-Miért nem tudsz
bízni a jövőnkben, Cara?
-Tudod, egyszer
egy pasi azt mondta nekem, hogy nem bennem nem bízik, hanem saját magában.
Úgyhogy most én is csak ezt tudom neki válaszolni: nem a jövőnkben nem bízom
Rob, hanem magamban. Hogy meg tudlak tartani. Annyi mindenen tud
félresiklani egy élet. De dolgozom a bizonytalanságomon, ennyit ígérhetek
egyelőre.
-Hát, akkor
kénytelenek leszünk ilyen félígéretekkel beérni, egyelőre – mormolta a férfi és
felhúzta magához. –Na, akkor Ms. Hamilton, vegyük még egyszer alaposan
szemügyre új közös otthonunkat, aztán jelentkezzünk ki a szállodából, mert én
már legszívesebben ma éjjel ebben a vityillóban hajtanám nyugovóra a fejem.
Persze, csak azután miután minden helyiségét alaposan felderítettük. – és a
mosoly, amivel ezt mondta, kétséget sem hagyott afelől, hogy micsoda pajzán
gondolatok bújnak meg mögötte.
*
Cara kipakolta a
táskáikat és kis csalódottsággal érezte, hogy még mindig úgy érzi magát, mint a
szállodai szobában. Ebben a steril környezetben semmi otthonosság nem volt még,
de erről gondoskodni fog hamarosan. Ugyan fogalma sem volt róla, hogy Robertnek
mik az elképzelései, de az ő fejében már
alakult az összkép. Mindenképpen színeket szeretett volna hozni ebbe a
házba, mert ez a rengeteg fehér a kórházi ágyat juttatta az eszébe. Erről aztán
eszébe jutott még valami. Bement a fürdőszobába és a haját hátrafogva a
homlokát még mindig jól látható heget nézegette. Robert ugyan soha nem szólt
érte, ő pedig már megtanult együtt élni vele, de talán egyszer mégis csak rá
kéne szánni magát, hogy egy ügyes kezű plasztikai sebésszel eltüntesse onnan.
Mozgást észlelt a háta mögött és az ajtóban Robertet látta, ahogy őt nézi.
-Zavar? –
kérdezte meg a férfi ahogy beljebb
lépett. Amióta Montanából eljöttünk, mindig úgy fésülöd, hogy ne
látszódjon, itt még egyszer sem láttalak hátrafogott hajjal.
-Nem igazán
zavar, de éppen arra gondoltam, hogy ebben a városban, ahol a tökéletesség
szinte alapkövetelmény, talán mégis csak meg kéne műttetnem. Már csak miattad
is.
-Miattam? –
kerekedett el Robert szeme. -Miattam ugyan ne nyúlj hozzá! Ha látszódna is, én
ugyanúgy kapaszkodnék a kezedbe. Végül is rajtam is van egy csomó
szabálytalanság, nézd csak meg, túl széles az orrom, tele vagyok szeplőkkel,
anyajegyekkel, mégis, soha eszembe sem jutott, hogy korrigáltassam. Ez vagyok
én. Ha valakinek nem tetszik, ne nézze!
-Istenem, te
pasi! Még hogy tele vagy szabálytalanságokkal? Talán, lehet, igazából még fel
sem tűnt. Talán éppen azért, mert ezek így együtt tesznek valahogy abszolút
szabályossá. Egyébként meg gyere, nézz bele ebbe a torzításmentes tükörbe!
Nincs ezen az arcon semmi, de tényleg egyetlen pötty sem, ami ne kellene
pontosan oda, ahol van. Így tökéletes.
-Neked kincsem,
talán, és igazából ez az egy, ami számít, úgyhogy plasztikai sebész levéve a
napirendről. – vigyorgott a férfi és hosszú karjaival máris átölelte
Carát. –Azt hiszem, bőven van még időnk,
hogy belekezdjünk a lakás felfedezésébe. A legjobb, ha a fürdőszobával kezdjük.
Gyere! Ez itt a három oldalas masszírozó zuhany, amelyen különböző
magasságokban különböző hőfokú víz jön állítható erősségű sugarakban –
magyarázott, miközben fürge ujjakkal bontogatta ki Carát a ruháiból. Nem hátráltatta
az sem, hogy a lány ugyanolyan gyorsan vetkőztette őt. Aztán egy időre
elfeledkeztek a sugarak beállításáról, bőven beérték a felülről bőven ömlő,
lágyan simogató özönvízzel.
