A menedék 47.

Cara még a liftben is a taxibeli édes percek hatása alatt állt. A férfihoz simulva mindkét keze a férfi farzsebében tapogatózott, miközben játékosan a borostás állat cirógatta az orrával. Robert sziszegve figyelte az emelteket jelző lámpát. Amikor megérkeztek, szinte kilökte a lányt és a folyosó falának döntve megcsókolta. A mellettük lévő ajtó kinyílt és egy kedves, idős hölgy lépett ki, aki kissé felháborodottan motyogta maga elé a véleményét a mai modern erkölcsökről és a türelmetlen fiatalokról, akik még a zárt ajtó nyújtotta biztonságot sem tudják kivárni. Robert a lány hajába kuncogva igyekezett lehiggadni. A drága öreg hölgy nem is tudja, hogy ő micsoda türelemről tett tanúbizonyságot, mert ha nem rendelkezne akkora önfegyelemmel, mint amekkorával... akkor bizony nem a falnak dőlve lepte volna meg őket, hanem a folyosó puha szőnyegén enyelegve.

Egyszerűen nem tudott betelni a lánnyal, és megszenvedtek mindketten az elmúlt hetekben ezekért a felhőtlen pillanatokért. Azzal együtt szerencséjük van, hogy csak az öreg hölgy nyitotta rájuk az ajtót, mert ezzel az erővel bárki lencsevégre kaphatta volna a meghitt perceiket. És nagyon nem szeretett volna ilyen képekkel szembesülni az újságos standokon.

Villámgyorsan kinyitotta a szobájuk ajtaját és odabent újult hévvel tapadt a lány ajkaira. A ruháikat már rég elhagyták, mire az ágyhoz tántorogtak, és Robert már úgy érezte, hamarosan bebocsátást nyer a mennyországba, amikor Cara megfeszült alatta és eltolta magától. A férfi zihálva támaszkodott a teste mellett.

-Mi a baj?

-Semmi baj, csak megint elfeledkeztél valamiről.

-Ó, ugyan, Cara, most már úgyis mindegy. Tegnap óta háromszor voltunk együtt és egyetlen egyszer sem gondoltunk rá. Szerintem hagyjuk a fenébe! – hajolt újra rá, de a lány két kézzel tartotta távol magától.

-Nem, Robert! Így nem akarom! Ez nem játék. Neked mániáddá vált ez a gyerek dolog, de én az eszemmel gondolkodom, nem a farkammal.

-Hát, az elég gáz is lenne – morogta a férfi a foga között, mire Cara a mellére csapott.

-Ne vicceld el!

-De Cara, lehet, hogy máris ott osztódik a kis Pattinson, most már kár óvatoskodni, gyere, had szeresselek!

-Robert! Vagy előbányászod a zoknidat valahonnan, vagy felejtsd el!

-Oké, akkor felejtsük el! – mordult fel a férfi, azzal felpattant is máris a fürdőszobaajtó csattant mögötte. Cara feljebb csúszott az ágyon és magára húzta a takarót. Hosszú percek teltek el, de a férfi nem bukkant elő. Nagyon sóhajtva az oldalára fordult, aztán lekapcsolta az ágy mellett a lámpát. Egyszerűen nem értette, hogy nem lehet megérteni, hogy egy gyereket nem hirtelen felindulásból kalapálnak össze, hanem legalább azt tisztázzák a leendő szülők, hogy hogyan is képzelik együtt a jövőjüket. Hallotta, hogy nyílik az ajtó, de nem fordult meg. Ha Robert bocsánatot akar kérni, akkor dolgozzon meg érte. De a férfinak úgy tűnt, eszébe sem jut visszatérni az előbb történtekre. Becsusszant a takaró alá, hátat fordított, és csak feküdtek egymásnak háttal, néma csendben.

Istenem, micsoda fafej, a végén még ő sértődött meg! – gondolta búsan a lány, aztán letörölte az első könnycseppet, ami kigördült a szeméből. Aztán megrántotta a vállát. Hát, a durcást ő is tudja játszani. Azzal, ha nehezen is, de lassan álomba merült.

Robert hallgatta a háta mögött a halk szipogást és fogalma sem volt róla, hogy most mit csináljon. Az esti hangulatnak már annyi, sikerült megint hülyét csinálnia magából. Oké, ő aztán nem fogja ráerőszakolni magát senkire. Ennyit a nagy szavakról, hogy Cara gyereket akar tőlem – gondolta keserűen. Amikor tenni kéne a dologért, akkor meg visszavonulót fúj. De hát ha nem, akkor nem. Nem fog könyörögni egy kufircért. Ilyen eszetlen, következetlen nőszemélyt! Lehet, hogy máris terhes, aztán játssza itt az óvatost. Tegnap éjjel még eszébe sem jutott, hogy védekezniük kéne, akkor most mit csinálja a hisztit? A franc se tud kiigazodni a nőkön. Erősen remélte, ha egyszer gyereke, gyerekei lesznek, akkor azok fiúk lesznek és nem szabadít rá a világra még néhány ilyen zavaros libát. Mérgesen szusszantott, aztán a párnát a nyaka alá gyűrve megpróbált aludni. Csak az zavarta, hogy legszívesebben megfordult volna és a karjába húzta volna azt az eszetlen nőszemélyt.

*

Másnap reggel nyugtalan és zavaros álmoktól gyötörten Cara kávéillatra ébredt. Félrekotorta a szeme elől a haját és a tekintete Robert  szégyenlős mosolyával találta szembe magát. A férfi kezében egy szál csodálatos rózsa és egy bögre forrón illatozó kávé volt, amit feléje nyújtott. Békeajánlat – vonta fel a vállát a lány kérdő tekintetét látva.

Cara elmosolyodott. Olyan szeretnivaló tud lenni ez a pasas,  mint amennyire kiborító máskor. A kávéért nyúlt és vidáman nézte, ahogy Robert kissé tétován kalimpál a csodás virággal. Aztán végül Cara mellé fektette a párnára.

-Majdnem olyan szép, mint te. – suttogta halkan, aztán kivette a lány kezéből a bögrét és megcsókolta. Cara lelkesen viszonozta.

-Miért nem akarsz tőlem gyereket? – tette fel halkan a férfi a kérdést, amin fél éjszaka agyalt.

Cara mosolya azonnal szertefoszlott. Édes Istenem, micsoda tökfej!

-Robert, én nagyon szeretnék tőled gyereket, de még azt sem tudom, te mit szeretnél a jövőben. Nem kezdhetjük azzal, hogy összehozunk egy bébit, aztán élünk, ahogy majd alakul. Az ember az ilyesmit  igyekszik valamennyire előre megtervezni.

-Esküvőt akarsz előbb?

-Nem, azaz nem tudom. Persze, szeretném, ha majd a gyerekünk egy családba érkezne, nem csak úgy balkézről. Ennyire azért még én is régimódi vagyok. De egy ilyen döntéshez tudnom kéne, hogy mit vársz tőlem tíz, húsz év múlva. És azt hiszem, az sem lenne rossz ötlet, ha megismerkednél a családommal még a keresztelő előtt. – kacsintott rá.

-Ne haragudj Cara, hogy ilyet mondok, de azt akarod, hogy őszinték legyünk egymáshoz, így aztán most az leszek. Nem különösebben érdekel a családod. Az elmúlt időkben nekem nagyon úgy tűnt, én vagyok neked a család. Amikor bajban voltál, sehol nem volt senki, aki legalább megkérdezte volna, mi a fenét lebzsel maga fiatalember a lányunk ágya mellett? Oké, értem én, hogy a Marcoval kötött hirtelen házasság, aztán a válás kiverte náluk a biztosítékot, de az ember a gyerekét minden körülmények között támogatja, én legalábbis ezt tanultam otthon. Ők pedig a töméntelen aggódásukat letudták egy telefonnal öt nappal a kiszabadulásod után; és még azt sem kérdezték meg, ki volt az a fickó, aki felvette a telefonodat. Ha azt akarod, én szívesen látom őket az esküvőn vagy a keresztelőn, de különösebben nem izgat, hogy akkor találkozunk-e először.

