei között tekeregve élvezte a simogatást.
-Hát te? Hogyhogy
ilyen gyorsan visszaértél? – nézett rá az idősebb férfi Robertre, aki le sem
vette a szemét a nőről.
-A városban
Joe-tól hallottam, hogy valaki szobát akar bérelni itt egy kutyával, ezért aztán
felhívtam a repteret, hogy anyát ültessék be egy taxiba, de nem akartam
lemaradni a bérlőről. Cara! Kicsi a világ! Álmomban sem gondoltam volna, hogy
éppen itt fogunk találkozni. A minap akkor téged láttalak az út mellett, csak a
kutya miatt nem gondoltam, hogy … tényleg, ki ő?
-Mollynak hívják,
és nagyon kedves jószág. – válaszolt Cara helyett a Richárd nevű férfi. Erről
aztán Robert eszébe jutott, hogy bemutassa őket egymásnak.
-Ő az édesapám,
Richard Pattinson, ő pedig … hát, ő Cara.
-Örülök, hogy végre
személyesen is megismerhetem. Nem egészen értettem ezt a szobabérlési dolgot,
ezért vezettem ide Robert szobájába. Fogalmam sem volt, hogy éppen itt fogunk
összefutni, de nagyon örülök a találkozásnak. – mosolygott a férfi kedvesen
Carára.
-Mr.Pattinson, ne
haragudjon, de ez valami félreértés. Én nem tudtam, hogy az Önöké a ház, én
tényleg csak egy szobát szerettem volna, ahova Mollyt is vihetem, de ha így
állnak a dolgok, akkor én inkább nem is zavarnék tovább. – hebegett Cara és
szemével a kijáratot kereste. El kell innen tűnnie minél hamarabb, mert
pillanatok kérdése és elbőgi magát. Annyira sokkoló volt Robert szürke szemébe
nézni, hogy úgy érezte, az önuralmát már csak nagyon vékony cérnaszál
biztosítja. Molly megérezte a nyugtalanságát és mellé állt, mint aki az
összetartozásukat akarja jelezni, aztán Cara mellett ő is kifelé indult a
szobából. Richard kicsit értetlenül nézett utána, Robert pedig nagyot sóhajtva
megnyújtotta a lépteit, hogy még a kocsi előtt utolérje.
-Cara! Maradj
itt! Joe mondta, hogy a kutyával nem maradhatsz a motelben, itt meg igazán
kényelmesen elfértek. Saját szobád is lehet, és tényleg ez az egész nem kötelez
semmire. Ha még holnap is el akarsz menni, akkor keresünk valami jó helyet,
ahová őt is viheted – biccentett a kutya felé.
-Robert, nem
tudok úgy tenni, mintha nem történt volna köztünk semmi. Ráadásul itt vannak a
szüleid is, nem, ez nekem nem fog menni, ne haragudj. Inkább elmegyünk.
-Akkor hagyd itt
a kutyát, holnap meg eljössz érte. Éjszakára pedig megint visszahozod. Így nem
kell eljönnöd a motelből, és mi sem hozunk zavarba…
-Nem! Molly az én
kutyám! Magamhoz vettem, nem fogom az első nehézségnél máris cserben hagyni.
Szerinted mit érezne szerencsétlen, ha itt hagynám?
-Hát, ha csak
fele annyira rosszul érezné magát, mint én, akkor nagyon odalenne; de ha csak
ettől félsz, szerintem jól ellenne velünk. MI szeretjük a kutyákat, nekem is
volt srác koromban, úgyhogy természetes lenne, hogy velünk legyen a házban. De
komolyan mondtam Cara, maradjatok itt! De tudod mit, menj el a holmidért a
motelbe, addig hagyd itt Mollyt, aztán ez alatt az idő alatt kiderül, hogy hogy
tűrné a távollétedet, hm?
Cara teljesen
elbizonytalanodott. Fel nem foghatta, hogy alakulhattak így a dolgok, pedig hát
csak véletlen lehet, hiszen nem mondta ő senkinek, hogy hova megy. Lassan
bólintott, aztán a kutya pórázát Robert kezébe nyomta és beült a kocsiba. Molly
érdeklődve, de nyugodtan nézett utána. Indított és a visszapillantó tükörben
nézte, ahogy Robert és Molly figyelik a
porfelhőn át. A motelhez érve már azon gondolkodott, hogy Mollynak jó dolga lenne Robertéknál, talán a
legjobb lenne, ha vissza sem menne. Aztán elszégyellte magát. Nem hagyhatja rá
a kutyát csak úgy! Aztán eszébe jutott Kristen és a profán hasonlattól, hogy ő
bezzeg egy gyereket is képes lenne a férfira hagyni, elfogta a nevetés. Ült az
ágyán, rázta a nevetés, miközben a keserűségtől folytak a könnyei. Aztán
megtörölte az arcát és összepakolta a bőröndjét.
Robert bement
Mollyval a házba, aztán lekapcsolta róla a pórázt. A kutya eleinte
bizonytalanul üldögélt az előszobában, aztán mellé szegődött és a férfit
kísérgette a házban. Richard türelmesen várta, a fia mikor bök ki valamit ez
előbbi jelenettel kapcsolatban, de úgy tűnt, Robertnek nincs semmi
mondanivalója. Megköszörülte a torkát.
-Fiam, most akkor
Cara nem is tudta, hogy itt vagy? Történt köztetek valami? A múltkor még arról
beszéltél, hogy ő az a nő, akivel vállalni akarod azt a gyereket. Cara
visszalépett?
-Apa! Ez hosszú. Hülyeséget
csináltam, Cara ott hagyott Los Angelesben, és Tomtól tudtam meg, hogy idejött,
ezért vagyok én itt. Az, hogy ti is éppen most jöttetek, még nem tudom, hogy
segíti vagy rontja az esélyeimet arra, hogy valahogy bocsánatot kérjek tőle,
úgyhogy most inkább ne akarj tőlem magyarázatot a dolgokra, mert igazából még
fogalmam sincs nekem sem.
Richard az állát
vakargatva és a nevetését a keze mögé rejtve kérdezte:
-Én csak azt nem
értem, Tom miért tudott valamit, amit te nem. Esetleg ők ketten…?
-Jézusom Apa!
Dehogyis! Csak Tomnak volt egy ismerőse, aki kiderítette, hogy hova repült
Cara. Ó, apa, ígérd meg, hogy nem gyártasz teóriákat, ha Cara visszajön, mert
akkor még a minimális esélyem is elszáll, kérlek!
-Hát fiam,
harminc éves elmúltál, de olyan dolgaid vannak még mindig, mint kamaszkorodban.
Úgyhogy felkötheted a gatyádat, ha tényleg valami nagy marhaságot csináltál. És
nyugi, ha anyád megérkezik, pár napra elcsalom a környéket megnézni, addig ti
vagy béküljetek ki, vagy szakítsatok, de rendezzétek a soraitokat. Egyelőre meg
drukkolj, hogy a leányzó egyáltalán visszajöjjön, mert ha nem, akkor nemcsak
egy gyerekkel, de egy kutyával is bővül a család – nézett Mollyra, aki a fejét
Robert lábára hajtva éppen lecsukta a szemeit.
A következő
percben egy kocsi állt meg a ház előtt.
-Robert Thomas
Pattinson! Köszönöm, hogy még elém se jössz, drága fiam! Itt ültök apáddal és
nektek teljesen mindegy, hogy én hogy kerülök haza itt a világvégén. De légy
nyugodt, a taxiszámla a tied. – aztán Claire meglátta a fia lábán bóbiskoló kutyát
és elmosolyodott. Ó, már kutyád is van? Micsoda szépséges állat! Gyere ide
kincsem! Ó, micsoda selymes bundád van!
-Na, kész.
Anyádat az unokáin kívül egy négylábú tudja még így levenni a lábáról. Nekem
nem mond ilyen szépeket. – grimaszolt Richard.
Hát, apa, a kincsem-en kívül nem is volt annyira
hízelgő a többi, úgyhogy ne sajnáld! – vigyorgott Robert, miközben az agya még
mindig azon járt, hogy Cara vajon visszajön-e. Mintegy válaszként egy öreg
furgon állt meg odakint. Molly azonnal felkapta a fejét az ismerős hangra és
máris nyargalt a bejárathoz. Mindenkit megelőzve Claire nyitott ajtót:
-Drágám, a kutyád
egy helyes nőnek ugrál éppen a nyakába, azt hiszem a taxiszámlád egy
ruhatisztító számlával növekszik.
3 megjegyzés:
Igazán tetszenek az írásaid, de szerintem most már túl sok a katyvasz ebben a ficben, nem tartom életszerűnek a dolgok alakulását. A szülők mért nem a lányuk és az unokájuk mellett vannak, aki most szült ?????
Persze azért továbbra is kiváncsi vagyok a folytatásra, nem bántásból írtam.
Éva
na, pontosan az ilyen észrevételek miatt kellenének a kommentek, mert biztos baki baki hátán van a történetben, de egy-egy ilyen figyelmeztetéssel tudnék korrigálni, de majd lesz magyarázat erre is. Köszi Éva
Oh, hogy már a táblából tudta, hogy kié a ház.... *sóh*
Csak ügyesen fiatalok! ;)
Megjegyzés küldése