Réka másnap este kicsit nőcisre veszi a figurát. Piros testhez álló blúz, alatta fekete csipkés melltartó. Ki tudja, kiderül-e ez bárki számára, de valahogy önbizalmat ad. A feszes farmer is többet sejtet, mint a tegnapi szoknya-blúz összeállítás. Ebben ráadásul egyszer már elég nagy sikere volt. Az emeleten lakó egyetemista fiú hívta át egy házibuliba, mert kevés volt a lány, aztán éjféltájban alig tudott lelépni, mert az egyik srác azt hitte, szabad a vásár. Hát, remélhetőleg innen nem kell majd elmenekülnie. A csengetésre szinte azonnal feltárul az ajtó. Gábor megkönnyebbülten mosolyog, mint aki nem volt biztos abban, hogy a lány tényleg eljön. Ez később bebizonyosodik, amikor az egyik lány „véletlenül” elszólja magát, hogy Gabi nem mondta biztosra, hogy jössz-e.
Az előszobában a szülők éppen indulni készülnek. Egy pillantás elég és máris beugrik: „Fényeslitke a világ közepe” – Bora néni kedvenc mondása a régi földrajz órákról. Tényleg ő az. Tényleg kicsi a világ! Kicsit ijedten igyekszik visszaemlékezni, vajon van-e különleges oka a tanárnőnek emlékezni rá? Nincs, de ő mégis régi ismerősként üdvözli a lányt. A fiától már hallott róla, hogy régi tanítvány, és igen, mintha valami rémlene is. Szolíd, csendes kislány volt, jó tanuló; aki most láthatóan zavarban van. Jobb is, ha indulnak, hadd térjen kicsit magához mielőtt Gábor az oroszlánok elé veti. .
Aztán a fiatalok magukra maradnak. Egy tacskólány keveredik elő, bizalmatlanul vizslatja az újonnan érkezettet, aztán beszalad a szobába. Ők még zavartan fürkészik egymást, aztán Gábor kézenfogja, gyengéden, biztatóan megszorítja a kezét, és a nappaliba vezeti. Szia, mindenki! – kiabál Gábor, hogy magára vonja a figyelmet, majd megöleli Rékát és úgy mondja, Ő Réka, ők meg a barátaim. Remélem, majd mindenki udvariasan be is mutatja magát. Össznépi vigyorgás a válasz és egy-egy „szia” innen-onnan.
Odabent sokan vannak. Ismerkedni nagyon sokan. Legalább tizenöten-tizenhatan. És mindannyian párban érkeztek. Gábornak tényleg nem lehetett volna vidám dolog egyedül ünnepelni.
És igen, a lányokat valóban mind Évának és Katinak hívják. Így aztán pillanatokon belül Réka a középpont. A fiúk lecsekkolják barátjuk választását, itt-ott egy kacsintás a házigazda felé. A lányok kedvesek és vidámak, végre valaki, aki nem olvad bele a tömegbe, egy új név. Mindannyian idősebbek pár évvel, nekik ez is tetszik. Úgy vannak vele, itt egy kis csitri, akit ha nem is elijeszteni, de mindenképpen vizsgáztatni szeretnének. És a csitri felveszi a kesztyűt. Lehet, hogy az egyetemi felvételit kihagyta, de azért talál közös témát ezekkel a „nagylányokkal”. Kíváncsi kérdések innen-onnan. Hogyan ismertétek meg egymást? Gábor nagy titokzatosan csak annyit mondott, hogy ma be akar mutatni valakit. Többet nem volt hajlandó elárulni. Ajaj, erre egyikük sem készült, és bár nem beszéltek össze, de az igazsággal nem akarnak előállni. Így aztán mosolyogva terelnek, a többiek pedig nem erőszakoskodnak. Egyelőre.
Az este gyorsan telik. A tegnapi füstölés után mára annyi máris kiderült a friss párosról, hogy Gábor nem igazán kedveli a narancslevet. Ha teheti, inkább a sört választja. Réka viszont inkább nem gyújt rá többet. Soha többet. Gábor pedig apa Abba slágerei helyett beveti az igazi kedvencet, Frank Zappát, akit hallva a fiúk lelkesen tombolnak, a lányok menekülőre fogják. Ez az este az őszinteségé. Legalábbis számukra.
Zappát sem lehet a végtelenségig hallgatni, néhány csendesebb, kellemesebb jazzlemez is előkerül, a társaság egy része összebújva ringatózik a zenére. Gábor is magához húzza Rékát, lassan keringenek a zene ritmusára, közben kikeverednek a nappaliból. Ölelése nem szoros, de mindketten érzik, ahogy a másik szíve feldübörög a közelségtől. A küszöbben botlanak meg, nevetve botladoznak be a konyhába, ahol egy páros vadul csókolózik közös széken ülve a félhomályban. Az érkezőkre felriadva látványos szendvicsgyártásba kezdenek. Gáborék is csatlakoznak, miközben félszemmel titkon egymást lesik. Mi történhetett volna, ha odakint nincs senki? A megrakott tálcákkal mindannyian a nappaliban kötnek ki, ahol a sáskahad pillanatok alatt pusztít el mindent. A négy közül az egyik Kati és Réka visszamennek a konyhába újakat készíteni. Morcos Kati nem tartozik a beszédes lányok közé, Gyulával jött, de nem biztos, hogy vele is menne haza. Valami bántja, ez lerí róla, de Réka nem mer rákérdezni, hiszen alig néhány órája ismerik egymást. Aztán Kati kicsit megvágja az ujját és ettől kitör belőle minden keserűsége. Heves szentségelések közepette Gyulát okolja még ezért is, aki odabent mit sem sejt a konyhai történetről.
Ekkor azonban az ajtóban felbukkan Gábor, aki rögtön veszi a lapot, és nemsokára magával rángatja a barátját. Amíg Kata és Gyula egymással vannak elfoglalva, Gábor csendben behúzza Rékát a kisszobába. Odabent egy ágy, íróasztal, szekrény és magnó. Egy tekercses Tesla. Puritánul hangzik, de talán inkább csak fiús. Az ágyon tarka kockás takaró. Az íróasztalon könyvek, jegyzetek. Nyoma sincs az ő szobájára jellemző össze-visszaságnak. Nála bezzeg, színes párnák az ágyon, meg Judy, a puha, nagy majom, aki néha a párna szerepét is betölti, a csilláron áttetsző sál, hogy a fényt egy kicsit meglágyítsa. Puha szőnyeg, libbenő függöny az ablakon. Könyvek az ágy mellett, az asztalon, a szekrényen. És gyertyák sokasága. Ahogy Era egyszer viccelve mondta, akár egy Jancsó filmet is forgathatnának nála. Itt a könyvespolcon néhány könyv, angol nyelvű újságok. Egyértelmű, hogy a klasszikusok a nappaliban vannak, itt csak az ifjúsági irodalom, a modern írók művei. Függöny nincs, csak a fa spaletta. Az ágy mellett pedig egy színes rongyszőnyeg, rajta a kutyus kölyökkori rágcsálásának nyomai. A falakon térképek, Amerika és a nagyvilág. Réka még nem nagyon járt fiúszobában, de valahogy így képzelte volna el. Amíg Réka a könyvek gerincét vizsgálja, Gábor egy szalagot tesz fel, a kis szobát halk dallamok töltik be, kizárva a kinti világot. A csillár helyett már az íróasztal-lámpa fénye ad „hangulat-világítást”. A kilincs szinte csattan, ahogy az ajtó becsukódik. Réka kicsit ijedten fordul meg, egy puhán tapogatózó száj tapad az ajkára, derekát két kar öleli szorosan.
Az első gondolat a sokké, de tényleg csak egy pillanat, mert aztán valahogy mégis természetessé válik minden. Ahogy a lány karjait Gábor a nyakába emeli, a döntés megszületik. Nincs ezzel semmi baj! Néhány csók még nem a világ vége. A fiú szája melegen, lágyan ismerkedik az övével. Aztán valami érdekes gondolat suhan át a lány agyán: olyan természetes ez az egész helyzet. Mintha nem is tegnap óta ismernék egymást, hanem már régebben, sokkal régebben. Eszébe sem jut ellenállni, vagy akár csak egy kicsit kéretni magát. A csók elmélyül, jó lenne, ha nem kéne közben levegőt venni, de ez még nem megy. A falnak dőlve csendes zihálás közben nézik egymást, szavak nélkül beszélgetnek. Aztán egyszerre nyúlnak egymás felé. Leroskadnak az ágyra, dúl a csókcsata, amelyben csak győztesek vannak. Itt-ott néhány gomb is kigombolódik, kivillan a fekete csipke, nagy sikert arat. A csókok már kezdenének abba az irányba araszolni, amikor odakint több hang is hallatszik, az eltűnt házigazdát cukkolják. Tudják, hogy hallja, nem nyitnak rájuk, de ennyi is elég, hogy odabent ők is rájönnek, ez nem a megfelelő pillanat. Homlokuk, orruk összeér, igyekeznek lehiggadni ebben a kedveskedős, mégis meghitt közelségben. Réka is csalódottan ébred rá, hogy rövidesen haza kell érjen. Szombaton ugyan 11-ig tart a kimenő, de már az sincs messze. Gábor is kissé tétován keresgéli a szemüvegét, észre sem vette, mikor került le róla. Nem tudná megmondani, hogy ő vagy Réka vette le, és azt sem, hogy mikor.
A társaság szerencsére együtt indul útnak, hogy az utolsó villamost még elérjék. Gábor a villamosmegállóig kíséri a lányt. A fülke homályában még egy búcsúcsók és egy ígéret, hogy holnap újra találkoznak. Réka pedig újabb nyugtalan éjszakát tölthet el annak elemzésével, hogy mi is történik vele, velük. Hogyan veszíthette el a fejét ennyire valaki mellett, akit még alig 24 órája ismer? Az első randira izgatottan ment el. És meglepő módon várja a másodikat. Mit hoz a holnap és lesz-e holnapután?
Gábort is ez a kérdés foglalkoztatja. Csak négy rövid megállót kell menjen Réka egyedül, el is kísérte volna, hiszen nem nagy túra a hazaút még gyalog sem, de a lány ragaszkodott hozzá, hogy maradjon. Pedig talán jó lett volna séta közben végiggondolni ezt az estét. Még csak egy nap telt el, de valami olyat szabadított fel benne ez a lány, amiről nem is sejtette, hogy ott szunnyad mélyen. Ma este alig beszéltek, hiszen a többiek rendre ellopták mellőle Rékát, tánc közben pedig az érzésekre figyelt, amit a közelsége váltott ki belőle. De ott a kisszobában szavak nélkül is azonnal megértették egymást. Érezte a lányban a meglepettséget, először arra gondolt, talán túl gyors neki a tempó (igazság szerint saját magát is meglepte azzal a hirtelen indított támadással), de aztán világosan érezte a megadást is. Kíváncsian gondolt rá, és kicsit remegő gyomorral, hogy vajon meddig mehetett volna el? Olyan természetesnek tűnt az egész helyzet, annyira a pillanatnak élt, szinte meglepődött, amikor a többiek hangját meghallotta, hogy hogy kerülnek oda. És bosszús volt. Határozottan bosszús, hogy a kérdésére ma este nem kaphatott választ.
Hogy meglepődött, amikor azt kérdezte tőle, tud-e korcsolyázni. És milyen büszkén válaszolt. Szóval, igen – na, majd holnap kiderül, hogy mennyire. Holnap? Az már ma lesz – figyelmeztette magát, aztán igyekezett a pihenésre koncentrálni. Hosszú lesz ez a nap, de már alig várta, hogy elkezdődjön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése