A menedék 70.

Már harmadik napja esett és szinte ki sem mozdultak a szobából, de egyikőjük sem panaszkodott. Végül is egy nászút legfontosabb pillanatai az ágyban zajlanak. Amikor azonban Cara reggel kinézett az ablakon a szava elállt a látványtól. Leírhatatlan volt, ahogy a tengervíz a rakpartot elöntve valószínűleg a szálloda halljába is is betört. Mintha a tengeren lettek volna egy hajó fedélzetén. Valamikor régen már volt része ebben az élményben, de akkor Marco Mestréből hozta be magával, hogy láthassa a természetnek és a történelmi városnak ezt az összecsapását. Már akkor kétségbe ejtette a kiszámítható vég, amikor ezt a csatát majd a tenger fogja megnyerni és az évszázadokon át dacoló csoda lassan elenyészik.

Visszabújt a férje mellé és a takaró melegében hozzásimult. Robert félálomban ölelte magához, aztán nyugodtan aludt tovább. Cara szeretettel nézte a kisimult arcot, ami most szinte kisfiús volt, eltekintve a borostától, ami a tegnap reggeli borotválkozás óta ütött ki az állán. Az első alkalommal szinte kellemetlen volt ennek a borostának a dörzsölése a combjai belső felén, de aztán annyira megszokta, sőt megszerette, hogy szinte hiányozna, ha ezentúl a férfinak lenne ideje és kedve még lefekvés előtt is megborotválkozni. Mára már elég volt a tenyerét vagy a kézfejét végighúzni rajta, és a halk sercegés már egészen más régiókban rántotta össze a rejtett izmait. Már a gondolatra is bizsergés futott végig rajta és akaratlanul is még közelebb húzódott a forró testhez, amely öntudatlanul ölelte körbe. 

Holnap haza kell menjenek ebből a kis burokból, ahová önként zárták be magukat. Mosolyogva nézte maga fölött a baldachint és próbálta elképzelni, ahogy reggel a szobaasszony elviszi az ágyneműt, a nyomában pedig szakértő kezek az egész ágyat darabjaira szedik, becsomagolják és kiviszik a reptérre, hogy sok ezer mérföldnyi repülés után a tengerparti ház ékessége legyen. Aztán elkalandoztak a gondolatai. Vajon Tom és Marcus hogy boldogulnak Mollyval? Ők vállalták ugyanis, hogy hazaviszik a kutyát és vele lesznek, amíg haza nem érnek. Csak remélni merte, hogy a két lókötő nem bulizott egész idő alatt, Molly pedig nem lógott meg tőlük a kényeztetést hiányolva.

Amióta Velencébe érkeztek, mindkettőjük telefonja kikapcsolva hevert a csomagjuk mélyén. Ha valami életbevágó dologról kellene értesülniük, akkor a szálloda recepciója már biztosan átadta volna az üzenetet.

Újra Robertre nézett, aki a lehunyt pillák mögött még mélyen aludt. Olyan jó vele lenni! Még akkor is, ha csak ülnek egymás mellett és mindketten valami érdekes könyvet olvasgatnak, de azért időközönként felpillantanak, hogy lássák, a másik sem unatkozik. De ennek az idillnek hamarosan vége lesz! Ha hazaérnek, a férfit már várják a feladatai és hamarosan következik a rajzfilm bemutatója, ahol szinkront vállalt. Megegyeztek, hogy a bemutatóra Cara is elkíséri, de ahogy közeledett az időpont, egyre többször gondolt rá, hogy talán mégsem kellene közszemlére tennie egyre kerekedő pocakját. Az esküvő óta szinte varázsütésre  kezdett derekasodni, a magával hozott ruhák jó része már kényelmetlenül szorította derékban. Belegondolni sem mert, egy hónap múlva vajon milyen vastag derékkal tolathat a karcsú kolléganők között.

Aztán eszébe jutott, hogy ezt a mai, utolsó napot mivel tehetné emlékezetessé, de ehhez szüksége volt néhány dologra. Óvatosan lefejtette magáról Robert karját, halkan kicsusszant az ágyból, kapkodva felöltözött és csendesen kilépett az ajtón, hogy a porta segítségét kérje.

Alessandro maga volt a segítőkészség és hamarosan két combtőig érő gumicsizmával jelent meg a pult mögött. Cara hálásan nyúlt értük, aztán megfordulva máris a lépcső felé vette az irányt, amikor nagy lendülettel beleütközött egy férfiba. Marco!

-Bocsánat! ... Cara, mia! Nahát, ezt a véletlent! Itt vagy a városban és meg sem keresel egy régi jó barátot? Alessandro, te öreg csirkefogó, neked sem jutott eszedbe, hogy szólj? – nézett szemrehányóan  az idős férfira, aki alig láthatóan elhúzta a száját, aztán megköszörülte a torkát.

