9. fejezet - 1980.

Az újesztendőt aztán nemcsak a kisszobában ünnepelték, hanem a hétvégén az uszodában is, a csapattal. Ez az uszodai nap azonban fekete napként vonult be a történelembe. Réka először azt hitte, csak felfázott, aztán viszketni is kezdett. Nagyon. Ellenállhatatlanul. Nem gondolt semmi rosszra, így amikor együtt voltak, őt is meglepetésként érte a fájdalom, amivel járt az aktus. Vizsgálgatta magát, de egyelőre az ordító vörösségen kívül mást nem látott. Aztán folyni kezdett, és akkor már komolyan megijedt. Elballagott a nógyógyászhoz, aki még a nemibeteg gondozóba is elküdte, mivel a gombás fertőzésre adott szerek nem használtak. Ott aztán kiderítették, hogy herpesze van. Ritka, és ritka kellemetlen meglepetés, amit nagy valószínűséggel az uszodában szedett össze, és nem sok jóval bíztatták a jövőt illetően sem. Talán sosem szabadul meg tőle teljesen. Mindenesetre kerülje a szexet és a barátját, ha nem akar neki is nagyon kellemetlen élményeket szerezni, amíg teljesen tünetmentessé válik. Mire a diagnózisban idáig jutottak, Réka már átesett egy lázas állapoton is, aminél anyu természetesen kihívta a körzeti orvost. Aki csak hümmögött és láthatóan azt várta, hogy még valami tünetről említést tesznek. De anyu előtt? Amikor igazából semmit nem tud? Aztán Réka, mintegy lázálmában beszélve csak kibökte, hogy lenne itt még valami. Anyu ugyan kiment a vizsgálat idejére, de a felharsanó csengőt már a következőkkel kommentálta: - Na, itt az elkövető!

Az „elkövető”, akinek végül is nem sok köze volt a dologhoz, értetlenül nézte, ahogy Réka mamája összeszorított szájjal tárja ki előtte az ajtót. Érezte, de nem értette a hirtelen támadt ellenszenvet. Amíg az orvos távozott, besurrant a lányhoz, hogy legalább tőle megtudja, mi a baj. Hát, megtudta. Állt is értetlenül, mivel neki semmi baja nem lett, még azok után sem, hogy nemrégiben együtt voltak. Sajnálta a lányt, de nem gondolta, hogy ez tényleg ennyire komoly, lassú és fájdalmas gyógyulás lesz. Amikor azonban már a második hónapja volt mosolyszünet közöttük, kezdett aggódni. Persze, megtalálták a módját, hogy azért örömet szerezhessenek egymásnak, de lényegében megint ott tartottak, mint ismeretségük első heteiben. Ezzel pedig már nehéz volt beérni. A legutóbbi vizsgálat szerint Réka már gyógyultnak ítéltetett, de mire oda jutottak, hogy együtt lehessenek, az átélt fájdalmaktól a lány megint tartózkodóvá vált, az első enyhe fájdalomra is elutasítással reagált. Úgy érezte magát, mintha az elmúlt egy év és benne megannyi szeretkezésük meg sem történt volna. Újra barátkozni kellett a feszítés, kitöltés érzésével, ráadásul agyában folytonosan ott motoszkált a félelem, hogy mikor kezdődik előlről a fájdalom. Már azon sem csodálkozott volna, ha Gábor feladja, és valamilyen indokkal szakít vele. De nem így történt.

Egy tavaszi hivatalos út kapcsán Réka Lipcsébe utazott. A fiúnak csak egy kérése volt. Ha jártában-keltében összeakadna valami csinos kis fehér(fekete)neművel, gondoljon rá. A szexi kiegészítők amúgy is a gyengéi voltak. Ki tudja honnan, fehér csipkefűzőt szerzett a lánynak meg fekete csipke harisnyatartót, hátul csíkos harisnyákat. A harisnyanadrág korában ugyan hétköznapi viseletnek meglehetősen kényelmetlenek lettek volna, de a kisszobai hangulatot határozottan fel tudták dobni. Néha még fotózta is bennük a lányt, aki eleinte irulva-pirulva pózolt, aztán ahogy vált Gábor hangja mélyebbé a látványtól, úgy lett ő is egyre merészebb. Csak azon izgult, hogy a diák előhíváskor ne kerüljenek illetéktelen kezekbe; biztos helyen való őrzésükről már Gábor gondoskodott.

Nos, Lipcsében nem sok minden akadt az üzletekben, ami szexi, kihívó és elsősorban megfizethető lett volna. Az utolsó napon sikerült egy fekete selyem, spagetti pántos hálóingecskét venni, amelynek bal mellrészét apró csillogó kövekből kirakott szív díszítette.

A kis hálóing aztán megtette, amiért a kosárba került. Elvarázsolta Gábort és ez a varázslat végül Rékára is hatott. Annyi hét fájdalma és félelme után végre felszabadultan lehettek együtt.

A nyár pedig még sok izgalmat tartogatott. Réka például nem utazott el szüleivel Bulgáriába. Két hétig egyedül maradhatott otthon. Anyu persze megint nem tett lakatot a szájára, tudta, amit tudott, vagy tudni vélt, így aztán azt „kérte”, hogy a fiú ne aludjon itt, mert nem szeretné, ha hazatérve valamelyik szemfüles lakó ezzel a hírrel várná. Réka viszont tett a lakótársakra. Nem érdekelte, hogy mit látnak, hallanak, hisznek, vagy mondanak, Gábor lényegében hozzá költözött erre a két boldog hétre. A kocsi az ablak alatt parkolt, nem csináltak titkot abból sem, hogy esténként együtt főzőcskéznek, és ha elmennek itthonról, hát együtt fognak hazatérni. Ahogy számított is rá, senki nem foglalkozott ezzel. Soha még két hét ilyen gyorsan nem rohant el!

De ez a két hét segített kibírni azt a másik kettőt is, amire Gábor utazott el. Először Gyulával Svédországba, majd onnan Németországba, ahol a szüleivel találkozott. Együtt mentek egy párizsi kirándulásra német barátaikkal. A levelezés pedig ismét beindult. Erotikus hangvételű búcsúleveleiket még az út előtt megírták, hogy annak hevénél bírják ki a távolságot. Időközben pedig írták az újat, benne a napi történéseket, amiket majd a találkozás után adnak oda egymásnak. Gábor pedig odakint vásárolt. Egyszerű, mégis feltűnő szexi kis piros pamutruhát, többet sejtető, mint takaró pólókat, amikben már előre elképzelte a lányt. A valóság pedig minden elképzelést felülmúlt. Réka ugyanis időközben az ebédszüneteket a napos Dunaparton, a forró hétvégéket szüleivel a Balatonon töltötte, bőre lebarnult, haját a nap kiszívta, és a piros csodákban ő maga is valami csodás átalakuláson ment keresztül. Gábor nem sajnált egyetlen fillért sem.

Gábor alapvetően nem volt féltékeny. Ugyanis nem volt miért. Réka minden lépéséről tudott, hiszen állandóan együtt voltak. Hogy néha más is megnézte magának a lányt? Ezen nem húzta fel magát. Nézni szabad. Attól még hozzá tartozik. Ő sem vakult meg az eltelt hónapok alatt, ha valami jó formát látott, akkor megnézte. Igaz, arra is mindig vigyázott, hogy ez Réka számára ne legyen bántó. Éppen ezért még önmagát is meglepte az a furcsa érzés, ami az Erzsébet hídon sétálva fogta el. Mellettük egyre többször harsant dudaszó. Először még azt hitte, valami ismerős, aztán már gyanakodni kezdett, hogy másról van szó. Réka a maga varrta lenge kis világos szoknyában volt, amin egyetlen hatalmas narancsvirág virított. Azt eddig is látta, hogy a szoknya sokat sejtet, de ami itt a hídon elé és ezek szerint a mellettük elhaladó autósok elé tárult, az nem volt mindennapi látvány. A nap átsütött a vékony anyagon, a szél pedig a lány formás combjaira tapasztotta. Még jó, hogy bugyi van alatta – gondolta idegesen. Még így is olyan, mintha meztelen lenne. Na, és az az ördögszőtte kis felsőrész, amit még ő maga vett Párizsban: Meghülyült, hogy ilyenekbe öltözteti ezt a lányt? Ráadásul még ki is teszi ide közszemlére, jó, ha nem lesz belőle koccanás. Réka meg, az örökös szégyenlősségével, úgy riszálja itt a fenekét, mint aki megvadult. Sehol a régi visszafogottság. Mi történt ezzel a lánnyal?

Amikor szóvátette, Réka zavarba jött és néhány pillanatra ugyanaz a szégyenlős kislány lett, akit ő megismert. De már Gábor sem tudta, hogy melyik Rékát akarja inkább.

