A szerelem 4 keréken érkezik 29.

Már jócskán benne jártak a délutánban, amikor Robert felébredt. Az első gondolata az volt, hogy csak álmodta, hogy Julie kezét fogva aludt el. Aztán körülnézett és az álmát kísértő sivár kőfalak helyett megnyugodva ismerte fel a hálószobáját. Julie ugyan már nem feküdt mellette és ezt először kicsit rossz néven is vette, de aztán hallotta odakintről a felharsanó nevetést és elmosolyodva felült. Otthon vagyok! - gondolta és talán életében először érezte, hogy ez mekkora adomány.

A társaság a nappaliban helyezte magát kényelembe. Claire éppen azon nevetett, milyen vicces volt Rob, ahogy a szabadulása utáni első itthoni pillanataiban láthatóan felhúzta magát Marcus lenge, alsónadrágos megjelenésén.

-Hát, eszembe jutott pár gorombaság, amikor egy szál gatyában jelent meg az ajtóban, rögtön a szerelmem mögött – szólalt meg a háta mögött az emlegetett. –De igazából az a tekintet, amit a nővéremre vetett, az volt vérlázító – nevetett fel Rob és egy puszit nyomott Liz feje búbjára.

-Jól van tesó, most már tudom, ki az igazi erkölcscsősz a családban – vágott grimaszt Lizzy, miközben megpaskolta maga mellett a kanapét, jelezve, hogy az öccse üljön le melléje.

-Julie hol van? – nézett körül a férfi.

-Orvoshoz ment, egy ideje nem érezte jól magát, de már hamarosan itt kell legyen – adta meg a kért felvilágosítást Stephanie. És mintha csak erre a bejelentésre várt volna, az ajtó kinyílt és Julie lépett be rajta. Szeme azonnal Robert arcára siklott és az addigi gondterheltséget egy szikrázó mosoly váltotta fel.

-Felébredtél? – kérdezte és mögé sietve egy puszit nyomott az arcára.

-Igen, fel. És nagyon magányosnak éreztem magam egyedül. – nézett rá árnyalatnyi szemrehányással a szemében a férfi. Aztán felnyúlt, hogy a lány kezét magához húzza, de a mozdulat közben elakadt és egy fájdalmas grimasszal visszahúzta a karját.

-Megsérültél? – nézett rá ijedten Richard.

-Nem, ez nem odakint történt. Még itthon becsípődhetett egy ideg, és még mindig vannak mozdulatok, amiket kétszer meggondolok, hogy megpróbálkozzam-e vele. Nem akartam ezzel az aprósággal orvoshoz menni, de lehet, hogy most már nem ártana – sóhajtott Robert, miközben a vállát próbálta tornáztatni. Julie finom mozdulatokkal gyengéden masszírozta a vállát, miközben a tekintete elkalandozott. Hogy a fenébe mondja meg Robertnek és főleg mikor?

Claire a szemközti ülésről Julie arcát figyelte. Valamit titkol a fiam elől, de mi lehet az? És mennyire fogja ez a szerencsétlent megviselni? Meg tudta volna fojtani a lányt, amiért ezeket a békés perceket hamarosan fel fogja kavarni. Ebben olyan biztos volt, hogy a feszültség, mint valami petárda robbant szét benne.

Richard meglepetten nézett rá. Ismerte már annyira a feleségét, hogy a teste rezdüléseiből megérezze a hangulatváltásait. És itt most valami vihar volt kitörőben.

-Fiam! – szólalt meg. –Életem egyik legboldogabb perce, hogy épségben visszakaptunk, de sajnos úgy jöttünk el otthonról, hogy nem ártana minél előbb hazatérni. Úgyhogy ha nem haragszol, holnap reggel mi visszarepülünk. Lizzy, te is velünk tartasz?

Claire megütközve nézett rá. Most akar hazamenni, amikor itt valami súlyos dolog lappang Julie viselkedése mögött? De a fia közben már mosolyogva válaszolt az apjának, így ő kénytelen lesz a távolból szurkolni, hogy a megérzései most kivételesen cserbenhagyják.

Stephanienak hála, hamarosan fejedelmi lakomával csöngetett be egy éttermi küldönc. A bőséges vacsora után pedig mindenki a szobája felé vette az irányt. Robert szülei, nővére és Marcus együtt utaznak vissza korán reggel Londonba, Steph és Dean is elköszöntek, így aztán végre kettesben maradhattak a becsukott hálószoba ajtó mögött.

