11. fejezet - 1982.

Ilyen helyzetben következett a temetés, amin Réka mamája begipszelt kézzel jelent meg, mert ha baj van, akkor az csőstül jön. Egy jeges járdán megcsúszott és a csuklóját törte. A halotti torra pedig nem volt hajlandó elmenni, hogy a rokonokkal ilyen körülmények között ismerkedjen. Ezen persze Gábor mamája sértődött meg. Szóval, a mamák még anyósok sem voltak, de már kiborították a gyerekeiket. Pedig Gábornak volt ennél nagyobb problémája is. Katona volt még jó fél évig, a régi munkahelyére nem akart, de nem is tudott volna visszamenni. Más álláslehetőség nem nagyon kínálkozott, így maradt a bezárt üzlet újbóli megnyitása. De vállalkozónak állni, ez sem volt könnyű döntés. Hiszen az üzlethez jószerével semmit nem értett. Ezért aztán Rékával kihasználtak minden szabadidőt, és ha a katonaságtól eljött, az üzletben találkoztak. Próbálták felmérni, milyük van, és azzal mihez kezdhetnek. A sok jóindulatú atyai baráttól pedig tartottak, mint ördög a szenteltvíztől, mert jótanácsaik nagyjából ott ki is merültek, hogy az üzletet játsszák át valami hozzáértőnek, például nekik.

Közben eldöntötték, hogy ősszel végül is összeházasodnak. Réka egyre többet kínlódott a fogamzásgátló tabletta miatt, így aztán annak a szedését is abbahagyta, lesz ami lesz alapon. A hétköznapok hirtelen már nem is voltak annyira játékosak, lassan mindketten úgy érezték, mintha már régi házasok lennének és mindennap az Élet megannyi problémájával kellene megküzdeniük. De csak a problémák jutottak nekik, az éjszakai meghitt összebújás, ami feledtethette volna azokat, már nem. Nagy ritkán szerveztek azért még bulit, és éppen egy ilyen alkalom hozta a szezon legkínosabb beszélgetését is. De nem közöttük.

Péter, a társaság viccmestere a katonaságnál végül csak feltalálta magát, s bár a világvégére, Marcaliba került, de töretlen optimizmussal és egy teniszütővel jelent meg új szolgálati helyén. Ezzel aztán be is lopta magát új felettesei szívébe, ott szívatták, ahol érték, ő pedig lelkesen ecsetelte – talán néha túlzóan is – az igazi katonakalandokat az itthon maradt operett-katonáknak. J Az este jó hangulatban telt, mindenki rendesen a pohár aljára nézett, csak Péter nem, mert neki másnap korán kellett visszaindulnia vidékre. Felajánlotta, hogy Rékát hazaviszi, így aztán kettesben ültek be az autóba. A ház előtt azonban nem engedte kiszállni. Hosszas és igen furcsa fejtegetésbe kezdett, miért is nem kéne nekik Gáborral összeházasodni. Elhibázott lépés, aminek garantáltan válás lesz a vége. – bizonygatta. Réka pedig jobban is járhatna, ha csak egy kicsit megpróbálna a Gábor által nyújtott jövőn túlnézni. És itt jelentőségteljes csönd következett.

Réka pedig csak hallgatott és nézett maga elé, ki a szélvédőn túl sötétlő éjszakába. Nem merte elhinni, hogy amit hallott, az az, aminek hallatszott. Hogy egy jó barát ilyen aljas módon próbál a barátjának alávágni, ráadásul úgy, hogy annak lehetősége sincs reagálni. Vagy csak egy próba, amit ki kell állni, még gyorsan a közelgő esküvő előtt egy teszt? Egyik gondolat gusztustalanabb volt, mint a másik. Nem tudta, nem akarta elhinni, hogy ehhez Gábornak bármi köze lehet, így aztán némán kiszállt és erőteljesen becsapta az ajtót. Gondoljon Péter erről a válaszról, amit akar. És nem, nem fogja holnap Gáboron számonkérni. Sokkal többre tartja annál, hogy ilyen aljas próbálkozásról egyáltalán tudjon. Ettől függetlenül napokig leste félszemmel a fiút, hogy az vár-e valamire. De mivel ennek semmi jele nem volt, hát lassan feledésbe merült a dolog. Péter társaságát azonban ha lehetett, kerülte.

