18 éves volt. Éppen csak befejezte a középiskolát és elhelyezkedett az ország legnagyobb utazási irodájában. Kiutazási referens lett a központban, ami azt jelentette, hogy társasutazásokat szervezhet. Idegenvezetői tanfolyamra járt, eljövendő utazásokról álmodozott. Eddig azt hitte, ezt akarta. Hogy ezért volt az ellenkezés szülőkkel, tanárokkal, mert mindenkit meglepetésként ért, hogy az osztály egyik legjobb tanulója még véletlenül sem akar megpróbálkozni a továbbtanulással. Nem értették, és őszintén szólva ő maga sem értette, miért.
18 éves volt, a hormonok dúltak benne, és ő élni akart. Élni! Hogy ez mit is jelent, soha nem fogalmazta meg. Még magának sem. A barátnők pedig… Talán éppen itt rejlett a titok. Esténként kicsit irigyen gondolt a többiekre, akik vígan élték az életüket. Legalábbis így hitte. Az érettségi óta valahogy elszakadtak egymástól. A többiek már a suliban megismerkedtek a nagy Ő-vel, vagy legalábbis valakivel, akivel szívesebben voltak együtt, mint a barátaikkal. Ő pedig minden korábbi próbálkozása ellenére még mindig egyedül volt.
Ez sem igaz, legalább magaddal legyél őszinte – szídta meg magát ilyenkor. Hiszen itt volt már Laci, a villamosmérnök-hallgató, aki nyilvánvaló rajongással vette körül. Sűrűn találkoztak, néha még a barátokkal is összefutottak, de többnyire fenn a Várban kóboroltak. Csókolóztak a Halászbástyán a vadul száguldó szélben, összebújtak, kedves szavakat suttogtak, romantikáztak. Most is együtt tervezgették a szilvesztert. Laci először húzódozott, de aztán megadta magát, együtt mennek majd Erikáékhoz Érdre, ahol újra összejön a régi csapat, és bulizhatnak együtt, mint a régi szép időkben.
Aztán eljött a Szilveszter. De addigra valami megváltozott. Még nem értette, miért, mitől, de érezte, hogy ez a kapcsolat halálra van ítélve. A csókok már nem borzongatták meg, továbbmenni pedig már végképp nem is akart. Kibúvókat keresett, bujkált. Valami elromlott, pedig nem történt más, csak írt egy levelet. Aminek a címzettje nem Laci volt.
Ákos: Keresd meg a lányt (részlet)
"Emlékszel még ugye a kamasz éveinkre, Ahogy együtt volt az a néhány jó barát?
De nosztalgikus a nóta, Mert szétszéledt azóta Az a szépreményű jó kis társaság.
És emlékszel, ugye, a lányra, Aki oly sokáig várta, Hogy beleszeressen végre valaki?
S hogy a valaki Te lettél, Arról nem is igen tehettél, De azért nem kellett neked kétszer mondani."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése