"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. december 3., hétfő

A menedék 73.



Robert nézte a csukott ajtót és komolyan nem tudta, hogy most ököllel kezdje verni vagy húzzon ki egy takarót a szekrény aljából és aludjon a kanapén. Talán tényleg nem ártana, ha most nem beszélnének egymással, mert esetleg olyasmi szaladna ki valamelyikük száján, ami csak még nagyobb balhét szülne. Lerángatta magáról az öltönyt és a fotelbe dobta, aztán elrendezgette magán a takarót. Fúj, ez tiszta homok!  - morgott csendesen, aztán eszébe jutott az a délután, amikor a nászútjukról hazaérve ezzel a takaróval telepedtek le lent a homokon. Ó basszus, alig néhány hete történt, és most itt fekszenek egymástól távol, köztük egy bezárt ajtóval. A feje alá gyűrte a kanapé párnáját és megpróbált aludni, de csak az este körül forogtak a gondolatai. 

Az a francos ruha! Mi a faszért kellett egyáltalán szóvá tennie, hogy átlátszó? És ha az? A vörös szőnyegen egyetlen ruha sem normális. Többnyire még azok az öltönyök sem, amiket ő visel. Ugyan mikor jutna eszébe egy bordó vagy smaragdzöld öltönyben megjelennie bárhol is? Ez jelmez! Mint ahogy jelmez a nők divattervezők által kreált  ruhakölteménye is. És attól, hogy Cara a felesége, miért ne öltözhetne úgy, mint azok a színésznők, akik előttük, mögöttük sétálnak végig ugyanazon a szőnyegen? Csak egyszerűen szar érzés volt, hogy a fekete selyemből kivillanó combokat és melleket férfiak százai leshették, mint megannyi kukkoló. Vágott egy ideges grimaszt, ahogy eszébe jutott, hogy a holnapi újságokban biztosan újra élheti majd az élményt. 

Cara a hatalmas ágyon feküdt a ruha maradványai között, amit úgyszólván letépett magáról. Igaza volt Robertnek, állandóan azért nyafogott, hogy talán el sem kéne mennie erre az estére, mert nem illik a vörös szőnyegre, a sok manökenalkatú színésznő közé. Csak megpróbált hasonlítani rájuk, aztán a vége veszekedés lett. Mi a francért választotta ezt a feltűnő ruhát, miért nem érte be egy kis feketével? És főleg, honnan jött az az őrült ötlet, hogy bezárja maga mögött az ajtót? Látta és hallotta, ahogy a férje utána akart jönni és mégsem mozdult, hogy valami – akármilyen gyenge – magyarázattal kinyissa előtte az ajtót. Egy ideig fülelt, hallotta a szekrényajtó csapódását odakint, Robert halk morgását, azóta pedig csönd volt. Pedig felkészült rá, hogy Rob majd az öklével veri az ajtót, vagy legalább kiabál vele. Nem is volt benne biztos, hogy ez a csendesség most jót jelent vagy rosszat. De egyszerűen képtelen volt felállni és elfordítani a zárat.
Legalább egy óra eltelt és még mindig nem jött álom a szemére, úgyhogy felkelt és halkan mégiscsak elfordította a zárat. Óvatosan kinyitotta az ajtót, hogy megnézze Robert vajon hol hajtotta álomra a fejét, és egyáltalán, hogy el tudott-e aludni. Aztán a szíve majdnem megállt, ahogy a sötétben előtte tornyosult egy alak. 

-Jézusom, mit csinálsz itt? – sikkantott ijedten.
-Molly hallotta, hogy mozgolódsz és elég közel akartunk lenni az ajtóhoz, ha netán kinyitnád, hogy esélyed se legyen újra becsapni az orrunk előtt.
Cara egy kesernyés mosolyt villantott a férjére, aztán a keze után nyúlt.
-Ne haragudj, nem tudom mi ütött belém! Foghatnám a bennem dúló hormonokra, de azt hiszem ez színtiszta hiszti volt. Túlreagáltad a ruha-dolgot, én meg túlreagáltam a te reakciódat. Gyere be, feküdjünk le, mielőtt megfázol odakint.
-Cara, nem tehetünk úgy, mintha ez a ma esti affér nem történt volna meg. Beszélnünk kell róla, nem csak a szőnyeg alá söpörni, mert akkor legközelebb még nagyobb balhé lesz belőle. 