Julie már éppen döntésre jutott magával, hogy jobb, ha nem halogatja a dolgot, amikor a férfi karjai átölelték, és ezzel a gondolatait egészen más irányba terelték. A mosoly, amivel  Robert az előbb odakint búcsúzkodott, egy pillanat alatt csapott át vágyba. Hosszú volt a forgatás miatti távollét, az utolsó napok feszültsége pedig most ebben a formában is kitörni készült. Ahogy az ágyra hanyatlottak és mohón csókolóztak, Julie csak a férfi arcát látta, ahogyan a benne tomboló érzések kiülnek a vonásaira. Mindig jóképű, sőt szinte fájóan szép férfinak látta, de ezekben a pillanatokban  úgy érezte, soha az életben nem lehet más férfi az életében, történjen köztük bármi is. A lány bőre szinte lüktetett Robert érintései alatt, aki olyan elsöprő magabiztossággal vezette az önkívület felé, hogy ha akart se tudott volna ellenállni neki. De nem akart. Már nem uralta a testét, reszketve, remegve, a kéjben felolvadva várta, hogy az édes gyötrelem feloldozást nyerjen. Amikor Robert beléhatolt, úgy érezte még soha semmi nem volt ilyen természetes és tökéletes, mint ahogy kettőjük teste összeolvadt. De ahogy a férfi a fülébe suttogott:  -gyere velem, baby! – a lány megfeszült és a robbanás pillanatát megmérgezte a gondolat,hogy  nem volt őszinte a férfival. Mielőtt ezt a csodát átélték, meg kellett volna mondania. Nem tehet úgy, mintha nem lenne semmi gondja.

Robert kifulladva feküdt a lány mellén, a fájdalomcsillapító és a vacsorához megivott bor egy kicsit eltompította a vállát hasogató fájdalmat. De ami ennél is jobban fájt neki, hogy nem érezte a lányban azt az önfeledtséget, amit az eltelt hetek után természetesnek tartott volna. Ő már a hazatérése első percei óta ezt a pillanatot várta,a lány pedig mintha lélekben nem is itt járna.  Amikor az egyik mozdulatnál felszisszent a karjába szúró fájdalomtól, Julie legszívesebben abba is hagyta volna a dolgot. Na, ennyit a sok álmodozásról, amikor heteken át ezek az elképzelt szenvedélyes ölelkezések tartották benne a lelket. Nem, azt azért nem állítaná, hogy Juliet hidegen hagyták a csókjai, de valahogy olyan tartózkodás, szinte már merevség volt benne, amit nem tudott hogyan értelmezni. Tudta, hogy rá kéne kérdeznie, de tudta azt is, hogy most aligha kapna rá őszinte választ; a sumákolást meg végképp nem akarta hallani.

Nagyot sóhajtva elhelyezkedett a maga térfelén és várta, hogy Julie hozzábújjon, hogy legalább a teste megnyugtassa, rémeket lát. Talán csak a titokzatos betegsége miatt ilyen – nyugtatta magát. És erről eszébe jutott, hogy még azt az információt sem a lánytól tudja, hogy orvosnál volt. Mi a baja? Nem mondta, az este folyamán meg nem nagyon volt olyan helyzet, amikor erre rákérdezhetett volna. De nyilván fontos dolog, ha képes volt elmenni itthonról kevéssel azután, hogy ő hazatért.

És közben rá kellett ébredjen, hogy hiába várja Julie hozzábújó testét, a lány a túlsó oldalra fordulva elaludt.

Julie legszívesebben sírni tudott volna. Ezeket a gyönyörű perceket is képes volt tönkretenni a titkolózásával. Egyszerűen nem tudta magát teljesen elengedni, mert minden pillanatban az a pici élet járt a fejében, ami ott dobog a szíve alatt, és akinek a létezése most mindent a feje tetejére állít majd. Ráadásul fogalma sem volt róla, hogy kezdjen bele. Valami homályos félelem azzal tartotta sakkban, hogy tönkreteszi  a szerelmüket ez a váratlan esemény, és képtelen volt elébe menni a végzetnek. Pedig Robertnek joga van tudni a dologról, meg arról is, ha végre döntésre jut majd, mihez kezdjen ezzel az egésszel. De nem találta a szavakat, amikkel a férfi felé fordulhat és kitárhatja neki a lelkét. Érezte, hogy Robert arra vár, hogy hozzásimuljon, de képtelen volt tovább játszani a nemtörődöm szerelmest, így aztán mindkettőjüket büntetve maradt a saját térfelén és alvást színlelt. Csak akkor fordult a férfi felé, amikor az egyenletes légzése elárulta, elaludt.

Robert hajnalban arra ébredt, hogy Dean kocsijának motorja felbőg és kihajt a kapun. Akkor most indultak el a reptérre – gondolt a családjára. Imádta őket, de most jó volt egy kicsit magukra maradni, mert a tegnap este után nagyon úgy érezte, hogy van valami, amit tisztázniuk kell. Csak még fogalma sem volt róla, hogyan vegye rá Juliet, hogy mondja el, mi a baja. Aztán arra gondolt, talán csak a felbukkanása okozta sokk volt sok a lánynak. Hát, erről most könnyű lesz megbizonyosodni – mosolyodott el, és az éjszaka során mégiscsak hozzábújó lányról gyengéden húzni kezdte a takarót.

Julie egyszerűen nem akart felébredni. Annyi magányos éjszaka után ez csak álom lehet, ahogy Robert ujjainak ismerős cirógatását érzi. Aztán ezek az érzések kezdtek nagyon is valóságosak lenni, és amikor már a saját nyögését hallotta, kipattant a szeme. Robert szenvedélytől fátyolos tekintete fogva tartotta az övét, miközben nyelvével egyre feljebb és feljebb kalandozott a lány testén. Aztán fél karjára akart támaszkodni a lány feje mellett, de ez a mozdulat újra a már társául szegődött fájdalommal párosult és felnyögött. Nagyot sóhajtva a hátára gördült.

-A francba, el kell mennem egy orvoshoz, ez így nem mehet tovább!

Julie fölé gördült és lábát átvetve a csípője fölött, gyengéden gyúrni kezdte a fájó testrészt.

-Szólj, ha fáj, akkor inkább abbahagyom! – suttogta, miközben előrehajolva csókot nyomott a férfi szájára.

-Ez a finom gyúrás még jól is esik, nyugi – nyögött egy inkább kéjeset, mint fájdalmasat a férfi; miközben tenyereit a lány derekára tette. -De ha nem akarja doktornő, hogy kezelés közben meglepetés érje, akkor nem a legjobb helyen pihenteti a formás fenekét – kacsintott rá, és közben az este történtek miatt kicsit félve valami elutasításra várt.

Julie azonban egy könnyed köröző mozdulattal és apró lökéssel válaszolt.

-Nem is tudnék jobb helyet elképzelni. – sóhajtott és egy lassú mozdulattal ráereszkedett a harcra kész bársonyos vesszőre. Aztán az iramot innen már a férfi diktálta.

Reggeli közben Julie a kórházat hívta. Időpontot egyeztetett, hogy a férfi vállát mielőbb lássa orvos, aztán segített neki az öltözködésben és hamarosan már a garázsban veszekedtek, melyik kocsival menjenek. Robert a Volvóhoz ragaszkodott, Julie a kevésbé feltűnő  kis Morrishoz, aztán végül belátta, hogy a férfi valóban könnyebben helyezkedik el a tágasabb térben. A kórházban sikerült különösebb feltűnés nélkül elérniük a sportsérülésekre szakosodott sebész szobáját. Hamarosan röntgen, majd ultrahangos felvételek is készültek a fájó válláról, aztán Dr.Leone jó húsz percen keresztül lehunyt szemekkel koncentrálva tapogatta, mozgatta a férfi karját. Idegbecsípődés lehet – mondta ki végül a diagnózist. Nem szerencsés, hogy ez alatt a hosszú idő alatt, amióta a fájdalmat érzi, nem pihentette, de még most sem késő. Egyszerűen semmi nyoma annak, hogy akár az ínak, akár az izmok, vagy a porc sérült volna. Injekcióval a fájdalom is jelentősen csökkenthető, de a legfontosabb, hogy a megerőltetéstől kímélve legyen. Ezért aztán hamarosan egy speciális kötést hozatott, amit a férfi felsőtestére igazított, és ami lényegében a karját teljes tétlenségre kárhoztatta. Szigorú utasításokkal látta el őket, aztán egy hét múlva kontrollra rendelte vissza Robertet.

Induláskor Julie lépett ki elsőnek az ajtón, aztán látva, hogy a lift irányába nyugodtan mehetnek, Robert is követte. Szabad kezével a lányt ölelte át, amikor az egyik mellettük nyíló ajtóra mindketten odakapták a fejüket. Dr. Morgan lépett ki rajta és azonnal Juliera nézett.

-Oh, kedvesem, örömmel látom, hogy máris döntésre jutottak. Jöjjenek be, megbeszéljük a továbbiakat!

Robert némileg értetlenül meredt rá és csak azt látta, hogy Julie zavarában a bokájáig elsápad. Akkor szeme az orvos mögötti ajtóra tévedt. A névtáblát olvasva ő is elsápadt: Dr.Colin Morgan szülész-nőgyógyász.