A szerelem 4 keréken érkezik 24.

-Mikor kell költöznöd? – kérdezte a lányt.

Julie megrántotta a vállát.

-Robert, még nem mondtam igent.

-De igent szeretnél mondani, csak félsz, hogy ezzel engem bántasz meg – sóhajtott a férfi. –Julie, próbáld megérteni, amit most mondani fogok, mert nem biztos, hogy jobban is el tudom magyarázni, és nem akarom, hogy félreérts.

-Szeretlek. És mivel tényleg komolyan gondolom, amit minden alkalommal a füledbe suttogok, meg kell értsd, hogy ez nekem egy nagyon fájó döntés. De tisztában vagyok vele, hogy ez életed nagy lehetősége. És nincs jogom visszatartani téged. Megpróbálkozhatnék vele, talán hagynád is magad meggyőzni, aztán boldogtalan lennél és ez megmérgezné a kapcsolatunkat. Úgyhogy mondj igent!  És mondj nekem is igent arra a kérésre, hogy megpróbálsz mindent, hogy a köztünk lévő varázslat a távolság ellenére is megmaradjon. Én minden erőmmel ezen leszek, de biztosnak kell lennem abban, hogy nem menekülsz előlem, hogy ez a távolság neked is fájdalmas lesz és van visszaút. És főleg azt ígérd meg, ha időközben mégis úgy érzed, hogy a messzeség megöli benned az érzelmeidet, akkor én leszek az első, akinek szólsz, és nem idegenek fogják a képembe vágni váratlanul és megalázóan. Ha ebben meg tudunk egyezni, akkor sikerülni fog, tudom.

Julie egészen meghatódott a férfi szemeiben csillogó érzelmektől. Átnyúlt az asztal felett és végigsimított a borostás arcon.

-Robert, szeretlek. Ebben soha egy pillanatra ne kételkedj! És ígérd meg nekem, ha bizonytalanná válsz magadban, akkor te sem hagyod, hogy mástól kelljen ezt megtudnom.

Robert bólintott, felállt és magával húzta a lányt is. Aznap már nem beszéltek többet a párizsi állásról.

Néhány nap múlva Julie felmondott, majd még frissiben aláírta a Weegandnál a szerződését. Egy hónapot kapott, hogy itthon lezárja a dolgait, Párizsban lakást találjon és a költözködést is megoldja. Ezekben a zaklatott napokban nagyon nem hiányzott neki az a fokozott média-érdeklődés, amit a Connor birtokon készült fotók váltottak ki. Lassan már úgy érezte, hogy csak földre szegezett tekintettel járhat a városban. Robert teljesen elzárkózott a nyilvánosságtól, magánéleti kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni, így aztán a szerkesztők idétlen és bántó ötletelésekkel töltötték meg a bulvárhíradókat. A kiadónál szinte megkönnyebbültek, amikor a felmondását bejelentette. Nem kívánatos személlyé vált a napi sajtóban betöltött szerepe miatt, és mert ezzel akaratlanul is újra a Connor botrányra terelte a figyelmet. Félve indult a Weegand kiadó irodájába, arra számított, hogy ők is meghátrálnak, ott azonban bátorítóan tolták elé a papírokat. Minden csoda három napig tart – mondták, és néhány hét múlva be kellett lássa, van ebben némi igazság.

Utolsó együtt töltött estéjükön nem tudtak egymással betelni. Amikor késő éjjel Julie álomba merült, Robert a karjaiban tartotta, és lágyan simogatta a selymes hajzuhatagot. Életének legszebb és legfájóbb pillanatait ezzel a nővel élte meg, és most ki tudja, mikor láthatja legközelebb. Nem akarja elengedni! De nem is tarthatja vissza. Kettészakítja ez az érzés. Gyengéd mozdulattal rajzolta körül a lány száját, amivel az első szenvedélyes együttlétükkor csak azt a lényeges információt nem osztotta meg vele, hogy még sosem volt férfival. Azonnal rájött és megpróbált volna visszakozni, ha a lány erre kéri, bár lehet, hogy bele is halt volna, ha tényleg meg kell tennie. Az az este amúgy is a meglepetések estéje volt. Aztán, ahogy engedtek a rég elfojtott vágynak, már nem volt megállás. Utólag már csak reménykedni tudott benne, hogy elég gyengéd volt-e a testiséggel akkor ismerkedő lánnyal.