Cara arca egy tanulmány volt, ahogy szinte kegyetlenül odavágta elé a véleményét, de már nem szívhatta vissza, ráadásul nem is akarta. Cara végre felnézett és elhúzta a száját:

-Hát, a te szádból hallani sokkal drámaibbnak tűnik a helyzet, mint ahogy én éreztem az elmúlt években. A szüleim… nos, ők azt hiszem még mindig nem bocsátották meg, hogy a véleményükkel nem törődve hozzámentem Marcohoz. Amikor pedig elváltunk, inkább hittek az újságokban megjelenteknek, mint nekem. Addigra Marco egy nagyon jó partinak nőtt ki a szemükben, akit én hálátlanul elhagytam a nagy szabadságvágyamban. Gondolom, arról is megvan a véleményük, hogy egy színésszel kavarok. A bátyám meg… hát, igazából nem is vagyunk édes testvérek, apám első házasságából született. Az édesanyját elütötte egy kocsi, nem sokkal a születése után, így aztán tulajdonképpen anyu nevelte fel. Én mindig nagyon szerettem, felnéztem rá, de van egy iszonyat hárpia felesége, aki miatt tényleg csak akkor találkozunk, ha elkerülhetetlen. Még a babájukat sem láttam, aki akkortájt született, amikor a new yorki fotózás volt. De az is lehet, hogy bennem van a hiba, mert Sylvia nagyon jól megérti magát a szüleimmel. – grimaszolt keserűen.

Robert csendesen lenyelte a nyelve hegyén torlódó véleményét arról, hogy a mai világban az internet segítségével akkor is tarthatnák a kapcsolatot, ha fizikailag nem is találkoznak hosszú hónapokig. Arra gondolt, hogy az ő családja bezzeg nem érné be az újságokban látható fotókkal, a skypon tartott kapcsolattal, mindannyiuknak szükségük van a találkozásra, néhány ölelésre, hiszen ők ettől egy család. És számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy Carából sem hiányzik ez a vágy, hiszen pillanatok alatt volt képes feloldódni a szülei, testvérei közelében.

-Nincsen veled semmi baj, kicsim! – suttogta neki, miközben hozzáhajolt és megcsókolta. Aztán amolyan igazi pasis módon föléje mászott és lehúzta róla a takarót. Cara szemrehányóan nézett rá, mire vigyorogva a farzsebéhez nyúlt és kicsapott egy marék óvszert maga mellé.

-Nincs mellébeszélés asszony, készültem!

Carának nem volt több ellenérve.

*

-Cara! A barátod telefonált, hogy mikor megyünk át Mollyért, mert imádja, de azért egyszerűbb volt az élete egy kutyával. Azt mondja, amióta nála van a kutyánk, nem tudott megfektetni egyetlen nőt sem, mert Molly mindenkit kitúrt mellőle, ráadásul Melákot is elrontotta. – kiabált Robert, miközben  a kocsikulcsáért túrta föl a fiókot. Aztán felnézett, mert a lány idegessége még öt méteres távolságból is érezhető volt. Valakivel telefonált.

