A menedék 61.

-Nocsak, az úrnak volt gyerekszobája is? -  nézett rá kacéran Cara, ahogy az ajtó becsukódott mögöttük.

-Volt, és most ezért nem a konyhaasztalon szerelmeskedünk. Nem akartalak anyámék előtt lerohanni, de ez a nadrág veszettül jól feszült a fenekeden, ahogy a szekrényben pakolásztál – simított végig a lány gömbölyű fenekén. –Eszembe jutott néhány pajzán gondolat, de nem akartam megbotránkoztatni őket, úgyhogy gondoltam, felcsallak ide, ahol mégiscsak illedelmesebben tudlak elcsábítani.

-Úgy gondolod, hogy el tudsz csábítani, a szüleid házában? – nézett rá vidáman a lány és eszébe sem jutott kibontakozni a forrón ölelő karok közül. –Elég magabiztos vagy, nem? Talán csináltál már ilyet itt korábban is, hm?

-Hááát, nem is emlékszem, annyian megfordultak már itt, talán cuppant néhány puszi is, nem is tudom… - mormolt Robert, ahogy a keze már a lány blúza alatt kalandozott. A mellbimbók merev karcolására felhördült és a nadrág gombolását kereste. Cara elbűvölve hagyta, hogy a férfi lassan, de magabiztosan kibontsa a ruháiból. Aztán a szeme megakadt egy fotón és ez kicsit lehűtötte a lelkesedését. Robert, a szülei és Kristen álltak összeölelkezve a zongora tetejére állított kis karácsonyfa mellett. Bensőséges kép volt, túl bensőséges. Lassan, mintha táncolnának és ő vezetne, arrafelé tolta a férfit, aztán kinyúlt és kissé hangos csattanással felborította a képet. 

Robert megrezzent a váratlan hangra, de aztán nem törődött vele, a keze és a szája fáradhatatlanul kényeztette tovább. Mintha megérezte volna, hogy a lány nem őrá figyel, a térde alá nyúlt és felkapta, aztán az ágy felé lépett vele. Kicsit tétován ácsorgott vele, aztán lerakta és azzal a lendülettel mellé is hengeredett.

-Kicsi hülyén érzem magam. Mint a tinik… - húzta össze a szemöldökét. –Mit művelsz velem te nő? Felnőtt férfi létemre, a majdnem változatlanul hagyott kamasz szobámban próbállak elvarázsolni. Tisztára nevetséges vagyok. -  grimaszolt, aztán kinyújtózott a lány mellett.

Cara felé fordult és lassú kis körökkel cirógatta az arcától indulva lefelé. A farmerból kicsúszott póló alá nyúlva folytatta az édes kínzást, aztán felhúzódszkodott és egy csókot nyomott a férfi lehunyt pillájú szemére.

-A szerelemben mindenki újra kamasszá válik, nem? Szerintem még a szüleink is engednek a kísértésnek, amikor újra akarják élni azokat a borzongató időket. Nekem egyébként tetszik, hogy megőrizték a szobádat olyannak, mint amikor még itt laktál. Igaz, némelyik emlékeddel nehéz egy szobában lenni, de végülis az is te voltál, az ember pedig nem tagadhatja meg a múltját, ezt nekem kell a legjobban tudnom és megértenem.

Robert homlokráncolva nézett rá.

-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy értem, miről beszélsz. – Kicsit megemelte a fejét és körbenézett.

-Milyen emlékekkel nehéz ebben a szobában együtt lenned, hm? – aztán eszébe jutott az előbbi csattanás és észrevette a polcon felborított fotót. –Ja, hogy az… - még élénken emlékezett arra a karácsonyra, amikor az apjával pont így beszélgettek róla, hogy mi lenne, ha eljegyezné Kristent. Akkor az apja azt mondta, szerinte még egyikőjük sem ért meg erre a lépésre, de ez az ő döntésük és ebbe senki nem szólhat bele. Akkor készíttette Los Angelesben a gyűrűt, amin a neve szerepelt és Kris hordta is szívesen, de továbblépni úgy tűnt, soha nem akart. Visszagondolva, akkoriban egészen más indokok vezérelték, hogy egy gyűrűvel  kösse magához a lányt, aki a tengerentúlon a világot jelentette neki. Itthon elbizonytalanodott, és végül az a gyűrű csak egy helyes kis ékszer volt a lány gyűjteményében, de nem kötődött hozzá semmilyen ígéret. A kezébe fogta Cara gyűrűs kezét és megcsókolta az ujjait. Ez a gyűrű korántsem kelt eljegyzési gyűrű hatást, mégis úgy érzi, hogy megtette az első lépést,  egy nagyon fontos lépést az oda vezető úton.

-Azt hiszem, kamaszként sokkal rámenősebb voltam. Már percek óta csak heverészünk itt, és még a bugyid is rajtad van – hengeredett rá a lányra. Cara felnyúlt és megsimogatta a most nyugodt és kisimult arcot.

-Ebből látszik, hogy időközben felnőtté váltál.

-Azért erre ne vegyél mérget – dörzsölte hozzá az ágyékát a férfi. –Talán több az önuralmam, vagy csak most jobban tartok a visszautasítástól.

-Robert! Soha, de komolyan… soha nem utasítanálak el. Ez nem olyan dolog, amivel büntetni vagy jutalmazni lehet. Ha az ember szeret valakit, akkor időnként talán legszívesebben kitekerné az illető nyakát, de minden körülmények között vágyna az érintésére, a szerelmére. De most az az igazság, hogy nagyon tetszik nekem ez a csendes, meghitt összebújás, amiben ugyan érzek egy csöppnyi szexuális felhangot, de alapvetően arról szól, hogy jó együtt.