Most, amikor tinilányok sikoltoznak őrült dolgokat a fülébe a különböző rendezvényeken, és a gondosan megszűrt postát olvassa, Juliet olyan ritka kincsnek tartotta a maga tartózkodásával és nőies megadásával, ami csak a nagyon szerencsések jutalma. Ma sem tudja, mivel érdemelte ki ezt a nagyszerű teremtést, de szilárdan eltökélte, hogy a szerelmüket óvni fogja mindentől és mindenkitől. Aztán idővel olyan gyors egymásutánban követték egymást a hullámhegyek és völgyek, hogy szinte beleszédült. Julieval igazán nem volt unalmas az élet. És óriási szerencséjük volt, mert az utazások kivételével egymás közelében lehettek. De ez az új helyzet, aminek most futnak neki… Hát, ettől még nem nagyon tudta, hogy mit várjon.

Julie holnap elutazik. Ő pedig  néhány hét múlva a világnak egy olyan csücskébe utazik, amiről nem sokat tud. Persze, a nagypolitika híreivel tisztában van, a film sztoriját is tudja már kívülről, nagyjából az elképzelése is megvan a karakterről, akit játszani fog; de hogy az ott élők hogyan fogadják majd a stábot, ennek az egész őrült tervnek a kivitelezését mennyire nehezítik meg, hát azt még elképzelni sem tudta. Eleinte nagyon tetszett neki a gondolat, egy interjúban meg is jegyezte, hogy tökös dolognak tartja, amiért a forgatást mindenképpen eredeti helyszínekre viszik, de azért időnként éjszakánként arra riadt, hogy maszkos fegyveresek veszik körbe, és számára érthetetlen nyelven, de egyértelműen dühösen taszigálják. Ilyenkor izzadtan, kalapáló szívvel ébredt és csak abban reménykedett, hogy ezek az álmok nem válnak később véres valósággá.

Eddig minden ilyen ébredésére itt volt mellette az orvosság, Julie megnyugtató, ölelő karjai, puha teste, de mi lesz vele, ha a lány holnap felül arra a nyomorult repülőgépre? Nagyon szerette volna, önző módon – igen, ha a lány minden csábító ajánlat ellenére inkább vele marad, de egy pillanatig sem tudta hibáztatni azért, hogy nem így döntött.

Julie megmoccant a karjaiban és az ajkát kereste a sötétben. Robert pedig szenvedélyesen reagált. Most még itt van vele, és gondoskodni fog róla, hogy erre az éjszakára sokáig emlékezzen.

Másnap korán reggel Dean érkezett meg a hatalmas, sötétített üvegű Lexussal. Bátorító mosolyt küldött a lány felé, miközben a csomagjait pakolta be; aztán a csókokból kibontakozó, zokogó lányt besegítette a hátsó ülésre és a lassan nyíló kapun határozottan hajtott ki, hogy a reptér felé vezető útra forduljon. A kapu előtt leskelődő fotósok pedig megörökítették a  hatalmas csomagokat, a síró lányt és már küldték is üzeneteiket a friss hírekre váró megbízóiknak. „Robert Pattinsont sírva hagyta el az aktuális barátnője! Miss Damien összeomlott, miután szakított a hamarosan új filmje forgatásába kezdő színésszel.  A csalódott lány egyenesen Európáig menekült a fájdalom elől…”

Robert másnap a fejét fogva olvasgatta az újságokban és az interneten megjelent sok marhaságot. De hiába tudta az igazságot, a tényt, hogy a lány elment, ő is nagyon nehezen tudta elfogadni. Éppen ezért komoly erőfeszítéssel vetette magát a forgatási előkészületekbe, abban bízott, hogy a fizikai megterhelés kellőképpen lefárasztja ahhoz, hogy legalább az éjszakákat ne a lány meleg testének hiányolásával töltse. Ráadásul vele született önbizalomhiánya miatt sokszor kételkedett benne, hogy a forgatással járó fokozott fizikai megterhelésnek meg tud-e majd felelni. Mégis, milyen kínos lenne, ha a haza hőse nyápic anyámasszonykatonájaként tűnne fel a vásznon. Futott, súlyzózott, bokszolt, sokszor teljes menetfelszerelésben végezte a gyakorlatokat a legnagyobb melegben, hogy legalább egy kicsit felkészüljön az iraki sivatag poklára. Fájt a válla, kifordult a bokája, megzúzta a bordáit, és még tulajdonképpen el sem indult a sivatagi túlélőtúrára. De a dolog bevált, éjszakánként egyre kevesebbet tapogatózott az ágy túlsó, üres oldala felé.

Julie Párizsban a kiadó közelében bérelt egy csendes környéken apró kis lakást. Nem nagyon akart ő itt társasági életet élni, a pihenéshez pedig ez a kis kuckó tökéletesen alkalmasnak látszott. A kiadó olyan közel volt a lakáshoz, hogy egyelőre kocsit sem bérelt. Az első napokban a kollégákkal ismerkedett, főnöke nagy megelégedésére kész ötletekkel érkezett egyik legnevesebb írójuk könyvével kapcsolatban. Hamarosan személyesen is találkozhatott Michel Houellebecq-el, akiről Roberttől már sokat hallott. A férfi imádta az író munkáit és akaratlanul is sok segítséget nyújtott a lány munkájához. Az írónak is imponált ez a tájékozottság és hamarosan jó hangulatban beszélgettek a további munkáról.

Robert az Irakba való indulás előtt néhány nappal gondolt egy nagyot. Nem mehet úgy a világ végére, ráadásul egy olyan forgatásra, ami azért rejt magában némi veszélyt is, hogy ne találkozzon Julieval. Párizsba elég lehetetlen időpontban érkezett, de legalább a reptéren kevesen őgyelegtek, így aztán hamarosan már a bérelt kocsiban ült, és a kiadó épületéhez hajtott. A Robert Thomas névre foglalt kocsi francia márka volt, abszolút beleolvadt a parkolóban álló kocsik tömegébe. Késő délután volt már. A kocsiból felhívta az iroda recepcióját, ahol megerősítették, hogy Miss Damien még dolgozik;

így aztán várt türelmesen. Aztán egyre türelmetlenebbül. Már éppen arra gondolt, hogy mégiscsak kiszáll, és a recepcióra kéreti a lányt, amikor a lustán szétcsúszó ajtókban a főbejáratnál Julie karcsú alakja tűnt fel. Vidáman nevetgélve egy alacsony, kopaszodó, ötven körüli, jól öltözött férfiba karolt és egy hatalmas, elegáns autó felé vették az irányt. A férfi udvariasan nyitotta a lány előtt az ajtót, majd vidáman fütyörészve megkerülte a kocsit és ő is beszállt. Robert sóbálvánnyá meredve nézte a jelenetet. Ez meg ki a franc? Az első sokkot követően arra gondolt, a pasas valahonnan ismerősnek tűnik, de bárhogy kutatott emlékei között, nem ugrott be senki azok közül, akikkel az elmúlt években kezet fogott.

Julieval minden nap beszéltek. Igaz, néha csak perceket, de ezek a percek őszinték, szenvedélyesek és emlékezetesek voltak. A számára. És soha egyetlen pillanatig nem gondolta, hogy a lány közben mással kavarhat. Az nem létezik, hogy ez  a … nem akarta ismeretlenül bántani a pasit, de hát mit tud nyújtani Julienak, amit ő nem? Mondjuk a jelenléten kívül. De hát most már ebben sincs hiány, itt van, csak hogy tudná ezt Julie tudomására hozni? Amíg ezen gondolkodott, az elegáns Mercedes kigördült a parkolóból, és eltűnt a sarkon. Robert sóhajtva beprogramozta a GPS-be Julie címét. Talán már a kapu előtt összefutnak.

Az angol nyelvű program nagy segítség volt, és Robert hamarosan egy csendes kis utcában próbált parkolóhelyet találni. Most örült, hogy Julie gyakoroltatta vele a parkolást, mert nem akarta szem elől téveszteni az épületet, de ugyanakkor az utcán sem akart ácsorogni. Egyre türelmetlenebbül lesett mindkét irányba, de az elegáns kocsi csak nem akart felbukkanni. Lassan leszállt az este, és kb. két óra elteltével a Marcedes fordult be a sarkon. Robert lejjebb csúszott az ülésen. A Mercedes szerencsére nem is bajlódott parkolóhely-kereséssel. A férfi kiszállt, udvariasan kisegítette a lányt, aztán egy kézcsókkal távozott. Robert abban a pillanatban nyitotta ki a kocsi ajtaját, ahogy a vezető gázt adott.

-Julie! – halkan szólt a lány után, aki a kulcsait keresgélte a táskájában.

A táska nagy csörrenéssel ért földet, és a következő pillanatban a lány már Robert nyakában csüngött.  A viharos üdvözlettől megrészegült férfi már legszívesebben berúgta volna az ajtót, de Julie ujjai szerencsére rátaláltak a kulcscsomójára és benyitott a házba. Robertet az ingénél fogva húzta magával és hamarosan már a lakásban voltak. Az ajtótól egyenesen a hálószobába botladoztak, miközben a rajtuk lévő ruhák nagy részétől is megszabadultak. Aztán már csak a szenvedélyük számított. Kis idő múlva Robert elhaló hangon sóhajtott bele Julie fülébe: -Szia!

A lány pedig kuncogva köszönt vissza. –Szia!

Ó, Róbert! – csak egy kicsit jöttél volna korábban! – mormolta a lány, miközben a férfi kulcscsontját csókolgatta.

-Ó, igazán? Korábban?  Miért, talán be akartál mutatni a lovagodnak? – kérdezte egy kicsit csípősebben a férfi.

-Igen. Pontosan. De honnan tudod?  - csodálkozott rá a lány.

Robert tátott szájjal nézett rá.

-Csak nem komolyan gondoltad, hogy bemutatsz annak a kis piperkőc majomnak, aki hazahozott? Miután… - és itt az órájára nézett – két órát elvett az életemből.

-Két órát az életedből? – nézett rá kerek szemekkel a lány. -Csak nem azt akarod mondani, hogy két órája itt dekkolsz a ház előtt? Miért nem hívtál fel?

-Hát, igazából már sokkal régebben dekkolok, csak előbb az irodád előtt, aztán itt. Meg akartalak lepni, aztán én lepődtem meg, amikor kart karba öltve érkeztél és távoztál a hős lovaggal. Julie, komolyan… egy ilyen öregedő playboyra cserélsz le engem? – húzogatta meg játékosan a lány haját, miközben csípőjével félreérthetetlen mozdulatot tett.

Julie komolyan nézett rá, a féltékenység szikráit lesve, aztán a férfi vidám szemeit látva egy forró csókkal köszönte meg, hogy nem rontja el ezt a csodás estét holmi teljesen felesleges féltékenységi jelenettel.

-Robert, holnap is itt leszel még velem? – kérdezte vágytól homályos szemekkel.

-Itt leszek, kicsim – bújt hozzá a férfi.

-Akkor nagy napod lesz, bemutatlak a kis piperkőc majomnak. Akit egyébként Michel Houellebecq-nek hívnak. – nyújtotta ki Julie csúfolódva a nyelvét.

Robert úgy döntött, ezt az információt ráér később is feldolgozni, most inkább a már ősidők óta hiányolt bársonyos bőr tulajdonosába feledkezik.

A hajnali derengésben Robert korgó gyomorral ébredt. A gépen evett utoljára, aztán a várakozás egyre idegesítőbb idejében már nem is foglalkozott vele, hogy majd éhen hal. Amikor meg Julie végre felbukkant, hát kinek jutott volna eszébe a hasával foglalkozni, amikor más testrészei éppen kielégíthették étvágyukat. De most már ideje lenne valamit enni, mert konkrétan az ájulás határán állt. Ahogy a takaró alá lesett, ez az utóbbi állítás több szempontból is értelmet nyert. Mocorgására Julie szeme is kipattant és Roberthez simulva pajzán mosollyal nyugtázta a tettrekész fegyver bársonyos érintését.  A takarót lerúgta magukról, és puha érintéssel simogatta az elmúlt hetek alatt kifejezetten kiszálkásodott testet. A sok edzésnek már látszott az eredménye, a férfin egy gramm felesleg nem volt. Robertnek nem kevés áldozatba kerülhetett a tengerészgyalogos külső. Nevetgélve gondolt az egyre gyakrabban eszébe villanó katonai hasonlatokra. Hol is tartott az előbb? Aha, szóval hősünk fegyvere harcra kész. Amikor azonban a fegyver olajozásába kezdett volna, a férfi gyomra hangosat kordult. Nevetve nézett az éhezőre:

-Nocsak, itt valakinek most úgy látom földhöz ragadt vágyai támadtak.

Robert bocsánatkérően vigyorgott.

-Már az idejére sem emlékszem, mikor volt, amikor egy jót ettem. Ez után az éjszaka után meg már tényleg farkaséhesnek érzem magam. Könyörülj meg rajtam és ígérem, bőségesen kárpótolni foglak.

Az apró konyhában Robert a pulton ücsörögve nézte, ahogy a lány gyors mozdulatokkal egy nagy adag, aranyló tojásrántottát süt, amibe sorra szórta bele a sonkát, paprikát, paradicsomot. Amikor elkészült, sajttal gazdagon megszórta és a tányérokkal a nappali felé riszált. Robert a kávésbögrékkel a nyomában kocsányon lógó szemekkel követte. Majdnem megingott a lány formás lábait nézve.   Amikor az utolsó falat is elfogyott, elégedetten vigyorogva fordult a lányhoz:

-Csak álmodtam, hogy be fogsz mutatni Houellebecqnek?

Julie elmosolyodott.

-Nem álmodtad. A lovagom, ahogy voltál szíves tegnap este fogalmazni, ő maga volt személyesen. A legújabb könyvén dolgozunk, és hát munka közben néha személyes témákra terelődött a szó, és egy ilyen alkalommal megemlítettem neki, hogy nagy rajongója vagy.

-Akkor esetleg megbocsátom, hogy tegnap megszöktetett előlem. Tényleg, hova tűntetek a kiadó elől? Mire észbe kaptam, hogy kövesselek titeket, már el is tűntetek. Így aztán jobb híján ide jöttem, hogy itt várjak rád és közben válogatott kínzásokat találtam ki, amikkel majd megbosszulom a hűtlenségedet. Hidd el, sokat tudok a témáról.

Julie nevetve bökte meg a férfi mellét.

-Válogatott kínzások, hm?

-Direkt engedetlen, hűtlen, csapodár, férfibosszantó nőszemélyek számára – sóhajtott a férfi, miközben fürge ujjakkal gyűrte fel a lányt takaró férfiing alját.

-Ez az én ingem?! – állt le egy pillanatra csodálkozva. –Te lenyúltad az egyik ingemet? Nos, akkor ezt is meg kell torolnom – mormolta bele a lány egyre forrósodó bőrébe.

Julie borzongva simogatta a férfi fejét. Tényleg, nemsokára forgatni kezd, és újra megszabadítják majd ettől az örökké kócos selymes hajtól. Kár érte! Aztán már csak az ujjakra figyelt, amik ismét egy álomvilágba repítették.