Gábor másnap arra gondolt, milyen megalázó volt a tegnap este. Réka ma ugyan nem hozta szóba a dolgot, és tulajdonképpen rá is akart kérdezni a miértre, de egyszerűen nem mert. Péter azonban felhívta. Még tegnap éjjel. –Nagy hülyeséget csinált. – először csak ennyit mondott. Gábor – fejében az esti sörökkel – azonnal arra gondolt, hogy Péter talán megcsókolta a lányt. Szíve összeszorult a gondolatra, Réka vajon örült-e neki. Hiszen tulajdonképpen régebben ismerik egymást, mint ők. Aztán Péter folytatta és kiderült, hogy egészen másról van szó. De ez még rosszabb. Nem is érti, hogy nem ment át hozzá és mosott be neki még akkor azonnal. Mit képzelt ez a barom? Tiszta hülye, a fejébe vette, hogy Réka csak a pénze miatt van vele. Kösz szépen! Fel sem merül még egy haverben sem, hogy lehet őt kedvelni önmagáért is? Igazán hízelgő. Hogy Rékáról ilyet feltételezett, ezt sem értette. De hogy ilyen otromba módon beleavatkozott kettőjük ügyébe, ezt el sem tudja hinni. Miért? Erre egyszerűen nem találta a választ. A lányra aligha hajt, hiszen Melinda épp mostanában dicsekedett el vele, hogy hamarosan összeköltöznek. Igaz, ő tegnap nem volt itt, valahol külföldön van. De azt azért még Péterből sem nézné ki, hogy Melinda mellett Rékára is szemet vetett volna. De miért akarná őket összeugrasztani? Mit nyer vele? Amit meg még kevésbé értett, hogy Réka miért nem mondott semmit? Se Péternek tegnap este, se ma neki. Egyáltalán, mit gondolhat az egészről? Még a végén azt hiszi, tőle jött az ötlet. De ennyire csak nem ismerte félre az elmúlt majd négy évben? Mindenesetre kényelmetlen, torokszorító gondolatok voltak ezek. Péter pedig jobb lenne, ha egy ideig a közelükbe se jönne, az esküvőig semmi esetre. Milyen nőkkel jött össze eddig ez a marha, hogy ilyen bizalmatlan? De hogy Rékát és őt ilyen helyzetbe hozta… ez egyelőre feldolgozhatatlan.

Réka még ezen a nyáron egy Ausztria-Németország-Svájc körutat kellett végigcsináljon, háta mögött a valaha volt egyik legutálatosabb utasgárdával, maga mellett pedig két léhűtő sofőrrel. A haja felállt, amikor az autópályán menetközben cseréltek helyet, és csak remélhette, hogy az utasokat ez nem háborítja fel annyira, hogy már csak ezért is panaszlevélírásba kezdjenek rögtön az első napon. És a megpróbáltatásai itt messze nem értek véget. A fiatalabbik sofőr, Béla, ugyanis meg volt győződve róla, hogy az idegenvezetők azért léteznek, hogy az ő esti kikapcsolódását is megoldják. Leginkább a nadrágja kikapcsolódását. Réka megint olyan helyzetbe került, amiből hirtelen azt sem tudta, merre van a kiút. Egy sofőrt magára haragítani már az első este nagyon rossz húzás egy tíz napos út esetén. Eleinte próbálta elviccelni a dolgot. Hitetlenkedve kérdezte, hogy ezt tényleg komolyan gondolja-e? Próbálta a férfival megértetni, hogy ha egyedülálló lenne, akkor sem menne bele egy ilyen dologba, mert például nem szerkesztetné ki magát a többi sofőr előtt sem. És ez csak egy ok a sok közül. Morális kérdésekbe, érezte, jobb bele sem menni, a férfi talán nem is értené, miről beszél. De Béla kitartó volt. Napközben rendre hozzá-hozzáért, ha tehette feltűnés nélkül. Esténként pedig a szobája ajtaján kopogott. Réka pedig odabent gubbasztott, átkozva azt a napot, amikor az idegenvezetői igazolványt átvette. Amikor már az utasoknak is feltűnt a dolog, Béla taktikát váltott, udvarolni kezdett. Kedves volt, előzékeny, még az utasokkal szemben is megváltozott a viselkedése. Ez sem járt kevesebb feszültséggel. A napok nagyon lassan haladtak. A program egyébként is szoros volt és fárasztó, a sok városnézés a lánynak rengeteg energiáját vette ki, arról nem is beszélve, hogy minden este igyekezett a következő napra felkészülni. Tudta, hogy a német nyelvbeli hiányosságai miatt kétszeresen is tájékozottnak kell lennie, ha valamit nem ért, akkor saját kútfejéből egészíthesse ki a mondandóját. Mindezt lehetőleg úgy, hogy az éber, hibára vadászó utasok ne vegyék észre. És akkor még itt van Béla, a szexmániás. A végén tényleg már csak nevetni tudott rajta. Igaz, majdnem sírva. Az utolsó két napra valahogy normalizálódott a helyzet. Végetértek a kétértelmű megjegyzések, a komolytalan ajánlatok, a sofőr már csak az étkezések alatt boldogította. Amikor végre hazafelé tartottak, Réka már előre örült, hogy Gábor nyakába borulhat.

