-Jól döntöttek! Persze, a dolog felvet némi problémát
is, de hát felnőtt emberek, majd csak megtalálják a megoldást. A kicsinek
mindenképpen jobb lesz, ha mindketten ott vannak körülötte. A barátnője
állapota teljesen kielégítő, a kisfiú is rendben van, úgyhogy egy hét múlva
találkozunk, addig pedig sok szerencsét.
Robert egyik kezében a kórházi papírokkal, a másikkal
a nyakát masszírozva ballagott vissza Julie szobája felé. Jah, Julie állapota
kielégítő... de mikor mondhatja el ezt végre magáról ő is? Már attól majdnem
kész lett, ahogy a lánynak ruhákat szedett össze, amiben haza tudja hozni. A
csipkés fehérneműk, az a laza kis indiai ruha, ami nem szorítja majd a kötését
a hasán. Fejben szépen lejátszotta a meccset, ahogy sorban egymás után hámozza
ki belőlük. Még jó, hogy anyu csak bekopogott, hogy jöjjön vacsorázni, de nem
nyitott rá. Elég kínos lett volna ott zászlózni előtte a lenge boxerben.
A szobába belépve a pillantása egy kerek fenékre esett.
Julie nyögve próbált az ágy alól előbányászni valamit. A hang egészen más
képeket juttatott eszébe.
–Hagyd, majd én felveszem! – szólt rá és leguggolt,
hogy megnézze, mi gurult az ágy alá. Egy gyógyszeres fiola volt. Felemelte és a
sarkán megfordult, hogy felálljon, de a lány ott állt szorosan mellette és a
férfi arca hirtelen a lány ölével találta szemközt magát. A hatás leírhatatlan
volt. Megtántorodott és egyik kezével az ágyra, a másikkal a lány csípőjébe
kapaszkodott. Pár pillanatra mindketten megmerevedtek, aztán Robert úgy kapta
el a kezét, mint parázsba markolt volna. Visszafordult az ágy felé és mindkét
kezével belekapaszkodott a hideg fémbe. Vett néhány mély levegőt, aztán
felállt, és mintha mi sem történt volna, megkérdezte:
-Mi ez, mire szeded?
-Fájdalomcsillapító. Még az első nap adták, aztán
véletlenül levertem és máig nem is hiányzott. Csak nem akartam az ágy alatt
hagyni.
Hát pedig talán jobb lett volna, babám – gondolta
Robert még mindig beleremegve a történtekbe, aztán körbenézett.
-Na, ha mindenünk megvan, akkor induljunk. Dean a
bejárat elé állt és ha szerencsénk van, nem kell átverekednünk magunkat azon a
sakáltanyán, ami az utóbbi napokban a kórház előtt vert tanyát. Biztosan erre
sem emlékszel, úgyhogy elmondom megint. Ne állj le velük, mert ha kedves vagy,
az nem hír, ha visszaszólsz, úgyis félremagyarázzák. Hülyeségeket fognak
kiabálni, esetleg szándékosan hergelnek, hogy valami eladható reakciót
váltsanak ki belőled, úgyhogy legjobb, ha nem foglalkozol velük, csak gyorsan beülsz
a kocsiba. A kicsit majd én viszem.
Dean megoldotta a gondjukat. Olyan szorosan állt a
bejárat elé, hogy csak ők tudtak kilépni és szinte rögtön a kocsi hűvösében
találták magukat. Frank a csomagokkal már előre ment, így ahogy beszálltak,
Dean már indított is. A fotósok egyetlen képet sem tudtak készíteni róluk.
Claire folyamatosan az órát nézte. Azonnal itt
lesznek. –Jaj, Richard... mit mondjak neki, hiszen biztosan nem emlékszik ránk
sem? Mutatkozzak be neki? Lehet, hogy nem is engedi megfognom a picit? Istenem,
micsoda őrült helyzet. Legalább ment volna hozzá Roberthez, akkor most nem kéne
attól félnem, hogy elvesztem az unokámat, ha mégsem jönnének rendbe köztük a
dolgok.
-Jaj, fejezd már be a károgást! – mordult rá a férje.
–Elég idegesítő ez a helyzet nélküled is. Rob majd biztos bemutat egymásnak
minket, és Julie tudni fogja, hogy annak a gyereknek a nagyszülei vagyunk.
Senki nem fogja eltiltani tőled az unokádat, kivéve,ha ilyen hisztérikusan
állsz a dologhoz. Akkor én magam nem engedem, hogy a kezedbe fogd, mert csak
felidegesíted a kicsit is.
Claire kicsit megbántódva, de árnyalatnyit
nyugodtabban kezdte venni a levegőt. Aztán észrevette, hogy nyílik a kapu és
már rohant is ajtót nyitni.
Útközben Julie az elsuhanó tájat nézte, miközben próbálta
elképzelni a férfi otthonát. Kettőjük között a bébiülésben Gregory olyan csendesen
szemlélődött, mintha a kocsi belsejét örökre az emlékezetébe akarná vésni. Dean
időnként néha mosolyogva nézett a visszapillantó tükörbe. Robert gondolatai
pedig a tegnap esténél jártak.
A szüleit sikerült rábeszélnie, hogy menjenek el
vacsorázni, bár valószínűleg csak az apja vette a lapot, hogy néhány órára
zavartalanul akar a barátaival beszélgetni.
Kristen érkezett elsőnek és még elkapta anyu rosszalló
pillantását, amiért a lányt ott látja és pont akkor, amikor a fia elég
sérülékeny állapotában van. Amikor aztán pár pillanattal később Peter is
besomfordált, kicsit értetlen tekintettel, de valamivel nyugodtabban indult el.
Aztán alig mentek el, befutottak a többiek is: Marcus,
Bobby és Tom. Mindenkinek a kezébe nyomott egy-egy jéghideg sört, aztán
belekezdett.
Beszélt nekik a fenyegető levelekről, a Kristennel
történt párizsi balesetről és annak a hátteréről. Kris elkerekedett szemekkel
hallgatta és nem lehetett nem észrevenni, hogy rossz néven vette, amiért erről
eddig senki nem beszélt neki. Peter pedig nem győzte meghúzni magát, amikor
kiderült, hogy ő tudott a dologról. Aztán elmesélte a balesetet, ami
tulajdonképpen Kai újabb merénylete volt, Gregory születésének körülményeit és
Julie emlékezetkiesését. Amikor a végére ért, a többiek csendben emésztették a
hallottakat. Elsőnek Marcus találta meg a hangját.
-Hát apám, nektek aztán kijutott rendesen. Azt hittem,
az újságokban megjelentek nagy része kamu, erre kiderül, hogy egy csomó dologról még ők sem tudnak,
úgyhogy most kivételesen elég vérszegény a sztorijuk a valósághoz képest. Pedig
első olvasásra már az is vadnak tűnt.
-Nézd a jó oldalát haver – heherészett Tom a szokásos
idétlen vigyorával – ha időközben meggondoltad magad a csajt illetően, most
szép angolosan kifarolhatsz a dologból, elég hozzá annyi, hogy ne pedálozz az
emlékei visszatéréséért. Most mi van? – nézett ártatlan bociszemekkel Marcusra,
aki az orra alatt dünnyögte: -De nagy barom vagy Sturridge! –Figyeljetek már,
oké, nem vagyok hülye, értem én, hogy Rob imádja a csajt, a kiskölyök is egy
tünemény, de őszintén, mi a garancia arra, hogy a dolgok ugyanolyanok lesznek
köztük, mint régen? Rob, 26 éves vagy, Julie volt az első komoly kapcsolatod, amit
rögtön sikerült is megkoronáznod egy kiskrapekkal. És mi van, ha holnap
szembejön a nagy Ő, te meg foglya vagy egy ilyen felemás kapcsolatnak?
-Tom, mivel nem vagy egy nagy kapcsolatszakértő, azt
hiszem legjobb lenne, ha befognád a pofád! – mordult rá Bobby is. –Talán előbb
tisztázd, hogy mi a fenét akarsz Sienától, aztán osztogass tanácsokat!
-Tudjátok mit, ha Sienával történik ez, ami Julieval,
én azt hiszem, nem erőlködnék. De komolyan. Bennem ott halt volna meg az ügy,
amikor rám néz és megkérdezi, hogy Ismerjük
egymást?
-De mivel nem voltál még hasonló helyzetben, szerintem
is inkább tényleg fogd be Tom, vagy elmondom Sienának, mekkora szemét vagy! –
kontrázott rá Kristen is.
Robert nézte a legjobb barátját és szinte nem kapott
levegőt. Annyira bízott benne, hogy majd szépen mindannyian megerősítik benne,
hogy érdemes végigcsinálnia, mert tényleg rendbe jönnek majd a dolgok. Erre
pont Tom a legbensőbb félelmeit kezdte a maga hülye módján, de mégiscsak őszintén a felszínre hozni. Már akkor
megfordult a fejében, amikor még csupa napfény volt az élet, hogy akkor tényleg
mostantól már csak ez lesz? A következő 50-60 évben Julie mellett ébredni és
végignézni, ahogy megöregszik? Oké, ő maga példálózott a lánynak a saját
szüleivel, akik fiatal korukban megismerkedtek és azóta is együtt vannak szó
szerint jóban-rosszban. De olyan könnyű másokról beszélni és annyira nehéz a
saját életét elképzelni.
Kristen árgus szemekkel figyelte. Az elmúlt évek alatt
annyit voltak már együtt, hogy a Robert arcán átfutó érzelmek nyitott könyvként
meséltek neki a benne dúló gondolatokról. Idáig majd megveszett az irigységtől,
amikor a boldogságukat kísérte figyelemmel. Most azonban csak végtelen
szomorúságot érzett. Mert tudta, hogy a legjobb barátjában most fejre állt a világ;
a szerelem, a félelem, a bizonytalanság és a becsület vív harcot egymással, és
az arcát elnézve nem lett volna biztos benne, végül melyik nyeri majd meg a
csatát.
Marcus felállt és elsétált a teraszajtóig.
Belekapaszkodott a függönybe, forgatta magában a mondandóját, aztán letette az
üveget a kisasztalra és Robertre nézett.
-Úgy látom, ennek a hülyének sikerült
elbizonytalanítania. Robert, holnap haza akarod őket hozni ide. Úgyhogy ma este
el kell döntened, mit akarsz ettől az egész helyzettől, mert ha nem vagy biztos
benne, akkor többet ártasz vele, mint hinnéd. Ha időt akarsz adni magadnak, és
egy kis távolságot szeretnél Julietól, hogy mindketten rájöjjetek, tényleg
összetartoztok, akkor én vállalom, hogy addig velem ellakhat. Persze, a kicsi
is. Akkor jössz meglátogatni, amikor csak akarod. És akkor nem érzed magad
kényszerítve, hogy újra belemenj egy kapcsolatba, amit a szíved mélyén talán
már nem is akarsz.
Kristen olyan hangot adott ki, mint aki azonnal
megfullad, Peter aggódó hátba veregétését azonban nem nagyon díjazta. Bobby a
szemét forgatta, Tom pedig olyan önelégülten nézett körül, mint aki a
legbölcsebb kinyilatkoztatást tette a Biblia keletkezése óta.
Robert úgy nézett Marcusra, hogy Bobby ugrásra készen
tette le maga mellé a félig még teli üveget.
-Mondd, hogy nem azt mondtad, amit hallottam vagy
hallani véltem! – morogta oda a barátjának, aki dacos tekintettel nézett vissza
rá.
-Rob, tudom, hogy szeretted és tudom, hogy ő is
szeretett téged. De ezek a dolgok most kicsit múlt időbe kerültek. Ha itt
lesztek egymás nyakán, előbb utóbb elfogadja majd a helyzetet anélkül, hogy a
régi érzéseket elő tudná hívni magából. Te pedig nem is próbálod majd újra
meghódítani, hiszen te emlékszel még az illatára, amikor utoljára feküdt
melletted. Ez normális. Az nem volna az, ha itt esküdöznél, hogy majd újra
egymásba szerettek. Ha vissza akarod kapni, akkor előbb el kell engedd.
