16. fejezet

1985/1986

Ahogy teltek a hétköznapok, előbb-utóbb a veszekedések ideje is eljött, mert szerelem ide vagy oda, de ők is rájöttek, hogy az élet nem fenékig tejfel. Gábor kezdte úgy érezni, hogy a hajdani huhogóknak lassan mégiscsak igazuk lesz. Réka minden idejét a gyerekek foglalták le, esténként fáradt volt, kedvetlen, láthatóan nem volt hangulata Gábor problémájának kitárgyalásához. Réka pedig úgy érezte, Gábor lassan átveszi azoknak a férjeknek a viselkedését, akiket ő ki nem állhatott. Hazajött, vacsorázott, leült a tv elé és sörözött. A gyerekekhez pedig nem nagyon volt türelme. Egy ilyen alkalommal Réka megunta, hogy Gábor a füle botját sem mozdítja, mert a tv-ben menő focimeccset nézi. A tv elé állt, és amikor a férje próbált elnézni mellette, egyszerűen kikapcsolta a készüléket. Utána harciasan ment az előszoba felé, hogy éjszakára elpakolja Gyurma szétszórt játékait. Gábor pedig még mielőtt végiggondolhatta volna mit tesz, a kezében levő már majdnem üres poharat utánadobta. Réka látta, de nem hitte el a mozdulatot. Az ajtófélfán csattanó pohár hangjára azonban összerándult. Állt, nem fordult hátra. Nem is mondott semmit. A sírás fojtogatta. Csapdában érezte magát. Pár éve, ha ilyen előfordul, kilép az ajtón, kicsit teátrálisan becsapja maga mögött és addig vissza sem néz, amíg Gábor térden csúszva nem kér bocsánatot. De most mit tehet? A két gyerek már az ágyban fekszik, keltse fel őket, öltöztessen és induljon neki az estének? Csak összezavarja őket. Állítson be apuékhoz, mint egy rakás szerencsétlenség? Arról nem is beszélve, hogy még előttük sem szeretné kiteregetni a családi szennyest. Csapdában érezte magát, és a tehetetlenség még jobban dühítette, mint Gábor meggondolatlan mozdulata. Összeszorított fogakkal folytatta a rendcsinálást.

Gábor nem kapcsolta vissza a tv-t, de a hangulat a továbbiakban érezhetően még fagyosabbá vált. Megágyazott és lefeküdt, amíg Réka a konyhában pakolászott. Amikor pedig a felesége melléfeküdt, utánanyúlt. Réka elhúzódott és hátat fordított. Gábor agyát elborította a köd, és durván fordította maga alá. Nézték egymást a sötétben, aztán Réka félrelökte a kezét, mire Gábor erővel húzta magához és erőszakosan tapadt a szájára. Réka érezte, hogy esélye sincs ellenállni, ezért aztán más taktikát választott, feküdt, mint egy fadarab. Ezt érezve a fiú mérgesen adta fel, hátat fordított és nagyot öklözött a párnájába. Réka is elfordult és halkan rázta a zokogás. Hosszú percekig feküdtek így, aztán Gábor visszafordult és a lány hátát kezdte cirógatnii. Réka megfeszült, de a fiú csak átkarolta és azt suttogta: „Kiskifli, nagykifli”. A reggel így összebújva köszöntött rájuk, de a dolgok persze még messze nem oldódtak meg.

Napközben Gábor fejében a tegnap este járt. Réka mostanában elég házsártos. Esténként ő csak nyugalomra vágyott, de a gyerekek rajcsúroztak, Réka pedig érezhetően már rá akarta passzolni őket. Fáradt. De mitől? Hiszen itthon van egész nap. Ráadásul csak egy gyerekkel, mert ebédig Gyurma az óvodát boldogítja. A picivel meg csak nem törnek követ egész nap. Ma is a lovardánál jártak. A tizediken lakó barátnőjétől hallotta a liftben, akivel egy ideje együtt csinálnak délelőtt programokat. Bezzeg a boltban az összes elmeháborodott bent járt. Olyan nagy kérés, hogy itthon nyugalmat szeretne? Jó, az a pohár-dolog kicsit meredek volt. Nem is tudná megmondani, honnan jött a mozdulat. Még jó, hogy nem vágta meg az üveg. Ha ezért ordított volna vele, még meg is érti. De hogy a szexet tagadja meg tőle? Ezt soha nem hitte volna. Jó, nem állt ellen, de feküdt, mint egy darab fa. Ez így még rosszabb volt. Kész erőszaktevőnek érezte magát. Bár, ha belegondol, nem is érti, minek erőszakoskodott vele? Mit akart bizonyítani? Egyáltalán, honnan gondolta, hogy szavak nélkül, a test nyelvén kér bocsánatot tőle? De legalább összebújva aludtak el. Igaz, az még nem oldott meg semmit. Reggel is olyan fagyos hangulatban váltak el. Még soha nem kaptak így össze. Pedig hol van még a hetedik év, ami állítólag kritikus egy házasságban? Bár, ha jobban belegondol, az ismeretségüket is beleszámítva már valahol éppen ott járhatnak.

Réka fásultan mosogatott. Nem ment ki a fejéből a tegnap este. Nem értette Gábor indulatát. Fáradt? Ideges? De mitől? Egész nap ott ül az üzletben. Várja a vevőket, beszélget, rakosgatja a bélyeget. Ez azért nem szénrakodás. Kocsival jön-megy. Telefonon se tudja néha elérni, mert éppen kint jár valahol. Már arra is szívesen rákérdezne, hol jár ilyenkor. Ha valakivel összejönne és munkaidőben bonyolítaná, ő sose jönne rá. Hacsak nem éppen az ilyen esti kiborulásokból. És még volt képe ezek után ráerőszakolni magát. Esélytelen lett volna lelökni, maradt a közömbösség, ami be is vált. Abba a pár percbe viszont egy kicsit a lelke is belehalt. Aztán félálomban érezte a simogatást és hallotta a suttogást: „kiskifli/nagykifli”. Ennek nem tudott ellenállni. Reggel azért még nem érezte úgy, hogy a dolgok rendben lennének.

Ebéd után elment Gyurmáért. Hazafelé pedig a két gyerekkel bevásárolt. Mire az ajtót becsukta maguk mögött, már újra a tegnapi ingerültség fűtötte. Nem lesz ez így jó! Elpakolt, főzött, aztán újra összeszedte a gyerekeket és sétálni indultak. Mindenkinek jót fog tenni egy kis friss levegő. Gyurma a kismotoron száguldozott a babakocsi körül. A kicsi egész idő alatt őt leste.

Gábor pedig az üres lakásba ért haza. Első gondolata az volt, hogy Réka elhagyta. Itt kéne várja a gyerekekkel, ahogy minden nap, de sehol senki. A szekrényhez lépett, de onnan – úgy látta – nem hiányzott semmi. A kocsira nem is figyelt a parkolóban. Most az erkélyről kezdte keresni a korallszínű kispolszkit. Ott volt. De lehet, hogy csak itt hagyta és az apja jött értük. A fene egye meg, hogy apósáéknak még mindig nincs telefonjuk! Felkapta a kocsikulcsot és már éppen indulni akart, amikor a lift megállt az emeleten. Rövidesen a nagyobbik fiát is meghallotta, ahogy azzal az átok motorral ment egy kört a lépcsőházban, amíg Réka a babakocsit az ajtóhoz tolta.  Megkönnyebbülve tépte fel az ajtót és kapta fel Gyurmát motorostól.

-Hát ti, merre jártatok? – kérdezte látszólag vidáman, de szeme sarkából a felesége hangulatát próbálta felmérni.

-Csak a környéken tekeregtünk – válaszolt Réka, miközben a kicsit is az apja kezébe nyomta.

-Muszáj volt őket lefárasztani egy kicsit, meg az én fejemet is kiszellőztetni. De a vacsora kész, ehetsz.

-Előbb rendezzük le az urakat, aztán majd kettesben eszünk – válaszolt Gábor.

És így is csinálták. A gyerekek pedig mintha megérezték volna, hogy a békülés kulcsa az ő apró kezükben van, együttműködően fürödtek, vacsoráztak és a mese végére már a szemük is lecsukódott. Amíg Réka mesélt, Gábor megmelegítette a vacsorát és megterített. Így kéne ennek lenni minden este – sóhajtott, de érezte, hogy ma csak szerencséjük volt. Ha mindennap így mennének a dolgok, az már csodaszámba menne. Réka is asztalhoz ült, aztán eszébe jutott valami és felpattant. Gábor kérdőn nézett utána, de már jött is vissza, kezében két hosszú szárú gyertyával. Bár a konyha nem volt éppen egy romantikus vacsora megfelelő háttere, de félt, ha még sokat pakolászik, elszáll a pillanat hangulata. Így aztán gyertyafénynél csipegették az ételt. Jó úton jártak az enyhüléshez és nem tudták, mennyire lenne jó ötlet a tegnap estét szóba hozni. Ugyanakkor biztosak voltak benne, hogy ki kell beszéljék a tegnapi sérelmeket, mert anélkül semmit nem ér a mostani nyugalom. Gábor kezdett bele.

-Ne haragudj, hogy tegnap olyan voltam, mint egy érzéketlen állat. Már napközben is közel álltam a kiboruláshoz. Talán jobb lett volna, ha nem jövök rögtön haza, hanem előbb kiszellőztetem a fejem. Alig van mostanában forgalmam, de minden hülye betalál az ajtón. A számlák meg csak gyűlnek. Ezzel együtt nem lett volna szabad mindezt hazahoznom.

Réka csendben nézte. Az ágyban történtekre nem akart, nem tudott rákérdezni. Sejtette, hogy az egyik dologból következett a másik. De azért még mindig rossz érzés fogta el, ha eszébe jutott. Ez annyira nem volt méltó a fiúhoz. Gábor ekkor nyelt egy nagyot és folytatta:

-Ami meg az ágyban történt, hát, arra nem tudok mit mondani, csak bocsánatot akarok kérni. Megértem, ha ezek után inkább a gyerekekkel alszol.

Réka döbbenten nézett rá: -Azt szeretnéd?

-Istenem, dehogy! Csak azt akartam mondani, hogy megértem, ha nem akarsz a közeledben tudni mostanában. – halkult el a hangja a végére.

Réka nem tudott mit mondani. Nem, nem akarja, hogy külön aludjanak, de még elképzelni sem tudta, hogyan térhetne vissza kapcsolatukba a meghittség. Megfogta Gábor kezét és a szemébe nézett:

-Valami gond van velünk? – kérdezte kicsit ködösen, mert direktbe nem is merte feltenni a kérdést.

-Azonkívül, ami tegnap történt? – kérdezett vissza a fiú kissé értetlenül.

-Nem érti – érezte Réka. De akkor sem képes rákérdezni. Sóhajtott és a terítőt kapirgálta. Percek teltek így el. Gábor is érezte, hogy az igazi kérdés még nem hangzott el, de el sem tudta képzelni, hogy mi lehet az. Réka végül kibökte:

-Van esetleg valaki? Valakid? – köszörülte meg a torkát.

-Micsoda? – kiáltott fel Gábor. Ezt miből gondolod? Egyáltalán, hogy gondolhattál arra, hogy… - tényleg nem is értette a lány gyanúját. De megdöbbentette, hogy ez az eszébe jutott. Vajon miből jutott erre a következtetésre? Istenem, ez életveszélyes, hiszen a bizalma ingott meg. –Komolyan, Réka … mit tettem, hogy ez a képtelenség egyáltalán felmerült benned?

