A menedék 60.

Már visszafelé tartottak a szállodához, amikor fotósok serege figyelt fel rájuk. Az elmúlt órában érkezhettek, mert kifelé még nem vették körbe őket. A szokásos kiabálásba most gúnyos és provokáló hangok vegyültek. Robert és Clyde kapcsolatát firtatták és ennek eredményeként sikerült is olyan fotókat készíteniük, amelyek majd jó illusztrációk lesznek egy végletesen sarkított cikkhez. Cara védelmezően ölelte a férfi derekát és felszegett fejjel bújt hozzá.

A szobába érve Robert dühösen bontott fel egy üveg sört, aztán mielőtt meghúzta volna, kérdőn Cara  felé kínálta. A lány megrázta a fejét, aztán leült a kanapéra és szinte automatikusan a tv távirányítója után nyúlt. Igazából nem volt meglepve. Ha ő maga képes volt kínos kérdéseket feltenni a férfinak, várható volt, hogy a botrányra éhes sajtó ezerszer mohóbban veti majd magát a témára. Mindenesetre a kellemes kikapcsolódásnak akkor ezek szerint itt a vége, ülhetnek repülőre, hátha LA-ben nem veszi őket körül majd ekkora hisztéria. Bár, ebben azért nem nagyon bízott.

Robert idegesen járkált fel-alá előtte, úgyhogy kinyújtotta a karját és belekapaszkodott a farzsebébe, hogy lehúzza magához.

-Ne idegeskedj már ezen! Akármit is műveltetek aznap éjjel, valakinek hozott egy kis zsebpénzt az információ. Nem az első és nem is az utolsó alkalom, gondolom. Majd elfelejtik ezt is, főleg, ha többet mutatkozunk együtt. És tudod mit, én a helyedben azzal a helyre kis kővel ülnék fel a repülőre, már csak dafke is. Én majd szerelmesen nézlek, aztán próbálják meg eldönteni, hogy beléd, vagy a fülbevalódba vagyok-e belezúgva – kuncogta el a végét. Robert villámló szemekkel nézett rá.

-Cara, ez nem vicc! Ha rám sütik a bélyeget, én meg tagadok és magyarázkodom, úgysem hisznek nekem, ráadásul jó néhány barátomat is megsértem vele. Ha nem nyilatkozom a dologról, akkor meg igazolva látják a hazugságaikat. Egyszerűen nem tudok jót lépni, és ettől megőrülök. És akkor azt az apróságot már ne is említsem, hogy anyámék már megint az újságokban micsoda baromságokat fognak rólam olvasni. Tényleg, fel is kéne hívnom őket…

-Miért nem ugrunk át hozzájuk? – nézett rá Cara csodálkozva, aztán kapcsolt, hogy az érkezése óta ezt az információt, miszerint a szülei is már itthon vannak, még nem volt alkalma megosztani a férfival. Látva a férfi meglepett arcát, elmosolyodott.

-Nem vagy egyedül. A családod és én itt vagyunk, és kihúzunk a csávából. Aki meg az újsághírek alapján ítélkezik rólad, annak a véleményével aligha érdemes foglalkoznunk, nem? Ez a csoda is csak három napig tart, aztán úgyis teszel valamit, amivel újabb csámcsognivalót adsz nekik – kacsintott rá, mire Robert végre elvigyorodott.

-Igazad van, lehet, már most azonnal kéne nekik valami csámcsognivaló. Nem akarod kipróbálni, milyen a szex London felett? Kimehetnénk az erkélyre, biztosan vannak már páran a környező házak tetején, akik csak az alkalomra várnak, hogy meglessék, mit művelünk.

Cara megcsóválta a fejét.

-Jól van, vicceld csak el! De inkább hívd fel a mamádat, hogy átmehetünk-e most hozzájuk. És ha kérhetem, a fotósok előtt ne úgy vonulj el lehajtott fejjel, mint akinek titkolnivalója van, hanem vigyorogj bele a képükbe. Ezzel sokkal inkább elbizonytalanítád őket, mint azzal a búsképű lovag kifejezéssel, amit állandóan magadra öltesz, ha egy kamerát meglátsz a közeledben. Vedd úgy, hogy a rajongóid sorfala között megyünk a taxiig.

-A dolog csak ott sántít Cara, hogy a rajongóim nem ordibálnak mindenféle obszcén dolgokat a képembe.

-Hát, nekem a „vegyél feleségül, Rob!” is már annak tűnt a tv képernyőjén keresztül. – vágott egy grimaszt a lány, mire Robert átölelte.

-Tudod jól, hogy neked csak egy szavadba kerülne, és karikát fűzhetnél az orromba. Igazából vettem is egy karikát ajándékba, de ha már itt vagy, akkor én sem húzom az időt, gyere, próbáld fel!

Cara ijedten nézett fel rá. Karikát? Csak nem gyűrűt? Még nem érezte időszerűnek a dolgot, de nem akarta a férfi frissen feltámadt jókedvét letörni a húzódozásával. Közben Robert az utazó táskájából előbányászott egy kis dobozt. Cara megkönnyebbülve ismerte fel a Frey Wille cég emblémáját a tetején. Akkor talán semmi komoly, csak egy kis emlék, hogy a távollét magányos perceiben is eszébe jutott a férfinak.

Robert szégyenlősen a vállát húzkodva nyújtotta felé a dobozt.

-Látod, nem is tudom, hogy örülnél-e egy ilyen kis semmiségnek. Szinte soha nem viselsz semmilyen ékszert, aztán nem tudtam, hogy ezzel mennyire lövök mellé, de amikor megláttam, Velence jutott róla eszembe. Nem is tudom miért. Talán a házak, talán a színek, de tényleg az volt az első gondolatom. A második pedig az, hogy ha nem vagy velem, és ránézel, akkor talán én is eszedbe jutok.

Cara óvatosan bontogatta a kis csomagot. A gyűrű láttán elmosolyodott. Ha valaha vett volna magának ékszert, egészen biztosan valami ilyesmit választott volna. Kivette a dobozból a kis karikát és Robert felé nyújtotta.

-Nagyon tetszik, felhúznád az ujjamra?

-Szívesen, de előbb nézd meg alaposan, mert ha már az ujjadon lesz, nem fogod észrevenni a lényeget. – vigyorgott továbbra is szégyenlősen.

Cara forgatta a gyűrűt, de az egymást érő kis minták között nem vett észre semmi különöset, aztán végre kapcsolt és a belsejét kezdte vizsgálni. „Szerelem = Cara&Robert” – hirdette a gravírozás. Elmosolyodott és felhúzta az ujjára a kis karikát, aztán magához húzta a férfit.

-Ez így igaz!

*

A taxi pontosan a bejárat előtt állt meg, és mire becsapták az ajtaját, Claire már sarkig tárta a bejáratot. Csendesen a fejét ingatva várta őket az ajtóban és Robert tekintetét kereste, hogy lássa, mennyire akadt ki a híreken, de a fia látszólag derűsen lépkedett befelé, hóna alatt a nővel, aki egyetlenként képes nála ezt a nyugodt állapotot előidézni. Claire már ezért hálás volt Carának.

Robert megölelte, aztán mentegetőzni kezdett.

-Bocs, hogy így rátok törtünk, de holnap utazunk vissza és gondoltuk, eltölthetnénk együtt pár nyugodt órát.

-Drága fiam! Bárcsak sűrűbben törnéd ránk az ajtót! Örülök, örülünk, hogy itt vagytok. És egészen biztosan Jack is örül majd – nevette el magát.

Robert értetlenül nézett rá. Jack? Senkit nem ismert sem a családban, sem a szülei barátai között, de még a szomszédok között sem, akit Jacknek hívtak volna. A következő pillanatban egy fekete gombóc kavarodott a bokájuk közé.

Robert vidáman kapta fel.

-Ó, hát te lennél Jack? Rád emlékszem, vizsgálgatta a kölyköt, akinek a körmei olyanok voltak, mintha valaki fehérre festette volna őket. Ezek szerint, lassan mindegyiküknek meglesznek a gazdáik? – nézett Carára.

-Ó igen, Jacket a szüleid hozták el, Bernie már Kristennél van, Uma is elvitt egy szöszkét. A többiekért meg sorban álltak Melákéknál. Jeff volt olyan rendes, hogy lebonyolította a dolgot, hogy ne menjen híre, hogy honnan vannak a kiskutyák. Molly is ott van velük. Azt mondta, ez a legkevesebb, ha a baj már megesett. Meghirdette őket az edzőteremben és néhány napon belül túl is adott rajtuk. Egyedül csak Molly miatt aggódtunk, hogyan fogadja majd, ha sorra eltűnnek mellőle a kölykök, de úgy tűnik, hogy nem viseli meg a dolog. Most minden energiájával Melákot igyekszik távol tartani magától, mert a srác úgy tűnik, nagyon rákapott a jóra.

-Meg tudom érteni – simított végig Cara fenekén Robert, mire a lány nevetve csapott a kezére.

*

Claire és Cara a konyhában tüntették el a vacsora nyomait, s eközben Robert az édesapja dolgozó szobájában két krákogás közt belekezdett:

-Apa, mi a véleményed, ha megkérem Cara kezét? Tudom, hogy még rövid ideje ismerjük egymást, és rengeteg bizonytalanság van mindkettőnkben sok dologgal kapcsolatban, de egy valamit világosan érzek, mellette megnyugszom és biztonságban érzem magam. Csak fogalmam sincs, hogy ő mit szólna a dologhoz, és nem akarom megijeszteni. Ő már volt férjnél és a rossz tapasztaltok miatt talán nem akar újra fejest ugrani a dologba, de én jobban érezném magam tőle, ha vállalná az elköteleződést. Tudom, ez elég régimódi hozzáállás, de ilyen vagyok. Nekem ez nagyon sokat jelentene, ha mindenki előtt nyilvánvalóvá tehetnénk, hogy összetartozunk.

-Fiam, ismered a történetünket anyáddal. Két hónap ismeretség után feleségül kértem és hozzám is jött, mert ő is éppen olyan biztos volt benne, hogy megtalálta a párját, mint én. Az idő semmit nem jelent. Ha úgy érzed, ő az igazi, akkor kérd meg!Ha félsz, hogy kosarat kapnál tőle, akkor csak azt tudom mondani, kockázat nélkül nincs nyereség. Nem hiszem, hogy Cara ne akarna téged, de ha tényleg időre van még szüksége, hogy dönteni tudjon, akkor próbáld megadni neki, mert egy mostani nem még nem jelent végleges nemet. A kérdés csak az, hogy te tudod-e kezelni, ha most nemet mond? Mert erőltetni nem érdeme. Olyan ez, mint a szex, sokkal nagyobb benne az  élvezet, ha ő is kezdeményez, mert állítson bárki bármit, a férfiaknak is kell, hogy tudják, akarják őket.

-Richard, vidd innen a kutyádat! – kiabált a konyha felől Claire.

-Máris szívem! – kiabált vissza, aztán a fia felé fordult:

-Nem tudom, hogy tervezted, de ne most, ne itt! Ez a kettőtök ügye. Találj rá egy csendes zugot, de ne túl csendeset, mert ha most még nemet mond, akkor ne nyomasszon titeket, hogy túl romantikus a környezet; és éppen ezért kerüld a tanukat is. Ha igent mond, akkor meg úgyis mindegy, mert azt a percet amíg élsz nem fogod elfelejteni. – azzal vállon veregette a fiát és indult, hogy asszonya kérésének eleget tegyen.

Robert utána somfordált és a konyhaajtóból nézte, ahogy Cara az alsó szekrényben pakolászik. A panoráma minden érzékét felforrósította. Megköszörülte a torkát, hogy magára vonja a figyelmet.

-Cara, gyere! Még nem is láttad a gyerekszobámat…