A menedék 51.

Szinte nem is kellett várniuk. Kilenc órára kérették be őket és pontban kilenckor kitárult a műszakiak szobája, hogy Gregory Jackson nyomozó behívja őket. Odabent egész sereg ember figyelte a monitorokat. Őket egy külön fülkéhez vezették, ahol a biztonságiak vezetője néhány emberrel a felvételeket elemezte.

-Mr. Pattinson, ismeri esetleg a felvételen szereplő férfit?

Robert tanácstalanul rázta a fejét. Hasonlított a Carát követő srácra, de ha meg kellene esküdnie, hogy ő az, akkor azért zavarban lenne. A ruházatában semmi jellegzetes nem volt, amire felfigyelhetett volna; és ha nem tudná, hogy a zsák, amiben a holmit cipelte kifelé, a saját sporttáskája, valószínűleg az sem tűnt volna fel.

-Ms.Hamilton ismeri esetleg a férfit, akit a kamera rögzített? – kérdezte meg kötelességtudóan Michael Irish, miközben a lehetőségek szerint kinagyította és kimerevítette a képet, amelyen a férfi éppen a sporttáska gurtniját rendezte el a mellén. Cara megbűvölve nézte a viszonylag jó minőségű képet.

-Ismerem.

A biztonsági őr, a nyomozó és Robert egy emberként kapták fel a fejüket.

-Ismered? – fogta meg a vállát Robert.

-Jó, nem személyesen, de nézd a gyűrűjét! Valamelyik nap fotózás közben egész véletlenül figyeltem fel rá, mert ilyen egész ujjas gyűrűt, főleg ilyen feltűnő, ezüst madárcsőben végződő darabot igazán ritkán lát az ember. Egy idős házaspárt fotóztam és ez a fiú ott állt a közelükben, valakivel beszélt és az ujján megcsillant a gyűrű, állandóan belecsillant a felvételekbe, azért szúrt szemet. Igen, biztos vagyok benne, hogy ez ugyanaz a gyűrű és ugyanaz a fiú.

A nyomozó azonnal kért egy kinyomtatott képet, valamint az egész felvételről egy másolatot, aztán máris elrobogott a helyszínelők laborjába, hogy ezt az ígéretes nyomot leellenőrizze.

*

-Te Cara, ez a kutya olyan furán viselkedik! – nézett Robert Molly után, aki a szokásosnál lustábban futkározott a víz szélén. –És szerintem túl sokad adsz neki enni; nézd meg, milyen hasa van, még a hosszú bunda sem tudja leplezni, hogy ... – és itt elakadt a hangja. –Te, a haveroddal találkoztatok már, amióta visszahoztuk tőle Mollyt?

-Jeffel? Nem én azóta nem láttam, amióta elvitte a kutyát. Miért kérdezed?

-Nem tudom, csak valami olyan furcsa. Szerintem nem ártana Mollyt elvinni az állatorvoshoz.

-Miért? – nézett Cara ijedten a kutyára, aki éppen egy törött evezőlapátot vonszolt a partra. –Nincs Mollynak semmi baja, virgonc, játékos és eszik, mintha kettő helyett kellene, de majd odafigyelek rá jobban, mert tényleg, mintha egy kicsit kigömbölyödött volna.

-Hát, ez az, eszik, mintha kettő helyett kellene... szerintem Melák anyává tette.

-De hiszen nem is tüzelt, amikor Jeff elvitte.

-Vagy csak nem vettük észre, vagy csak akkor kezdte, vagy a fene se tudja, de szerintem nézesd meg egy dokival...

-Ne már Rob! Te ezt a gyerek mániát már a kutyára is kiterjeszted? – nevetett Cara, de a gondolat azért megragadt. Holnap első dolga lesz felhívni az állatorvost. Talán Jeffel sem ártana beszélni, de ez igazán Rob dolga lenne, végül is ő a felcsinált leányzó „apja”. Neki kéne a felelőtlen suhancot, illetve hát a gazdáját felelősségre vonnia. Lehet, hogy nem véletlenül kerülik el egymást mostanában a fickóval. Látta, hogy a baj megesett és most próbál kibújni a felelősség alól. Megsimogatta a kutya selymes kobakját, aztán játékosan megcibálta a puha füleket.

-Mit műveltél kislány? Nagymama leszek?

Robert furcsán nézett rá, aztán végül elnevette magát.