-Csöppnyi szexuális felhang? – lendült újra föléje a férfi. Porba alázod az önbizalmamat, ha ez neked csöppnyi … - feszítette neki felhevült testét, aztán lehajolt, hogy még jobban felszítsa ezt a csipetnyi szexuális felhangot, és nyilvánvalóvá tegye Cara számára, hogy addig nem hagyják el ezt a szobát, amíg bizonyos jóval korábbi kamaszos álmok be nem teljesülnek.

*

A los angelesi reptéren kocsi várta őket; és kiszabadulva az utastársak kíváncsi szemeinek kereszttüzéből most jól eső bágyadtsággal dőltek hátra az ülésen. Cara maga elé emelte a kezét és az utastér félhomályában a tarka gyűrűt nézte.

-Tudod, egy pillanatra azt hittem egy eljegyzési gyűrűt rejt a doboz.

-És? Örültél volna neki vagy frászt kaptál volna? – kérdezte Robert látszólag közömbösen, de összeszűkült gyomorral.

-Nem tudom. Az olyan végérvényes dolog, nem?

-Én nem tudom, még sosem jegyeztem el senkit. De Te voltál már férjnél. Marco mivel lepett meg?

-Az ötlettel, hogy menjek hozzá. Gyűrűt csak az anyakönyvvezető előtt húzott az ujjamra. De olyan gyorsan történt az egész, hogy ennek nem is volt jelentősége. – rántotta meg a vállát Cara, miközben eszébe jutott az a felfűtött érzékiséggel teli időszak; és bár sosem vallotta be, de igenis vágyott volna valami romantikus gesztusra Marcotól, aki a romantikát letudta a gyorsasággal.

-…és a templomban? -  kérdezősködött tovább Robert.

-Nem volt templomi esküvőnk. Meg is lepett, hogy a templomok városában kihagytuk a pap előtti ceremóniát és fogadalmat, de a történtek fényében így utólag örülök neki. Ha még egyszer megpróbálom, akkor az a házasság mindenféle értelemben lehet egyszeri és megismételhetetlen. Bár, annyit azért tanultam a dologból, hogy soha többé nem hozok ilyen elhamarkodott döntést.

A férfi megfejthetetlen tekintettel nézett rá. Cara kapcsolt. Amiről eddig beszélt, alighanem bántotta a férfi önérzetét, hiszen ő sem szívesen hallgatta volna, hogy Kristennel milyen hamar mélyült el a kapcsolatuk. Ezért aztán mosolyt erőltetett az arcára és legyintett egyet.

-De hát ez a kérdés momentán úgysem aktuális, úgyhogy kár is szót fecsérelni rá. Aztán látva Robert ráncba gyűrődő homlokát, még hozzátette:

-Ha valaki egyszer nem a pillanat hevében teszi majd fel a kérdést, és látom a szemében a közös jövőnket, akkor talán újra igent fogok tudni mondani, úgy hogy nem kísért közben a múlt.

Robert csak nézte, aztán egy félmosollyal a szája sarkában a kezéért nyúlt, a gyűrűsujjára adott egy puszit és csendesen csak annyit mondott: Helyes!

*

A napok óta tartó őrület az első napon idegesítő volt, aztán szép lassan nevetségesbe ment át. Robert csak azokat sajnálta, akiket a ki tudja honnan előbányászott régi fotókkal hírbe hoztak. A találgatások épp olyan nevetségesek voltak, mint annak idején, amikor egy rendezvényen vagy összejövetelen  egy nővel lefotózták és másnap már hirdette is a sajtó, hogy X, Y, Z az aktuális barátnője, akivel Kristen után vigasztalódik. Aztán belépett az életébe Cara és ezek a híresztelések is megszűntek. 

Szinte már unalmassá vált a sajtó számára, és akkor jött a londoni kiruccanás. Most újult lendülettel bányásztak elő róla mindenféle képeket, ahol férfi kollégákat vagy a barátait ölelte meg egy-egy díjátadón vagy éppen baráti társaságban. A rosszindulatú feltételezések alátámasztására pedig ott virított a címlapon a mindent leleplező fotó, ami bármilyen gyenge felvétel volt, de mégis jól felismerhetően vigyorgott rajta enyhén szólva is illuminált állapotban, és egy csillogó kővel a fülében. Mindez London egy ismert melegbárja előtt. Kösz Clyde! Kicsit keserűen állapította meg, hogy a régi barátságokat is alighanem felülírhatja a pénz és egy kis hírverés.

Cara tanácsára mégsem bújtak el a nyilvánosság elől. Naponta kéz a kézben végigsétáltak Mollyval a parton; néha le is ültek a víz partján és a bolondozó kutyát nézték. Aki nem szégyellte, nyugodtan fotózhatta őket, nem foglalkoztak vele. Robert néha elkísérte Carát a galériába vagy érte ment és utána együtt bóklásztak a városban. Élték az életüket, mintha a nyomdafesték nem próbálta volna őket is bemocskolni. Mint minden csoda, ez is három napig tartott. Mivel nem nyilatkoztak se pro, se kontra és láthatóan a kapcsolatukat sem sodorta a szakítás szélére a dolog, a firkászok taktikát váltottak. Carát kezdték ki, hogy csak alibit szolgáltat a férfinak, és ki tudja, milyen ellenszolgáltatást kap cserébe. Ez volt az a pillanat, amikor majdnem feladták. De aztán Cara egy reggel émelygő gyomorral nézte a karikákat a szeme alatt és lassan elvigyorodott. Hát, akkor alighanem valaki más döntött az életükről…