*
Teltek a
hétköznapok teli tennivalóval. Robert már a franciaországi forgatásra készült
minden energiájával. Kemény edzéseken vett részt, hogy az akciójelenetekben
hitelesen tudjon alakítani, ráadásul a szerepéhez már feketére festették a
haját. Cara meglepődve érezte, hogy az átalakulásával egyenes arányban érzi a
férfit néha egyre idegenebbnek.
Amúgy is
megviselték az oltások, az orvosi vizsgálatok, amiken részt vett az afrikai
utazás előtt. Feszültek voltak, sokszor fáradtak és ingerültek, amin még
önkéntes terápiás segítőjük, Molly sem mindig tudott enyhíteni. Robert már rutinból
kért elnézést, amikor ő is érezte, hogy talán a kelleténél türelmetlenebbül
reagál. Kezdte érezni annak a mondásnak az igazságát, miszerint az ember mindig
abba rúgja a legnagyobbat, aki a legközelebb áll hozzá. Cara jobban bírta ezt
az érzelmileg felfokozott időszakot. Molly társasága sokat segített, mert
amikor úgy érezte, hogy a férfi következő mondata után valószínűleg azonnal
csomagolni támadna kedve, fogta a kutya pórázát és elmentek futni. Mire
kifulladva hazaérkeztek, Robert is túl volt az önelemzésen és higgadtan,
szerelmesen várt rá.
Időnként felhívta
Kristent, aki még mindig bizonytalanul, de egyre elfogadóbban készült az
anyaságra. Sean megtartotta az ígéretét, Ingrid ügyvédei nem tudták sarokba
szorítani, vállalt bármi árat a szabadulásért. Kemény időszakot éltek meg, mert
Ingrid is előállt a meglepetéssel, hogy valószínűleg gyermeket vár, de erről
hamar kiderült, hogy csak egy kétségbeesett kísérlet volt a férfi
visszaszerzésére. Cara időnként elkeseredetten hallgatta ahogy Robert a telefonban
nyújt lelki vigaszt, miközben a saját dolgaik egyre rosszabbul álltak. De aztán
a férfi felé fordult és elmosolyodott. A mosolya pedig egyszerűen lefegyverezte
a lányt. A szemébe nézve nyelnie kellett, és a nyelve hegyén szinte máris
érezte a férfi ízét. Nem mintha olyan nagy tapasztalata lett volna a csókolózás
tekintetében, de persze csókolták már meg páran és egyikőjük ízét sem tudta
emlékeibe idézni. Még Marcoét sem.
A legtöbb jóképű
férfi itt Los Angelesben – és talán szerte a világban – többnyire beképzelt
volt. Robertben pedig a manöken külső ellenére is megmaradt a kisfiús báj, ami
mosolygós vagy éppen álmodozós, kócos fejével, gyönyörű szemével mintha azt
üzente volna: Szeress! És Cara ezt akarta. Átölelni, simogatni, érezni a testre
simuló póló és a szűk farmer alatt kirajzolódó érzéki testet.
Érezte, hogy
Robert még mindig kötődik érzelmileg Kristenhez és nem értette, hogy miért nem
adja meg neki a kizárólagosság illúzióját, amikor ő maga féltékenyen figyelt
bárkit, akivel a lány szóba állt. Hát nem érti, hogy amikor egymást ölelik,
abba a hangulatba soha senki más nem férhet bele? Kizárt! Ha szóvá tette, a
férfi eleinte úgy húzódott vissza Kristen említésére, mintha kígyó marta volna
meg.
-Mindig ezzel
jössz! – morogta oda. –Olyan biztos vagy benne, hogy tudod, mi az igazság? -
megcsókolta Carát és a viszonzásra várt, de mivel ez késett, orrával
végigsimította a lány arcát, beszívta puha bőrének illatát, aztán a testével
próbálta meggyőzni, hogy feleslegesen aggódik az elődje miatt. De Cara még
mindig nem volt elég biztos a kapcsolatukban, még mindig attól tartott, hogy a
múlt és a férfit Kristennel összekötő ezer szál egyszer erősebb lesz a
szenvedélyüknél.
