Elteltek az ünnepek, csendesen, családi körben. Apuék megint csodás fát szereztek, a gyerekkori díszek pedig igazi karácsonyi hangulatot teremtettek. Olyan mások, mint amiket mostanában az utcán árulnak. A habcsókok kész remekművek és tulajdonképpen jó, hogy majd húsz évesek és nem lehet őket megenni, mert úgyis csak a feneke nőne tőle. Olyan jó volt a cserépkályha duruzsolása mellett az apró égők parázsló fényénél üldögélni és álmodozni. Jó volt a nyugalom, végre jutott idő rokonokra, sétákra, olvasásra. Egy kutya hiányzott csak, de már belenyugodott, hogy ebben a házban nem tarthat senki háziállatot. Érezte, a szülei titkon örülnek a szigorú szabálynak, hogy nem tudják ezt a vágyát teljesíteni, de legalább ráfoghatják a házirendre. Nem baj, majd egyszer, ha már elköltözött otthonról, lesz neki kutyája. Nem is akármilyen. Egy okos, szép, hatalmas német juhász. Ebben biztos volt. Olyan fiú, aki ebben nem partner, szóba sem jöhet. Tényleg, azt sem tudja, vajon Laciéknak otthon van-e kutyájuk. Kertes házban élnek, de a kutya eddig nem került szóba.
Szilveszterkor szinte nem is beszélgettek. Táncoltak, ittak, aztán félrevonultak egy kis időre, de szerencsére az a pár pohár nem befolyásolt semmit. Ez valami adottság lehet, hogy őt nem lehet leitatni. Ha úgy érzi, sok lesz, akkor egyszerűen nem iszik többet, nem tud többet inni. És ezen nem segít se rábeszélés, se ügyes próbálkozás, amikor érdekes módon újra és újra megtelik a pohara. Ha kis szalonspicce van is, lényegében józan marad. Átok vagy áldás, még nem derült ki, de hasznos mindenképpen. Így aztán minden maradt a régiben. Elcsattantak csókok, talán pár gomb is kigombolódott a nagy lendületben, aztán már szinte automatikusan lefogta Laci kicsit tétován kalandozó kezeit. Eddig és nem tovább! Nem tudta volna megmagyarázni, hogy miért. Nem arról volt szó, hogy a nászéjszakára tartogatta magát, hiszen az még csak a meglehetősen távoli bizonytalan jövőben szerepelt. De valahogy nem érezte magát biztonságban, ha ez a jó szó arra, amit várt az első alkalomtól. És őszintén, a fiú sem gondolhatta komolyan, hogy majd éppen most és éppen itt, amikor a szomszéd szobában vagy tízen táncolnak. És orvoshoz sem ártana elmenni előtte, hiszen a védekezésre is gondolni kell valakinek. Ebben a kérdésben végképp nem akart kiszolgáltatott helyzetbe kerülni. Mindenesetre utána nagyon hosszúnak tűnt már az éjszaka. Reggel hazamentek, a buszon fogták egymás kezét, csókkal váltak el, de érezte, hogy Laci nem érti az egészet. Ő pedig nem magyarázkodott.
Aztán még azon a héten egy boríték feküdt a postaládában. Az ő nevére címezték. Feladó nem volt, a kézírást nem ismerte, de egyszerűen tudta, hogy ez csak a Válasz lehet. Napokig hurcolta magával. Ki sem nyitotta. Előbb döntésre kellett jutnia önmagával, hogy ha kinyitja, azzal milyen más döntéseket kell meghoznia. És döntött. Mielőtt még a borítékot feltépte volna.
Laci nem értette a hirtelen szakítást. Mert tulajdonképpen nem voltak okok. A hirtelenjében kiagyalt magyarázat sántított, ezt ő maga is érezte, de egyszerűen nem jutott jobb az eszébe. Azt hitte, sokkal könnyebb lesz. Valószínűleg nem jól értelmezte eddig Laci érzéseit sem, így utólag be kellett látnia, hogy számára a szakítás teljesen váratlan, látszólag értelmetlen és ennek megfelelően kíméletlen volt. Ráadásul – ahogy Feri is szemrehányóan megjegyezte barátja védelmében – a vizsgaidőszak sem ért még véget. Ettől valahogy még brutálisabb tett volt. Szégyellte is magát érte, de ugyanakkor megkönnyebbült, hogy végre pontot tett oda, ahová már egy ideje érezte, esedékes volt. Mert egyszerűen értelmetlen lett volna folytatni. Csak egymás idejét rabolták, és akaratlanul is apró sebeket ejtettek egymáson. Így kellett lennie, inkább egy fájdalmas műtét, mint a gyógykezelés, ami lehet, hogy nem is használ. De a magyarázat, amit elhadart… tényleg szánalmas volt. Hogy egy régi kapcsolat, ami sokáig tartott, de szétment, és most mégis úgy tűnik, hogy nem tudnak egymás nélkül élni, ezért adnak egymásnak egy újabb esélyt. Egy esélyt, amit Laci nem kapott meg. Nagyon nehéz volt azt az utolsó puszit az arcára nyomni, megfordulni és elmenni. Érezte, ha hátranéz, nem tudja végigcsinálni. Márpedig együttérzésből nem maradhat ott.
Másnap kinyitotta a borítékot. Fiúhoz képest kellemes kézírás, amely lényegében egy időpontot javasolt egy „mielőbbi” találkozóra. És egy fénykép, ami nem sokat árult el. Szemüveges, vékony srác ül egy szobor tövében. A kép elég távoli, sokat nem mutat. A haja kicsit kócos, az átlagnál hosszabb, de a világos nadrág és a farmering jó összképet mutat. Messziről. Éppen csak annyi, hogy kíváncsibbá tegyen. És az időpont is elég távoli. Jövő héten, január 19-én, pénteken este hat órakor. Hát, legalább nem kell messzire mennie, hiszen az utcájuk sarkára kell majd kiállnia. Azért ez így elég furán hangzik. Kocsival jön, egy sárga Lada kombival. Upsz, apuci kocsit tolt fiacskája feneke alá? Sosem csípte, ha egy srác az apja nyújtotta extrákkal villogott. A Kékfény hírei ködlenek fel, aztán újra a fényképre néz és a keskeny, komoly arcnak bizalmat szavaz.
A péntek este ólomlábakon közeleg. Közben Laci az irodában is járt, próbált valami magyarázatot, valami elfogadható választ kapni. Elment az ebédidő, de nem jutottak előbbre. Nem létezett más magyarázat, csak az, hogy Laci nem csinált semmit rosszul, csak hát az a régi nagy szerelem… , ami, bár a valóságban nem létezett, de már annyit beszéltek róla, hogy Réka maga is hinni kezdett benne. Tiszta paranoia. Pénteken aztán nem is törte magát különösebben a készülődéssel. Még nem is ismerte ezt a fiút, de úgy érezte, már megszenvedett érte. Pedig hát, csak a saját hülyeségének itta a levét.
Hat órakor ott állt a sötétben, az utcai lámpa alatt dideregve, szoknyában, blúzban és télikabátban. A vékony csizmán át is érezte a latyak hidegét. Egy kocsi fékezett előtte. Szőrmesapkás, rövid dzsekis, szemüveges srác ugrott ki belőle. Mentegetőzve nyitotta a jobb oldali ajtót, pedig nem is késett. Mielőtt beültek, bemutatkozott, Pataki Gábor. Réka a lovagias gesztustól, ahogyan az ajtót tartotta előtte, megilletődve, halk hangon válaszolt: Sárosi Réka. Szia.
Odabent kellemes meleg fogadta. Pár percig csendben ültek, de mielőtt végletesen kínossá vált volna a helyzet, Gábor belekezdett.
-Bocs, hogy ilyen hülyén indítok, de el kellene ugranunk a Nyugatiba, a nagybátyámnak megígértem, hogy holnapra megveszem a vonatjegyét. Réka bólintására máris elindult. A forgalom nem volt nagy, hamar odaértek, így a csönd, ami közéjük ereszkedett, nem vált bántóvá.
A pályaudvarnál rákérdezett: -bejössz velem, vagy inkább megvársz itt a kocsiban?
Réka a meleg mellett döntött. Nem kellett sokáig várnia, nem is volt ideje rendezni a gondolatait. Próbálta a fiút magában elemezgetni az első benyomások alapján, és amit eddig látott, nem volt ellenére. Nem is olyan mulya, mint gondolta a hirdetés alapján. És bár nem egy sármos filmszínész, de valahol mégis kedves, megnyerő arca van. A szemüvegtől eleinte tartott, de figyelmes, okos tekintet csillogott mögötte.
Gábor itt érkezett vissza. Feladatát letudva, próbált az első randi légkörébe visszacsöppenni.
-Ha van kedved, megnézhetnénk egy filmet. Ki is néztem egyet (és csendben egy világvégi mozit említ).
Réka újra csak csendesen rábólint, ma nagyon nem találja a szavakat. Még önmaga előtt is furcsa, hogy milyen nagyképűen írta meg azt a levelet, aki meg itt ül, merő görcs. A mozi nem rossz ötlet, addig sem kell beszélni - gondolja megkönnyebbülve. Aztán amíg a kezdésre várnak, hirtelen elindul a beszélgetés. John Wayne végre nem westernfilmben, hanem egy krimiben. Kiöregedett kopó, aki kitartóan üldözi a rosszfiút, az eszét használja és csak végszükség esetén az ökleit. A film után a lassan felmelegedő kocsiban is oldottan beszélgetnek filmekről, zenéről. A magnóban Abba számok szólnak, a hangulat szinte már giccsesen jól alakul. A Várban kötnek ki.
-Ez nem lehet igaz! – gondolja Réka, éppen a Várban. Úgy látszik, minden út Rómába vezet, vagy éppen a budai várba. Egy hangulatos sörözőben ülnek le, mindkettőjük előtt narancslé. Gábor pedig elővesz egy csomag Marlborót.
-Rágyújtasz?
És Réka kihúz egy szálat. Mi ez? Nem is szokott cigizni. Valószínűleg ez látszik is az eltökélt pöfékelésen, ahogy kínosan vigyáz rá, hogy még véletlenül se tüdőzze le a füstöt. Ettől függetlenül a beszélgetés nem akad el, hanem egyre többet és többet mesélnek el magukról. Gábor éppen arról mesél, hogy az édesanyja tanárnő és Borbála a keresztneve.
-Csak nem földrajzot tanít? – szakítja félbe hitetlenkedve Réka.
-De igen.
-Akkor őt ismerem. A Bocskaiba jártam, négy évig ő volt a földrajztanárom. Uramisten, milyen kicsi a világ! Még egy versenyt is nyertünk együtt, amiért aztán Zánkára mehetett a csapat nyaralni.
Közben az idő elszaladt, 10 óráig haza kell érjenek, így indulnak. A ház előtt Réka kicsit félve gondol arra, hogy erre a számára is kicsit béna bemutatkozásra mi lesz a reakció. Valószínűleg most látta utoljára ezt a fiút. – rántja meg gondolatban a vállát, de azért egy kicsit sajnálja is. Gábor azonban még nem ijedt el, hirtelen dönt magában, ez szinte látszik, és kiböki:
-Holnap lesz nálam egy buli, csak néhány baráttal sörözünk, megünnepeljük, hogy vége a félévnek. Lenne kedved eljönni?
Ez így elég ködösen hangzik, Réka Kékfényen nevelkedett agysejtjei máris újabb híranyagot gyártanak a tömeges orgiáról. De Gábor a kérdést még megtoldja:
-A lányokkal biztos jól kijönnél, a nevüket is könnyű megjegyezni, mindenkit Katinak és Évának hívnak. Kuncog, ami valószínűleg azt jelenti, hogy ez már sokszor adott okot a vidámkodásra.
-Gyere el! – teszi még hozzá halkan, kérlelőn, ami végképp eldönti a kérdést.
-Szívesen.
Gábor kiszáll, megkerüli az autót és kinyitja az ajtót. Réka csak néz, magában még visszaemlékezni sem tud, hogy ilyet élőben látott-e valaha. Lehet, hogy ódivatú udvariasság, de valahogy mégis hat. Nőnek érzi magát tőle és elhatározza, hogy igyekszik kislányos visszafogottságát ehhez igazítani. Halkan elrebeg egy Köszönömöt és egy Viszlát, holnap-ot. A kertkapu csak néhány lépés. Mielőtt megnyomná a csengőt, még hátranéz. Gábor szemével találkozik a pillantása, egy mosoly villan, majd hangosan felbőg a motor és a kocsi elindul.
Réka szinte félálomban baktat fel a lépcsőkön, fejében zsong az este, gondolatban leltárt készít a fiúról. Vékony, talán túlságosan is. Szinte nagydarabnak érzi magát mellette, de kis feszes feneke van, és ahogy a ruhában kivette, egészségesen izmos lehet. Sosem szerette a túlzott, felfújt izmokat. Az arca is vékony, de a szemüvege mögött kedvesen csillog a szeme és az a kócos hullámos haj kifejezetten vonzóvá teszi. Az ujjai pedig akár egy zongoristának. És tetszett az a hanyag elegancia is, ahogyan öltözködött. A farmer-ing-pullover összeállítás a western-csizmával. Az ördög a részletekben van – mondja egy régi szólás, és kíváncsi, vajon lesz-e alkalma ezeket a részleteket valaha felfedezni. Később pedig, sokkal később nyugtalan álomba merül. Egy álomba, amelyben Laci már nem szerepel.
Gábor is az elmúlt órákon töprengett. Hát, ez érdekes volt. Amióta megírta neki a válaszlevelet, kis nyugtalanság dolgozott benne. Szabályos bizonyítási kényszer vett rajta erőt, hogy ne azt a lúzert lássa benne a lány, akit – ezt érezte – a hirdetés alapján elképzelhetett magának. Indulás előtt még a tükörbe is belenézett, pedig soha nem foglalkozott vele, mit kapott éppen magára. Amikor pedig Lali utána szólt a vonatjegy miatt, hát, nem örült. Még egy strigula a lúzer számláján. Lehet, hogy a Nyugatiban véget is ér a randi? De aztán valahogy megnyugodott, amikor érezte, hogy a lány is zavarban van. Határozottan nem ezt várta. Azt hitte a levél, de a fénykép alapján főleg, hogy egy magabiztos, nagyszájú csaj lesz. Ezek után egy szolíd smink nélküli kislány várt rá, aki elszántan igyekezett nagylánynak tűnni. Az a cigi is… tuti, hogy ez volt élete első szálja, de akkor meg miért fogadta el? Először azt hitte, tréfa az egész, nem is ő írta azt a levelet, de amikor a film után beszélgettek, egészen megváltozott. Sokkal több mindenről hallott, mint gondolta volna. Határozott véleménye volt, amit hajlandó volt vele szemben is megvédeni. Ráadásul még az anyja is ismerheti. Micsoda véletlen! Na, annyira talán mégsem. Valahol talán még számított is rá, hiszen ott laknak az iskola mellett.
A búcsúzásnál egy pillanatra elbizonytalanodott. Egy puszi, egy csók? Aztán mégse, mert a lány valahogy olyan ijedten nézett rá, amikor a másnapi buliról beszélt. De végül csak megígérte, hogy eljön.
Érdekes tapasztalat volt a többiek után. Még őt is meglepte, hogy mennyi választ kapott a hirdetésre. Volt ott minden, még elvált, kisgyerekes anyuka is. Négy levélre válaszolt, három lánnyal már találkozott. Réka volt a negyedik és úgy tűnik, egyelőre ő a befutó. Jóval fiatalabb és jóval magasabb, mint a többiek. Nem tehet róla, de vonzzák a magas, nyúlánk lányok. És ami igazán tetszett, hogy semmi smink. Ha megcsókolja majd (mert ebben máris biztos volt), legalább nem ragad rá egy fél sminktáska. Sosem kedvelte, ha egy lány a festékek mögé bújt. Ha reggel egy másik nő nézett vissza rá, mint akivel este lefeküdt. Na, azért ha őszinte akar lenni, ez nem sűrűn fordult elő. Holnap újra találkoznak. Új helyzet lesz, sok ismeretlen között vajon hogyan fog viselkedni? Nem akarta vizsgáztatni a lányt, de azért örült, hogy egy újabb oldalát ismerheti meg rövid időn belül. Kíváncsian várta a holnapot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése