A menedék 46.

A nap már magasan járt az égen, amikor Cara kinyitotta a szemét. Az ágy üres volt mellette és a fürdőszoba felől sem hallott motoszkálást. Az órára nézett és ijedten ült föl, jesszus, már 11 óra! Robert vajon miért nem ébresztette fel? A fürdőszobába szaladt, rendbe hozta magát, felkapott egy könnyű pólót és a farmerjét, aztán halkan kinyitotta az ajtót. A férfi ingerülten beszélt telefonon valakivel, de ahogy meglátta, elmosolyodott.

-…Nem örülök, hogy így alakultak a dolgok Jasmine, de természetesen tartom magam az aláírásodhoz és néhány nap múlva, ha otthon leszek, én is aláírom a papírokat. A következményeket pedig inkább egyelőre nem képzelem el. Még szerencse, hogy a forgatás nem kezdődik el a közeljövőben, mert akkor alighanem már az első nap búcsút vehetnék a stábtól, meg talán ettől az árnyékvilágtól is. Megőrültél, hogy belevittél ebbe az egészbe, de igazad van, ez egy soha vissza nem térő alkalom. Horowitz nem az a pasas, akinek nemet lehet mondani.  De most ne haragudj, le kell raknom, nagyon fontos dolgom van. – azzal máris bontotta a vonalat. Carához lépett és magához ölelte.

-Jól vagy?

-Köszönöm, nagyon jól vagyok! – ragyogott  vissza rá a lány, aztán kibontakozott a karjaiból.

-Milyen fontos dolog vár rád ma?

Robert visszahúzta magához és újra köré fonta a karjait.

-Hát, lássuk csak. Először is valamit enni szeretnék, mert éhen halok. Megvártalak a reggelivel, de most már olyan hangosan korog a gyomrom, hogy akár beszélgetésnek is minősíthetném a dolgot. Aztán járhatnánk egyet a városban, mert ma kivételesen csodás idő van. A szüleimhez is beugorhatnánk, és mindezen fontos ügyek intézése közben szeretnélek boldoggá tenni, ahol és ahányszor csak lehet.

Cara végigsimított az éppen korgó gyomron és felnevetett. –Igen, hallom, evés tekintetében teljesen egy véleményen vagytok a pocakoddal. – Ebben a pillanatban halkan az övé is megkordult. -… és ahogy hallom, az enyémmel is. Menjünk, együnk valamit!

*

Egymást átölelve andalogtak az Oxford streeten, amikor egy könyvesbolt kirakatában régi dvd-lemezek kiárusítására hívták fel egy plakáton a figyelmet. A sok lemez között egy szemet szúrt a férfinak.

-Gyere, ezek közül érdekel engem az egyik. – és máris a bejárat felé húzta a lányt. Odabent az érdeklődő tekintetekkel nem törődve, leemelte a polcról a kérdéses filmet. Ne állj szóba idegennel! – állt  a lemez borítóján. Ó, Jasmine, te tönkreteszel engem! – sóhajtott magában egy nagyot, miközben a pénztárosnak átadta a dvd-t. Cara csak odakint kérdezett rá:

-Mi volt ez az óriási sóhaj odabent, hm?

-Nézd meg ezt a filmet! Egy nagyon kedves kollégám játszotta a főszerepét. Kezdőként nekem is volt szerencsém vele játszani, rendes pasi és nagyon jó színész. És Jasmine most aláírt a nevemben ennek a filmnek a remake-jére. Szóval, ez két okból is gáz. Először is utálok remake-ben részt venni, szinte garantált a bukás, ritkán lehet az első nagy dobás után jobbat nyújtani. Másrészt pont Pierce után eljátszani ezt a szerepet... Tiszteletlenségnek érzem vele szemben is, bár, ő biztos nem így állna hozzá, csak hát nekem fura a helyzet.

-Mi ez? Valami krimi? – forgatta a lány a dvd-t.

-Hát, inkább amolyan családi dráma. Adott egy rossz házasság, rendőr férj, elhanyagolt feleség és egy gyerek, aki már tart az apjától, mert a munka annyira tönkretette, hogy a családjának jut a legrosszabb oldala. Elválnak, és hogy az asszony maga mögött tudja a múltat és a férjét, aki valahol még mindig ragaszkodna hozzá, elköltöznek egy másik államba. Megismerkedik egy rejtélyes, szexi pasival, egy nagyon rendes fazonnal – ez lennék én – vigyorgott idétlenül a lányra. -Szóval, a rendes pasiról időközben kiderül, hogy csupa megjátszás az élete, egy pszichopata, és bár látszólag jól megértik egymást a gyerekkel, de titkon el akarja távolítani az anyja mellől, akire viszont száz százalékos birtoklással gondol. Na, ez a jellemvonása megint ül rám, remek. – vágott egy grimaszt. –Az anya persze elsősorban a gyerekét szereti, és hamarosan rájön, hogy ebből a kapcsolatból is menekülnie kell. Ám a rettegés mindenütt a nyomukban jár. És akkor felbukkan rossz apuka és megmenti a családját. Itt a vége, fuss el véle.

-Hááát, végül is, nem rossz a történet, megmutathatod benne a sármos oldalad, az elbűvölő, szexi pasit, aki egy végtelenül csalódott, szeretetéhes nőt az ujjai köré tud csavarni, a gyerekével egy már-már bizalmi kapcsolatot kialakítani. A gonosszá válásodról hál istennek nincsenek közvetlen tapasztalataim, de jó színész vagy Robert, fog az menni neked. – kacsintott rá a lány.

-Na, csak téged kellene hallgassalak, máris nagyobb lenne az önbizalmam – kócolta össze a lány fürtjeit Robert, ahogy átvágtak az úttesten a Temze irányába.

*

Claire csendes mosollyal figyelte a fiát, aki a televízióban a híreket hallgatta, miközben fél kézzel a hóna alatt megbújó lány haját simogatta. Időnként egy puszit nyomott a fejére, aztán az apjával tovább kommentálták a híreket. Carának ez a helyzet tökéletesen megfelelt. Meleg burokban, védve érezte magát, egy kellemes családias környezetben, és legfőképpen a szeretett férfival. Claire pedig arra gondolt, alig pár nappal korábban mennyire más volt ez a fiú. Mint aki az élete értelmét látja veszni, olyan reménytelen ürességgel bámult ki az ablakon, hogy komolyan aggódott érte. Tényleg szereti ezt a lányt! És ahogy elnézi őket, Carának is Robert jelenti a világot. 

Kicsit megkönnyebbült, mert a Kristennel folytatott sehova sem vezető kapcsolat idején már majdnem beletörődött, hogy soha nem fogja már ezt a fiút igazán boldognak látni. A szíve majd meghasadt erre a gondolatra, de tehetetlen volt, és úgy tűnt, remény sincs rá, hogy Robert megmeneküljön abból a csapdából.

Aztán a dolgok egy csapásra megváltoztak, amikor megismerte ezt a lányt. Szívesen beszélt volna Carával, hogy a terveikről kérdezgesse, de tudta, hogy a fiának most nagyobb szüksége van a lány érintésére, mint neki a kíváncsisága kielégítésére. Elnézte őket, és arra gondolt, vajon lesz-e házasság ebből a kapcsolatból? Megajándékozzák-e végre azokkal az unokákkal, akikre oly nagyon vágyna. Victoria gyerekeit is imádta, de nem véletlenül volt Robert a szívük csücske, az ő családi boldogságát nagyon szerették volna a férjével még erejük teljében megérni. Szinte már látta maga előtt a szürkeszemű kisfiút, aki kiköpött mása lenne a gyerek Robertnek, vagy a zöldszemű kislányt, aki az anyjára hasonlítana. Álmodozásából Richard hangja zökkentette ki, aki egy újabb szelet rebarbarás pitét kért a kávéja mellé. Claire hirtelen azt sem tudta, miről beszél, aztán zavartan egy csésze kávét nyújtott oda a férjének. A hirtelen felcsattanó nevetésre értetlenül nézett rájuk.

-Mi van?

-Anyu! Jó reggelt! Min álmodoztál? Apu egy szelet sütit kért, nem még egy kávét. –vigyorgott Robert.

Claire zavartan elnevette magát.

-Csak titeket néztelek. Olyan jó, hogy végre rendben vannak körülötted a dolgok, kisfiam!

-Anyád már biztosan az unokákat látta mellettetek ücsörögni a kanapén. – kacsintott rájuk az apja. 

Cara elpirulva nézett Clairre, aki szintén piros arccal nevetett vissza rájuk.

-Álmodozni szabad, nem?

-Hát, azt hiszem, ez még nem szerepel a terveink között – köszörülte meg a lány torkát, mire Robert leemelte a válláról a kezét.

-Csak a magad nevében nyilatkozz, kicsim! Én igenis gondoltam már rá. Ma reggel pedig határozottan el is gondolkodtam a dolog aktualitásán.

-Ma reggel? – nézett értetlenül Cara, aztán ha lassan is, de kapcsolt és mély bordó színt öltött. Jézus Mária! Lehet, hogy már … végül is… igazán derekasan megtettek mindent a dolog érdekében.  Aztán a férfihoz fordult:

-Ezt azért azt hiszem, még meg kellene beszélnünk!

Robertnek már a száján volt, hogy beszéljék meg itt és most, de aztán belátta, ez nem olyan valami, amit az ember a szülei füle hallatára tárgyal ki élete szerelmével. Úgyhogy inkább bólintott és visszahúzta a lányt a hóna alá.

-Anyu, én is kérek még egy szelet sütit! – szólalt meg, jelezve, hogy pillanatnyilag a témát szeretné levenni a napirendről.

*

A taxiban Cara a férfi felé fordult.

-Nem hiszem, hogy jó ötlet Robert, ha egyedül akarsz egy ilyen fontos kérdésben dönteni. Igazán beszélhettél volna velem, mielőtt úgy döntesz, hogy lemondasz a védekezésről. Azt hiszem, ehhez nekem is lett volna némi közöm, és a döntésben felelősségem.

-Csss… halkabban! – figyelmeztette Robert a lányt. A világnak végül is semmi köze hozzá, hogy a szenvedély hevétől fűtve a legutolsó gondolata az az átkozott gumi.

-Ha hazaértünk, beszélünk a dologról, ígérem! – súgta a lány fülébe, aztán inkább megcsókolta, hogy lehetősége se legyen rá, hogy újabb információkat osszon meg a szexuális életükről a nagyvilággal.