-Nem! Desmond, utoljára mondom, nem vállalom! Annyi beleérző képességed van, mint egy elefántnak, de tényleg. Szerinted a történtek után el tudok, el akarok menni Bangkokba a gyerek-prostitúciróról fotóriportot készíteni? Soha többé nem akarok gyerekeket kiszolgáltatott helyzetben látni; fotókat készíteni a borzalmakról pedig még kevésbé!... Nem, nem tudsz annyit fizetni és nem kell kísérő sem! Des! Ha nem hagyod abba, leteszem a telefont. A történtek után már tényleg csak az hiányzik nekem, hogy a triádok haragját is magamra vonjam. Des! Nem kívánok a szakma hősi halottja lenni. Ennyi. Megértettem… ha ezt a munkát visszautasítom, nem fogsz találni nekem mást, felfogtam, akkor sem… Szia!

A telefon szerencsére a kanapén landolt, mert amekkora erővel Cara elröpítette, az könnyen a végét jelenthette volna. Robert csendben álldogált, figyelve, hogy melyik az a pillanat, amikor a lány már lecsillapodott annyira, hogy szólhasson hozzá.

Cara megfordult és észrevette.

-Desmond volt. Egy hülye ötlettel hívott, visszautasítottam, de lehet, hogy ez volt az utolsó esélyem, hogy munkát adjon. Úgyhogy készülj fel rá, hogy egy darabig a nyakadon fogok élősködni, amíg nem találok másik ügynökséget.

-Hallottam. – vallotta be a férfi. –Jól tetted, hogy nemet mondtál, és ha Desmond nem egy egetverő nagy barom, akkor hamarosan ő is rájön, hogy már az ötlete is nevetséges volt. Meg fog keresni, nyugi. De ha nem… részemről a megtiszteltetés Ms. Hamilton, ha élősködik rajtam egy kicsit. Azt hiszem, semminek sem örülnék jobban, mint egy kis élősködőnek – vigyorgott rá, miközben egyre közelebb merészkedett, aztán egy hirtelen mozdulattal magához rántotta.

-Az nem élősködés, ha eltartalak. A barátnőm vagy, és remélem egyszer a közeljövőben a feleségem, a gyerekeim anyja leszel. Ami az enyém, az a tiéd. Ebből ne csinálj problémát!

-De én dolgozni akarok, Robert! Jó fotós vagyok és szeretem a munkám. Igazából nagyszerű feladat lehetett volna ez is, ha nem történik Afrikában, ami történt. Most egy kicsit még hat rám a múlt, és igen, félek a helyi maffiával összerúgni a port. Pedig valakinek meg kell mutatnia a világnak, micsoda életük van azoknak a gyereklányoknak.

-Igen kicsim, valakinek meg kell mutatnia. De az most nem Te leszel. Sok jó szemű kollégád van, aki megteheti, de Te most nem. Mert ha odamennél és történne veled valami, azt nemcsak én nem élném túl, de azt hiszem, most te sem. Már azt is csodálom, hogy Afrikát viszonylag simán magad mögött hagytad. Még egy ilyen rémálom azonban már lehet, hogy egy életre beteggé tenne. Ráadásul az ázsiai maffia nem a türelméről híres. Hamarabb tűnnél el örökre, minthogy híre menne a dolognak. Nem is engedtelek volna el, ezt jobb, ha tudod. – nézett rá félve, milyen reakciót vált ki ezzel az utolsó mondatával. De Cara csak átölelte és hozzá bújt.

Robert kicsit eltolta magától. –Jeff telefonált, hogy el kéne mennünk Mollyért, mert teljesen szerzetesi életmódra kényszerítette és már szeretne kirúgni a hámból. Ha gondolod, elugrom érte egyedül, addig te összedobhatnál egy vacsorát, hogy megünnepeljük, hogy végre itthon vagyunk, hm?

Cara beleegyezően bólintott, s bár gondolatait még mindig a főnökével lezajlott vita uralta, de valahol a háttérben, már egy gyertyafényes vacsora képei is kezdtek kibontakozni. A menüről ugyan még fogalma sem volt, de rögtönzésben mindig is jó volt. Robert fenekére csapva az ajtó felé lökdöste a férfit, ő pedig kitárta a fridzsiderajtót, hogy lássa, miből kell bűvészkednie.