-Mindig azt
nyilatkoztad mindenütt, hogy a barátaiddal való kapcsolatod nem változott meg a
téged körülvevő őrület ellenére sem; akkor miért nem tudod elhinni, hogy egy nő
is érezhet így veled kapcsolatban? –
tette fel már sokadszor a kérdést, annak ellenére, hogy már ezerszer
megfogadta, hogy leszáll erről a témáról. –Néha úgy érzem, jobb esélyem lenne,
ha én is a barátod lehetnék.
Robert már
belefáradt, hogy újra és újra meggyőzze a gondolat értelmetlenségéről. Sóhajtva
simogatta meg az arcát:
-Cara, barátom
már van elég, de nekem olyan valaki kell, aki egy személyben a legjobb barát, szerető,
társ, aki akkor is mellettem áll, ha mindenki más elhagy. És te bármennyire is
kishitű vagy ebben a kérdésben, én tudom helyetted is, hogy benned minden
megvan, ami nekem egy nőtől kell.
Ettől függetlenül
egyre többször érezte, hogy csak a férfi ügyeire van idejük, ha megbeszélnek
valamit, az érdekes módon Robert programjaihoz kapcsolódik. Az őt foglalkoztató
gondokat egyre gyakrabban kellett későbbre halasztani. Pedig ezek nagyon is
mindkettőjüket érintő fontos kérdések lettek volna. Úgymint a fogamzásgátló
gyógyszerről való leállás. A nőgyógyász a laborvizsgálatok fényében más
megoldást javasolt, de otthon képtelenek voltak kellő komolysággal megbeszélni
a dolgot. Cara pedig úgy döntött, hogy a közelgő kényszerű távollét miatt ez
nem is annyira égetően fontos kérdés. Robert annyit fogott fel a problémából,
hogy újra neki kell gondoskodnia a védelemről és ettől azonnal nyűgös lett,
Carát hibáztatta a rossz időzítésért, amikor neki mindenféle értelemben
szüksége lenne az oldottságra, akkor hozza őt ilyen helyzetbe a lány. Cara
pedig azonnal megsértődött a férfi fafejűségén.
Ezek után a kutyapanzió
kérdése, Molly napközbeni beszoktatása verte ki a biztosítékot, amiről a férfi
teljesen elfeledkezett és ez a teher is Carára hárult, pedig az utazás már vészesen
közelgett és minden, a kutyával töltött délelőtt, az ő felkészülési idejét
csökkentette minimálisra.
Robert a
kutyázásból teljesen kivonta magát az edzéseire hivatkozva. Esténként csak
feltett lábakkal várta, hogy a „lányok” hazaérjenek, aztán vacsora után vagy
azonnal lefeküdt aludni vagy megkörnyékezte Carát, aki azonban vagy éppen
sértett volt, vagy rosszul érezte magát, úgyhogy egy idő után már testileg is
kezdtek egyre eltávolodni egymástól.
Cara csak azért
nem lázadt az állandó kutyázás ellen, mert egyrészt Mollyt akkor is hazavitte
volna Montanából, ha Roberttel soha többé nem találkoznak, így természetesnek
vette, hogy az ő kutyája, neki kell a szükségleteiről gondoskodni. Másrészt nem
volt ez olyan kellemetlen feladat, mint ahogy Robert előtt igyekezett néha
feltüntetni, hiszen rengeteg új barátot szerzett Molly révén. Köztük Jeff
Hollinst és kutyáját, Melákot, aki Molly vitathatatlanul legnagyobb rajongója
volt. A labradorfiú volt az első, aki
felfedezte őket a hajnali és esti kihalt partszakaszon, és onnantól kezdve
gazdájával együtt keresték az alkalmat, amikor a lányokkal összefuthatnak.
Melák nem véletlenül kapta a nevét. Mint az alom legnagyobb kölyke, ígéretes
példány volt már kicsinek is, felnőttként pedig gyönyörű, hatalmas kan lett
belőle. És Cara pirulva vallotta be magának, hogy a gazdája sem maradt le
mögötte.
