"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. december 19., szerda

Zongoralecke 10-11.


10.
Emma a sarki csemegeüzletből  tartott haza, amikor meghallotta Daniel hangját a lépcsőházban. A férfi káromkodott.
-A rohadt életbe  ! - szűrte a fogai közt a férfi . -A picsába ! -sziszegte .
Emma halkan közelített, nem tudta, milyen látvány fogadja, nem is sejtette, mi késztette az amúgy udvariasnak látszó férfit erre a kifakadásra. Akkor látta meg Danielt, aki éppen egy kilyukadt szemetes zsákkal bajlódott. Lábánál szétszóródott összenyomott sörösdobozok hevertek, amit tapogatózva próbált összeszedni, miközben a  kezében egy összecsukott vékony, fehér pálcát is fogott.Emma az első megdöbbenéstől szóhoz sem jutott. 

Basszus ! Hát ennyire vak vagyok ? - ezen a profán gondolaton elmosolyodott, de a mosolynak csak egy pillanatot engedélyezett, mert újra a döbbenet vette át a uralmat  az agyában. Csak állt némán a férfit bámulva, ahogy szedegetné össze a kiszóródott dobozokat .
-Van itt valaki ? - kérdezte váratlanul Daniel és a nő felé fordult. Ettől Emma, ha lehet még jobban zavarba jött, mert úgy érezte magát, mint egy kukkoló, akit tetten értek .
-Csak én vagyok az Daniel, Emma . - de többet nem tudott kinyögni, csak kapkodta a levegőt zihálva a rajtakapottak izgalmával a hangjában. A férfi hallgatott, és amikor a kínos csend már kezdett ránehezedni a szűk térre, kapcsolt:


-Nem tudta ? - kérdezte halkan, egy kissé gúnyos mosollyal a szája szélén .
-Én... .- vett mély lélegzetet a lány. -Még soha nem láttam bottal... .-harapta el a szó végét, mintha trágárságot mondott volna .
-Megdöbbent? Sajnálom, ha csalódást okoztam. – mormolta keserűen a férfi, de inkább magának, mint a nőnek címezve a szavakat.
Emma csak nézte a férfi szomorú arcát, majd a botot és megint azt a megnyerő arcot,  és könnybelábadt szemmel végül kipréselte magából : -Nem, Nem , dehogy . - mondta szinte suttogva . -Sajnálom ! - de ebben a szóban több volt egyszerű sajnálatnál .
-Hát még én ! - húzódott csíkká Daniel szája és pimaszul rávigyorgott a lányra .

-Engedd meg ,hogy segítsek  ! - és a választ meg sem várva, gyors mozdulatokkal összekapkodta az ajtó előtt szétszóródott szemetet . A zsákot a férfi kezébe nyomta kicsit erőteljesebben, mint ahogy akarta  : -Tessék !
-Köszönöm !- nevette el magát zavartan Daniel megmarkolva a kezébe nyomott csomagot .
Nem tudni, hogy kettejük közül ki volt jobban zavarban . Emma, aki szidta magát, hogy ennyire figyelmetlen volt  az elmúlt hetekben, mert azt hitte, hogy a srác csak szeszélyből, vagányságból hordja állandóan a napszemüvegét,  mint akinek azt mondták jól áll és ezért le sem akarja venni soha többé. Vagy Daniel, aki félt ,hogy ezzel a felismeréssel elriasztja maga mellől ezeket az embereket, mint ahogy mindenkit feszélyez egy vak ember közelsége .

-Hát akkor viszlát.- hallotta a lány hadarását, mint akinek hirtelen nagyon sürgős lett a távozás .
-Viszlát . - válaszolta keserűen. Hát igen, igazából erre számított, nem kéne csalódottságot éreznie, azzal felemelte a kuka tetejét és belevágta a zsákot. A fene egye meg!
Emma gyorsan  az ajtajához fordult és remegő kézzel próbálta minél előbb eltalálni a kulcslyukat, majd gyorsan eltűnt  a csukott ajtó menedéke mögött . A kanapéhoz futott, hanyatt vágta magát és érezte, hogy a fülében dobol a vér,  a plafont bámulva  karjával ütögette maga mellett a huzatot és végigpergette magában az eddigi találkozásaikat Daniellel. Nem is értette hogy nem vette észre az árulkodó jeleket. Bár, a múltkor a kávézó teraszán igazából csak egy pillantást vetett a férfira, amikor meg a lányát kereste nála, annyira zaklatott volt, hogy  nem is tudott figyelni semmi másra, csak, hogy a karjában tarthatja az elveszettnek hitt gyereket .

11.
Emma lustán ácsorgott  gőzölgő teával a kezében és  az ablakból figyelte a várost szürke  függönyként beborító zuhogó esőt . Az út túloldalán  egy fekete taxi állt meg és a  szomszéd srác  tápászkodott ki belőle. Fázósan húzta össze magán  a dzsekijét és a botját  az út szegélyéhez kocogtatta.  Daniel fülelt, de nem hallott sem közeledő, sem távolodó járművet, amikor a nyakába csorgó víztől türelmetlenül úgy döntött, hogy megkísérel átkelni az egyébként forgalmas úton. Óvatosan lelépett a járdáról  és  a ház bejárata felé vette az útját. A taxis nem volt hajlandó a menetiránnyal szemközti oldalon megállni, pedig azzal sokat segített volna neki, így aztán csak a jó szerencséjében és a sofőrök jóindulatában bízott, ahogy kissé bizonytalanul igyekezett elérni a túlsó oldalt. Az eső sűrű permetként áztatta az arcát  a szemüvegén  apró cseppekben megállva. A következő pillanatban már csak az ütést érezte,  és hogy kiszalad alóla a talaj. A feje tompán koppant a macskakövön . 

Emma  nem hitt a szemének. Felsikoltott és a szájához kapta a kezét. Az ajtóhoz rohant és kettesével szedve a lépcsőfokokat rohant lefelé  a kapuhoz, feltépve  azt, majd gyors körbenézés után szaladt át az utca túloldalára. A biciklis férfi már ott térdelt Daniel mellett és pofozgatta óvatosan  az eszméletlen fiút. Emma is  letérdelt  a fiú mellé és óvatosan a feje alá csúsztatta a kezét, ellenőrizve, hogy  nem sérült-e meg. Megkönnyebbült, amikor érezte, hogy egy jókora dudort tapintott ki a férfi víztől összetapadt  haja közt, majd a tenyerét kihúzva a feje alól  látta, hogy csak sár tapad a  kezéhez, szerencsére nem vérzik a feje. Finoman  megsimogatta  a  fiú mozdulatlan arcát, és Daniel esőtől hideg kezét  Emma a melléhez szoritva izgatottan  simogatta..

 -Daniel ! Hahó ! Ébredj kérlek !  Daniel ! -szólongatta  az ájult fiút .
Emmában elhatalmasodtak  az anyai érzések . Olyan rémülten figyelte a férfi arcát, mintha  a hozzátartozója lenne.  Fölé hajolva próbálta védeni  Danielt az arcába ömlő esőtől .
-Jól vagyok   -hallatszott egy  suttogásnak is gyenge hang a fiútól .
-Hála istennek !-sóhajtott Emma . -Kérem segítsen! - szólt a riadtan mellette térdeplő biciglistához . Ez idő  alatt már kisebb csoportosulás keletkezett körülöttük az arra járó emberekből, akik azt latolgatták, ki lehetett a hibás, ki látta pontosabban a történteket.
-Istenem, annyira sajnálom ! Nem vettem észre  időben az eső miatt .- szabadkozott a férfi .
-Felsegítené, kérem ! -  Emma úgy gondolta, hogy inkább nem is fűz semmit  az idegen biciglis mentegetőzéséhez. Semmi értelme nem lett volna  vitába szállni és főleg kiabálni vele. Felnyalábolták Danielt. Emma összeszedte a szétszóródott szemüvegét és a botját, majd elindultak lassan, a fiút támogatva a kapu felé .

-Nem szédül ? Nincs hányingere  ?- érdeklődött aggódva  a lány  .
-Nem, jól vagyok ....
Emma a saját lakása felé irányította Danielt .
-Kérem, jöjjön be hozzám, főzök egy teát, hogy átmelegedjen.
A férfi beleegyezően bólintott. A biciglis még egyszer szabadkozott, hogy mennyire sajnálja a történteket, majd  gyorsan elköszönt és sarkon fordult, kettesével szedve a lépcsőfokokat. 

Emma a férfi előtt állva lassan lesegítette róla  átázott kabátját, majd a kanapéhoz kísérte .
 - Ha gondolja, feküdjön le és pihenjen egy kicsit. Mindjárt felteszek egy kis teavizet. Biztos jól van? Ne hívjak mégis egy orvost, aki megvizsgálja? Talán agyrázkódást is kaphatott, mert nem volt eszméleténél.
-Nem ,nem kell, jól vagyok !! Magamnál voltam, csak... annyira hülye helyzet volt, és ...  -  Próbálkozott egy halvány mosollyal Daniel. Zavartan törölgette a hajáról az arcába csöpögő esőcseppeket   remegő kézfejével .
Emma leült mellé és egy törölközővel itatta fel a vizet az arcáról, majd megdörzsölte vele a haját, s végül az ujjaival kisimította az arcából a vizes fürtöket. Daniel szótlanul élvezte a lány ujjainak barangolását az arcán, miközben a lány a szép metszésű vizes arcot pásztázta, elidőzve a lehunyt szemeken és a formás ajkon.

Daniel a nő érintésétől kábán szemét összeszorítva ült a kanapén. Talán gyerekkorában az anyja finom érintéseiben érzett utoljára ennyi aggódást és szeretetet. Kicsit feloldódott ettől a boldog emlékképtől és elmosolyodott. Emma – bár a férfi nem láthatta – visszamosolygott rá. Te nagy gyerek, te! – gondolta összeszorult szívvel.

A vízforraló füttye hasított  a levegőbe, megzavarva a lányt a fiú arcának pásztázásában. Kezét hirtelen elkapta ,mintha valami tilos dolgon kapták volna  rajta . Felugrott és a konyhába szaladt, hogy kezeit a tea készítésével foglalja le, mielőtt két keze közé fogja azt a gyönyörű arcot és megcsókolja a férfit.
Daniel kissé fázott , hideg kezeit először  a combjai alá dugta fázósan ,majd gondolt egyet és levette magáról  az átázott ingét . Vizes pólója második bőrként tapadt a testére. Csak gyűrögette a nedves inget a kezében, fogalma sem volt róla, mihez kezdjen vele. Emma nagyot nyelve, halkan megköszörülte a torkát, mert az igéző látványtól csak nehezen jutott szóhoz.

-Adja ide az ingét, én elrendezem majd. -  kérte alig hallhatóan Emma. Daniel a nőnek nyújtotta az átázott ruhadarabot . Emma egy kósza gondolatból  az arcához emelte és beleszaglászott a fiú ingébe . . Finom illata volt ,..... amolyan pasis. -Nem vagyok normális  !- rázta meg a fejét. Öblítő és Daniel illata keveredett ebben a vizes oldatban, amitől a teste elnehezült és kényszerítenie kellett magát, hogy az inget végül egy vállfára akassza. Csendben ücsörögve szürcsölték mind a ketten  a teájukat, majd Daniel a nőre emelte  a szemét.

 - Köszönöm, hogy ilyen gondoskodó volt velem. Ez a tea az életemet mentette meg. Még egyszer köszönöm! – hálálkodott, miközben felállt, hogy haza induljon. –Most már elleszek egyedül is
Aztán rájött, hogy ebben a lakásban még nem ismeri ki magát és várt, hogy a lány segítsen neki az ajtó felé indulni. Emma belekarolt és elkísérte az ajtajáig. Egészen beleborzongott a férfi közelségébe, és ennek semmi köze nem volt a vizes ruhához, sokkal inkább az alóla szinte sugárzó forró férfitesthez. Valami megfoghatatlan érzés vonzotta a férfihoz, amilyet nem érzett még talán soha senki iránt. Talán az a feltétlen bizalom, amivel a fiú hagyta, hogy vezesse, nem tudta… és jelen állapotában nem is volt képes a dolog végére járni, de abban biztos volt, hogy több ez, mint egy csinos arc iránti rajongás.

-Öltözzön át aztán hamar ,mert még megfázik ! – szólt utána halkan.
-Maga nagyon figyelmes ! - a fiú arca őszinte hálát sugárzott a lány felé .  -Mivel hálálhatnám meg ?
-Semmivel . Nem azért tettem. Segítsek bemenni ? - aggodalmaskodott még egy utolsót Emma .
Daniel a lányra nevetett :
-Azt hiszem, innen már betalálok… de azért köszönöm. – és magában őt is az a kérdés foglalkoztatta, hogy túl az emberbaráti segítségnyújtáson vajon minek köszönhette azt a puha, aggódó érintést, amitől szinte azonnal múlni érezte a baleset okozta sokkot?

Odabent már teljes biztonsággal közlekedett a dobozai között. Érezte, hogy teljesen áthűlt a forró tea ellenére és nem akart megfázni, mert az egyet jelentett volna az anyja féltő és szeretetteljesen terhes gondoskodásával. Az biztos, hogy Mary azonnal ráveti magát a feladatra, ha hírét veszi, hogy ő csak eltüsszentette magát. Szerette az anyját, de egyszerűen nem akart senkire rászorulni, és ettől az érzéstől szinte fojtogatónak érezte Mary segítségét. Bezzeg, ha Emma…, de aztán inkább leállította ezt a gondolatmenetet. Túlságosan sok fájó kérdést vetett fel, és erre most sem testben, sem lélekben nem volt felkészülve.

Ruháit egymás után ráncigálta le magáról és hanyagul a fürdőszoba padlójára szórta. Megnyitotta a zuhanyt és a melegvíz máris jótékonyan járta át teste cidriző porcikáit. Nem tudott szabadulni a lány érintésének emlékétől, ahogy reszkető kezei óvatosan simogatják. Vakságának köszönhetően egyre kifinomultabbak lettek az érzékszervei; ami egy évvel ezelőtt fel sem tűnt volna, most csalhatatlan biztonsággal mesélt neki a homályba burkolt világról. Emma járt az eszében; a reszkető kezeinek érintse az arcán, az aggodalomtól elfúló hangja, a nő illata. Az illata szinte megrészegítette; legszívesebben végigcsókolta volna a lány meleg karjait és szorosan magához ölelte volna, hogy beszippanthassa nyakának finom, hívogató illatát. Nem is bizakodott abban ,hogy valaha is eltölthetne egy  éjszakát ezzel a nővel. Túl figyelmes, túl gondoskodó, túl intelligens, túl szexi, legalábbis az illata nagyon vonzotta  Danielt. Tudta, hogy soha nem lesz alkalma végignézni, ahogy előtte lassan levetkőzik a lány,  nem látja a meztelen testét, nem simogathatja végig  mindenét.......,szeretkezni vele, végigsimulni felforrósodott testén, egybeolvadva vele....Az álmodozásra teste sem maradt érzéketlen, így aztán sóhajtva hűvösebbre állította a zuhany sugarát. Állj le! – figyelmeztette magát. Kezd túl sokat jelenteni neked az a lány – sóhajtott nagyot. De olyan nagyon ki volt éhezve egy kis dédelgetésre, szeretetre, amit egy nő nyújthat… amit Emma nyújthatna. Mit nyavalyogsz? Anyád dédelgetése már nem is elég? – vágott egy grimaszt, amikor arra gondolt, hogy neki már tényleg csak az anyja babusgatása marad. Talán ezért is reagál szegény jóindulatára olyan türelmetlenül. Halkan, mintegy vigasztalásként a Beside you-t kezdte dúdolgatni, de végül ettől a szívhez szóló daltól csak még elveszettebbnek érezte magát. A veszteség soha nem érzett erővel csapott le rá. Sosem szokott sírni; amikor a baj meglett, akkor is csak dühöt generált az elkeseredése, de most érezte, ahogy az arcába ömlő vízsugár egy sós kis érrel keveredve folyik végig a testén és tűnik el a lefolyóban. 

7 megjegyzés:

csez írta...

Mièrt van, hogy a végére minden mondandóm értelmét veszti?!?! ;)
Ha nem ez volt a tegnapi komimnál az ujjam hegyén: Emma ennyire vak?!?! Csak aztán mégse....
Az anyai és kevésbé anyai érzéseket bennem is sikerült felébreszteni! O.o Hogy tudtad így.....?!?! Nagyon tetszett az a gondoskodó rész!
A zuhanynál meg majd' a szívem szakadt!
Köszönöm! Egész napos pörgésre próbáltam magam felspannolni, de oda lett... Le a lefolyóba...
Puszik <3

vusi írta...

Zsó úgy emlékszem Te szoktad mondani, hogy olvasás közben mozizol, most nekem is pörögtek a filmkockák rendesen, s nem feltétlenül a zuhanyozós részre gondolok! ;)
Mellesleg megmentetted a napom egy zaklatottan induló reggel után, köszönöm!

csez írta...

Már 1,5x újraolvastam o.O nehezen szakadok el ;)
És akkor észreveszek ilyet is: "MÉG nem ismeri " a lány lakását?! ;) XDDDDD

Golden írta...

a vájtszemű olvasó XDDDDDDDDDDDD (vájtfülű után szabadon)

zsorzsi írta...

Jaaj ,csajok , Csez,Vusi nem is hiszitek mennyire örülök a komiaitoknak !!<3<3
Vusi remélem máskor is beülsz majd a mozimba ...XDD
Csez van az úgy ,hogy az ember mondandója elveszíti a létjogosultságát .....mielött még kimondta volna ! XDD

Henrieme írta...

Ez nagyon szép volt Zsó! Főleg a vége. Teljesen átjött az az érzés, amikor az ember egy szál egyedül van, és semmi másra nem vágyik, csak egy kedves simogató kézre.

Ádám

zsorzsi írta...

Köszi Kedves !! XDDDD Örülök ,.hogy fiú /férfi létedre azt írod ,hogy "átjött"!!!
Mert ugye mi jó barátok vagyunk !? XDDDDDD <3