-Nem tudom! – suttogta a férfi. –Nem tudom, mert
egyfolytában attól félnék, hogy majd valaki máshoz kerül közel, csak azért, mert
az ott van vele, én meg a pálya széléről nézhetem, ahogy az illető lesgólt lő.
-A francba, srácok, abbahagynátok már ezeket a focista
analógiákat, nem a foci EB-ről társalgunk! – csattant fel Kristen, mielőtt Marcusnak leesik, hogy Robert
éppen őrá célzott.
-Rob, nemcsak Julie jön ki a kórházból, hanem a
gyereked is. És ezzel ő is tisztában van mostanra. Nem fog összeállni mással,
amikor nyilvánvalóan nem vagytok közömbösek egymásnak most sem. Te nemcsak egy
jóképű srác vagy, hanem van benned valami, ami miatt a nők úgy érzik, hogy nem
fogod őket bántani. Julie ha nem is emlékszik a veled töltött időre, de biztos,
hogy szeretne újra megismerni. Úgyhogy kösd föl a gatyád, és hódítsd meg újra!
Elsőre se volt olyan nehéz, én valahogy úgy emlékszem.
-Uff, jól beszéltél fehér testvérem – vihogott Tom és
egy barackot nyomott Kristen fejére, amit Peter egy mogorva tekintettel
honorált.
-Na, mondhatom, nagy segítség vagytok – sóhajtott fel
Robert. –Ahányan vagytok, annyiféle tanácsot adtok, én meg majd mehetek a saját
fejem után. Ennyit a szívtipró imázsomról, mellettetek az ember csak baleknak
érzi magát. Kösz srácok, de tényleg. Na, akkor igyunk arra, hogy holnaptól
itthon lesz a fiam és Kristen tedd el azt az átkozott bagót, mert mától ez a
ház füstmentes övezet! Aki mostantól rá akar gyújtani, szolgálja ki magát a
fogpiszkáló gyűjteményemből. És ha kérhetek tőled egy nagy szívességet Kris,
akkor gyere át valamelyik nap és beszélgess kicsit Julieval. Talán ez is
közelebb visz minket ahhoz, hogy valami visszajöjjön neki a múltból. Ha jól emlékszem,
Párizsban nem okozott olyan nagy gondot nektek engem kibeszélni.
Az este hátralevő részében aztán szép lassan
mindannyiuk problémái terítékre kerültek és Peter kicsit meglepve állapította
meg, hogy egyáltalán nem érezte magát olyan kényelmetlenül, mint ahogy eleinte
számított rá. Robertet ugyan már ismerte, de be kellett ismerje, hogy ezek az
angol srácok valamennyien jó fejek voltak. És tagadhatatlan, hogy a barátjukért
bármire képesek lennének. Kicsit szomorúan gondolt rá, hogy ő nem tárhatta ki
előttük a szívét, nem mesélhette el, mi minden nyomja mostanában a lelkét,
köszönhetően a barátnőjüknek. Kristen ugyanis épp csak rávette, hogy kísérje
el, de rossz szokásához híven, az este további részében aztán úgy tett, mintha
ott sem lenne. Nem igazodott el rajta, pedig már évek óta a nyomában volt.
Lehet, hogy beszélnie kéne Roberttel, hátha ő ismeri a kulcsot ennek a nehéz
természetű, sokszor nagyon zárkózott lánynak a szívéhez.
1 megjegyzés:
Várom a folytatást ...XD
1x is tök jó lehetett beleszeretni Marciba ,de 2x ,maga a főnyeremény !!! :))...és ,ha jól gyanítom Julie ezen az úton halad !!!
Csak így tovább kislány!Meg lesz az a másodszori:- hűha !! is.
Megjegyzés küldése