A menedék 38.

-Miért nem tudsz bízni a jövőnkben, Cara?

-Tudod, egyszer egy pasi azt mondta nekem, hogy nem bennem nem bízik, hanem saját magában. Úgyhogy most én is csak ezt tudom neki válaszolni: nem a jövőnkben nem bízom Rob, hanem magamban. Hogy meg tudlak tartani. Annyi mindenen  tud  félresiklani egy élet. De dolgozom a bizonytalanságomon, ennyit ígérhetek egyelőre.

-Hát, akkor kénytelenek leszünk ilyen félígéretekkel beérni, egyelőre – mormolta a férfi és felhúzta magához. –Na, akkor Ms. Hamilton, vegyük még egyszer alaposan szemügyre új közös otthonunkat, aztán jelentkezzünk ki a szállodából, mert én már legszívesebben ma éjjel ebben a vityillóban hajtanám nyugovóra a fejem. Persze, csak azután miután minden helyiségét alaposan felderítettük. – és a mosoly, amivel ezt mondta, kétséget sem hagyott afelől, hogy micsoda pajzán gondolatok bújnak meg mögötte.

*

Cara kipakolta a táskáikat és kis csalódottsággal érezte, hogy még mindig úgy érzi magát, mint a szállodai szobában. Ebben a steril környezetben semmi otthonosság nem volt még, de erről gondoskodni fog hamarosan. Ugyan fogalma sem volt róla, hogy Robertnek mik az elképzelései, de az ő fejében már  alakult az összkép. Mindenképpen színeket szeretett volna hozni ebbe a házba, mert ez a rengeteg fehér a kórházi ágyat juttatta az eszébe. Erről aztán eszébe jutott még valami. Bement a fürdőszobába és a haját hátrafogva a homlokát még mindig jól látható heget nézegette. Robert ugyan soha nem szólt érte, ő pedig már megtanult együtt élni vele, de talán egyszer mégis csak rá kéne szánni magát, hogy egy ügyes kezű plasztikai sebésszel eltüntesse onnan. Mozgást észlelt a háta mögött és az ajtóban Robertet látta, ahogy őt nézi.

-Zavar? – kérdezte meg a férfi ahogy beljebb  lépett. Amióta Montanából eljöttünk, mindig úgy fésülöd, hogy ne látszódjon, itt még egyszer sem láttalak hátrafogott hajjal.

-Nem igazán zavar, de éppen arra gondoltam, hogy ebben a városban, ahol a tökéletesség szinte alapkövetelmény, talán mégis csak meg kéne műttetnem. Már csak miattad is.

-Miattam? – kerekedett el Robert szeme. -Miattam ugyan ne nyúlj hozzá! Ha látszódna is, én ugyanúgy kapaszkodnék a kezedbe. Végül is rajtam is van egy csomó szabálytalanság, nézd csak meg, túl széles az orrom, tele vagyok szeplőkkel, anyajegyekkel, mégis, soha eszembe sem jutott, hogy korrigáltassam. Ez vagyok én. Ha valakinek nem tetszik, ne nézze! 

-Istenem, te pasi! Még hogy tele vagy szabálytalanságokkal? Talán, lehet, igazából még fel sem tűnt. Talán éppen azért, mert ezek így együtt tesznek valahogy abszolút szabályossá. Egyébként meg gyere, nézz bele ebbe a torzításmentes tükörbe! Nincs ezen az arcon semmi, de tényleg egyetlen pötty sem, ami ne kellene pontosan oda, ahol van. Így tökéletes.

-Neked kincsem, talán, és igazából ez az egy, ami számít, úgyhogy plasztikai sebész levéve a napirendről. – vigyorgott a férfi és hosszú karjaival máris átölelte Carát.  –Azt hiszem, bőven van még időnk, hogy belekezdjünk a lakás felfedezésébe. A legjobb, ha a fürdőszobával kezdjük. Gyere! Ez itt a három oldalas masszírozó zuhany, amelyen különböző magasságokban különböző hőfokú víz jön állítható erősségű sugarakban – magyarázott, miközben fürge ujjakkal bontogatta ki Carát a ruháiból. Nem hátráltatta az sem, hogy a lány ugyanolyan gyorsan vetkőztette őt. Aztán egy időre elfeledkeztek a sugarak beállításáról, bőven beérték a felülről bőven ömlő, lágyan simogató özönvízzel.

*

Teltek a hétköznapok teli tennivalóval. Robert már a franciaországi forgatásra készült minden energiájával. Kemény edzéseken vett részt, hogy az akciójelenetekben hitelesen tudjon alakítani, ráadásul a szerepéhez már feketére festették a haját. Cara meglepődve érezte, hogy az átalakulásával egyenes arányban érzi a férfit néha egyre idegenebbnek.

Amúgy is megviselték az oltások, az orvosi vizsgálatok, amiken részt vett az afrikai utazás előtt. Feszültek voltak, sokszor fáradtak és ingerültek, amin még önkéntes terápiás segítőjük, Molly sem mindig tudott enyhíteni. Robert már rutinból kért elnézést, amikor ő is érezte, hogy talán a kelleténél türelmetlenebbül reagál. Kezdte érezni annak a mondásnak az igazságát, miszerint az ember mindig abba rúgja a legnagyobbat, aki a legközelebb áll hozzá. Cara jobban bírta ezt az érzelmileg felfokozott időszakot. Molly társasága sokat segített, mert amikor úgy érezte, hogy a férfi következő mondata után valószínűleg azonnal csomagolni támadna kedve, fogta a kutya pórázát és elmentek futni. Mire kifulladva hazaérkeztek, Robert is túl volt az önelemzésen és higgadtan, szerelmesen várt rá.

Időnként felhívta Kristent, aki még mindig bizonytalanul, de egyre elfogadóbban készült az anyaságra. Sean megtartotta az ígéretét, Ingrid ügyvédei nem tudták sarokba szorítani, vállalt bármi árat a szabadulásért. Kemény időszakot éltek meg, mert Ingrid is előállt a meglepetéssel, hogy valószínűleg gyermeket vár, de erről hamar kiderült, hogy csak egy kétségbeesett kísérlet volt a férfi visszaszerzésére. Cara időnként elkeseredetten hallgatta ahogy Robert a telefonban nyújt lelki vigaszt, miközben a saját dolgaik egyre rosszabbul álltak. De aztán a férfi felé fordult és elmosolyodott. A mosolya pedig egyszerűen lefegyverezte a lányt. A szemébe nézve nyelnie kellett, és a nyelve hegyén szinte máris érezte a férfi ízét. Nem mintha olyan nagy tapasztalata lett volna a csókolózás tekintetében, de persze csókolták már meg páran és egyikőjük ízét sem tudta emlékeibe idézni. Még Marcoét sem.

A legtöbb jóképű férfi itt Los Angelesben – és talán szerte a világban – többnyire beképzelt volt. Robertben pedig a manöken külső ellenére is megmaradt a kisfiús báj, ami mosolygós vagy éppen álmodozós, kócos fejével, gyönyörű szemével mintha azt üzente volna: Szeress! És Cara ezt akarta. Átölelni, simogatni, érezni a testre simuló póló és a szűk farmer alatt kirajzolódó érzéki testet.

Érezte, hogy Robert még mindig kötődik érzelmileg Kristenhez és nem értette, hogy miért nem adja meg neki a kizárólagosság illúzióját, amikor ő maga féltékenyen figyelt bárkit, akivel a lány szóba állt. Hát nem érti, hogy amikor egymást ölelik, abba a hangulatba soha senki más nem férhet bele? Kizárt! Ha szóvá tette, a férfi eleinte úgy húzódott vissza Kristen említésére, mintha kígyó marta volna meg.

-Mindig ezzel jössz! – morogta oda. –Olyan biztos vagy benne, hogy tudod, mi az igazság? - megcsókolta Carát és a viszonzásra várt, de mivel ez késett, orrával végigsimította a lány arcát, beszívta puha bőrének illatát, aztán a testével próbálta meggyőzni, hogy feleslegesen aggódik az elődje miatt. De Cara még mindig nem volt elég biztos a kapcsolatukban, még mindig attól tartott, hogy a múlt és a férfit Kristennel összekötő ezer szál egyszer erősebb lesz a szenvedélyüknél.

-Mindig azt nyilatkoztad mindenütt, hogy a barátaiddal való kapcsolatod nem változott meg a téged körülvevő őrület ellenére sem; akkor miért nem tudod elhinni, hogy egy nő is érezhet így veled  kapcsolatban? – tette fel már sokadszor a kérdést, annak ellenére, hogy már ezerszer megfogadta, hogy leszáll erről a témáról. –Néha úgy érzem, jobb esélyem lenne, ha én is a barátod lehetnék.

Robert már belefáradt, hogy újra és újra meggyőzze a gondolat értelmetlenségéről. Sóhajtva simogatta meg az arcát:

-Cara, barátom már van elég, de nekem olyan valaki kell, aki egy személyben a legjobb barát, szerető, társ, aki akkor is mellettem áll, ha mindenki más elhagy. És te bármennyire is kishitű vagy ebben a kérdésben, én tudom helyetted is, hogy benned minden megvan, ami nekem egy nőtől kell.

Ettől függetlenül egyre többször érezte, hogy csak a férfi ügyeire van idejük, ha megbeszélnek valamit, az érdekes módon Robert programjaihoz kapcsolódik. Az őt foglalkoztató gondokat egyre gyakrabban kellett későbbre halasztani. Pedig ezek nagyon is mindkettőjüket érintő fontos kérdések lettek volna. Úgymint a fogamzásgátló gyógyszerről való leállás. A nőgyógyász a laborvizsgálatok fényében más megoldást javasolt, de otthon képtelenek voltak kellő komolysággal megbeszélni a dolgot. Cara pedig úgy döntött, hogy a közelgő kényszerű távollét miatt ez nem is annyira égetően fontos kérdés. Robert annyit fogott fel a problémából, hogy újra neki kell gondoskodnia a védelemről és ettől azonnal nyűgös lett, Carát hibáztatta a rossz időzítésért, amikor neki mindenféle értelemben szüksége lenne az oldottságra, akkor hozza őt ilyen helyzetbe a lány. Cara pedig azonnal megsértődött a férfi fafejűségén. 

Ezek után a kutyapanzió kérdése, Molly napközbeni beszoktatása verte ki a biztosítékot, amiről a férfi teljesen elfeledkezett és ez a teher is Carára hárult, pedig az utazás már vészesen közelgett és minden, a kutyával töltött délelőtt, az ő felkészülési idejét csökkentette minimálisra.

Robert a kutyázásból teljesen kivonta magát az edzéseire hivatkozva. Esténként csak feltett lábakkal várta, hogy a „lányok” hazaérjenek, aztán vacsora után vagy azonnal lefeküdt aludni vagy megkörnyékezte Carát, aki azonban vagy éppen sértett volt, vagy rosszul érezte magát, úgyhogy egy idő után már testileg is kezdtek egyre eltávolodni egymástól.

Cara csak azért nem lázadt az állandó kutyázás ellen, mert egyrészt Mollyt akkor is hazavitte volna Montanából, ha Roberttel soha többé nem találkoznak, így természetesnek vette, hogy az ő kutyája, neki kell a szükségleteiről gondoskodni. Másrészt nem volt ez olyan kellemetlen feladat, mint ahogy Robert előtt igyekezett néha feltüntetni, hiszen rengeteg új barátot szerzett Molly révén. Köztük Jeff Hollinst és kutyáját, Melákot, aki Molly vitathatatlanul legnagyobb rajongója volt. A labradorfiú  volt az első, aki felfedezte őket a hajnali és esti kihalt partszakaszon, és onnantól kezdve gazdájával együtt keresték az alkalmat, amikor a lányokkal összefuthatnak. Melák nem véletlenül kapta a nevét. Mint az alom legnagyobb kölyke, ígéretes példány volt már kicsinek is, felnőttként pedig gyönyörű, hatalmas kan lett belőle. És Cara pirulva vallotta be magának, hogy a gazdája sem maradt le mögötte.

Jeff Hollins igazi izompacsirtának számított, ami nem is volt véletlen, hiszen egy edzőtermet üzemeltetett feljebb a parton. Napbarnította, izmos testét többnyire csak egy póló és rövidnadrág takarta, mezítláb trappolt a kutyája nyomában. Még azokon a napokon is, amikor Cara pulóverbe burkolózva didergett az óceán felől érkező hűvös szélben, a férfi akkor is ezer wattos mosolyt villantva, megszokott lenge öltözékében csatlakozott hozzá a parton. Már csak napok voltak hátra az utazásáig, amikor Jeff megkérdezte, hogy ki fog vigyázni Mollyra, és Cara kicsit rossz érzéssel mesélt neki a kutyapanzióról. Bármilyen jó dolga is lesz ott Mollynak, egészen biztos, hogy rossz néven fogja venni, ha hetek múlva megy csak érte. Jeff egy pillanatig sem tétovázott, felajánlotta, hogy ő vigyáz a kutyára, hiszen a két kutya remekül megérti egymást, az ő idejébe pedig belefér, hogy néhány hétig kettőjükkel járjon le a partra. Cara hálásan fogadta az ajánlatot és megígérte, hogy már másnap tehetnek egy próbát, vajon Molly egyáltalán hajlandó lesz-e a férfival hazamenni.

*

Robert türelmetlenül nézte az óráját és már sokadszor nézte meg a telefont, hátha Cara üzent neki, de semmi. Hol a fenében lehetnek? – nézett újra és újra a part felőli ajtó felé. Már csak két nap volt hátra Cara utazásáig és remélte, hogy ez alatt a két nap alatt többet foglalkozhatnak egymással. Érezte ő az utóbbi időben, hogy kicsit eltávolodtak egymástól és feltett szándéka volt, hogy még az út előtt helyrehozza a dolgot. A közeli étteremből rendelt vacsorát, gyertyákat tett a terasz asztalára és türelmetlenül várta, hogy a lány arcán végre újra lássa felragyogni a mosolyt, amitől el tudja feledni a hétköznapokat. Alkonyodott már, de az emeleti teraszról még egész jól be lehetett látni a partszakaszt. Szeméhez emelte a Tomtól kapott távcsövet, amivel Baywatch-cicákra "kellett" volna vadásznia, és pásztázni kezdte a távolt, amerre két kutyát látott viháncolni. Megvagytok! – vigyorodott el, ahogy felismerte a boldogan rohangáló Mollyt és Carát, aki a vizes tappancsok elől próbált menekülni. A következő pillanatban a lány nem tudta kivédeni a kutya ugrálását és eldőlt a homokon. Robert az esti tervezgetéshez hozzávette a zuhany alatti szerelmeskedést is.

Aztán a mosoly lassan lefagyott az arcáról és felmorrant: -Bazd meg, Te meg ki a fasz vagy?