A szerelem 4 keréken érkezik 22.

A csikorgó gumikkal induló színésznek ugyancsak sürgős lehet, talán érdemes lenne a nyomába szegődni – gondolta Charlie, a fiatal fotós, aki épp akkor érkezett a motorján a ház elé. A többiek csak csalódottan morogtak, hogy nem sikerült egy jó képet készíteniük, de ő máris ráhúzott a gázkarra és a kocsi után lódult. A városból kiérve az erdőszéli magányos birtok felé kanyarodtak. Hohó, csak nem Michael Connor tanyájára megy a srác? – gondolta a fotós, aki elég jól emlékezett az írót övező botrányra, hiszen azokban a napokban ő maga is elég sok felvételt készített a dühösen fenyegetőző férfiról. Mi dolga lehet ennek a két embernek egymással?

De mire a gondolatban idáig jutott, még éppenhogy csak sikerült kikerülnie a hirtelen fékező terepjárót. Lendületesen suhant el mellette és látta, hogy a kocsi előtt egy kis Mini Morris ácsorog. Szerencsére az út éppen kanyarodott. Megállt, a motort az út szélén hagyva visszafutott és a bokrok takarásában máris kattogtatni kezdett.

Julie türelmetlenül nyomogatta a telefon billentyűit. Ez a hívás a lehető legrosszabbkor futott be. Újabb állásinterjúra hívták, és nagyon csábító ajánlatot tettek. Ugyanakkor az egész életét felborítaná, ha elfogadná. Üldögélt kicsit magába roskadva és próbálta elképzelni azt a percet, amikor erről Robertnek beszámol. Nem volt ennyire élénk a fantáziája. A következő pillanatban egy kocsi fékezett mögötte és a vezető feléje indult.

Robert egészen megkönnyebbült, ahogy a lány kocsiját az út szélén állni látta. Akkor még nem ért oda! Megállt a kocsi mögött, kiugrott és már kopogott is a lány ablakán. Julie éppen telefonált.

Csodálkozva nézte Robert  arcát, amelyen gyors egymásutánban különböző érzelmek váltották egymást. Mintha valami miatt megkönnyebbült volna, aztán aggódó lett, végül pedig kifejezetten mérges. Kinyomta a telefont és kinyitotta az ajtót.

-Szia, hát te hogy kerülsz ide?

Robert válasz helyett szinte kirántotta a kocsiból és szájon csókolta. Aztán egy kicsit később, lassan megnyugodva, Julie szemébe nézett.

-Nem akarom, hogy egyedül menj ehhez az emberhez, Julie! Te talán nem is tudod, micsoda előélete van, és én nem is akarlak ijesztgetni ezzel, de egyedül nem mehetsz el hozzá.

Julie nézte a komoly arcot, aztán megbökte a férfi mellét.

-Ugye tudod, hogy ilyen homályos szöveggel nem érem be? Mi az, ami miatt hirtelen ilyen aggodalmas lettél, hiszen nem most találkozom vele először?

-De a házában még sosem voltál – válaszolt rögtön a férfi.

-Robert, nem cicázni megyek oda, dolgozom – sóhajtotta a lány, de mielőtt folytatni tudta volna, Robert megragadta a karjait.

-Ez az ember már megerőszakolt egy nőt, aki csak dolgozni ment hozzá. – nézett Julie szemébe.

-Csak meggyanusították, az nem ugyanaz. – válaszolt a lány, miközben azért beleborzongott a hallottakba.

-Oh, bocsánat. Nem tudtam, hogy első kézből akarsz információhoz jutni, hogy hasonló helyzetben igaz lenne a vád vagy csak gyanu – vágta oda a férfi és hirtelen elengedte a lányt.

Julie pedig mielőtt végig gondolhatta volna, mit tesz, pofon vágta.

Álltak egymással szemben. A férfi már megbánta a meggondolatlan szavakat, Julie bánta a pofont, de makacsul vártak, hogy a másik kérjen előbb bocsánatot.

A következő pillanatban Bear ugrott ki Robert kocsijából és ezzel megtört az a feszültség, ami kettőjük között szinte már ívet húzott. A kutya lelkesen szaladt oda a lányhoz és a kezét kezdte bökdösni.

Julienak lassan remegni kezdett a szája széle a visszafojtott vigyorgástól.

-Ti lettetek volna a felmentő sereg? – kérdezte és mostanra már olyan mosoly kúszott az arcára, ami beszédesen szeretettel teli volt.

Robert a vállát vonogatta. –Hát, sose lehessen tudni. Lehet, hogy Connor velem még elbírt volna, de Beart hoztam erősítésnek. Aztán a lányhoz hajolt és megcsókolta.

-Ne haragudj, néha előbb jár a szám, mint az agyam; és tényleg annyira aggódtam miattad.

Aztán egyre hevesebben csókolta az engedékeny ajkakat. Végül Julie próbált a valóság talajára visszatalálni.

-Hé, állj le, itt ácsorgunk a nyílt úton!

-Oké, akkor bújjunk be a kocsiba – mormolta Robert a lány fülét harapdálva.

-Robert, légy észnél, mi lesz ha valaki erre jár?

-Ugyan, ki járhatna erre, hiszen ez magánterület. Az íród otthon van, téged vár. Te meg dugóba kerültél és kicsit késel. Hm? – dünnyögte kéjesen, miközben kezei fáradhatatlanul kutatták a lány testét.

-Bear, helyedre! – kiáltotta, mire a kutya visszaugrott a terepjáróba. Robert pedig a Morris ajtaját nyitotta ki.

-De az a motoros, aki az előbb ment itt el... – próbált érvelni Julie.

-Az már elment, és ha jön vissza, akkor azt garantáltan hallani fogjuk, amilyen hangja annak a járgánynak volt. – válaszolt a férfi, miközben ujjai már a lány gombjaival küzdöttek. Julie kacsintva ült be a kocsiba.

-Figyelmeztetlek Robert, ez egy apró kis női autó!

Charlie a bokor takarásában el sem tudta hinni, hogy ekkora szerencséje van. Nem véletlen, hogy a fiatalúr ennyire repesztett, nagyon sürgős lehetett neki a lány szoknyája alá kerülni. Kár, hogy nem a motorháztetőn döntötte le a barátnőjét, mennyivel izgalmasabb képek készülhettek volna. Így már csak a kinti sorozat sejtetésére alapozhat a cikkben, amikor majd azt taglalja, mi mindenre kerítettek azok odabent sort.

Robert a csókolózásban kifulladva be kellett lássa, ez valóban egy apró kis női autó. Az ő hosszú lábaihoz mindenképpen. Ha gumiember lenne, akkor sem tudnának itt egy jót szeretkezni, úgyhogy beérte azzal, amire a hely szűke miatt lehetőségük volt.

Amikor egy kis idő múlva lehiggadni igyekeztek, szeretettel simított végig a lány arcán.

-Tényleg nem akarom, hogy egyedül menj oda. Elkísérlek és majd kint megvárlak Bear-rel. Az az alak is tudni fogja legalább, hogy felesleges rólad fantáziálnia, mi vigyázunk rád. Hm?

Julie pedig egy újabb csókkal köszönte meg a féltő gondoskodást.

Michael Connor a hatalmas ablaknál állva figyelte a ház elé bekanyarodó két autót. A kisebbikből a lány szállt ki, akinél ma este egy  halvány próbálkozásra gondolt. Aztán majd annak függvényében eldönti a továbbiakat. De akkor kinyílt a másik kocsi ajtaja és egy ismerős arc bukkant fel. Nocsak, az ifjú sztárpalánta. Ez vajon mit keres itt? A férfi következő mozdulata választ adott a kérdésére. Robert a lányhoz lépett és megcsókolta. Futó ismeretségnél jóval alaposabban.

Michael Connort sosem tartotta vissza, ha egy másik férfi territóriumában kellett vadásznia, Robert birtokló mozdulata csak még kívánatosabbá tette számára a lányt. Aki a gonosz gondolatokról mit sem sejtve mosolygósan lépdelt fel a teraszra.

Robert várakozóan álldogált a kocsi mellett. A bejárati ajtót figyelte. Mielőtt Julienak kopognia kellett volna, az ajtó kinyílt. Ezek szerint Connor látta, hogy megérkeznek. Julie hangját hallotta, ahogy elnézést kér a késésért, majd a férfi karcos hangját, ahogy közbevágva felőle érdeklődik. Julie már éppen válaszolni akart, amikor Robert ellökte magát a  kocsi oldalától.

-Jó estét Mr. Connor!

Hosszú léptekkel felsietett a lépcsőn és a lány mellé lépett.

-Amennyiben nincs ellenére, itt a kocsiban megvárnám Juliet. – és közben szúrósan figyelte a férfi összeszűkülő szemeit.

-Ó, ugyan. Fáradjon be Ön is – intett a nappali felé a férfi.

-Nem, nem. Nem akarok zavarni, Önök dolgoznak, és hát a kutyám is a kocsiban van, őt sem akarom magára hagyni.

-Hát, azt jól is teszi – mosolyodott el a férfi. -Az enyémek valahol kint lófrálnak és nem biztos, hogy örülnének a betolakodónak. – tette hozzá, és Robert úgy érezte már nem is a kutyákról beszélnek.

-Látja, jó is, hogy szóba hozta ezt – válaszolt Connor önelégült ábrázatát figyelve. Most hogy így találkoztunk, szeretném, ha a jövőben nem rendelné ki Juliet ide a házához. Mégis csak egy gyenge nő, ezen az elhagyatott helyen, még a kutyáktól is tart (gondolatban felrémlett előtte a vadul hancúrozó lány és Bear képe, és gondolatban bocsánatot kért tőlük ezért az apró füllentésért), nem szeretném, ha bármi, bárki megijesztené. Ugye ért engem, Mr. Connor?

-Hogyne, én megértem.  De ugye Ön is megérti, Mr. Pattinson, hogy a korábbi kellemetlen sajtóhisztéria után nem szívesen járok be a városba. Ha jól emlékszem, nem is olyan rég Önt se kímélték a firkászok, úgyhogy tudja miről beszélek.

-Tudom, Mr. Connor. És azt is, hogy én miről beszélek. Ez az utolsó alkalom, hogy Julie eljött ide. És amennyiben másképpen nem tudják megoldani, akkor sajnálatos módon kénytelen lesz más szerkesztőt találni.

Julie csak kapkodta a fejét a mind indulatosabb párbeszéd szereplői között. Robertnek ez az ultimátuma neki sem tetszett. Connor jó író. Ha a múltjában van is bármi árnyék, kell hogy legyen megoldás, de Robert abba nem szólhat bele, hogy kivel és hogyan dolgozzon. Már éppen szólásra nyitotta a száját, amikor az író váratlanul az asztalhoz lépett és egy papírlapot vett a kezébe.

-Nos, rendben. Ezen a címen hagyhat nekem üzeneteket Miss Damien. Örülök, hogy találkoztunk. – azzal hátat fordított és eltűnt a hátsó teraszra vezető ajtóban.

Julie harciasan fordult Roberthez.

-Nem engedem meg, hogy beleszólj, kivel és hogyan dolgozzam! Most alighanem sikerült vérig sérteni a kiadó legjobb ügyfelét és ezt biztosan az én nyakamba fogják varrni. Legjobb lesz, ha most hazamész és megvárod, amíg én is hazaérek. Aztán majd nyugodtan megbeszéljük a továbbiakat. Azzal ő is a hátsó terasz irányába indult.

Robert meglepetten és dühösen kapott a keze után.

-Nem, aranyom, most nem engedek. Tőlem minden csatánkat te nyerheted, de ebben az egyben most nem engedek. Együtt megyünk el és most! Connor valószínűleg pont erre a reakciódra számított, és te készségesen be is dőlsz a trükkjének. Julie, komolyan mondom, amilyen csodálatos, okos nő vagy, néha annyira naív libaként tudsz viselkedni.

Azzal a levegő után kapkodó felháborodott lányt maga után húzva a kocsik felé indult. Még alig léptek le a lépcsőkről, amikor a ház sarkánál két jól megtermett rotweiler bukkant fel. Robert máskor szívesen megcsodálta volna a gyönyörű példányokat, de a pillanat tört része alatt ismerte fel, hogy ezek a kutyák komolyan veszik a területvédelmező feladatukat. Belökte a lányt a kocsiba és mivel tudta, hogy a saját kocsiját már nem érné el, odébb tolta az ülésen és ő is bepréselte magát. Aztán már csak csak csendben fohászkodott, hogy Bear a helyén maradjon és lehetőleg csöndben. Hosszú percek teltek el, miközben a két kutya alaposan végigszaglászta az idegen kocsikat, majd a Volvo mellett mély torokhangon morogva adták Bear tudomására, hogy észlelték a jelenlétét.  Aztán a teraszra Connor lépett ki és gúnyos mosollyal magához füttyentette a kutyáit. Robert azért addig nem szállt ki, míg mogorva házigazdájuk az ajtó mögött el nem tűnt az ebekkel. Julie lelkére kötötte, hogy azonnal indul, és ő is beült a Volvo-ba. Bear azonban nem lihegett a hátsó ülésen.