Ebben az évben is esküvőre gyűlt össze a csapat. István és Éva döntöttek úgy, hogy papírt is akarnak arról, ami mindenki számára világos volt, ők összetartoznak. Az esküvőre Gábor ajánlotta fel az autóját, virágdísszel, ahogy kell. A házasságkötőteremből István édesanyjához fuvarozta a fiatal párt, majd a családi ünnepről lelépve Rékával külön kis pezsgős bulit rendeztek. Egyedül voltak, a forró nyári nap rásütött a franciaágyra, a pezsgő jéghidegen csordogált a lány testén és ők talán boldogabbak voltak, mint a friss házasok.

Mari, Réka barátnője is meglepte őket egy esküvői meghívóval. Itt találkoztak újra hosszú idő után a barátnők. Bea természetesen Lacival jött. Lacival, akivel még a szalagavatón ismerkedtek meg, és akiért a fél osztály őt irigyelte. Szőke, kék szemű, magas – az álompasi. Ráadásul még rendes is. De Réka már nem irigykedett. Az ő álompasija is itt ült, aki ugyan nem hasonlít a kislányos álmok főszereplőjére, de mégis sokkal több volt, és főleg valódi.

Gábor imádta a zenét. A jó zenét, ahogy ő szokta mondani. Sok jazz-t hallgattak, még több gitárzenét. Santana, Al Di Meola, Paco de Lucia és John Mclaughlin mind mesterei a pengetésnek, és ezt Réka is elismerte. Olyannyira, hogy viszonylag gyakori bécsi idegenvezetései alkalmával már ő maga is ilyen lemezekkel lepte meg Gábort. Zappát talán soha nem fogja megkedvelni, még akkor sem, ha tényleg írt néha dallamos (és obszcén) számokat is, de az argentin tenorszaxofonos, Gato Barbieri egyre gyakrabban vált kettesben töltött idejük kísérőjévé.

Moziba is sűrűn jártak, de már ritkábban a romantikus kalandfilmek és krimik miatt, inkább az aktuális művészfilmeket keresték. Az ügyeletes kedvenc, Bunuel filmjeit egymás után vadászták le, megnéztek mindent, amit filmberkekben jártas barátaik ajánlottak, de aztán a három órás Facipő fája még rajtuk is kifogott. Félidőben szabályosan elmenekültek a moziból.

A diploma Gábor számára végre elérhető közelségbe került. Diplomamunkáját a lány gépelte, és a záróvizsga alatt Réka is ott ült az egyetem folyosóján, minden eshetőségre készen egy pici üveg Uniqumot szorongatva a kezében. A diplomaosztón azonban nem volt ott. A nagy tömeg miatt csak szűk vendégkört engedélyezett a rektor, és természetesen a boldog és büszke szülőké volt az elsőség. Az azt követő vacsorára a puccos budai szálloda éttermébe azonban Gábor őt is vitte magával. Édesanyja svédországi barátnője is ott volt és kicsit pikírten ismerkedett a lánnyal. Nem értette a saját lányát, hogy annak idején nem ezt a fiút választotta, hanem a léhűtő barátját, aki odakint szinte azonnal el is vált tőle. Pedig biztos volt benne, hogy Gábort érdekelte a lánya. Márti most nem kísérte őt el, pedig talán ha itt lenne… - álmodozott. De az este végére be kellett lássa, hogy a fiatalok egymáson kívül nem sokat érzékelnek a külvilágból. Mégiscsak jó, hogy Márti nem jött, ez a hajó már elment.

Réka közben lassan, de biztosan haladt a felnőttéválás rögös útján. Megtanult vezetni. Az elméleti vizsga után gyakorolni Budatéténybe kellett kijárnia. Az autós iskolában egy fiatal biológia-tanár vette szárnyai alá, ami a lányt persze azonnal zavarba hozta. Karesz alig lehetett Gábornál idősebb, figyelmes volt, kedves, és az előzetes rémhírekkel ellentétben tényleg inkább bátorította Rékát, nem a pótórákra hajtott. Az első vizsgán ennek ellenére sikerült elhasalnia. Pedig érezte az autót, nem félt a forgalomtól, hiszen heteken át sűrűn megjárta a Budatétény és a Népliget közti távot. De a vizsgáztatónak is teljesítenie kellett a statisztikát, így a lány vizsgázónak buknia kellett. Karesz nem keseredett el, (Gábor sötét tekintetétől kísérve) vigasztalóan ölelte meg a lányt és nem is írt elő neki különórákat, csak a következő vizsga előtt egy kis gyakorlást. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, Réka az ismételt vizsgán görcsösen igyekezett elkerülni a bukáshoz vezető hibákat, így rendre sikerült is teljesítenie azokat. De ma az volt neki odafönt megírva, hogy átmehet. Így a sikeres vizsga végén megkönnyebbülve ölelte át Karesz is, Gábor is. Utóbbi tényleg megkönnyebbült. Egyrészt Kareszt már kezdte potenciális veszélyforrásnak tekinteni, másrészt mostantól jöhet a sörözés, lesz majd sofőrje.

A család már lassan megszokta, hogy alig csinálhatnak velük közös programot, állandóan külön utakon járnak. De adódtak olyan helyzetek, amikor úgy tűnt, nem tölthetik együtt még a szabad napjaikat sem. Dobogókőn vállalati ifjúsági konferenciát szerveztek és Réka elvállalta az egyik jegyzőkönyvvezető munkáját. Gábor duzzogott, hogy egy értékes hétvégét hagynak veszni. Aztán megszületett a megoldás, ami mindkettőjüknek kielégítőnek bizonyult. Réka szobatársa másik szobába hurcolkodott, Gábor pedig ott maradt vele. Napközben sétált, együtt ebédeltek, délután olvasgatott vagy éppen az uszodában töltötte az idejét; majd együtt töltötték az estét és az éjszakát. Még szerencse, hogy a jegyzőkönyveknek nem ott a helyszínen kellett elkészíteni a végleges változatát.

Akár a barátokkal jöttek össze, akár csak egyedül csináltak programot, a tánc ezek közül többnyire hiányzott. Réka sem erőltette, mert tulajdonképpen nem tudott táncolni. A diszkóbeli lötyögés persze nem okozott gondot, főleg a lassúzás, de a rock and roll már kifogott rajta. Gábor szívesen ropta volna, ha olyan a hangulat, de a barátai sem voltak nagy bulizósok, ha összejöttek, alig egy-két páros kapaszkodott össze. Többnyire ők is csak a lassú, összebújós számokra. Az egyetemi klubbokba ritkán jártak, akkor is többnyire a Közgázra filmeket nézni, és nem az E-be, aminek Réka nagyon örült, mert a háta közepére sem kívánt néhány véletlen találkozást múltbéli arcokkal. Önmagát ismerve, csak magyarázkodnia kellene minden alkalommal.

Ahogy azt mindenki sejtette már az első pillanatban, Gyuláék elváltak. Az örökké morcos Kata nem tudott, nem is akart az igazán rendes vidám fiúhoz idomulni, és bár jó sok időbe telt, de erre ők is rájöttek. A válás végül is fájdalommentes volt, gyerek nem született, így mindketten újrakezdhették az életüket. Gyula pedig keresgélt. Szilveszeri bulit szervezett, igazi maskarás bulit. Ő maga egész este jó doktorbácsi módjára vizsgálgatta legújabb barátnőjét, a többiek meg… Laci és párja, Kati Frédinek és Vilmának öltözve vágtak át a városon, bátyja Istvan és Éva, az ifjú asszony pedig a kis pocaklakót jól titkolva kitömött bohócoknak öltöztek. Gábor pedig kifestve, Réka leopárdpöttyös ruhájában, tűsarkakon imbolygott be a szobába. Dőltek a nevetéstől. Réka az amerikai rokonok által küldött (sehova sem felvehető) nagy virágos, fodros muszlin estélyiben pompázott, mint egy tavasz-tündér. Az ökörködést megunva aztán mindenki visszavedlett farmerbe, pólóba és a nemrég meggyilkolt John Lennont „siratta” az este hátralevő részében.

Ezen az éjszakán már nem is volt kérdés, hogy hol alszanak. Réka szülei ugyan még mindig nem emésztették meg ezt a szabados viselkedést, de már egyre kevesebbszer kérdeztek rá. Ők sem akarták már hallani a kínos, erőltetett magyarázkodást, az igazságot pedig még kevésbé. Kimondatlanul is élt azonban továbbra is a szabály, nem alhatnak együtt. Hogy a Balatonon mi történik, illetve szilveszter éjszaka, ezt inkább senki nem feszegette.