-Ne most, Robert! Kérlek! Fáradt vagyok és nem tudnám az érveimet megvédeni. Igazából olyan üres az agyam, hogy nincsenek is érveim. De ha így fekszünk le – mutatott végig kettőjükön – akkor reggel úgyis az eszünkbe fog jutni és megbeszélhetjük.
Robert a ruha maradékát nézte, aztán megcsóválta a fejét és még egy gombot kigombolt a saját ingén is. Nem lesz kényelmes, de hajlandó belemenni a játékba.
-Oké, feküdj le, én még fogat mosok és majd jövök. Hacsak be nem zársz a fürdőszobába – villantott egy vigyort, de Cara tényleg fáradt arcát látva elkomolyodott.  –Na, mars az ágyba!
Amikor végzett, bebújt ő is a takaró alá és a lány felé fordulva lehunyta a szemét. Pár perc múlva mindketten mélyen aludtak.
*
Cara korán reggel kellemes melegben, a férje ölelésében ébredezett. Mint a kanalak a fiókban, úgy simultak egymáshoz, ráadásul Molly is felszemtelenkedett az ágytakaróra és a lány lábát melegítette. Álmosan dünnyögve még közelebb fészkelődött Roberthez, akinek a karja megfeszült körülötte. Amikor nem mocorgott tovább, a férfi karjának bilincse is ellazult. Elmosolyodott, aztán az egyik ujjával a férfi karjának szőrszálait kezdte cirógatni.
-Mondani akarsz valamit? – kérdezte álmos hangon  Robert. Cara ijedten kapta el az ujját, aztán nagyon sóhajtva szembefordult vele.

-Túlreagáltad azt a rongyot, Robert – suttogta Cara. –Csss.. most ne mondj semmit, had mondjam végig! – tette az ujját a férfi szájára, amikor az válaszolni akart. –Tudom, hogy nem kellett volna ilyen kihívó darabot választani, de tényleg nem tűnt ennyire kacérnak abban a fülkében. Azt meg te is tudod, hogy képtelenség, hogy hódítani akartam volna benne. Matt meg egy édes pofa, és nagyon szeretném megnézni azt a filmet, amiről beszéltetek. 

A férfi elgyötörten nyögött bele a párnába. -Oké, elismerem, túlreagáltam a ruha-kérdést, de te meg azt értsd meg, mit éreztem. Azt hiszem, nem fogom megúszni, hogy megnézd azt a filmet, aztán próbáld elképzelni, hogy aki írta, engem látott a főszerepben, ahogy három köteten át  válogatott szexuális játékokra veszek rá egy fiatal lányt, akit mellesleg Kristenről mintázott, miközben egyre közelebb kerülök hozzá érzelmileg is. Aztán képzeld el, milyen érzés lenne engem látni a képernyőn, ahogy magam alá gyűrök valaki mást és te nem tehetsz ez ellen semmit. És megsúgok neked valamit, mondhatja bárki, hogy ez csak egy színészi feladat, de a párodnak akkor is egy tüske a köröm alatt. És azt hiszem, már te is éppen elég ízelítőt kaptál abból, hogy milyen kíméletlen tud lenni ez a világ. A rengeteg újságcikk, fényképek, kitalációk… én nem véletlenül próbáltam eddig minél kevesebbet megosztani magamról. Kell, hogy legyen egy szelete az életemnek, ami csak és kizárólag az enyém. A miénk. Nem akarok ott lenni ezekben a lapokban és nem akarom, hogy te ott legyél, de ezzel a húzásoddal talán még címlapot is kapunk. 

-Sajnálom! – suttogta halkan Cara. –Sajnálom, de a történteken már nem tudunk változtatni. Most kénytelen leszek, vagyis hát kénytelenek leszünk szembesülni a reakciókkal, aztán a jövőben majd igyekszem erre is gondolni.
-Akkor azért eljössz velem máskor is? Nem lesz mezítlábas háziasszonykodás a konyhában, hm? – vigyorodott el Robert. 
-Tettél róla, lesz mezítlábas, terhes háziasszonykodás a konyhában. – nyújtotta ki a nyelvét Cara. -…. de ahogy mondtad, a feleséged vagyok és ott a helyem melletted, szóval jövök… ha elviszel.
-Mernélek otthon hagyni? Még a végén olyankor pótolnád be azokat a filmeket, amiket elhalásztak az orrom elől, kezdve a Szürke ötven árnyalatával. Sosem vallanám be Mattnek, de tényleg jól csinálta. 

A következő pillanatban elakadt a hangja, ahogy az alig érezhető kis remegés végigfutott a tenyere alatt.
-Ezt te csináltad? – suttogta megilletődötten.
-Azt hiszem Ő! – suttogott vissza Cara, mintha a hangos beszédtől megszűnne az a furán édes érzés. Az elsőnél azt hittem, a gyomrom korog vagy megártott a kaja, nem is tudom, olyan beazonosíthatatlan dolog volt.
-Gondolod, hogy hallotta, hogy a szülei balhéznak és a maga módján jelezni akart, hogy fejezzük be? Jesszusom, erre vigyázni kell, mert a végén egy ideges kis krampusz lesz belőle is.
-Nem hiszem, mert akkor nem most kezdett volna mocorogni, hanem még éjjel, az ajtócsapkodás idején.
-Na, bocsánat, azt az ajtót csak te csapkodtad. Én csendben vártam, hogy lecsillapodj. Na, gyere, szabaduljunk meg ezektől a göncöktől. A ruhád úgyis kuka, mert valami műkedvelő divatkritikus alaposan átszabta – fogta meg két ujjal a valamikori szabászati remekmű egyik tépett darabját.
*
Amíg Cara a fürdőszobában volt, Robert elment futni a kutyával. Mire visszajöttek, a reggeli az asztalon volt és Cara lehunyt szemmel a nyugágyban heverészve az alig észrevehetően domborodó pocakját simogatta. A férfi nézte egy darabig a szívmelengető képet, és már szinte sajnálta, hogy megállt az újságosnál. De Carának látnia kell, hogy mi borította ki ott a vörös szőnyegen. A papikban nem csalódott, hozták a formájukat. A bemutatóról szinte szó sem esett, ők ketten szépen lenyúlták az esemény publicitását.  Már a feje is megfájdult, mert sejtette, hogy ezért nem lesznek neki hálásak a többiek sem. 

A képek mindent megmutattak, a Cara combjaira feszülő szoknyarészt és a keblei ívét közszemlére tevő felsőt minden irányból; és ez kicsit megkeserítette a szája ízét. Ott virított ő is, ahogy a száját harapva a zakóját rázza le a válláról. Jézusom, mint egy rossz hímringyó! Matt nyugodtan tanulhatna tőle. A képeknél pedig már csak a szöveg volt rosszabb. Nem volt elég, hogy a ruhatárukat szedték ízekre a szó átvitt értelmében, de nem átallottak mindenféle találgatásba bonyolódni, hogy vajon a felesége miért választott ilyen kihívó ruhát.
Molly odadugta az orrát Cara karjához és erre felriadt az álmodozásból; Robert pedig csendesen letette az újságokat az asztal szélére. Ha a felesége átlapozza, majd szembesül a dologgal, ő a maga részéről most inkább egy nyugodt reggelire vágyott.

2 megjegyzés:

csez írta...

Először is o.O ( szokás szerint...) ;)
Aztán nyílván következett a sóhajtozás / küszöb
Végre felnőttesen is tudták a dolgot kezelni, csak sajnáltam, hogy nanáhogy nem úszták meg a címlapot... :/
Köszöntem az esti mesét és az ajtós gif-et! <3
Puszi

zsorzsi írta...

Tetszettek a kanalak a fiókban ,meg ez az egész burok dolog ,mert én látom ,hogy ott van .