-Talán ideje lenne neked is gondolni a dologra, nem? A végén még Molly is beelőz.

Cara azonnal felkapta a vizet.

-Rob, megmondtam! Nem hajt minket a tatár, ha itt lesz az ideje, biztosan beköszönt a gyerekáldás, de ez nem olyan, ami megrendelésre működik.

-Oké, oké... én csak ... mindegy is, igazad van, ha itt lesz az ideje, akkor összehozzuk mi is. Addig meg babázunk majd az „unokákkal”. – vágott egy fintort, aztán a ház felé indult. –De ez még nem ok rá, hogy a gyakorlással felhagyjunk, igaz?

Cara nevetve követte. –Nem, a gyakorlással semmiképpen.

*

A telefon kitartóan csengett és Robert végül nagy sóhajtással tette le a laptopot az öléből, hogy felvegye. Az életben nem fogja ezt a levelet befejezni, ha állandóan félbeszakítják.

-Jó napot! Dr.Burke asszisztense vagyok. Ms. Hamiltont keresem – csiripelt egy női hang a túlvégen.

-Sajnálom, Ms.Hamilton pillanatnyilag nincs itthon, de átadhatok valamilyen üzenetet? – nézett a telefonra Robert, mintha a szürke szemek varázsa ezzel a fekete kis téglalappal is működhetne. De úgy látszik a selymes hang is megtette a hatását, mert a nő máris hadarni kezdett.

-Ó igen, dr.Burke azt kéri, hogy Ms. Hamilton minél előbb keresse fel, és addig semmilyen körülmények között ne éljen szexuális életet védelem nélkül. Ooops, bocsánat, lehet, hogy ezt talán mégsem kellett volna éppen Önnel megosztanom, de biztosan nem véletlenül vette fel a hölgy által megadott telefont. – kuncogott a nő.

-Persze – nyögte ki Robert a döbbenettől még mindig lefagyva. –Át fogom adni neki az üzenetet és hamarosan jelentkezni fog. – azzal már le is tette.

Bassza meg! Ez meg mi volt? Ki a fasz ez a doktor Burke, és miért ne szexeljen Cara, amíg fel nem keresi? Egy sejtés kezdett kirajzolódni előtte és ettől olyan ideges lett, hogy szinte hányinger tört rá. Nem, ezt nem! Ezt még egyszer nő nem játssza el velem! A naptárra nézett. Még egy teljes hete van a legközelebbi munkáig, addig vagy fogja magát és felül az első Billingsbe tartó gépre, hogy ott a távoli Menedékben megeméssze a történteket, vagy bezárja Carát a hálószobába és csak akkor engedi ki maga mellől, ha biztos lehet benne, hogy a kisasszony terhes. A francokat fogja hagyni, hogy még egyszer felültessék.

Meghallotta a zárban a kulcs csörgését, de még nem érezte magát kellőképpen higgadtnak egy beszélgetéshez, ezért jobb híján a fejébe nyomta a fülhallgatót és feltekert hangerővel Bobby legújabb számait kezdte hallgatni.

-Hahó! Megjöttünk! – dobta Cara a kocsikulcsot az előszobai asztalkára. Aztán észrevette a férfit, ahogy a hifi-torony mellett a falnak dőlve lehunyt szemekkel zenét hallgat. De fel nem foghatta, mit élvez rajta, hiszen a fülhallgatón kívül is elég jól lehetett hallani... ettől meg lehet süketülni. A hifihez ment és lejjebb tekerte a hangerőt. De Robert még mindig nem nyitotta ki a szemét. Most mi van? Ez egy játék? Vagy ideges valami miatt? Olyankor szokott ilyen marhaságot csinálni, amikor nem akar hallani, látni maga körül senkit. Kinyitotta a kutyának a teraszajtót, aztán visszament a hifihez és kikapcsolta. A férfi még mindig úgy ült ott, mint percekkel ezelőtt. Nagyon sóhajtva leült mellé a földre és megfogta a kezét.

A mozdulat, amivel Robert kihúzta a kezét a szorításból, szinte arcul csapta. Hoppá, akkor velem van baja! – gondolta. De várt türelmesen, hogy Robert maga kezdjen a szemrehányásba.

Egy idő után a férfi tényleg megmozdult, levette a fejéről a fülhallgatót, aztán rá sem nézve megszólalt:

-Mikor akartad elmondani?

-Mit, az istenért? – kérdezett vissza meglepve.

-Hogy te is pont olyan lúzernek nézel, mint Kristen.

-Hogy micsoda? – emelte fel a szemöldökét a lány. Hogy a fenébe jön most ide Kristen?

-Dr. Burke

Ó, basszus, hát erről van szó! – világosodott meg a lány, és egy pillanatra pánikba esett, amiért nem volt ideje Roberttel beszélni a dologról.

-Keresett?

-Ó, igen! Keresett és üzeni, hogy ne szexelj védekezés nélkül, amíg fel nem kerested. Mielőbb!

-Rob! Tudom, hogy ez most úgy hangzik, mintha...

-Mintha átbasztál volna? Hát igen, pontosan úgy hangzik. Ó,Robert, hát persze hogy akarok tőled gyereket, majd összejön, ne aggódj! Aztán közben a jó öreg dr. Burke tesz róla, hogy nehogy sikerüljön. Pontosan úgy, ahogy Kristen csinálta. Mi ez nálatok? Valami elemi iskolában tanított alapvetés? Hogyan nézzük hülyének a bamba pasinkat? című tantárgy?  Kristentől is meglepő volt, de valahogy mégsem olyan váratlan. De tőled Cara, ez rosszabb volt, mintha hátba szúrtál volna. Hogy a francba higgyek el neked ezek után bármit is?

-Ne hasonlíts hozzá! – a lány szinte visított, ahogy kiabált. –Nem vagyok olyan, mint Kristen, és te is pontosan tudod, hogy ez egészen más helyzet. Egészen mások az indokaim, hogy miért nem akarok most teherbe esni, és ezt egy pillanatig sem titkoltam előtted, úgyhogy ne mondd nekem, hogy átbasztalak. Ráadásul, ha felemelted volna a segged és eljöttél volna Mollyval a dokihoz, akkor útközben elmondhattam volna, hogy mi a helyzet.

-Ó igen, a jó öreg mi lett volna, ha... ha az öregapám lendkerekes lett volna, akkor most kisautó lennék.

-Robert, állj le, így nem lehet értelmesen beszélni! Tudom, komoly ember nem kérdez ilyet, mert a valóság nem feltételes módban működik, de aki az igazat keresi, az azt is tudja, hogy az igazság egy jelentős része az erre a kérdésre adható válaszban bújik meg, így aki az igazságra kíváncsi, annak minden sznob előírás ellenére is fel kell tenni a kérdést.  (UgróM.)Tehát, ha együtt mentünk volna, akkor lett volna idő és hely elmesélnem, hogy mi volt tegnap a nőgyógyásznál. Basszus, te mindent azonnal csak feketében és fehérben vagy képes látni, pedig a dolgok igaza nagyon sokszor a szürke akárhány árnyalatában rejtőzik. Nem lehetek most terhes Robert, mert nagy valószínűséggel elveszteném a babát! Az a terhességmegszakítás, amiről meséltem, mégsem múlt el minden nyom nélkül. Egy kisebb műtéten kéne átesnem, hogy a méhet tartó szalagokat megerősítsék, hogy a növekvő súlytól ne nyomja majd a méhszájat és ez ne okozzon idő előtt problémát. Viszont nem kockáztathatja, hogy terhesen operáljon, tehát védekeznünk kell! Ennyi lett volna a rejtély, amit el akartam neked is mondani, de mivel nem jöttél velünk, te vetted fel azt a telefonhívást, amit én vártam. Ennyi történt. Na, meg az, hogy már megint alaposan melléfogtál, és ezért persze, megint nekem kellett elvinni a balhét.

-Műtét? – nézett rá ijedten a férfi. –Mégis, mekkora műtét? És mikor?

-Hát, ha minden igaz, akkor három nap múlva. – vont vállat a lány. –Csak azért ilyen hamar, hogy minél előbb túl legyünk ezen az egészen, és a türelmi időt kivárva belekezdhessünk életed fő projektjébe. – nyújtotta rá a nyelvét. –Egyébként is sietnünk kell, hogy mielőbb rendben legyek, mert egy hónap múlva családi örömök elé nézünk. Molly ugyanis vemhes. Úgyhogy akár át is sétálhatsz Jeffhez, közölni vele és Melákkal a jó hírt. –tette hozzá, aztán nagyot sóhajtva feltápászkodott.

-Na, ha mára is kidrámáztuk magunkat, akkor most igazán jól esne valami innivaló. És kivételesen most nem narancslére gondoltam.