Jeff Hollins
igazi izompacsirtának számított, ami nem is volt véletlen, hiszen egy
edzőtermet üzemeltetett feljebb a parton. Napbarnította, izmos testét többnyire csak
egy póló és rövidnadrág takarta, mezítláb trappolt a kutyája nyomában. Még
azokon a napokon is, amikor Cara pulóverbe burkolózva didergett az óceán felől
érkező hűvös szélben, a férfi akkor is ezer wattos mosolyt villantva,
megszokott lenge öltözékében csatlakozott hozzá a parton. Már csak napok voltak
hátra az utazásáig, amikor Jeff megkérdezte, hogy ki fog vigyázni Mollyra, és
Cara kicsit rossz érzéssel mesélt neki a kutyapanzióról. Bármilyen jó dolga is
lesz ott Mollynak, egészen biztos, hogy rossz néven fogja venni, ha hetek múlva
megy csak érte. Jeff egy pillanatig sem tétovázott, felajánlotta, hogy ő vigyáz
a kutyára, hiszen a két kutya remekül megérti egymást, az ő idejébe pedig
belefér, hogy néhány hétig kettőjükkel járjon le a partra. Cara hálásan fogadta
az ajánlatot és megígérte, hogy már másnap tehetnek egy próbát, vajon Molly
egyáltalán hajlandó lesz-e a férfival hazamenni.
*
Robert
türelmetlenül nézte az óráját és már sokadszor nézte meg a telefont, hátha Cara
üzent neki, de semmi. Hol a fenében lehetnek? – nézett újra és újra a part
felőli ajtó felé. Már csak két nap volt hátra Cara utazásáig és remélte, hogy
ez alatt a két nap alatt többet foglalkozhatnak egymással. Érezte ő az utóbbi
időben, hogy kicsit eltávolodtak egymástól és feltett szándéka volt, hogy még
az út előtt helyrehozza a dolgot. A közeli étteremből rendelt vacsorát,
gyertyákat tett a terasz asztalára és türelmetlenül várta, hogy a lány arcán
végre újra lássa felragyogni a mosolyt, amitől el tudja feledni a
hétköznapokat. Alkonyodott már, de az emeleti teraszról még egész jól be
lehetett látni a partszakaszt. Szeméhez emelte a Tomtól kapott távcsövet, amivel Baywatch-cicákra "kellett" volna vadásznia, és
pásztázni kezdte a távolt, amerre két kutyát látott viháncolni. Megvagytok! –
vigyorodott el, ahogy felismerte a boldogan rohangáló Mollyt és Carát, aki a
vizes tappancsok elől próbált menekülni. A következő pillanatban a lány nem
tudta kivédeni a kutya ugrálását és eldőlt a homokon. Robert az esti
tervezgetéshez hozzávette a zuhany alatti szerelmeskedést is.
Aztán a mosoly
lassan lefagyott az arcáról és felmorrant: -Bazd meg, Te meg ki a fasz vagy?
5 megjegyzés:
HÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ DE GONOSZ VAGY...
Ráadásul most akard ritkítani a részeket.....
NA EZ NAGY ..... FELÉNK... :(
várom a folytatást!
Olálááá!
Minő káromkodás hagyta el Robert eper ajkát! XDDDDD
Hoppá van nagyfiú!
Most pöppecskét csalódtam díszpintyünkben, mert értem én, hogy készül a filmre, meg sűrűsödnek a programok.... de azért így elhanyagolni a "lányokat" . Pfff..
Mintha nem is ugyanazt a Robertet látnám, mint aki az elején volt délcegen, a másik iránt érdeklődőn,jószívűen, figyelmesen. Hová tűntél ÁlomRob?
Kristenről meg nem kéne vitát nyitnia Carával, mert igazán megérthetné, hogy miért zavarja a lányt. Egy mosollyal, szexel ezt nem jó elsimítani.
Hűha...hát lesznek itt még gondok!
Na és a védekezés problémája ... Anyám, hát nehogy már megzakkanjon egy kis zoknihúzásba :/ ...basszus!
Nem keverted el a karaktert egy következő történetben lévővel??? Csak kérdezem ;):P
Nagyon furi!
Carát meg sajnálom, mert most ebben a pár napban, hétben nagyon egyedül maradt! :(
Írói válságodon meg zökkenj tova!
Jöhet a következő! :D <333
Verem a fejem a falba..... :o
Kedves Aranykoszorús Írónő!
Kezdek nyűgös lenni !
Megjegyzés küldése