Gábor azonban nem várta az Erzsébet téren. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Keresett egy telefont és dúlva-fúlva hívta fel a fiút, aki az üzletben üldögélt és tulajdonképpen erre a hívásra várt, hogy majd akkor megy csak ki a térre, ha van már kihez. Nemsokára meg is jelent, és ha egészen őszinték akarunk lenni, bizony egy elég fura jelenetbe csöppent. Réka láthatóan duzzogott, vállán a sofőr kezeivel. Béla ugyanis észrevette, hogy vihar van a Paradicsomban és természetesen azonnal buzgólkodni kezdett. A buszt a másik sofőr visszavitte a telepre, ő pedig felajánlotta, hogy majd taxit hív, hazaviszi Rékát, majd utána megy csak haza. De nagyon szívesen fordíthatnak is a sorrenden és akkor megmutatja a lánynak a lovait, gyönyörű állatok, maga edzi őket és tényleg itt vannak közel, csak Diósdra kell kiugrani. Ennél a pillanatnál érkezett meg Gábor, aki kicsit értetlenül figyelte a szolgálatkész férfit, a bizalmas mozdulatot. Mi történt itt? Ez az ölelgetés több, mint kollegiális kapcsolat. Ő egyébként se látott még olyat, hogy a sofőr az idegenvezetőt ölelgette volna. Réka is olyan idegesen próbál kibontakozni ebből az ölelésből. Mi ez? És mi volt ez a népharag a telefonban?

Hát, hamar választ kapott:

-Szia – köszöntötte viszonylag hűvösen Réka. Egy puszi, sehol egy csók vagy ölelés. Az a zöldszemű szörnyeteg kezdett ébredezni.

-Jó, hogy ilyen hamar ideértél. Kéne egy kis segítség – sorolta Réka. -Béla volt olyan kedves és felajánlotta, hogy cserébe a kellemes társaságért (jesszusom, ezt miért kellett így megfogalmazni) szívesen megmutatná a lovait. Nincs messze, csak Diósdra kellene kiugrani. Hazavihetnénk. Ez meg az én köszönetem lenne aaa… segítőkészségéért. (na, ez ha lehet, még rosszabb). Gábor csak állt, aztán nagyot nyelve kinyitotta a csomagtartót, mi sem természetesebb. De ezt még tisztázzuk otthon babám – gondolta magában.

Az eddig tényleg szolgálatkész Bélában is megállt az ütő. Ez a csaj ilyet is tud? Ha lehet, még érdeklődőbb tekintettel mérte végig, amitől Gábornál már majdnem elszakadt a cérna. Összeszorított fogakkal invitálta újdonsült utasát az első ülésre. Már szó sem volt arról, hogy az Réka helye. Ő csak üljön hátra és viselje a következményeit annak, ami az elmúlt fél órában itt lezajlott. Ami odakint történhetett, arra inkább nem is gondolt.

Diósd valóban nem volt messze, de a komor hallgatástól, mintha a Holdra tartottak volna. A lovak valóban nagyon szépek voltak. Az idős bácsi, aki éppen kijött az istállóból, így fogadta őket: -Bélám, de jó hogy jössz, Bori is itt van, az asszonnyal épp kávét főznek. Nagy meglepetés lesz neki, hogy először ide jöttél.

-Bori? A felesége? – kérdezte Gábor elsötétülő arccal. Béla csak bólintott. –Csak, mert az édesanyámat is így hívják – próbálta Gábor az udvarias társalgás látszatát fenntartani. Kínos mosolygások közepette lassan a kapu felé vették az irányt.

-Kérnek egy kávét? – erőszakolt ki magából egy kérdést Béla, aki még tegeződni is elfelejtett időközben.

-Nem, nem, sietünk haza, régen találkoztunk, tudja hogy van ez. – válaszolt Gábor. Réka meg csak nézett. Tudja, hogy van ez? Ezt az oldalát, ezt a pasikkal pajtáskodóan összekacsintót még nem is ismerte. Mindenesetre már korántsem tűnt olyan jó ötletnek ez a lónézegetés, mint amikor mérgében eszébe jutott. Arról nem is beszélve, hogy milyen hosszú lesz innen az út hazáig. Merthogy itt most majd sok mindenre rákérdeznek, az is biztos.

Aztán útközben végül is nem beszéltek. De a Panoráma vendéglő parkolójában félreálltak. Amikor Gábor kiszállt, Réka nem is értette, csak nem ebédelni fognak? Hát, nem. Gábor úgy döntött, lehet, hogy jobb, ha nem menetközben robban köztük a bomba.

-Mi volt ez? – kérdezte tompa hangon, háttal állva.

-Igazán semmi, csak annyira haragudtam, hogy nem vártál. Engem tíz napja csak az a pillanat éltetett, hogy a karodba kapsz, erre sehol senki. Talán egy kicsit bosszút akartam állni. – motyogta Réka a fiú hátának.

-Ennyi? Csak ennyi? – kérdezte hitetlenkedve a fiú, miközben felé fordult.

-Mi az, hogy csak ennyi? Nekem az az ölelés minden lett volna, amit nem kaptam meg. – fortyant fel hevesen gesztikulálva a lány. Tudod te, milyen az, ha egy pasi tíz napon át a füledbe liheg (jó, nem szó szerint – helyesbített azonnal a fiú elboruló arcát látva), mögötted negyven utas, aki csak arra vár, hogy mibe köthet bele, hogy Genfben nem is értettem a helyi idegenvezetőt, hogy esténként csak tanultam és tanultam, miközben ez a pojáca a nyitott ablakban tette a szépet (a menetrendszerűen érkező sötét tekintetre már csak legyintett), hogy a zürichi szökőkútnál csókolózó párt látva beszéd közben majdnem sírva fakadtam. És nem is sorolom. Szóval, igen, csak ennyi!

A harcias végszóra Gábor végre elmosolyodik.  

-Ha ezt hamarabb mondod, akkor a pojácát azért nem vittem volna hazáig. Mondjuk, kirakhattuk volna valahol, ahol még stoppolni se tud. Na, gyere te mártír, hadd örüljek végre neked! És olyan csókban forrnak össze, hogy az éppen a parkolóba bekanyarodó autó inkább megállás nélkül megy tovább.

A „revans” nem váratott magára sokáig.

Gábor annyira csak dolgozni járt be a katonasághoz, hogy a hétvégéket nyugodtan tölthették a Balatonon. A fiú éppen a vízen szörfözött, Réka pedig meggyes rétest sütött a kert végében álló kis fa savanyú cigánymeggyéből. Két keze vörös volt a gyümölcs levétől, mert az apró szemekben a hatalmas magok nehezen váltak el a hústól. Legszívesebben hagyta volna az egészet a fenébe, de Gábor annyira megkívánta a rétest, az ő rétesét, hogy nem tudott a kérésének ellenállni. A kertajtóban mosolygó szőke lánytól még idegesebb lett.

-Szia - köszönt be. Gabi itt van?

Réka a meglepődéstől gondolkozás nélkül rávágta:

-Lent szörfözik.

-Kösz – kiáltott a lány és máris a strand felé vette az irányt.

-Na, szép. Még én igazítom útba hozzá a cicababákat – motyogott magában.

A szomszédból Adri, Gábor unokahúga keveredett elő.

-Te, ez szerintem az a balettpatkány volt, az Erzsi. Bár, elég régen láttam. Meg akkor rögtön kettőt láttam belőle, pedig nem is ittam – vigyorgott a kis gimnazista.

-Az Erzsi… az ikerpár fele, ugrott be Rékának az a régi vallomás. Nem csalódott, szőke volt, kicsi és melles, a tipikus pátyolgatásra született álomnő. Remek. Ő meg itt áll, mint egy háztartási alkalmazott. És még utánuk sem mehet, mert mégis milyen hülyén venné ki magát a dolog. Mintha féltékeny lenne. Ami egyébként igaz, de ezt nem kell nagybetűkkel a homlokára írnia.

-Nem mész utána? – érdeklődött Adri. -Lehet, hogy jobb lenne, nehogy azt higgye, hogy még mindig szabad a vásár.

-Hát, tudod, ha ennyi elég, hogy Gábor vevő legyen rá, akkor úgyis mindegy – vonta meg a vállát Réka.

Három hét múlva lesz az esküvőjük, ez a lány a lehető legjobbkor toppant be. Mostanában úgyis többet ölik egymást, mint beszélgetnek. Valahogy mindkettőjüket megviselték az előkészületek. Talán éppen azért, mert alig vehették ki belőle a részüket. Mindent a drága mama szervezett, a vacsorát, a vendéglistát. Alig tudták a legjobb barátaikat beszorítani a limitált létszámba. Réka barátait például még annyira se. De a mama rokonai, barátai mind ott lesznek. Végül is, kinek az esküvője lesz? De Gábor mindent ráhagyott, mert ő a bánatos özvegy, aki most ráadásul még a fiát is elveszti. És a ruha…  leendő anyósának még hálás is lehet, mert neki legalább eszébe jutott, hogy elmegy vele. Meg Gábornak is. Ott álltak szombat délelőtt a kölcsönzőben, a ruhák többsége nem is volt bent, a maradékért meg bármelyik pillanatban beeshettek. És így válassza ki álmai ruháját. Na, olyan is lett. Mint egy elsőáldozó, de tényleg. Ennyit a régi álmodozásról, a királylányos hófehér ruhacsodáról. És persze Gábor is látta. Pedig valami régi babona szerint ez nem éppen jó ómen. Az olyan apróságok, mint valami régi, meg valami új és valami kék… már szóba sem kerültek. Merthogy még a gyászév sem telt le, nem kell nagy feneket keríteni az esküvőnek. Istenem, én nem gyászolok! – sóhajtott fel Réka. De Gábor igen, bár, a fene se tudja. Még gyászolni sincs ideje, ereje. A leszerelésig már csak napok vannak hátra, aztán már nyitnia is kell a boltot, mert már így is veszélyesen sokáig volt zárva, a vevők tuti mind átpártoltak a konkurenciához.

Szóval, ebben a világvége hangulatban ez a csaj pont jó lesz gyújtózsinórnak.

Mire gondolatban idáig jutott, a rétes is kisült. Gáborék sehol. Adri is eltűnt, pedig vele talán nem lett volna olyan feltűnő lemenni a strandra. Jó, eddig bírta. Lemegy, még ha hülyét is csinál magából.

A nap magasan járt az égen és ontotta a hőséget. Sehol egy felhő, de egy kis szellő fújdogált. Gáborék a gumicsónakban ringatóztak valahol a messzi távolban. A szörf gazdátlanul lebegett a lépcső közelében. Réka, bár sosem tudott volna forgolódni ezzel a monstrummal, mégis nekivágott. Legfeljebb majd egy jóképű vízimentő kipecázza a tó közepén, esetleg Tihanyban – vigyorodott el a gondolatra. Aztán azon vette észre magát, hogy egyre magabiztosabban hasítja a vizet, bár nem kifejezetten abba az irányba, amerre a csónakot legutóbb látta. Már eléggé bent járt, amikor a csónak megindult feléje. Gábor lelkesen lapátolt és hamarosan már a közelében is volt.

-Nem cserélünk? – kiáltott oda Rékának.

-Muszáj? – kérdezett vissza a lány vigyorogva. Közben azt azért konstatálta, hogy Erzsi még mindig a levágott farmerben és pólóban ücsörög a csónakban. Hát, legalább nem egy alig-bikini – gondolta kicsit nyugodtabban.

-Nem muszáj – mondta Gábor, aztán gonosz kis mosoly jelent meg a szája szögletében, -de akkor majd érted megyek Tihanyba.

-Hát jó – sóhajtott színpadiasan Réka és a mellésodródó csónak szélére ült, miközben Gábor óvatosan a vízbe csobbant.

-De ha te elhajózol a szélben, melyikünknek kell majd evezni? – kérdezett rá Erzsi is, nehogy kimaradjon az össznépi vigasságból.

-Majd megoldjátok, és ha végképp nem megy, majd meglengetitek a fehér zászlót. Biztos lesz valaki, aki lovagiasan a segítségetekre segít. – poénkodott a fiú, majd egy gyors mozdulattal szélbe állította a vitorlát és máris távolodni kezdett tőlük.

-Gyáva! – gondolták a lányok

-Legalább kivontathatnál – kiáltott utána Réka

-Sajnálom, megyek egy kört, ha addig nem boldogultok, majd visszajövök értetek – ígérte nevetve.  

-Hát, akkor próbáljuk meg – sóhajtott Réka, majd reménykedve Erzsire nézett, de ő látványosan felemelte a kezét.

-Ne haragudj, de meghúztam a csuklómat és nem akarom még jobban megerőltetni.

-Világos, akkor én vagyok a kapitány. És erőlködve próbálta mozgásra bírni az esetlen csónakot. Már maga az evezés sem volt könnyű. A nap is égetett. A lányhoz képest szinte meztelennek érezte magát a bikiniben, főleg, hogy mellben az ellenfél mindenképpen nyerésre állt. Még pólóban is.

-Mesélt rólam? – kérdezte Erzsi.

-Persze, meg a testvéredről is – próbált terelni Réka.

-Mondta, hogy jártunk? – erőltette a lány tovább a témát.

Réka letette az evezőket.

-Igen, mondta. Mesélt az utódodról is, meg másokról is. Én is meséltem ezt-azt, aztán megegyeztünk, hogy ez a múlt. Ennyi. És nemsokára összeházasodunk. – talán kicsit nyers volt ez az összegzés így, de már nagyon szeretett volna a parton lenni, és lehetőleg Erzsi nélkül. Nem mintha abban bízhatna, hogy majd itt a vízbe öli magát a hír hallatán.

-Igen, mondta ő is, mármint az esküvőt.  – válaszolt a lány. Régóta jártok?

-Hát, attól függ, hogy kinek mi a rég, de már negyedik éve – sóhajtott Réka, amiért a másik nem szállt le a témáról.

-Akkor nem kapkodtátok el.

-Nem, kapkodni tényleg nem kapkodtunk, csak tudod, az eljegyzés után halt meg a papája és nem akartunk a temetés után rögtön lagzit ülni. (huh, ez megint elég nyersen hangzott – gondolta Réka, de hát most legyenek barátnők, vagy mi?)

Itt a beszélgetés el is akadt, Erzsi némán fordította a napnak az arcát. Legyen neked elégtétel, hogy én evezek, te meg napozol – gondolta magában Réka. Már majdnem a partnál jártak, amikor Gábor is felbukkant. A szörföt szerelte szét, közben a lányokat figyelte fél szemmel, vajon mennyire kaptak össze odabent? Mert a fagyos hangulat ebben a hőségben tisztán érezhető volt. Kicipelte a szörföt, aztán segített kivinni a csónakot is, összepakoltak és elindultak haza. Erzsi még a kapu előtt elbúcsúzott, még másokhoz is be akar köszönni felkiáltással, és már ott sem volt. Gáborék csendben pakoltak. Egyik sem kérdezett, egyik sem magyarázkodott. A rétes még éppen jó volt. A látogatóról aztán meg is feledkeztek.

Gábornak persze eszébe jutott az a nyár, amikor Erzsiékkel megismerkedtek. Lacival nyaraltak a telken, ahol a háznak még híre-hamva sem volt, egy sátorban vertek tanyát. Tulajdonképpen az ikertestvérével találkozott először. Évával mentek egymásnak a lángossütő előtt. Aztán Laci is odajött és ő beletörődően nézte, ahogy közvetlen és laza barátja pillanatok alatt fordítja a maga javára a helyzetet. Már éppen csalódottan le akart lépni, amikor Erzsi is odalépett hozzájuk. Zavarbaejtő volt a hasonlóságuk. A lány egy pillanat alatt felmérte a helyzetet és innentől nem is tágított Gábor mellől. A nagynénjüknél nyaraltak a közelben, és a következő két hetet szinte éjjel-nappal együtt töltötték. Laciék néha eltűntek. Soha nem kérdezte hová, de hálás volt a lehetőségért, hogy Erzsivel kettesben maradhat a sátorban. Egyidősek voltak, érettségi előtt. És egyértelműen a lány volt a tapasztaltabb. De valahogy ez mégsem volt  kínos. A sokadik alkalomnál már végképp nem. Laci pedig jó haver volt, ha bevásárolt óvszerből, mindig hozott neki is, így nem kellett feszengeni Joli néni, az ismerős patikus előtt. Pesten is találkozgattak, néha még Pécsre is leugrottak a lányok szüleihez. Majdnem másfél évig próbálták életben tartani ezt a kapcsolatot. A végén már csak ő, mert Laciék szakítottak. De túl nagy volt a távolság, túl kemény volt a balettintézeti élet, és a szexen kívül tulajdonképpen nem sok minden kötötte össze őket. Törvényszerű volt, hogy vége legyen. Most már csak egy szép emlék, amit akkor szenvedélynek hitt. Erzsit sosem akarta úgy, mint most Rékát – ezt most már világosan látja. Jó volt találkozni vele, még az is jó volt, ahogy Rékát felpaprikázta ez a találkozás, de ennyi volt, nem több.

Hogy az esküvő előtti izgalom teljes legyen, Gábor egy hétvégén szörfözés közben a jeggyűrűjét is elvesztette. Épp a vitorlát húzta fel, amikor erőlködés közben a kötélen levő csomó egyszerűen lehúzta ujjáról a gyűrűt. Hiába ugrott utána, a Balaton két méteres, kicsit zavaros víze elnyelte örökre. Rossz előjel? Ezen nem is gondolkodtak. Réka kolleganője oldotta meg a helyzetet. Testvére ötvös volt, így Réka gyűrűje alapján egy héten belül elkészítette a másolatot. Még Gábor is meglepődött, hogy az eltelt hónapokban mennyire része lett az a vékony karika, mennyire fájó most a hiánya. Amíg az új gyűrű elkészültét várták, mindketten napjában többször simították végig önkéntelenül is üres gyűrűsujjukat, és amikor a világ újra visszazökkent a rendes kerékvágásba, megkönnyebbülve csókolták meg egymást. Mint egy új eljegyzés, amit most már jónéhány nézeteltérés után, józan ésszel kötöttek. 

Az esküvő előkészületei közben a várbeli lakást is kitakarították. A vacsora után már ide fognak hazatérni, mert a másikban a bérlő még egy évig bent lakik. Bár a régi berendezés maradt, de a saját holmijuk mégis megváltoztatta a kis lakás összképét. Ha el tudták felejteni, hogy milyen célt is szolgált ez a legénylakás, a hely, ahol feküdt, elvarázsolta őket is. A sétányon igazán nem zavart a gépkocsik zaja. Az ablak előtt hatalmas fa árnyas lombja szűrte meg a késő nyári napfényt. A legnagyobb kincs azonban az ajtó volt, amivel végre kizárhatták a külvilágot, és amely mögött a saját kis birodalmuk kezdődött.

Gábor tanúja Géza lesz, akit még az egyetemen ismert meg. Aki akkoriban már a második diplomáját szerezte, aztán mégis mindent (asszonyt és gyerekeket is) hátrahagyva Svédországba ment és ott újra megnősült, majd kottagrafikusként helyezkedett el. Egy műszaki és egy közgazdász diploma után érdekes pályamódosítás. Rékáé pedig a keresztanyja, Margit, anyu huga, aki szintén már a második házasságában él. Hát, remélhetőleg nem követik majd őket a válást illetően!

Templomi esküvő sem lesz. Gábor református, Réka katolikus, de nem is ez a gond. Hanem, hogy egyikük sem kapott vallásos nevelést és így egy sor olyan feladatot is meg kellett volna oldaniuk az esküvő előtt, amire sem idejük, sem erejük nem volt már.

Talán ezért is dobták oda a gyeplőt a mamának, aki kedvére szervezkedhetett. Természetesen flancos, elegáns helyet kerített a vacsorához. Egyik tanítványának a papája volt itt a teremfőnök. A Gundelben márkás porcelánok és kristálypoharak között csipegethetik el az ünnepi menüt. És még az italokat is ők hozhatják. Gáláns ajánlat. Hát, hangulat aligha lesz. A sok vidéki rokon mind igazi lagzihoz szokott, itt meg finomkodhatnak majd kedvükre. Vagy éppenhogy kínban lesznek. Mindegy, csak lennének már túl rajta.

Tulajdonképpen Gábor meg sem kérte a kezét. Ha szigorúan nézzük, akkor csak a gyűrű hordását kérte tőle tavaly karácsonykor. Aztán amikor az apja meghalt, egy este könnyes szemekkel simogatta meg az arcát és azt mondta: „Olyan jó, hogy te itt vagy nekem! Menjünk, jelentkezzünk be az anyakönyvi hivatalban!” És még azon a héten elmentek időpontot kérni. Nem az a tipikus romantikus lánykérés gyertyafénnyel, térdepléssel, rózsákkal. A házasság előtti tanácsadás viszont … istenem, majd megpukkadtak a visszafojtott nevetéstől a doki előtt, aki „felvilágosította” őket, de hát kellett ez a papír is a hivatalos formaságokhoz.

Még az esküvői zene és a műsor kiválasztása sikerült a legjobban. Hiába, azt végre ők maguk csinálhatták. A zene persze Santana lesz, Gábor nagy kedvence, akit most már Réka is szívesen hallgatott. A versek meg indián szerelmi versek a Hiavatából. Hát, arra érdemes lett volna a választásnál jobban odafigyelni, mert az esketés alatt aligha tudja az ember végiggondolni, mit is hall. De talán sikerül megszerezni kinyomtatva, igazán szép szöveg volt.

Nászút? – hát, az sem lesz. Csak a hétvége, amikor is Gábor tanújának gyerekére vigyázhatnak a Balatonon, amíg a szülők kicsit fellélegezhetnek, hiszen már a második baba érkezését várják. Szigorúan gyakorlási céllal vállalták, persze. Azt meg még anyuék sem tudják, hogy kell is a gyakorlás. Ha minden igaz, az első csemete koraszülött lesz.

Ez sem úgy alakult, ahogy még a lányszobában álmodozott róla. Persze, mit várt, hiszen hónapok óta nem szedte a gyógyszert. Eleinte vigyáztak, aztán úgy voltak vele, ha jönni akar a kis lurkó, hát jöjjön. És jött is. Neki ez is meglepetés volt, nem számított rá, hogy ilyen hamar összejön. Néha elgondolkodott rajta, nem lesz-e túl korai ez a baba dolog? Még alig élvezték azt, hogy együtt vannak. Hogy tényleg együtt. Meg kell még szokniuk azt is, hogy a számlákat nekik kell rendezni, hogy vacsorát főzni, vásárolni, mosni, takarítani is nekik kell. Hogy ha összezördülnek, akkor is egy ágyban alszanak, nem lehet hazaszaladni vigasztalásért. Nem lehet elfutni a gondok elől, közösen kell megoldást találni. De talán minél előbb lesznek szülők, annál fiatalosabban állnak majd a gyerekek problémáihoz, és elkerülik majd azokat a hibákat, amikkel a saját szüleikkel szemben küzdenek. Amikor már biztos volt benne, hogy a késés mi miatt lehet, csak megsúgta a fiúnak egy szeretkezés után. Nem volt kis cipellő vagy apró cumi, ahogy a lányok mesélték. Igazából úgy érezte, ez a másiknak sem lehet meglepetés, hiszen mostanában igazán mindent megtettek a dolog érdekében. Gábor ha meg is lepődött, nem éreztette. Boldogan csókolta meg és ezzel nagyjából napirendre is tértek a téma felett. Igen, a törvényszerűségek … járunk, hogy megismerjük egymást, hogy aztán összeházasodhassunk – mondta egyszer Gábor. Most meg összeházasodunk, tehát nyilvánvaló, hogy egyszer gyerekünk is lesz. Hát, itt van. A barátoknak még nem mondták, legalább az esküvőt meg akarták várni a hírrel. Így is fogják őket froclizni biztosan.