A szerelem 4 keréken érkezik 25.

Az elegáns belvárosi étteremben az ebédre várva az író kíváncsian figyelte a fiatalok testbeszédét. Ahogy egymáshoz szóltak, ahogy látszólag véletlenül megérintették egymást, ahogy egymás felé hajoltak vagy csak a szemük összevillant... mind, mind egyértelműen meséltek a köztük ezer fokon égő szenvedélyről. De valami másról is, ami a pillanatnyi lángolásnál jóval több. Amikor Julie felhívta, hogy szeretne neki valakit bemutatni, aki nagy rajongója, először szeretett volna kitérni a dolog elől. Aztán a lány elárulta neki, hogy amerikai barátja színész és rengeteget beszélgettek már régebben a könyveiről, tőle jutott nagyon sok információhoz, és ez felkeltette a kíváncsiságát. Meglepte, hogy a fiú valóban milyen jól ismerte a munkásságát és ezzel tagadhatatlanul kivédte a kezdeti ellenállását.

Hamarosan már olyan elmélyülten beszélgettek könyvekről, történetekről és filmekről, mintha régi ismerősök lennének. Julie-nak már kedvesen emlékeztetnie kellett őket, hogy ő is itt van, de lassan vissza kell induljon az irodába. Így aztán rendeltek és kicsit hétköznapibb témák felé terelték a beszélgetés fonalát.

Julie. Ez a fiatal nő tíz perc alatt hódította meg őt is az intelligenciájával és beleérző képességével. A szakmai rátermettsége teljesen nyilvánvaló volt. Azt, hogy milyen csinos, csak ezek után állapította meg róla. Még az is eszébe jutott, hogy udvarolgat neki és a munkakapcsolaton kívül megpróbál férfiként is hatni rá. Hát, most őket elnézve, erre az esély alighanem a nullával egyenlő. De nem is baj, legalább nem csinál hülyét magából ismét. Nem is olyan régen szakított a barátnőjével, aki természetesnek tartotta, hogy miközben róla az utolsó fillért is leimádkozza, a háta mögött egy fiatalabb pályatárssal csalja. Tanulhatott volna a dologból, hogy a jóval fiatalabb nőkkel a jövőben óvatosabb legyen. De hát ez a gyengéje, már Martha is ezért vált el tőle. Meg talán azért is, mert soha nem nézett úgy a feleségére, mint ez a hollywoodi szépfiú Juliera.

Irigyelte őket. Fiatalok, szépek, tehetségesek, sikeresek és mindezek kiegészítéseként még  szerelmesek is. Ennél boldogabb időszak talán nem is lesz az életükben.

Robert elgondolkodva figyelte az író kutató és néha elmélázó tekintetét, amivel kettőjüket vizslatta. Csak nem? Ő is Juliera hajtott volna? Bár a férfi szemében az a vidám szikra inkább a kíváncsiságot, mint a vetélytárs bosszúságát leplezte. Aztán beszélgetni kezdtek és érezte, hogy a férfi egyre barátságosabb, közvetlenebb lesz vele. A kezdeti távolságtartása leolvadt róla, és hamarosan ott ült előtte az ember, akinek a keze alól azok a fantasztikus írások megszülettek. A korábbi munkáiról beszélgettek és Robert lelkesen ecsetelte, hogy mennyire filmre vihetőnek tartja mindegyiket. Főként a legutóbbit, A térkép és a táj címűt, amelyben a főhős szűkszavú művészember, aki sikeres lesz, aztán visszavonul és meghal, miközben ismeretséget és talán barátságot is köt magával az íróval.

„Minden kétséget kizáróan a könyv egyik legérdekesebb pontja, hogy Houellebecq saját magát teszi meg az egyik fontos mellékszereplővé. A végkifejletben kibomló - igencsak keserű - ars poetica mellett ez ugyanakkor elegáns ujjmutatás is az olvasóközönség felé: a fickó szándékosan rájátszik a körülötte kialakult, sokszor rosszmájú szóbeszédekre, és a könyvbeli írót egy iszákos, zavarodott és érzéketlen hülyének festi le, aki azért költözött Írországba, hogy már délután ágyba bújhasson az altató és egy üveg bor társaságában. „(Farkas Péter)

Az írónak érezhetően imponált Robert tájékozottsága és lelkesedése, így aztán az ebédidő szinte elszaladt. Julie már visszament az irodába. amikor ők még elmélyülten beszélgettek. Aztán egy vaku villant, majd még egy és Robert nagyot sóhajtva az előbbi kinyílt természetes emberből azonnal zárkózott, begubózott bujdosóvá vált, aki sapkája és napszemüvege takarásában igyekezett elrejtőzni a kíváncsi szemek elől. Houellebecq együttérzően ajánlotta fel, hogy segít eltűnni neki a városi forgatagban, mielőtt a Twitternek „hála” fotósok serege szegődne a nyomába.

Majd egy órás rögtönzött autós városnézés után az író kirakta Robertet a ház előtt és elbúcsúzott. Robert elgondolkodva dőlt le pihenni. A sors fura fintora, hogy sosem volt érzéke a francia nyelvhez, mondhatni, hogy nem ez a nyelv volt az erőssége a suliban és mégis meg van veszve a francia filmekért, az irodalomért, a kultúráért, a tájért, az ételeikért és most már ezért a francia gyökerekkel rendelkező lányért is. Csodás ajándék az élettől és Julietól, hogy találkozhatott ezzel a kimondhatatlan nevű íróval, aki a bizalmába avatta és beszélt neki az előkészületben levő legújabb munkájáról is. Érezte, hogy ez az eddigi legjobb írása lesz, és ha ez is annyira filmre termett alkotás, mint a korábbiak, akkor ő bizony ott akar lenni, amikor a megvalósításra sor kerül.

Julie hazaérve a férfit a kanapén találta. Feje alá egy párnát gyűrt, fehér póló és a szakadt térdű farmer volt rajta. Az ebédnél viselt ing a kanapé mellett hevert. Egyik lába nyújtva túllógott a kanapé karfáján, a másik felhúzva. A lány vidáman nézegette a meztelen lábujjakat. Ezen a pasin még ez is hosszú – mosolyodott el a némiképp pajzán gondolatra. Egy mellére borított könyvvel mélyen aludt, fél karja lelógott a szőnyegre. El fog zsibbadni – gondolt rá és odalépett, hogy megigazítsa. Olyan szeretet öntötte el a nyugodt, hétköznapi jelenet láttán, hogy majdnem sírva fakadt. Holnap el kell utazzon és talán hetek telnek el, mire újra láthatja. Már kezdett kételkedni a döntése helyességében, amivel e mellett az állás mellett döntött. Olyan nagyon hiányzott Robert a mindennapjaiból. Már nem volt biztos benne, hogy a szakmai sikerek megérnek ekkora áldozatot. Gyengéden felemelte Robert kezét és egy csókolt lehelt a tenyerébe, majd a combjára fektette. Ahogy el akart fordulni, a férfi utánakapott.

-Maradj itt egy kicsit! – motyogta csukott szemekkel.

Julie a lehunyt pillákat nézte ahogy a kanapé mellé térdelt. Olyan, mint egy kisfiú ezekkel a nyugodt vonásokkal, a szemeit árnyékoló hosszú pillákkal. Csak az állán sötétlő borosta nem illett a kisfiús archoz. Végighúzta a kézfejét a férfi állán, aztán ujjával a póló kivágásába akaszkodott. Robert ádámcsutkája szinte cigánykereket vetett az érintése alatt, de a szemét makacsul csukva tartotta. Julie a vállára hajtotta fejét. Hosszú percekig csendben hallgatták a lélegzetük zenéjét. Aztán a férfi keze felemelkedett és megcirógatta Julie arcát.

-Holnap korán reggel indulnom kell. És talán életemben először nem izgat fel a gondolat, hogy kezdődik a forgatás. Nem is akár hol. Őszintén szólva talán még félek is. Nem a feladattól, nem, attól talán már soha többé nem fogok. David a lehető legjobb iskola volt, hogy a szakmai félelmeimmel elbánjak. De egy ideje annyi marhaságot álmodom Irakról, hogy legszívesebben ragaszkodnék hozzá, hogy ne ott forgassunk. Persze, akkor alighanem repülnék is, de valahogy még az sem bántana. Azt hiszem. Van egy rossz érzésem ezzel az egésszel kapcsolatban. Meg sem tudnám mondani, hogy mi, csak állandóan ezzel álmodom és ez zavar, mert nem jók ezek az álmok.

Julie komolyan nézett rá. Hirtelen nem tudta mit mondhatna. Vigasztalni kéne talán, de mit lehet mondani egy ilyen helyzetben. Hogy nem lesz baj? Ezt senki nem garantálhatja.

Már éppen meg akart szólalni, amikor a férfi hirtelen elengedte és megszólalt.

-Elég a komor gondolatokból, ma este nem vesztegetjük az időnket ilyen felesleges és haszontalan dolgokra. Szeretni akarlak asszony, de előtte enni kérek, mert ti franciák csupa olyat tesztek az asztalra, amitől csak egyre éhesebb lesz az ember.  És a következő pillanatban távoli dörgésre emlékeztető hang hallatszott a fehér póló alól. Julie nevetve tápászkodott fel.

-Oké, ha a boros kakas megfelel, újabb francia remekkel ismerkedhetsz meg. Jól lakatlak, de meg nem tömlek, nem szeretném, ha aztán a teli hasad akadályozna a testmozgásban.

Robert kacsintva  nézett rá.

-Érdekes szóhasználat volt kedvesem. Nos, én ugyanezekkel a szavakkal felelnék is rá, csak a szórenden változtatnék, ha nem győzne bennem az úriember a szabadszájúságom felett.

Julie pirulva pakolászott a hűtőben. Jól esett neki a kiáramló hideg, miközben máris vizualizálta maga előtt a férfi által ki nem mondottakat.

„Coq au vin” – emelte le a fazékról Julie egy teátrális mozdulattal a fedőt. Erősen reménykedett benne, hogy a kissé átvariált recept is nyújtja majd azt a gasztronómiai élvezetet, amit az eredeti felséges étel. Robert lelkesen szimatolva nézett bele az edénybe. Az illatfelhő és a látvány máris beindította a nyálképződését. Kicsit sokáig tartott, mire elkészült, de mint annyi minden, ez is alighanem megérte a várakozást. Kibontotta a bort, amit hazafelé vett, közben Julie tálalt. Kis idő múlva jóllakottan dőlt hátra.

-Ez isteni volt! Most már be merem vallani, hogy szárnyasból eddig csak a melle húsát ettem, mert soha nem szerettem a csontokkal bajlódni. De változom ebben is, mert imádtam leszopogatni a csontokat.

Amikor a hallgatag Juliera nézett, először nem is értette a tekintetét, aztán elmosolyodott.

-Julie!?

A lány mintha álomból ébredt volna. Az eltelt percekben szeme itta a látványt, a jó étvágyú férfit magával szemben, azokat a hosszú ujjakat, ahogy a szaft csorgott rajtuk és leginkább a férfi száját, ahogy lenyaldosta az ujjait. A látvány olyan erotikus volt, hogy percek óta csak a saját sóhajait hallotta zúgni a fülében és a hideg meg a meleg felváltva futkározott a gerince mentén.

-Hm? Kérsz még? – kérdezte, mire Robert jelentőségteljesen az üres tálra nézett.

-Julie, ébresztő! Mi van veled? Hiszen elpusztítottuk az egészet. Illetve hát leginkább én pusztítottam, nem is gondoltam, hogy ennyire éhes vagyok. Vagy egyszerűen csak csodás szakácsném van, akinek a főztjének nem tudtam ellenállni. Úgyhogy hálám kifejezéseként vállalom a mosogatást – jelentette ki nagylelkűen.

De erre nem volt szükség, mert pillanatok alatt eltüntették a romokat, a mosogatógépbe pakolva az edényeket. Robert az utcára nyíló ablaknál állt és gondolkodott.

-Szerinted, ha lemegyünk egyet sétálni, kerülhetünk itt a környéken bajba?

Julie mellé állt, átölelte a derekát, és a csendes alkonyatot nézték, ahogy a Szajna fölött a pára még sejtelmesebbé teszi az éppen meggyulladó lámpafényeket.

-Szerintem nyugodtan járhatunk egyet.

Lassan ballagtak egymást ölelve és mindketten a gondolataikkal voltak elfoglalva. Julie nehezen tudta elfogadni, hogy még néhány óra és el kell válniuk, Robert pedig a szüleire gondolt, akiktől el sem búcsúzott a forgatás előtt. Lehet, hogy London felé kéne tennie egy kitérőt. Soha nem lehet tudni, mégiscsak Irakba tart, nehogy úgy alakuljon az élet, hogy meg sem tudta őket ölelni. Eredetileg az indulás előtt két napot szánt arra, hogy otthon elrendezze a dolgait,ebből egyet igazán rászánhat az otthoni búcsúra. Beart most kivételesen Marcus vállalta. Odaköltözik a házba és remélhetőleg nem csinál belőle bohémtanyát, mire hazaér.

Érezte, hogy a karja közt a lány megreszket. Lehűlt az idő. Itt az ideje, hogy felszítsák a lángot, aminek a melege most hetekre ki kell tartson.  És elindultak hazafelé. 

Robert leheletfinoman megsimogatta Julie arcát és csendben kiosont a hálószobából. Nem akarta, hogy a búcsú könnyes és fájdalmas legyen. A kocsi mellett toporogva azonban hiába tapogatta végig a zsebeit. A kocsikulcsok! Hirtelen bevillant a mozdulat, amivel szinte otthonosan az előszobai kisasztalra dobta legutóbb. Sóhajtva visszaindult a bejárat felé. Julie az ő ingében és egy lötyögős farmerben (jé, ez is itt maradt? – ismerte fel a kedvenc nadrágját a lányon) állt az ajtóban, kezében a slusszkulcs fityegett.

-Meg akartál szökni? – kérdezte tompa hangon.

Robert vállat vont.

-Mindegy, hogy én mit akarok, mert látod, a sors nincs velem közös nevezőn.

A lány odadobta neki a kulcsot.

-Akkor menj! – és visszalépve becsapta a férfi orra előtt az ajtót. Robert fejét a hűvös fának támasztva nagyot sóhajtott. Odabentről halk zokogás hallatszott.

-Julie, ne csináld ezt! Nyisd ki! Csak meg akartam könnyíteni a búcsút. – motyogta a masszív ajtónak. Már éppen fel akarta adni a hiábavaló várakozást, amikor az ajtó résnyire kinyílt. Julie könnyes arca jelent meg a nyílásban.

-Ne haragudj, pedig annyira megesküdtem magamnak, hogy nem fogok hisztizni, de őszintén, te mit éreztél volna, ha arra ébredsz, hogy nekem hűlt helyem? Hm? Tudom, hogy nem mehetek ki veled a reptérre, de legalább itt megölelhettél volna még utoljára.

-Julie, te is tudod, hogy nekem is ugyanúgy fáj, hogy el kell menjek. És remélem, emlékszel még erre a mámoros éjszakára, amikor végig a karomban tartottalak. De ezt az élményt nem óhajtom senkivel megosztani, egy lesifotóssal meg végképp nem, úgyhogy úgy gondoltam, jobb, ha gyorsan összekapom magam és elmegyek, amíg még férfiasan el tudok menni. Ne bántsuk egymást kincsem, enélkül is elég szar lesz a következő néhány hónap. Szeretlek! – Azzal előrehajolt és egy csókolt lehelt a lány szájára, aztán határozottan megfordult és a kocsi felé indult. A visszapillantó tükörben pedig addig figyelte a lány alakját, amíg a sarkon be nem kanyarodott a reptér felé vezető útra.