-Buon Giorno, Signore! Mr. és Mrs. Pattinson nászúton vannak nálunk és úgy gondoltam, a baráti találkozót biztosan nem egy ilyen alkalomra terveznék.

-Nászút, hm? – nézett felhúzott szemöldökkel Carára az ex. –Akkor csak sikerült befűznöd azt a szerencsétlent?  Sejti már legalább, hogy micsoda koloncot vett a nyakába? Nézz végig magadon! Így néz ki egy híres színész felesége? Csak szégyenkezni fog miattad, ha nem erőlteted meg magad mellette sem.

-Nem hiszem, hogy ez a maga gondja lenne! – szólalt meg a háta mögött Robert csípős hangja, miközben a Cara kezében lifegő csizmákért nyúlt. Egy csípőjére csúszott melegítőnadrág, póló és egy lifegő pertlis tornacipő volt minden öltözéke, haja pedig éppen olyan kócos volt, mint korábban a puha párnák között. Gúnyosan nézett végig Marco eleganciáján, aki a kinti állapotok ellenére is fényes bőrcipőben óvakodott idáig a pallókon.

-Felébredtem és nem találtalak, de aztán kinéztem az ablakon és sejtettem, hogy ezt a mai tortúrát nem akarod kihagyni... – húzta magához a lányt és az állát megemelve egy csókot nyomott a zavartan összeszorított ajkakra. –Gyere, nehogy megfázz! Bocsásson meg Mr.Pisani, dolgunk van, ez az utolsó napunk és ki akarjuk élvezni minden percét. – és anélkül, hogy kezet nyújtott volna, hátat fordított a férfinak és Carát is húzta magával, aki a válla fölött szólt vissza valamikori férjének.

-Ciao, Marco!

A szobába érve Robert lehuppant az ágyra.

-A frászt hoztad rám ezzel az eltűnéssel. Miért nem szóltál, hogy lemész?

Cara a szemét forgatva fogta meg a kezeit.

-Robert! Azt hittem, mélyen alszol és nem akartalak megzavarni. Csak a portára mentem le, nem világgá mentem! Szerencsétlenségemre Marcoba botlottam, de nem is hittem volna el, ha egész héten sikerül őt elkerülnöm. Végülis ez nem New York, ahol el lehet tűnni. Amióta itt vagyunk,  szinte vártam ezt a pillanatot. Túl szép lett volna, ha megúszom a találkozást. De jött az én hercegem lógó cipőfűzőkkel, és megmentett. Mondtam már ma, hogy szeretlek? – azzal a férfi ölébe kucorodott.  –De tudod, egy valamiben azért lehet, hogy igaza van.

-Jézusom, Cara, ennek az embernek? Mégis miben, könyörgöm? Mert amit én hallottam odalent, az az első szótól az utolsóig csak szemétkedés volt.

-Nem kéne veled mennem a bemutatóra. – suttogta el Cara a reggeli gondolatait.

-Miért is nem? – nézett rá meglepetten a férfi. –Cara, a feleségem vagy, ott a helyed mellettem!

-Igen, de egy hónap múlva olyan leszek, mint egy elefánt és a többiek meg mind karcsún, szexisen vonulnak majd, én meg...

-Te meg hülye vagy! – morrant fel a férfi. -Cara, nem leprás vagy, hanem terhes. A legszebb terhes asszony, akivel valaha egy fedél alatt laktam.

-Ja, mert olyan sokkal laktál együtt. – grimaszolt a lány.

-Oké, akkor a legszebb, akit csak ismertem és ismerek. És főleg... az én gyerekemet hordod a szíved alatt, ha úgy néznél ki, mint egy kis elefánt, akkor is te lennél a legszebb, de hát nézz már tükörbe! Olyan vagy, mint az a madonna a Frariban. – fordította a hatalmas kristálytükör felé a lányt.

Nézték a bő ingben és farmerben, mezítláb ácsorgó női alakot, aztán egyszerre nevették el magukat.

-Na, gyere, te mezítlábas madonna, öltözz fel melegen, aztán reggeli és ha jól sejtem, akkor megküzdünk az elemekkel!

-Robert, ha nem akarod, akkor nem muszáj...

-Dehogynem, csak nem képzeled, hogy kihagyok egy ilyen alkalmat; az előbb láttam egy srácot vizisíelni ott, ahol máskor a gyalogosok járnak. Most igazán szokatlan arcát mutatja a város, ezt feltétlenül meg kell néznünk. Neked köszönhetően profi felszerelésünk is van a sétához, úgyhogy nyugi, én legalább annyira látni akarom ezt a hihetetlen látványt, mint te.

*

Délután tökéletesen elfáradva, de rengeteg élménnyel gazdagodva tértek vissza a szállodába. Eleinte a pallókon próbáltak előre jutni, de olyan sokan szerették volna száraz lábbal megjárni a víz alatti várost, hogy végül Robert lelépett a pallóról és óvatosan Carát is leemelte maga mellé. A combtőig érő gumicsizmákban kézenfogva törtek előre a hideg tengervízben. Amikor megéheztek, a Rialtonál ők is leültek a vízben dobogókra állított asztalok egyikéhez ebédelni. Döbbenetes volt, ahogy a természeti csapás ellenére sem állt meg az élet, még ha egy kicsit le is lassult; az üzletek ugyanúgy kinyitottak, az emberek a kényelmetlenséggel és az okozott kárral látszólag mit sem törődve élték a megszokott életüket.

Az utolsó estén pedig kiöltözve a szálloda éttermében vacsoráztak. Amikor visszaértek a kirándulásról, a széfből kivett egy apró dobozt és zsebre vágta, aztán sietve rohant fel a lépcsőn Cara után, aki már a kád forró vizében melegítette fel áthűlt testét.

-Van még itt egy hely egy átfagyott vándornak? – nézett rá Robert esdeklő szemekkel, aztán a lány első mosolyára már le is dobált magáról mindent, hogy mögé ereszkedhessen a még mindig jó meleg vízbe. Cara a mellkasának dőlve kényelmesen elhelyezkedett.

-Azt hiszem, nem véletlenül vagyok Hal jegyű. A végtelenségig el tudnék így lubickolni veled. Bár, ha jobban belegondolok, a csillagjegyeink alapján mi egyáltalán nem illünk össze. Egyetlen reményünk az, hogy aki otthonülő típus, az a Föld és Víz jegy szülöttei között találja meg a párját. Ha nem vertél át, akkor mindketten ebbe a csoportba tartozunk. Te, mint Bika, Föld jegyű vagy, akinek célja a stabilitás és biztonság, és nem utolsó sorban a birtoklás, amit a partnerére is hajlamos kiterjeszteni. Erről még tárgyalnunk kell, annál is inkább, mert a horoszkópom szerint én, mint Hal, nem vagyok birtokló típus. De megsúgom neked, hogy ez csak tárgyakra vonatkozik, veled kapcsolatban mégis kifejlődött bennem ez az érzés. Ebben a birtoklásban azonban egyezségre kell jutnunk, nehogy a vágyunk fullasztóvá váljon a másik számára.

-Életem, számodra ez a kád víz válik fullasztóvá mindjárt, ha máris egyezkedni akarsz. A Bika részével egyetértek, elég jól hangzik az egomhoz, de azt hiszem a birtoklási vágyam sem titkoltam idáig sem. Az enyém vagy Cara, és ha ez rosszul érint, hogy ilyen birtokos módban gondolkodom erről, akkor csak nézz magadba, te nem ugyanígy érzel-e velem kapcsolatban. Ez teljesen természetes, szerintem. Amíg az ember kezelni tudja ezt az érzést és  nem klinikai esetként viselkedik, addig kifejezetten hízelgőnek is tartom. Ez nem jelent mást, mint feltétlen hűséget elvárni és adni; ettől még nem foglak bezárni vagy ilyesmi... – a mondat végére kissé előrehajolva már Cara vállát és nyakát csókolgatta, de a lány felállt és kilépett a kádból.

-Na nem, drága férjem, nem lesz kádban huncutkodás, mert soha nem fogunk eljutni a vacsoránkhoz.  – azzal magára tekert egy fürdőlepedőt és kilibegett a fürdőszobából. Robert bosszúsan csapott a vízbe: -Boszorkány!

Mire utána indult, Cara már egy fekete csipke ruhában forgolódott a tükör előtt. Lizzy ajándéka volt és jó érzékkel választotta ki a méretet, mert minden kényelmetlenség nélkül fel tudta húzni a cipzárt rajta. A férfi is belebújt az elegáns fekete öltönybe, amit minden eshetőségre csomagolt be az anyja; aztán felkapta a lányt és az asztal szélére ültette, hogy a szandált a lábára húzza. A helyzetben határozottan rejlettek izgalmas lehetőségek... de aztán lemondóan sóhajtva lesegítette és illedelmes házaspár módjára levonultak az étterembe.

Másnap hajnalban vigyorogva hunyorgott a félhomályban, ahogy eszébe jutott, az este további részére mennyire nem az illedelmes szó volt a legkifejezőbb.