Réka szeretett volna megnyugodni ettől a spontán érzelmi kitöréstől. Ha józanul átgondolja, tényleg hülyeség az egész. Még a férje hamarabb gondolhatna hasonlóra, hiszen ő itthon van egész nap. És soha egyetlen szóval nem utalt rá, hogy bizalmatlan lenne. Szinte szégyellte magát a meggondolatlan gyanúsításért. De már nem szívhatta vissza. Valami magyarázatot is kell adnia.

-Nem tudom, de az utóbbi időben annyiszor érzem, hogy nem vagy itt velem, csak testben. A benti dolgokba sem avatsz be, csak a kellemetlen közjátékokba, de fogalmam sincs, ha holnap ne adj isten valami történik veled, akkor merre álljak arccal. Nem tudom, hogy anyagilag hogy állunk, hogy van-e adósságunk, ilyenek. Úgy viselkedsz velem, mintha én lennék a harmadik gyereked, csak a többieknél egy kicsit rakoncátlanabb.

Gábort ez a gondolat megmosolyogtatta. Még hogy gyerek. Mikor nézett ez a lány tükörbe? A rakoncátlanságról meg egészen más dolgok jutottak eszébe. De a kérdése komoly volt, ideje lenne, ha inkább arra koncentrálna.

-Nem tudom, miért nem avattalak be már korábban. Egyrészt otthon apám is ezt csinálta, és én magam is láttam, hogy ez nem volt jó megoldás. Másrészt tényleg jogod van tudni ezekről a dolgokról. Ráadásul, ha néha megbeszélhetném valakivel… elsősorban veled a dolgokat, biztosan a döntéseket is könnyebb lenne meghoznom. De nem akartalak még ezzel is terhelni, mert amikor hazajövök, látom, hogy a gyerekek teljesen kikészítettek. És tudtam, hogy azt várod, segítsek esténként, de az egész napi csendes őrület után itthon már csak nyugalomra vágytam. De látod, például ma este is bebizonyosodott, hogy a nyugalom így is nyugalom lehet, ha ketten rövidebb idő alatt végzünk, és jut időnk egymásra, a beszélgetésre.

Ültek az asztalnál, a gyertyák lassan leégtek, pillanatnyilag úgy érezték, elmondtak mindent, ami a szívüket nyomta.  Amikor később Réka leült az ágy szélére, Gábor hátulról végigsimított a vállán. Várta, hogy a felesége megmerevedik-e erre a mozdulatra, de amikor csak csendes sóhajtás volt a válasz, magához húzta a testét. Nem ment tovább, nem mert kockáztatni egy elutasítást, de jó volt a mellére ölelni a lányt. Réka pedig nem is vágyott többre. Aztán valamikor az éjszakában Gábor egy csókot is nyomott arra a vállra, és akkor Réka mélyet sóhajtva fordult feléje, majd átkarolta, és a lábát is végighúzta a férje vádliján. A viharfelhők elvonultak.

A tavasz aztán egy ijesztő fordulatot hozott mindenki életében. A csernobili atomerőműben bekövetkezett baleset következtében sugárzástól, sugárfertőzött zöldségektől, gyümölcsöktől félt az ország, sőt egész Európa. Tiba a tápszer mellett már főzelékeket és gyümölcsöket ehetett volna, de ebben a helyzetben csak a korábbi gyártású konzervekben bíztak. Meg a jó szerencsében, hogy a pici ezektől is rendesen fejlődik majd. Aztán ahogy telt az idő, próbáltak a félelemtől megszabadulni.

A testvérek pedig egyre inkább kötődtek egymáshoz. Bár még élénken emlékezett mindenki a kicsi Gyurma elgyötört arcára, amit az első fotókon sikerült megörökíteni öccse és mamája hazatértekor, de a helyzet azóta azért sokat javult. A szülők igyekeztek mindkét kis legénnyel ugyanannyit foglalkozni. Nem ajnározták a picit a bátyja szeme láttára, így aztán Gyurma is egyre inkább elfogadta az állandó jelenlétét. Már nem érezte úgy, hogy miatta száműzték az óvodába, hanem inkább úgy élte meg, hogy az öcsi sajnos lemarad sok érdekes dologról, mert ő még olyan picurka. Ha a kezébe adták, még meg is cumiztatta. Néha bemászott hozzá a kiságyba és az óvodában tanult versikéket szavalta neki. A bajok akkor kezdődtek, amikor a pici önjáró lett. Ez ugyan még csak a kanapé mentén tett kapaszkodást jelentette, de már képes volt a bátyja játékos polcának lerámolására is. Amit Gyurma határozottan rossz néven vett. Mert az rendben van, ha ő odaad valamit az öcsinek. De hogy az magától vegyen el bármit, az megengedhetetlen. Azért létezik még tekintélytisztelet, vagy nem?

A legvidámabbak az esték voltak, amikor a két legényke együtt pancsolt a fürdőkádban, körbevéve a rengeteg állatfigurás habfürdőflakontól. A mosakodás csak másodrangú program volt, előtte hatalmas vizicsaták zajlottak. Ami csak még vidámabbra és fröcskölősebbre sikerült, ha Gábor is beült a lurkók közé. Réka pedig nevetve figyelte a „három” pancsoló gyereket.

Ahogy a pici nőtt, egyre többször került ki ő is a szőnyegre, ott játszottak együtt. Gábor is sokszor melléjük telepedett, a kicsi a lábain mászott át, Gyurma pedig szokásos elevenségével rohangált a két szoba között, kezében kardjával. Gábor éppen össze akarta húzni magát, hogy vaduló csemetéje hasra ne essen a lábaiban, amikor megtörtént a baj. Gyurma már a küszöbnél megbotlott, és ahogy egyensúlyát próbálta visszanyerni, pont az apja lábában botlott el. A következő pillanatban kis feje a kisasztal sarkának csapódott. Réka éppen befelé jött, látta az esést, de messze volt, nem kaphatta el. Gábor sem tudott ilyen gyorsan reagálni. Egy pillanatra a lelkük megfagyott a hirtelen csendtől. Aztán Gyurma rázendített. Ahogy egyszerre nyúltak érte, csak azt lehetett látni, hogy arcát vér borítja. A csap alá tartva próbálták a kis arcot megtisztítani, miközben a legrosszabbtól tartottak. De óriási szerencséjük volt. Csak a szemöldöke repedt fel csúnyán. Jégkockát csavartak egy kis törölközőbe, a sebre nyomták, a picit is felkapták a földről és máris indultak az orvosi rendelőbe. A véres bevonulást látva soronkívül fogadták őket. A vizsgálat mindenkit megnyugtatott. A sebet még csak nem is varrták, csak összefogták néhány kis tapasszal. Gyurma egész idő alatt ordított, de ezt most nem róhatta fel neki senki, hiszen igazán fájdalmas lehetett az asztal sarkával történt találkozás. Hazafelé aztán Réka próbálta a most már mindkét ordító gyereket megnyugtatni. Tiba óriási hangerővel próbált bátyjával szolidarítani. Otthon ő a kicsit nyugtatta, Gábor pedig rávette Gyurmát, hogy egy picit figyeljen rá.

-Nézd csak a szemem fölött ezt a sebhelyet! Nekem is majdnem ugyanilyen balesetem volt, mint neked. Csak én szánkózás közben ütöttem meg. Akkor is ilyen csúnyán vérzett, de látod, csak egy ilyen kis heg maradt utána. És most már mindenki tudni fogja, hogy te az én nagyfiam vagy, mert neked is pontosan ugyanott és ugyanolyan sebhelyed lesz.

