Hülyeség ez az egész hétvégi ügyelet! – dohogott magában Réka. Már hosszú percek óta csak bambult ki az ablakon, a Felszabadulás tér forgalmát figyelve. Bár, ez nem túl jó ötlet – gondolt vissza megborzongva arra a tragikus nyári napra, amikor Mari sikítva ugrott fel a szemközti asztaltól, mert a szeme láttára ütöttek el egy gyalogost, aki a helyszínen meg is halt. De már egyszerűen nem tudott mit kezdeni magával. És értelme sincs – lázadozott tovább. Hiszen ha hazamennek, a telefont már nem veszi fel senki. Ez a fél nap teljesen értelmetlen. Ketten ültek az irodában a csodára várva. A csodára, hogy végre nem kell senki bakiját helyre tenni. Szombat van, ilyenkor mindenki lazít. Itt pedig remegő gyomorral várhatják, hogy mikor esik be egy telefon külföldről, vidékről, bárhonnan, ami csak bajt jelenthet. Hiszen ilyenkor a legváratlanabb problémákra kell megoldást találni azonnal és mosolyogva. Mosolyogva – amikor mostanában igazán nincs mosolygós hangulatban.
Laci tanul, vizsgaidőszak van már, még Szilveszter előtt is vizsgázik. Oké, ezzel nincs is hiba, sőt… Ha igazán őszinte akar lenni, nem is baj, hogy egy kicsit kevesebb idejük jut egymásra mostanában. Igazán aranyos fiú, csak… Csak mi? Néha komolyan nem is értette önmagát. Mit akar ettől a fiútól? Mert az nyilvánvaló, hogy amit a srác szeretne, arra szegény még jó ideig várhat. Hacsak nem örökké. Akkor meg minek vannak még mindig együtt? Őt sem értette. Miért ragaszkodik ez az őszinte, egyszerű kisvárosi fiú ehhez a fővárosi határozatlan libához, aki – ha akaratán kívül is, de – játszik vele. Az ő helyében már rég elunta volna ezt a húzd meg-ereszd meg játékot. Pedig isten bizony, nem direkt csinálja, nem tudatosan. Csak valahogy mindig ez lesz a vége. Az a néhány srác, akiket Laci előtt az E-ben megismert,,, olyan gyerekes dolog volt, hogy többnyire már az első randira sem ment el. Mint egy óvodás. Mint aki fél, hogy valami komolyabb is lehet a dologból. Aztán Lacinál valahogy nagy nehezen leküzdötte ezt az érzést. Ami mostanában újra éledezni kezd benne.
Lassan már dél lesz, a telefon néma, a heti restancia régen lerendezve, az asztalán, a fiókjában rendet rakott, virágot locsolt, még egy órát kellene valahogy kibírnia. A kedves kolléganő nyugdíj előtt nem sokkal, igazán kibírhatatlan. Csak mondja-mondja a magáét, soha nem is érdekli, hogy hallgatja-e valaki a monológját. Most éppen a Nők lapját csapja le, mondván, hogy kár volt minden fillérért, amit kiadott rá. Akkor talán nem gond, ha ő is átlapozza.
Színházi életünk nagyjai hogyan töltik a karácsonyt? Receptek karácsonyra, szilveszterre. Tényleg, a szilveszter. Erika megszervezte, Érden fognak összejönni. A nagy csapat: Mari, Éva, Bea és ők. És persze a fiúk. Laci, ha nehezen is, de beleegyezett. Nem akart hazautazni, de az évfolyamtársaival szervezett buliba ment volna inkább. Onnan viszont Réka csak egy embert ismert, Ferit, Laci lakótársát. Meg annak a barátnőjét, akinek a nevére nem is emlékezett. Egyszer találkoztak, a lány szinte ki sem bújt Feri szájából, így nem sok közös témájuk akadt.
Ha jól sejti, a fiúk a bulit igencsak szűkkörűre szervezték volna. Nem akart lefeküdni Lacival. Ennyit tudott, nem többet. Az okokat sem kutatta. Egyszerűen nem jött az a szikra, ami miatt megtette volna. Egy ilyen bulin pedig nem is jöhetett volna, ennyit Lacinak is tudnia kéne. Persze, nem haragudhat rá, amiért próbálkozik. Valószínűleg a haverok már húzzák is, vagy füllent nekik. Nem tudta, nem is érdekelte, a döntését ez végképp nem befolyásolta. Nem mintha a gondolat nem foglalkoztatta volna mostanában. Biztos volt benne, hogy a többiek már megtették. Réka még várt. Biztosan a sok lányregény az oka, amit olvasott… mosolyogtatta meg a gondolat. Pedig valószínűleg más volt az ok. Sem a kapcsolat, de leginkább ő maga nem érett meg még erre a lépésre.
Szóval, az újság… Rejtvény – kivégezve. Társkereső rovat. Mennyire kell elkeserednie az embernek, hogy így kitárulkozva, fejest ugorva az ismeretlenbe próbálkozzon? Ő például soha nem tudna hirdetést fogalmazni magáról. Mit írhatna bele? Hogy magas, barna, fiatal és magányos? Ki tudja, milyen válaszokat kapna, ha kapna egyáltalán. Lám, itt is inkább középkorúak hirdetnek. Biztosan néhány félresikerült próbálkozást már maguk mögött tudnak és a végső elkeseredés vitte rá őket a hirdetésre.
De például itt van ez a srác. Azt írja, 22 éves, esti egyetemre jár. Na ne, még ott se szedett össze senkit? Ezt nem is hitte el. Ha valahol, hát egy egyetemen csak adódik lehetőség az ismerkedésre. Melléd keveredik valaki az előadóteremben, vagy a hétvégi bulik. Lacit is egy ilyen óriási bulin ismerte meg. Jó, az a Műszaki Egyetemen volt, ott pedig alig vannak lányok, csak a szombati diszkóban van felhozatal, de akkor óriási. Vajon ez a srác hova járhat? 180 centi? Hát, nem egy colos, bár az is igaz, hogy lányban Réka számított inkább magasnak a maga 172 centijével. Legalábbis az utolsó sportorvosi mérésnél ennyit mondtak, igaz, kicsit meg is roggyant, amikor a mérőrúdat a fejére húzták.
Hát, sokat nem árult el magáról. Komoly kapcsolatot keres? Naná, majd egy kis linkelésért szerkeszteti ki magát. Vagy kamu az egész? Meg kéne viccelni. Ír neki néhány sort, kicsit kiosztja, ne legyen már egy fiú 22 évesen ilyen szerencsétlen! Ő legalább leszólíthat bárkit, ha megtetszik neki. Egy lány meg… várhat, amíg megteszik neki ezt a szívességet. Upsz, fényképes leveleket vár. Hát, ez így kicsit gáz. Most tényleg, milyen fotót rakjon bele? Ha el akarná bohóckodni az egészet, Gina Lollobrigida például kiváló választás lehetne. De tényleg, itt van egy kép, ami nyáron készült. Apu fotózta a nagylányos beállást, a szobában ugyan, de a vadonatúj világos kordnadrág jó szabása kiválóan érvényesül benne
Az is mekkora cirkusz volt. Szabadka piaca, ahol egy falatnyi helyre sem lehetett elbújni felpróbálni a farmereket. A számozásra nem mert hagyatkozni, ahhoz a nadrágok drágák voltak, hogy csak otthon derüljön ki, nem jó a méret. Így aztán egy legényes mozdulattal letolta a régit és ott helyben, a piac közepén beleugrott az újba. És istenien állt. A környéken sasolóknak meg elállt a levegője, de kit érdekelt, úgysem találkozik velük soha többé. A nadrágnak egyébként is nagy sikere volt. A minap is… új kollega érkezett, aki a köszönés utáni első mondatában azt tartotta említésre érdemesnek, hogy ahol ilyen hosszú combú lányok dolgoznak, csak jó hely lehet. Lökött pali, de a bók tagadhatatlanul jól esett. Persze, a többiek egy hétig ugratták mindkettőjüket. Akkor még örült is, hogy Laci beugrott az egyik ebédszünetben, így Péter nem erőlködött tovább a bókjaival valami több reményében.
Laci…hát, határozottan nem normális dolognak tűnik ez a levélírás. Mi lesz, ha válaszolnak rá? A fiú igazán nem érdemli meg, hogy így szórakozzon a háta mögött. De nem lesz baj, úgysem komoly ez az egész. Ezen a búsborongós szombaton pedig történjen már végre valami érdekes! Na, mi is legyen a levélben? Először is, az nem lehet, hogy valaki 22 éves korában – miközben dolgozik is és egyetemre is jár, jártában-keltében ne akadjon össze valakivel, akivel érdemes eltöltenie a szabadidejét. Bár, nem biztos, hogy jó kezdés rögtön letámadni. Mindegy, valamivel indítani kell, ez pedig talán nem szokványos. De mi a fenét írjon magáról? Magasság, színek, foglalkozás, és persze a kor. Ja, a „tapasztalt” 18 éves. Érdeklődési kör. Na, ez mi legyen? Olvasás (klassz, rögtön könyvmolynak is nézhet), filmek, utazás. Egyelőre ennyi. Ha esetleg válaszol, majdcsak eszébe jut még más is. De marhaság az egész, úgysem lesz ennek folytatása. Hányan ugranak a hirdetésre? Nem lesz ideje, ereje végigvizsgálni mindenkit. A fényképet ugyan kicsit sajnálta, de megvan a negatív, majd csináltat róla másikat. Azt azért beleírta, hogy úgy igazságos, ha ő is kap egy képet. Mostantól meg már csak a remény marad, hogy nem szabadított magára egy őrültet, aki ráadásul már a címét is tudja.
Ezek után már bőszen pakolászni kezdett, irány a posta. Este pedig Laci. Kivételesen ma moziba mennek. Már jó két hónapja, hogy járnak, de moziban még nem voltak. Hát, ideje egy kis változatosságnak. A Vár gyönyörű hely, de mégsem lehet heteken át csak oda járni. Főleg ilyen zergekergető hidegben. És lassan el kellene gondolkodni a karácsonyi bevásárláson is. Nem akarta, hogy Laci költségekbe verje magát, így megegyeztek, hogy csak valami jelképes kis aprósággal lepik meg egymást, de hogy az mi legyen, még el sem gondolkozott rajta. Pedig igazán ideje lenne már, hiszen még az ünnepek előtt oda akarja adni, hogy otthon majd a fa alá tehesse a kis csomagot. Hogy Szenteste legalább így, lélekben együtt legyenek, hiszen a fiút már nagyon várják otthon. Szombathely ugyan nem a világvége, de messze van, és amióta megismerkedtek, még ritkábban ment haza. Az otthoniak biztos utálják is érte így ismeretlenül is. Ráadásul szilveszterre vissza is jön. Tényleg, vajon Laci otthon mit mesélhetett róla? Hiszen még fényképe sincs, amin megmutathatná. Nem jutott soha az eszébe, hogy adnia kéne magáról egy képet, igaz, Laci sem kérte. Itt voltak egymásnak, minek a kép. Bár, önmagát nem értette, hiszen mániákus fényképnézegető és gyűjtő volt. Lacit meg lám, még így képen sem vitte haza. Nem is akart ebbe jobban belegondolni, vajon mi lehetett ennek az oka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése