Zongoralecke 10-11.

10.

Emma a sarki csemegeüzletből  tartott haza, amikor meghallotta Daniel hangját a lépcsőházban. A férfi káromkodott.

-A rohadt életbe  ! - szűrte a fogai közt a férfi . -A picsába ! -sziszegte .

Emma halkan közelített, nem tudta, milyen látvány fogadja, nem is sejtette, mi késztette az amúgy udvariasnak látszó férfit erre a kifakadásra. Akkor látta meg Danielt, aki éppen egy kilyukadt szemetes zsákkal bajlódott. Lábánál szétszóródott összenyomott sörösdobozok hevertek, amit tapogatózva próbált összeszedni, miközben a  kezében egy összecsukott vékony, fehér pálcát is fogott.Emma az első megdöbbenéstől szóhoz sem jutott. 

Basszus ! Hát ennyire vak vagyok ? - ezen a profán gondolaton elmosolyodott, de a mosolynak csak egy pillanatot engedélyezett, mert újra a döbbenet vette át a uralmat  az agyában. Csak állt némán a férfit bámulva, ahogy szedegetné össze a kiszóródott dobozokat .

-Van itt valaki ? - kérdezte váratlanul Daniel és a nő felé fordult. Ettől Emma, ha lehet még jobban zavarba jött, mert úgy érezte magát, mint egy kukkoló, akit tetten értek .

-Csak én vagyok az Daniel, Emma . - de többet nem tudott kinyögni, csak kapkodta a levegőt zihálva a rajtakapottak izgalmával a hangjában. A férfi hallgatott, és amikor a kínos csend már kezdett ránehezedni a szűk térre, kapcsolt:

-Nem tudta ? - kérdezte halkan, egy kissé gúnyos mosollyal a szája szélén .

-Én... .- vett mély lélegzetet a lány. -Még soha nem láttam bottal... .-harapta el a szó végét, mintha trágárságot mondott volna .

-Megdöbbent? Sajnálom, ha csalódást okoztam. – mormolta keserűen a férfi, de inkább magának, mint a nőnek címezve a szavakat.

Emma csak nézte a férfi szomorú arcát, majd a botot és megint azt a megnyerő arcot,  és könnybelábadt szemmel végül kipréselte magából : -Nem, Nem , dehogy . - mondta szinte suttogva . -Sajnálom ! - de ebben a szóban több volt egyszerű sajnálatnál .

-Hát még én ! - húzódott csíkká Daniel szája és pimaszul rávigyorgott a lányra .

-Engedd meg ,hogy segítsek  ! - és a választ meg sem várva, gyors mozdulatokkal összekapkodta az ajtó előtt szétszóródott szemetet . A zsákot a férfi kezébe nyomta kicsit erőteljesebben, mint ahogy akarta  : -Tessék !

-Köszönöm !- nevette el magát zavartan Daniel megmarkolva a kezébe nyomott csomagot .

Nem tudni, hogy kettejük közül ki volt jobban zavarban . Emma, aki szidta magát, hogy ennyire figyelmetlen volt  az elmúlt hetekben, mert azt hitte, hogy a srác csak szeszélyből, vagányságból hordja állandóan a napszemüvegét,  mint akinek azt mondták jól áll és ezért le sem akarja venni soha többé. Vagy Daniel, aki félt ,hogy ezzel a felismeréssel elriasztja maga mellől ezeket az embereket, mint ahogy mindenkit feszélyez egy vak ember közelsége .

-Hát akkor viszlát.- hallotta a lány hadarását, mint akinek hirtelen nagyon sürgős lett a távozás .

-Viszlát . - válaszolta keserűen. Hát igen, igazából erre számított, nem kéne csalódottságot éreznie, azzal felemelte a kuka tetejét és belevágta a zsákot. A fene egye meg!

Emma gyorsan  az ajtajához fordult és remegő kézzel próbálta minél előbb eltalálni a kulcslyukat, majd gyorsan eltűnt  a csukott ajtó menedéke mögött . A kanapéhoz futott, hanyatt vágta magát és érezte, hogy a fülében dobol a vér,  a plafont bámulva  karjával ütögette maga mellett a huzatot és végigpergette magában az eddigi találkozásaikat Daniellel. Nem is értette hogy nem vette észre az árulkodó jeleket. Bár, a múltkor a kávézó teraszán igazából csak egy pillantást vetett a férfira, amikor meg a lányát kereste nála, annyira zaklatott volt, hogy  nem is tudott figyelni semmi másra, csak, hogy a karjában tarthatja az elveszettnek hitt gyereket .

11.

Emma lustán ácsorgott  gőzölgő teával a kezében és  az ablakból figyelte a várost szürke  függönyként beborító zuhogó esőt . Az út túloldalán  egy fekete taxi állt meg és a  szomszéd srác  tápászkodott ki belőle. Fázósan húzta össze magán  a dzsekijét és a botját  az út szegélyéhez kocogtatta.  Daniel fülelt, de nem hallott sem közeledő, sem távolodó járművet, amikor a nyakába csorgó víztől türelmetlenül úgy döntött, hogy megkísérel átkelni az egyébként forgalmas úton. Óvatosan lelépett a járdáról  és  a ház bejárata felé vette az útját. A taxis nem volt hajlandó a menetiránnyal szemközti oldalon megállni, pedig azzal sokat segített volna neki, így aztán csak a jó szerencséjében és a sofőrök jóindulatában bízott, ahogy kissé bizonytalanul igyekezett elérni a túlsó oldalt. Az eső sűrű permetként áztatta az arcát  a szemüvegén  apró cseppekben megállva. A következő pillanatban már csak az ütést érezte,  és hogy kiszalad alóla a talaj. A feje tompán koppant a macskakövön . 

Emma  nem hitt a szemének. Felsikoltott és a szájához kapta a kezét. Az ajtóhoz rohant és kettesével szedve a lépcsőfokokat rohant lefelé  a kapuhoz, feltépve  azt, majd gyors körbenézés után szaladt át az utca túloldalára. A biciklis férfi már ott térdelt Daniel mellett és pofozgatta óvatosan  az eszméletlen fiút. Emma is  letérdelt  a fiú mellé és óvatosan a feje alá csúsztatta a kezét, ellenőrizve, hogy  nem sérült-e meg. Megkönnyebbült, amikor érezte, hogy egy jókora dudort tapintott ki a férfi víztől összetapadt  haja közt, majd a tenyerét kihúzva a feje alól  látta, hogy csak sár tapad a  kezéhez, szerencsére nem vérzik a feje. Finoman  megsimogatta  a  fiú mozdulatlan arcát, és Daniel esőtől hideg kezét  Emma a melléhez szoritva izgatottan  simogatta..

 -Daniel ! Hahó ! Ébredj kérlek !  Daniel ! -szólongatta  az ájult fiút .

Emmában elhatalmasodtak  az anyai érzések . Olyan rémülten figyelte a férfi arcát, mintha  a hozzátartozója lenne.  Fölé hajolva próbálta védeni  Danielt az arcába ömlő esőtől .

-Jól vagyok   -hallatszott egy  suttogásnak is gyenge hang a fiútól .

-Hála istennek !-sóhajtott Emma . -Kérem segítsen! - szólt a riadtan mellette térdeplő biciglistához . Ez idő  alatt már kisebb csoportosulás keletkezett körülöttük az arra járó emberekből, akik azt latolgatták, ki lehetett a hibás, ki látta pontosabban a történteket.

-Istenem, annyira sajnálom ! Nem vettem észre  időben az eső miatt .- szabadkozott a férfi .

-Felsegítené, kérem ! -  Emma úgy gondolta, hogy inkább nem is fűz semmit  az idegen biciglis mentegetőzéséhez. Semmi értelme nem lett volna  vitába szállni és főleg kiabálni vele. Felnyalábolták Danielt. Emma összeszedte a szétszóródott szemüvegét és a botját, majd elindultak lassan, a fiút támogatva a kapu felé .

-Nem szédül ? Nincs hányingere  ?- érdeklődött aggódva  a lány  .

-Nem, jól vagyok ....

Emma a saját lakása felé irányította Danielt .

-Kérem, jöjjön be hozzám, főzök egy teát, hogy átmelegedjen.

A férfi beleegyezően bólintott. A biciglis még egyszer szabadkozott, hogy mennyire sajnálja a történteket, majd  gyorsan elköszönt és sarkon fordult, kettesével szedve a lépcsőfokokat. 

Emma a férfi előtt állva lassan lesegítette róla  átázott kabátját, majd a kanapéhoz kísérte .

 - Ha gondolja, feküdjön le és pihenjen egy kicsit. Mindjárt felteszek egy kis teavizet. Biztos jól van? Ne hívjak mégis egy orvost, aki megvizsgálja? Talán agyrázkódást is kaphatott, mert nem volt eszméleténél.

-Nem ,nem kell, jól vagyok !! Magamnál voltam, csak... annyira hülye helyzet volt, és ...  -  Próbálkozott egy halvány mosollyal Daniel. Zavartan törölgette a hajáról az arcába csöpögő esőcseppeket   remegő kézfejével .

Emma leült mellé és egy törölközővel itatta fel a vizet az arcáról, majd megdörzsölte vele a haját, s végül az ujjaival kisimította az arcából a vizes fürtöket. Daniel szótlanul élvezte a lány ujjainak barangolását az arcán, miközben a lány a szép metszésű vizes arcot pásztázta, elidőzve a lehunyt szemeken és a formás ajkon.

Daniel a nő érintésétől kábán szemét összeszorítva ült a kanapén. Talán gyerekkorában az anyja finom érintéseiben érzett utoljára ennyi aggódást és szeretetet. Kicsit feloldódott ettől a boldog emlékképtől és elmosolyodott. Emma – bár a férfi nem láthatta – visszamosolygott rá. Te nagy gyerek, te! – gondolta összeszorult szívvel.

A vízforraló füttye hasított  a levegőbe, megzavarva a lányt a fiú arcának pásztázásában. Kezét hirtelen elkapta ,mintha valami tilos dolgon kapták volna  rajta . Felugrott és a konyhába szaladt, hogy kezeit a tea készítésével foglalja le, mielőtt két keze közé fogja azt a gyönyörű arcot és megcsókolja a férfit.

Daniel kissé fázott , hideg kezeit először  a combjai alá dugta fázósan ,majd gondolt egyet és levette magáról  az átázott ingét . Vizes pólója második bőrként tapadt a testére. Csak gyűrögette a nedves inget a kezében, fogalma sem volt róla, mihez kezdjen vele. Emma nagyot nyelve, halkan megköszörülte a torkát, mert az igéző látványtól csak nehezen jutott szóhoz.

-Adja ide az ingét, én elrendezem majd. -  kérte alig hallhatóan Emma. Daniel a nőnek nyújtotta az átázott ruhadarabot . Emma egy kósza gondolatból  az arcához emelte és beleszaglászott a fiú ingébe . . Finom illata volt ,..... amolyan pasis. -Nem vagyok normális  !- rázta meg a fejét. Öblítő és Daniel illata keveredett ebben a vizes oldatban, amitől a teste elnehezült és kényszerítenie kellett magát, hogy az inget végül egy vállfára akassza. Csendben ücsörögve szürcsölték mind a ketten  a teájukat, majd Daniel a nőre emelte  a szemét.

 - Köszönöm, hogy ilyen gondoskodó volt velem. Ez a tea az életemet mentette meg. Még egyszer köszönöm! – hálálkodott, miközben felállt, hogy haza induljon. –Most már elleszek egyedül is

Aztán rájött, hogy ebben a lakásban még nem ismeri ki magát és várt, hogy a lány segítsen neki az ajtó felé indulni. Emma belekarolt és elkísérte az ajtajáig. Egészen beleborzongott a férfi közelségébe, és ennek semmi köze nem volt a vizes ruhához, sokkal inkább az alóla szinte sugárzó forró férfitesthez. Valami megfoghatatlan érzés vonzotta a férfihoz, amilyet nem érzett még talán soha senki iránt. Talán az a feltétlen bizalom, amivel a fiú hagyta, hogy vezesse, nem tudta… és jelen állapotában nem is volt képes a dolog végére járni, de abban biztos volt, hogy több ez, mint egy csinos arc iránti rajongás.

-Öltözzön át aztán hamar ,mert még megfázik ! – szólt utána halkan.

-Maga nagyon figyelmes ! - a fiú arca őszinte hálát sugárzott a lány felé .  -Mivel hálálhatnám meg ?

-Semmivel . Nem azért tettem. Segítsek bemenni ? - aggodalmaskodott még egy utolsót Emma .

Daniel a lányra nevetett :

-Azt hiszem, innen már betalálok… de azért köszönöm. – és magában őt is az a kérdés foglalkoztatta, hogy túl az emberbaráti segítségnyújtáson vajon minek köszönhette azt a puha, aggódó érintést, amitől szinte azonnal múlni érezte a baleset okozta sokkot?

Odabent már teljes biztonsággal közlekedett a dobozai között. Érezte, hogy teljesen áthűlt a forró tea ellenére és nem akart megfázni, mert az egyet jelentett volna az anyja féltő és szeretetteljesen terhes gondoskodásával. Az biztos, hogy Mary azonnal ráveti magát a feladatra, ha hírét veszi, hogy ő csak eltüsszentette magát. Szerette az anyját, de egyszerűen nem akart senkire rászorulni, és ettől az érzéstől szinte fojtogatónak érezte Mary segítségét. Bezzeg, ha Emma…, de aztán inkább leállította ezt a gondolatmenetet. Túlságosan sok fájó kérdést vetett fel, és erre most sem testben, sem lélekben nem volt felkészülve.

Ruháit egymás után ráncigálta le magáról és hanyagul a fürdőszoba padlójára szórta. Megnyitotta a zuhanyt és a melegvíz máris jótékonyan járta át teste cidriző porcikáit. Nem tudott szabadulni a lány érintésének emlékétől, ahogy reszkető kezei óvatosan simogatják. Vakságának köszönhetően egyre kifinomultabbak lettek az érzékszervei; ami egy évvel ezelőtt fel sem tűnt volna, most csalhatatlan biztonsággal mesélt neki a homályba burkolt világról. Emma járt az eszében; a reszkető kezeinek érintse az arcán, az aggodalomtól elfúló hangja, a nő illata. Az illata szinte megrészegítette; legszívesebben végigcsókolta volna a lány meleg karjait és szorosan magához ölelte volna, hogy beszippanthassa nyakának finom, hívogató illatát. Nem is bizakodott abban ,hogy valaha is eltölthetne egy  éjszakát ezzel a nővel. Túl figyelmes, túl gondoskodó, túl intelligens, túl szexi, legalábbis az illata nagyon vonzotta  Danielt. Tudta, hogy soha nem lesz alkalma végignézni, ahogy előtte lassan levetkőzik a lány,  nem látja a meztelen testét, nem simogathatja végig  mindenét.......,szeretkezni vele, végigsimulni felforrósodott testén, egybeolvadva vele....Az álmodozásra teste sem maradt érzéketlen, így aztán sóhajtva hűvösebbre állította a zuhany sugarát. Állj le! – figyelmeztette magát. Kezd túl sokat jelenteni neked az a lány – sóhajtott nagyot. De olyan nagyon ki volt éhezve egy kis dédelgetésre, szeretetre, amit egy nő nyújthat… amit Emma nyújthatna. Mit nyavalyogsz? Anyád dédelgetése már nem is elég? – vágott egy grimaszt, amikor arra gondolt, hogy neki már tényleg csak az anyja babusgatása marad. Talán ezért is reagál szegény jóindulatára olyan türelmetlenül. Halkan, mintegy vigasztalásként a Beside you-t kezdte dúdolgatni, de végül ettől a szívhez szóló daltól csak még elveszettebbnek érezte magát. A veszteség soha nem érzett erővel csapott le rá. Sosem szokott sírni; amikor a baj meglett, akkor is csak dühöt generált az elkeseredése, de most érezte, ahogy az arcába ömlő vízsugár egy sós kis érrel keveredve folyik végig a testén és tűnik el a lefolyóban.