Gyurma vizsgálódva nézte apja szeme fölött az apró heget. Kicsi ujjával elbűvölten végigsimított rajta, aztán elmosolyodott és apja nyakába borult. Túl voltak rajta.

Amikor este lefektették a gyerekeket, Gábor még mindig a történtek hatása alatt állt. Egyrészt ott volt a lelkiismeret furdalás, amiért a gyerek az ő lábán esett át, aztán a rettentően vérző apró gyerek képe, ami még mindig a szeme előtt lebegett, végül pedig a fia óvatos érintése a szemöldökén és az az ölelés. Még most is könnybe lábadt a szeme, ha eszébe jutott. Talán még soha nem érezte magát annyira apának, mint abban a pillanatban.

Az első karácsony, amit Tiba már nyiladozó értelemmel élt meg, nagy varázslat volt az egész család számára. Annál is inkább, mert Tiba ezekre a napokra időzítette első lépéseit, mint igazi karácsonyi ajándékot. Fáradhatatlanul totyogott egyik támaszától a másik kitárt karjába és vissza. A pottyanásai a puha padlószőnyegen csak kacagást csaltak elő torkából. Gyurma persze leginkább ezeknek a pottyanásoknak örült. Még soha vidámabb karácsonyuk nem volt.

Nyár elején Gábor egyik régi barátja őket is beszervezte egy spanyolországi társasutazásra. A gyerekek Réka szüleihez költöztek. A repülőút nem volt egyszerű, mert átszállással utaztak. A második leszállásnál pedig Réka úgy érezte, a szemében megpattant egy ér, mert alig bírta kinyitni, és amikor sikerült, akkor sem látott sokat. Gábor szerint semmi probléma nem látszott, de a lány láthatóan fájdalommal küzdött. Valószínűleg a légnyomás változása okozta a kellemetlen tünetet, amely a földet érés után nem sokkal meg is szűnt. Amikor a busz megállt a szálloda előtt, kicsit csalódottan vették tudomásul, hogy a szálloda elég távolt van a tengerparttól, de legalább a kertjében kellemes vizű medence várja a korai nyaralókat. A program szerint barcelonai városnézés, andorrai kirándulás, botanikus kert, flamenco est várt rájuk. Réka élvezte a kényeztetést, Gábor azonban megállapította, hogy neki nem ez az igazi pihenés. Hogy a reggelihez, vacsorához kiöltözzön, a medencéhez felöltözzön, egyáltalán, hogy az étkezéseknél és különféle programoknál másik negyven emberhez alkalmazkodjon, neki ez nem pihenés. Az egész utazásban csak azt élvezte, hogy Rékával végre együtt lehet. Csak kettesben! Nem is emlékezett rá, mikor adatott ez meg nekik utoljára. A felesége ruhátlanul bújt hozzá éjszakánként, a zuhany alatt többnyire kettesben álltak, néha még a vacsora után a táncparketten is összebújtak. Olyan volt, mint egy megkésett nászút.

A társasházban nem sok gyerek volt, mert beköltözésük óta már több ismerős házaspár is elvált, és többnyire a mamák költöztek el a gyerekekkel. Akik maradtak, persze időnként a többiekről beszélgettek. Senki nem értette például azt a házasságot, amit a jóképű öttusázó bajnok és a fiatal kezdő színésznő kötött, mert annyira különbözőek voltak. Tibor ugyan 12 évvel volt idősebb Rékánál, de ezt eleinte el sem akarta hinni, mert a férfi a harmadik X-en túl is sportosan kemény volt, bőre a szabadban töltött sok-sok időtől barna, kék szeme vidáman csillogott, bár hosszú hajában már itt-ott megcsillant egy ősz hajszál. De ez csak még vonzóbbá tette. A válás után Kriszta költözött el a gyerekkel, Tibor maradt. És sokszor összefutott Rékával edzésről jövet-menet. Az eleinte udvarias rövid köszönéseket lassan felváltotta egy pár mondatos csevegés, aztán előfordult, hogy Tibor a beszélgető kismamákhoz is odaült és edzőtábori történetekkel szórakoztatta őket. Aztán ha Réka indult a picivel, többnyire ő is elköszönt, és a lifttel együtt mentek. Ő a negyedikre, Réka a hetedikre. Rékának már-már kínossá kezdett válni az egyébként teljesen ártatlan kapcsolat. Nem hiányzott neki, hogy bármiféle szóbeszéd lábra kapjon, és főleg, hogy az Gábor fülébe jusson.

Éppen ezért kapóra jött a nyár, amikor a gyerekekkel leköltözött a Balatonra. A nagyszülők is ott voltak teljes létszámban, és bár ebből adódott néha némi feszültség, mégiscsak jó volt, hogy a gyerekekkel való mindennapos törődés súlyának nagy része lekerült a válláról. Gábor pedig naponta jött-ment a nyaraló és az üzlet között. Mostanában egész jól mentek a dolgok, így nem okozott gondot a horribilis összeg, amit benzinre költött. Réka, ha nem látja, el sem hitte volna, ahogy Tiba a teraszon mászva, egyszer csak felkapja a fejét és a kaput kezdi figyelni. Pár másodperc múlva Gábor kocsija állt meg a kapu előtt. A pici megismerte a közeledő kocsi hangját. Gábor dudált, Réka szaladt kinyitni a kaput. A szomszéd viccesen meg is jegyezte, hogy a fiatalurat mennyire elkényeztetik. Ő nem tudta, hogy a nyitott ablakban elegánsan ingujjban és nyakkendőben vigyorgó Gábor alsónadrágban, mezítláb ül az átforrósodott kocsiban, mert ruhái nagy részétől menetközben megszabadult. Ők már sokat nevettek ezen a szokásán, hiszen mi történt volna, ha belefut egy közúti ellenőrzésbe? Réka mindenesetre nevetve mondta, hogy addig nincs is baj, amíg stoppos lányokat nem vesz így fel a kocsiba.

Most is vidáman várta, hogy Gábor valami kényelmes ruhába bújjon, aztán együtt indultak a közeli boltba. A vidámság addig tartott, amíg a kapu előtt össze nem futottak Tiborral, aki – mint kiderült - éppen ebben az utcában bérelt egy kis házat a hétvégére. Gábor most még nevetve üdvözölte, hogy milyen kicsi a világ, de amikor már a második, harmadik hétvégén is összefutottak, sőt egyszer hét közben is, akkor azért kezdett kicsit gyanakodva figyelni. Nem tudta, hogy van-e bármi, amire figyelnie kellene, ha ez a pasi felbukkan, de Réka valahogy mindig zavarba jött. Ugyan itt vannak a szülei, sőt az anyósa is egész idő alatt, de hát vásárolni is egyedül jár, meg talán máshova is.

Az egyik nap megfűzte a feleségét, hogy menjen fel vele Pestre. Réka, ha már így alakult, az üzletből hazaugrott néhány holmiért, amit este levisznek majd. A liftben pedig megint ott mosolygott az a jóképű kísértés. Aki ráadásul lovagiasan felajánlotta, hogy a csomagokkal beviszi a városba kocsival, ne cipekedjen, neki sem kitérő. Réka érezte, hogy ez nem túl jó ötlet, de meleg is volt, a csomagok is elég terjedelmesek voltak, végül csak beszállt a kocsiba. Amivel Tibor végül éppen az üzlet előtt parkolt le. A nyitott ajtón keresztül Gábor pedig csak annyit látott, hogy a felesége egy idegen kocsiból száll ki, a csomagtartóból pedig Tibor nevetve kapkodja ki a csomagokat. Nagyon nem volt boldog ettől a látványtól, de éppen vevő volt a boltban, így visszafogta magát. Réka egy tétova intéssel elbúcsúzott alkalmi taxisától, Tibor pedig mosolyogva intett be a nyitott ajtón, ahol Gábor komor tekintetével találta szemközt magát. Ezen a nyáron többször nem futottak össze.

Útközben Gábor várta, hogy Réka majd mesél a véletlen találkozásról. Mert csak véletlen lehet, hiszen ő is csak késő este tudta rávenni, hogy reggel tartson majd vele. De Réka hallgatott. Mit mondhatott volna? Hogy már megint a véletlenek játéka miatt ilyen kínos szituba került? Elkerülhette volna, annyit kellett volna csak tennie, hogy nemet mond az autós ajánlatra. De elcsábult. És hogy magyarázza meg ennek a hallgatag pasinak itt maga mellett, hogy másra soha nem tudna elcsábulni. Érzi rajta, hogy ideges lesz, ahányszor a jóképű szomszéd felbukkan, de ez neki csak egy játék volt mindig is, ami a hiúságát legyezgette egy kicsit. Hogy két gyerek után is képes lovagias gesztusokat kiváltani egy férfiból. Mint abból a fiatal paliból, aki a múltkor a boltban leszólította.

Adrival voltak, amikor egy helyes szőke a sorbanállás közben beszélgetni próbált vele, és mire a pénztárhoz értek, már estére moziba hívta. Adri majd megpukkadt a nevetéstől, amikor nagy kínban visszautasította, mondván őt otthon két gyerek várja. Amikor azt az esetet Gábornak elmesélte, még játékosan megcibálta a haját, hogy „csak nem szeretnél megint egy dupla-randit, mint annak idején a Bélussal?” Azt elviccelték, de a Tiborral való sűrű véletlen találkozások már kezdték megtölteni azt a bizonyos poharat.

Gábor közben arra gondolt, hogy a két gyerek tényleg meg sem látszik Rékán. Kicsit talán más lett, de nem is tudná megmondani, hogy miben, mert vékonyabb, mint valaha. Mégis olyan asszonyosan vonzó lett, vagy nem is tudja ezt megfogalmazni, de már nem az a lány, aki pár éve volt. Valószínűleg a személyisége változott és ezt látja az alkatában is tükröződni, nem tudná megfogalmazni, hogy mi változott, de valami nagyon. Vagy csak az unatkozó férfitársak veszélytelenebbnek hisznek egy férjes asszonyt két gyerekkel. Az nem fog majd a nyakukba akaszkodni? Mindenesetre majd többet mutatkozik az asszonnyal lent a strandon is, meg a gyerekekkel, nehogy azt higgye bárki is, szabad a préda. Rékában igazából megbízott. A mai napig úgy tud elpirulni, mint az első estén. Az első pillanatban rájönne, ha a felesége nem őt akarná. De ismeri. Fontos neki a házasságuk, a két gyerek és talán…, nem, biztosan, ő is.

Nemsokára pedig elutaztak. Megint kettesben. Ausztria-Svájc volt az úti cél. Nem foglaltak előre le semmit, ahol az este érte őket, ott kerestek szállást. Csodás tájakon jártak, és a nyugalom, ami a tájból áradt, őket is áthatotta. Esténként szerelmeskedtek, nem görcsöltek azon, otthon mi lehet. A gyerekek a nagyszülőkkel vannak teljes biztonságban. Itt és most csak egymásra kell figyelniük. Amerre csak jártak, az utakon lakókocsik araszoltak előttük. Mindkettőjük családja kempingezett, ők is szimpatikusnak találták ezt a nyaralási formát. Gyerekekkel különösen. De a sátorozás már nem vonzotta őket. Kisgyerekkel, rossz időben… nem, ez mégsem olyan jó ötlet. De a lakókocsi… és mire hazaértek, már megfogalmazódott bennük a nagy ötlet. A végső döntést a következő évben hozták meg, és ebben nagy szerepe volt Tiba egyre ismétlődő kruppos köhögő rohamainak is.